A Medgyaszay Ház története 6.

A Városi Színház nagyterme ünnepségeknek, reprezentációs alkalmaknak is helyet adott.

A néhány kiragadott példa egyúttal egy kis történelmi utazásra visz bennünket:

1930-ban a május utolsó és június első napján a 20-as honvéd gyalogezred emlékművének leleplezése alkalmából rendezett kétnapos eseménysorozat több epizódja a színházban zajlott. A szimfonikus zenekar, az Ipartestületi Dalárda, zeneiskolai tanárok és a pécsi színház szólótáncosai is felléptek a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Köt által rendezett hangversenyen. Másnap ugyanitt díszpolgárrá avatták Szurmay József altábornagyot, a volt 20-as ezred tulajdonosát. 

Már 1945. május 14-én megtartotta a színházban első propaganda-estjét a Vörös Hadsereg, amelyet még több hasonló rendezvény követett. E műsorok jellegzetessége volt, hogy szórakoztató részét nagyon heterogén elemekből állították össze. Dominált a népi alapú, illetve mozgalmi ének, zene és tánc, de még cirkuszi produkciók is helyet kaptak benne.

1948 előtt valamennyi párt kibérelte a színháztermet, itt rendezték meg politikai szónoklatokkal súlyosbított művészestélyeiket. 1948 május közepén a színházkertben tizenhat budapesti, pécsi és helyi munkásénekkar hétszáz dalosa ünnepelte Nagykanizsa élmunkásait.

1997-ben az épület Rozgonyi utca felőli oldalán a színház megnyitására emlékező fekete márványtáblát állítottak.

Az előcsarnokban helyezték el a színház eredeti technikai berendezésének, a vasfüggöny csörlőjének egy darabját. Ugyanott 2009. május 29-én, születésének 75. évfordulóján felavatták a nagykanizsai származású STRÉM KÁLMÁN hangversenyrendező, zeneszociológus mellszobrát, Gerő Katalin alkotását. 

Forrás: köztérkép.hu

A Medgyaszay Ház története 5.

A Városi Színház 1927-es megnyitásával Nagykanizsa egy újabb hangverseny-helyszínhez is jutott, bár a koncertek nagy részét továbbra is a Polgári Egylet nagytermében (Sugár út 3.), illetve a Kaszinóban (Ady utca 7.) tartották. A fontosnak, reprezentatívnak számító eseményeket azonban itt rendezték meg.

Forrás: Közti.hu

A színházterem többször is volt tanúja az Irodalmi és Művészeti Kör keretében működő énekkar és szimfonikus zenekar fellépéseinek. A zenekart 1921-től 1936-ig (közben kis megszakítással), a kórust 1924-től három évtizeddel későbbi megszűnéséig a polgári iskola tanára, majd igazgatója, Ketting Ferenc vezette.

Az itt látható két csoportkép még 1925-ben készült. Ketting Ferenc mindkettőn az első sor közepén ül.

A vegyeskar a Színházi Élet 1925. 2. számában

A zenekar a Színházi Élet 1925. 52. számában

Ketting már a színház megnyitása előtt olyan hangversenyekkel lépett Kanizsa közönsége elé, mint 1925-ben a teljesen helyi erőkkel megvalósított Teremtés című Haydn-oratórium keresztmetszete (ebből az alkalomból készült a két fenti fénykép). Az 1930-as évek második felére kórusát az ország egyik legjobb vegyeskarává tette, amely országos versenygyőzelmek után 1940-ben a Király-díjat is elnyerte. Ketting volt Kanizsán az új magyar zene első propagátora. 1938 májusában a színházteremben ő rendezett először kizárólag Kodály Zoltán műveiből álló hangversenyt, ahol olyan remekművek hangzottak fel vezényletével, mint a Jézus és a kufárok és a Liszt Ferenchez (két évvel később ezek interpretációja hozta el a kórus számára a Király-díjat), a Mátrai képek vagy a Székely keserves.

Ketting Ferenc személyéhez kapcsolhatóan a város zenei életének nagyon fontos eseményei zajlottak a színházban 1937 és 1942 között: az Éneklő Ifjúság hangversenyei. Ketting volt e zenei mozgalom dél-zalai meghonosítója. Az első, 1937. június 7-én megtartott hangverseny előtt a tanár-karnagy terjedelmes cikket írt a Zalai Közlönybe Mi is az az Éneklő Ifjúság? címmel, amelyben Kodály elveinek pontos és közérthető ismertetését és értékelését adta. Az első koncerten részt vett valamennyi kanizsai iskolai énekkar, valamint hat környékbeli falusi elemi iskola kórusa. A színházteremben tartott hangverseny után nyolcszáz gyermek az épület lépcsőin állva, Ketting Ferenc dirigálásával összkarként két kánont énekelt.

A város, pontosabban az Irodalmi és Művészeti Kör szimfonikus zenekara is Ketting karnagysága alatt élte legjobb korszakát, s legtöbb koncertjüket a színház-mozi színpadán tartották.

Az együttes teljes története egy hosszú, hullámhegyekkel-hullámvölgyekkel teli folyamat, működési szünetekkel és többszöri újraindulással. Két világháború közötti időszakát erősen meghatározta az 1926-ban megalapított zeneiskola és tanárainak léte Vannay igazgatóval az élen, s az iskola által lassan kinevelt utánpótlás, valamint Kanizsa meghatározó két zenei egyénisége, Ketting Ferenc és Vannay János együttműködésének problémái. E problémák alaphangját Vannay adta meg, amikor 1927-ben egy országos zenei szaklapba írt cikkében megkülönböztetés nélkül műkedvelőnek minősítette Kanizsának a zeneiskola megalapítása és a színház felépítése előtti zenei életét. Hamarosan át is vette a zenekart, ám bármennyire is kiváló karnagy volt, elrontott kapcsolatát nem tudta helyreállítani az Irodalmi Körrel, így néhány évig újra Ketting lett a karnagy - aztán pár év múlva megint Vannay... Krátky polgármester próbált köztük közvetíteni, előfordult, hogy sikerrel, mert volt néhány közös produkciójuk, de a meghatározó érzés sajnos az ellentét maradt...

1945-ben az Igazoló Bizottság Vannayt megfosztotta igazgatói posztjától. Utóda a zeneiskola és a szimfonikus zenekar élén Ivánkovits Ferenc hegedűtanár lett. Az ő vezetésével is több szépen sikerült koncertet hallhatott a színházban a közönség.

Helyi együttesek és művészek mellett nagynevű magyar és külföldi zeneművészek is felléptek a színházteremben. Egy nagy botrány is kitört, a világhírű cseh hegedűművész, VASA PRIHODA 1933. október 25-i koncertjén.

Ez az eset megérdemel majd egy részletesebb posztot, így most csak összefoglalom a történteket:

Prihoda magyarországi hangversenykörútját megelőzően a mélypontra süllyedtek a magyar-cseh kapcsolatok: Prágában betiltották a magyar nyelvű napilapot s számos más magyarellenes intézkedést is hoztak. A Trianon miatti amúgy is elkeseredett hangulatban a cseh művész Szegeden és Sopronban meghirdetett fellépéseit lemondták. Kanizsán egy új, tapasztalatlan vállalkozó rendezte azt a bérleti sorozatot, melynek Prihoda koncertje volt az első része, aki nem követte ezen városok példáját. A művészt hatalmas füttykoncert fogadta, amikor színpadra lépett. Többszöri kísérletezés után, Krátky polgármester személyes közbeavatkozása révén végül eljátszhatta műsorát, de a mozikertben folytatódott a tüntetés. A művészt - testi épségét féltve - rendőri kísérettel vitték ki a vasútállomásra és tették fel az éjféli gyorsra, pedig eredetileg Kanizsán akart megszállni. A botrány miatt a polgármester a városházi alkalmazottaknak megtiltotta, hogy e bérlet további hangversenyeit látogassák...

Még egy plakát a színház hangverseny-életéből: 1929. február 4-én adott dalestet a Kanizsáról elszármazott, magánének tanárként és koncerténekesként egyaránt ismert Jakoby Antal:

Legközelebb néhány reprezentatív rendezvényről fogok mesélni, amelyek szintén a Medgyaszay Ház színháztermében zajlottak le.

A Medgyaszay Ház története 4.

Az 1927-ben átadott új színházépület az év legnagyobb részében, a színházi előadások néhány hetét leszámítva mint Városi Mozi, vagy ahogy eleinte hivatalosan nevezték, Városi Mozgó működött.

Forrás: egykor.hu

Rendszertelen és különböző helyszíneken zajló filmvetítések után Kanizsán 1912-ben nyílt meg az első állandó, önálló épületben működő filmszínház Uránia néven a Rozgonyi utca 4. alatt egykor álló házban. A Városi Mozgó azonban előkelőbb volt, a közönség tehetősebb rétege ezentúl inkább oda járt. A legelső film, amelyet az új moziban láthattak, egy igazán látványos, monumentális, két részes, 1926-ban készült - még néma - történelmi kalandfilm volt:

A világháló jóvoltából mi is belenézhetünk:

A némafilmeket helyben, a moziban zenélték alá. 1928-ban Arnberger Rudolf vezetésével egy egész zenekar alakult meg erre a célra, amely az Urániában is működött. Egy reklám szerint 16 tagú együttes volt:

Zalai Közlöny 1928. október 5.

Pontosan 1927-ben, amikor a színház-mozi épületét átadták, készült el a világ legelső hangosfilmje. A kanizsaiaknak még néhány évet kellett várni, hogy ilyet láthassanak, de 1930. február 5-én, vidéki városban elsőként  a nagykanizsai színház-moziban szólalt meg először a film. És nemcsak megszólalt, hanem rögtön énekelt is:  Beniamino Gigli adott elő szcenírozva két részletet Mascagni: Parasztbecsület című operájából.

Minden bizonnyal pontosan ezt a filmjelenetet láthatták a korabeli kanizsai nézők:

 
Mint a fenti hirdetésben is olvasható, ez csak a kísérőműsor volt. Fő filmként a félig néma, utólag slágerekkel felturbózott Ein Walzertraum (Mámorkeringő) című filmet tűzték műsorra. Most ebbe is belenézhetünk!

Az első magyar film, amely már hangosnak mondható, Csak egy kislány van a világon címmel került a mozikba. Hasonló technikával készült, mint a Mámorkeringő: némafilmként forgatták és utólag hangosították ki: a fáma szerint Jávor Pál rekedt volt aznap, amikor a technikai berendezést sikerült megszerezni, így nem ő, hanem Fekete Pál énekelt. Kanizsán 1930. augusztus elején vetítették:

Zalai Közlöny 1930. augusztus 8.

Ha már így belejöttünk a mozizásba, ezt a filmet teljesen végignézhetjük:

1933. május 29-én különleges hangos rövidfilmet láthatott a moziban a sajnos csak gyér közönség. A film az akkor huszonegy éves Brunner Erzsébet festőművész, vagy ahogy akkor Kanizsán nevezték, Sass Baba rögtönzött táncát rögzítette Rabindranath Tagore zenés költeményére. A történetet ITT részletesebben megírtam.

A mozi témája kapcsán érdemes megemlékezni arról is, hogy a korabeli sajtó előzetest közölt arról, miszerint az épület 1927. március 15-i megnyitásáról filmhíradó-felvétel fog készülni:

Zalai Közlöny 1927. március 9.

Hogy ez megtörtént-e, nem tudható. A megfelelő archívumokban hozzáférhető híradófelvételek között sajnos nem találtam ilyet, pedig mekkora durranás lenne...

A mozi 1945 tavaszán, alig egy hónappal azután, hogy városunk számára véget ért a háború, újra megnyílt. Először régi nevén mint Városi Mozi, később Béke majd Apolló néven 2000-ig működött.

Folyt. köv.!

A Medgyaszay Ház története 3.

Egy kis visszatekintés: a sorozat eddig ezekkel a témákkal foglalkozott:

1. része magáról az épületről szólt, 2. része pedig felavatásának ünnepségeiről.

Ott hagytuk abba, hogy a fényes megnyitó ünnepségek után az épület színház- és mozielőadások, hangversenyek és különböző reprezentatív rendezvények otthona lett.

Ma foglalkozzunk a színházi előadásokkal:

1927. március 17-én, amikor az új épületben elindult az első színházi szezon, már kialakult és megerősödött Nagykanizsa kapcsolata a pécsi színházzal. Ebben az időben a kitűnő Fodor Oszkár volt a színház igazgatója, aki 1927-től 1938-ig vezette a társulatot. Bár a Magyar színházművészeti lexikon szerint

működése idején főleg a prózai részleget erősítette, s a kedvelt operetteket a legolcsóbb megoldásokban hozta színre, a kanizsai közönség nem ezt tapasztalta. A társulat minden év május közepén leköltözött Kanizsára, s egy hat-nyolc hétig tartó szezont tartott. Ekkor szinte naponta volt előadás, közte sok operett is, a sajtóvisszhangok szerint általában méltó külsőségekkel. Már csak azért is, mert Harczos Irén, a szubrett-primadonna ekkoriban a színigazgató barátnője volt, s 1933-ban éppen Kanizsán házasodtak össze :) A jóhangú bonviván Galetta Ferenc volt, 1931-ben pedig Viola Margit primadonna szerepkörben került a pécsi társulathoz.

Galetta Ferenc

Viola Margit

Érdemes kicsit részletesebben beleolvasni A mosoly országa egy kanizsai előadásának kritikájába (megjelent a Zalai Közlöny 1932. június 1-jei számában):

Az előadás művészi nívója már-már az operai határokat döngette, amiben egyaránt részes volt Lehár komoly muzsikája és színészeink lelkes, minden művészi kvalitást a darab szolgálatába állított játéka.

Viola Margit és Galetta Ferenc minden együttes fellépése már egymaga különleges élményt jelent a közönség számára. Ezt a művészi élvezetet a végsőkig fokozta az az előkelő környezet, amelyben A mosoly országa adott újabb alkalmat a két kiváló énekes-művész találkozására. Értékes hanganyagukkal könnyedén szárnyalták át a partitúra legmagasabb, legveszélyesebb regisztereit is. Csodálatos, súlyos, maradandó emlékű, a közönség állandó tomboló lelkesedésétől kísért játékot produkáltak.

Harczos Irén és Nagy Gábor szimpatikus, disztingvált játékkal és kellemes hanggal támasztották alá a premier-siker forró hangulatát. [...] Különös elismeréssel kell szólanunk arról a bőkezű áldozatkészségről, amellyel a Fodor-társulat káprázatos köntöst adott erre az operettre. Végül tűzzük az elismerés nagykeresztjét vitéz Jakabffy főrendező mellére, aki hadvezére, irányítója, tűzmestere, láthatatlan szálláscsinálója volt a Nagykanizsára győztesen bevonult Lehár operettnek.

1933-ban hősnő és szende szerepkörben szerződött Pécsre a pályájának elején járó Mezei Mária. ITT és ITT már megírtam Nagykanizsához és konkrétan a Sugár úti színházunkhoz fűződő kapcsolatait, bennük korabeli kritikákból, sőt az ő leveleiből is idéztem.

Király Ernő

Fodor színigazgató nemcsak anyaszínházába, hanem Kanizsára is meghívott vendégjátékra több országos hírű művészt. 1929-ben Király Ernő, az akkor már gramofonlemezeiről is ismert bonviván érkezett vendégszereplésre, 1924-ben pedig Jávor Pál lépett fel Békefi-Lajtai: Amikor a kislányból nagylány lesz című operettjében. Biztos játéka, közvetlen és bensőséggel megjátszott Kovács Györgyje, kellemes, meleg tónusú hangja mind-mind szép sikert biztosítottak számára - nyugtázta a Zalai Közlöny1934. június 4-én.

1928-ban, majd 1929-ben a pályája teljében levő Fedák Sárit csodálhatta a közönség:

Ahogy táncol, mint az ég és föld között lebegő délibáb: olyan könnyű, olyan megragadó. Hússzor több graciözitás van benne, mint negyven balerinában. [...] Ha énekel, mint: mint a magyar puszták elhaló tilinkószava. (Zalai Közlöny 1929. 06. 29.)

Ilyen költői szavakra ragadtatta magát az újságíró, amikor Fedák a Borcsa Amerikában című, mára elfeledett operett címszerepében lépett fel. 1929-es vendégjátéka a Pista néni című operettben szintén a kanizsai színházépület egyik legforróbb sikere volt:

Tomboló, vasfüggönyös, extázisos, boldog nekifeledkezéses, igazi nagy siker, aminek a közepén Zsazsa ragyogott felülmúlhatatlanul és utolérhetetlenül. (Zalai Közlöny 1929. 07. 29.)

A művésznő kanizsai vendégjátékát felhasználta egy nosztalgikus látogatásra: elment Tótszerdahelyre, ahol korábban kastélya és birtoka volt, s ahova annak idején élete és karrierje válságos pillanataiban menekült.

A pécsi színház néhány alkalommal operajátszással is próbálkozott Kanizsán. Ez a "próbálkozás" inkább a közönséget vizsgáztatta, hiszen a társulat klasszikus operett-előadásai zeneileg már szinte operai igényűek voltak, így az operákkal is jó színvonalon birkóztak meg. 1927-ben a Hoffmann meséi előadásán a városlakók jól szerepeltek, mert teljesen megtöltötték a nézőteret. Bár ebben

Domány Sári 1930

szerepe volt annak is, hogy Olympia szerepét a kanizsai származású, első zenei lépéseit szülővárosában megtévő Domány Sári énekelte, akinek szépen sikerült Baba-áriáját megismételtette a közönség. Hoffmann szerepében vendégművész, a kanizsai színpadon már jól ismert Halmos János nyújtott énekben és játékban egyaránt kitűnőt. Halmos egyébként a következő évtől az Operaház társulatában folytatta pályáját, s lett később annak örökös tagja.

1940 után a háborús évek, illetve a pécsi színház élén Fodor Oszkár igazgatása után bekövetkező sűrű vezetőcserék a színház területén is éreztették hatásukat, egy-két évre Kanizsa előadások nélkül maradt.

A pécsi színházon kívül játszott operát Kanizsán az Országos Opera Stagione. Színházunk megnyitása után nem sokkal, 1927 novemberében a Trubadurt, a Pillangókisasszonyt és a Denevért láthatta-hallhatta tőlük a közönség egy Neuwelt Klári nevezetű női karmester (!) vezényletével. 1945 után aztán a hasonló szervezésű Gördülő Opera előadásaiban gyönyörködhettek a kanizsai operakedvelők.

1945 után még egy évtizedre visszatértek a pécsi színészek. A prózai darabok mellett ekkoriban is voltak sikeres operettelőadások. Ennek a generációnak Takács Margit volt a primadonnája, s 1949-52 között Szendrő József az igazgatója.

Takács Margit (pnsz.hu)

A pécsi színházat állandó vendégként 1955-től a kaposvári követte, s ezekkel az időkkel új fejezet kezdődött Nagykanizsa színháztörténetében. A kaposváriak primadonnáját, Pálffy Alizt még e sorok írója is látta a Medgyaszay Ház színpadán az 1970-es évek közepén, például mint Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének főszereplőjét... 

Aztán 1976-ra felépült a Hevesi Sándor Művelődési Központ, ahol jóval komfortosabb körülmények között lehetett színházat játszani és nézni egyaránt.

Legközelebb a Medgyaszay Ház mozis múltját tekintjük át.