Utazgassunk Liszt Ferenccel 2.

A múltkori általános bevezető után kezdjük is meg az utazást, méghozzá Svájcban. 

Első állomásunk TELL VILMOS KÁPOLNÁJA:

Liszt és a gyermeket váró Marie 1835 kora nyarán szöktek Svájcba. Néhány Baselban töltött hét után Genfbe költöztek, ahol Liszt az újonnan alapított genfi konzervatórium zongoratanára lett, közben pedig koncertezett. Muszáj volt pénzt keresnie, Marie luxus-életmódhoz szokott hölgy volt...

Otthon, Párizsban elképesztő pletykák keringtek róluk; a legvadabb talán az volt, hogy Liszt egy koncertzongorába rejtve szöktette meg Marie-t :) Úgy tűnik, az emberi természet nem változik...

Genfbe költözésüket egy egész Svájcon át tartó utazássá bővítették. Szinte felsorolhatatlan az a sok természeti szépség, tó, hegycsúcs és műemlék, amit a körülbelül egy hónapig tartó nagy kiránduláson végiglátogattak. 

Ezek az élmények ihlették Liszt nagy zongoraciklusát, melynek az Egy utazó naplója (Album d'un voyageur) címet adta. És ez az album képezte aztán alapját az Années de pelerinage, azaz Zarándokévek (régebben Vándoréveknek fordították, de a Zarándokévek a pontosabb) nagy, egész életén végighúzódó ciklusa első részének

Liszt és Marie jártak Uri kantonnak azon a vadregényes helyén, a Vierwaldstatti-tó partján, ahol, a rege szerint Tell Vilmos kiugrott a csónakból. Eckhardt Mária kutatásai szerint erre a kirándulásukra 1835. június 24-én került sor.

A monda szerint a zsarnok helytartó, Gessler, mivel Tell nem volt hajlandó az őt jelképező kalap előtt meghajolni, azzal büntette, hogy kényszerítette, lője le a kisfia fejére feltett almát. Amikor a sikeres lövés után Gessler megkérdezte tőle, hogy miért két nyílvesszőt készített elő, Tell azt felelte, hogy ha megölte vagy megsebesítette volna a fiát, a másikat Gessler szívébe szándékozott lőni. A helytartó elfogatta Tellt és fogdmegjei csónakon szállították börtönbe. Közben vihar tört ki a tavon, s az őrök rémületét kihasználva, Tell egy alkalmas helyen, ismét nagyot kockáztatva, partra ugrott. 

Tell nagy ugrása a mai kápolna freskóján

Ezen a helyen, ahova a népi képzelet ezt a jelenetet helyezte (ami egyébként egy Sisikon nevű település közelében található),  már a 14. század végén kápolnát emeltek. Később többször is újjá kellett építeni, hiszen nyilván nem ideális hely egy épületnek ennyire közvetlenül a tó partja. 

A mai kápolna ugyan 1880-ból származik, de ha összehasonlítjuk a fent mutatott képet ezzel a régi ábrázolással, biztosak lehetünk benne, hogy Liszt és Marie is ilyennek láthatták:

Johannes Knip festménye, 19. század

Bár állítólag Tell Vilmos sosem élt, mégis a zsarnokság elleni küzdelem erős jelképe vált belőle - nemcsak a svájciak számára. Liszt is így érezhette, amit igazol, hogy Schiller Tell Vilmosról írott drámájának két sorát írta mottóként saját darabja elé:

Einer für Alle - Alle für Einen.

Azaz: Egy mindenkiért - mindenki egyért.

Hazánkban játékkártya illusztrációjaként lett talán legismertebb a Tell Vilmos-legenda, aminek nyilván rejtett üzenete is volt a Habsburg-elnyomás idején...

De térjünk rá végre a zenére:

Liszt ezzel a darabbal, a Tell Vilmos kápolnájával  indítja a Zarándokévek ciklus első, svájci évét. A nem túl hosszú, 6-7 perces mű hangulatában egyaránt ott van az erő, a szabadság, a hősiesség, azaz Tell maga és ott van a "kápolna", az egyházi hangulat is. Aki szakszerű leírást is vár, ide másolom Hamburger Klára összegzését Liszt kalauz című, egészen kiváló és általam egy időben rengeteget forgatott kötetéből (Zeneműkiadó, 1986). Most is jól esett újra beleolvasni.

Tehát:

Emelkedett pátoszú, Lento előírású darab (C-dúr, 4/4). Első változatában még alpesi kürtszóval indult, csak a Zarándokévekben nyerte el egyházias karakterű, tisztán modális harmonizálású bevezetését és befejezését. A darab egy népi eredetű, emelkedő kvint motívumos anyagból épül. Tetőpontján (az 52. ütemtől) ez a téma fortissimo, tört akkordok harangzúgást idéző kíséretével zeng.

Utazásunkat hamarosan folytatjuk!