A nagykanizsai zsinagóga karnagya

2017. április 18., kedd

Eckstein Mór is egy az elfelejtett nagykanizsai muzsikusok közül. Nem a legelső vonalba tartozott, de munkáját, ami az éneklés és karvezetés volt, profi szinten és hűségesen, fél évszázadon át végezte magas színvonalon. A zsinagóga énekkarának karnagya volt, 100 éve, 1917. április 19-én hunyt el.

Élete korai szakaszáról és pályakezdéséről kevés a forrás, inkább már kiteljesedett korszakáról vannak információk. De nézzük sorban, a fehér foltokkal együtt...

1839/40 körül született hogy hol, és pontosan mikor, egyelőre nem került elő, csak annyi, hogy apja neve Eckstein Izsák.
Visszaszámolva megünnepelt negyedszázados jubileumából úgy tűnik, 1868 tavaszán lépett be sima tagként a kanizsai zsinagóga énekkarába. Ekkor nem egészen harminc éves volt. Azt sem tudjuk, hogy mikortól, de valószínűleg nem túl sokára a kórus vezetője lett (egyik nekrológja úgy tartja számon, hogy majdnem ötven évig volt karnagy) és abban a minőségében működött élete hetvennyolcadik évében bekövetkezett haláláig. Róla szólván mindig megemlítik gyönyörű basszus hangját. 

A kanizsai zsinagóga belső tere (Forrás: zsido.com)


A kanizsai zsinagóga mindig híres volt magas színvonalú zenei életéről. Ebben az időben ennek meghatározó alakjai a főkántor, az orgonista és a kórus vezetője voltak. Valamennyien főállásban látták el feladatukat. A főkántor mellett még "sima" kántor is működött, mellette bizonyos adminisztratív teendőket is ellátva. Tárgyalt korszakunkban mindhárom meghatározó poszton egészen kiváló és feltűnően sokáig, négy-öt évtizedig működő zenészek álltak, ami tovább emelte a zenei élet minőségét. Főkántor az európai hírű Kartschmaroff Leó volt (1864 és 1915 között, róla írtam már egy hosszabb életrajzot az 1975-ös Kanizsai antológiába), az orgonista Pásztor (eredetileg Pollák) Miksa (1890 és 1937 között), a kórus vezetője pedig Eckstein Mór, körülbelül 1868/69 és 1917 tavasza között.

Saját felvételem az orgonakarzatról


Villányi Henrik így foglalta össze a zene szerepét az izraelita szertartásokon:

A zsidó szertartás lényeges alkatrészét az imák eléneklése teszi. Az éneket a kántor és a jól begyakorlott énekkar végzik. Ének és ima a zsidó istentiszteletben majdnem egy fogalom. A hívő is ezt tartja, mert minden istentiszteleten, ünnepnapon, temetésen, lakodalmon maga előtt látja az előimádkozót és hallja énekét, mely ájtatosságra indítja és tolmácsolja vallásos érzületét. (Zalai Közlöny 1904. november 19.)

A hitközségnek már 1821 óta volt énekkara, amelyet Kartchmaroff főkántor szervezett újjá és Eckstein kiválóan vezetett. A karnagy negyven éves jubileuma alkalmából írta a Zala, hogy Eckstein Mórnak nagy része van abban, hogy az énekkar "kitűnően szervezett, és kiváló precizitással és művésziességgel" működik.

Kiváló és jó ember is lehetett, szintén egyik nekrológja szerint egyik legnépszerűbb funkcionáriusa volt a hitközségnek. Ezt a képet erősíti keszthelyi kollégája, Lövinger Sándor, aki egyszer nagy hangversenyt szervezett városában a környékbeli nagyobb települések izraelita zenészeinek, együtteseinek részvételével. Hosszú köszönetmondó leveléből idézzük a megfelelő passzust a Zala 1878. június 30-i számából:

Eckstein Mór úr, a nagy-kanizsai izr. község alkántora a darabok bassus parthiát [basszus szólamát] fényes sikerrel oldá meg, ki egyszersmind irántam azon nemeskeblűséget tanusított, hogy tőlem úti költséget sem fogada el, miáltal mint hivatalnok analogont [példát] adott érdemdús közönségének, ki is nagylelkűség tekintetében egész országunk valamennyi izr. községének mintaképül szolgál.


Ugyancsak szép példa életéből, hogy nem tagadta meg közreműködését, amikor Rudolf trónörökös kislánya megszületése alkalmából katolikus ünnepi misét tartottak:

Ünnepélyes hálaadó istentisztelet tartatott városunkban a szt.-Ferenciek templomában f. hó 6-án az új főhercegnő születése alkalmából. Jelenvoltak: városihatóságunk a polgármesterrel az élén, a különböző hivatalos testületek és magánosok. Előadatott: Führer R. D-dúr miséje Kaán Irma, Kohn Hedvig és Novinszky Leopoldine kisasszonyok, Bischitzky és Eckstein urak és a színházi zenekar közreműködésével. Különösen szép volt a Bischitzky és Eckstein által Offertoriumra énekelt "Ave Maria", továbbá a Kaán Irma és Kohn Hedvig által énekelt "Benedictus". (Zalai Közlöny 1883. szeptember 9.)

Eckstein szép énekhangját a világi zenei életben is hallatta - főként ifjabb korában, amikor még megvolt városunk első felnőtt énekkara, a Kanizsai Dalárda. Ebben szinte állandóan vezetőségi tag volt és szólistaként is gyakran működött, amint az 1877 utáni évtizedben a helyi lapokban olvashatjuk. Többször énekelte a basszus szólamot a kor népszerű férfi-kvartett-formájában előadott darabjaiban, de Bischitzky Miksával, aki tenoristaként magánének-tanár volt Kanizsán, előadták például Faust és Mephisto kettősét Gounod Faustjából, ami azért már igazán igényes énekelnivaló. 

Magánéletéről is vannak információk, bár egyelőre nem teljes a kép. Első felesége a kanizsai születésű Deutsch Cecília volt, aki ötven éves korában, teljesen váratlanul halt meg 1897. november 2-án, agyszélhűdésben. A lassan a hatodik évtized felé haladó karmester egy év múlva, 1898. október 25-én újra megnősült: egy Újvidék környéki özvegyasszonyt vett feleségül, özv. Meisterné Reichenstein Rózát. Az esküvő a menyasszony lakóhelyén, Bács-Petrovácon volt, ami ma Szerbiához tartozik, így egyelőre nem sikerült az anyakönyvi bejegyzéshez hozzájutnom, pedig abban sok hiányzó adatot meg lehetne találni Eckstein származásáról. Mint majd későbbi gyászjelentéséből kitűnik, első házasságából valószínűleg nem volt gyermeke; második házasságában viszont "megörökölt" egy fiút és az ő révén menye és unokája is lett. Valószínűleg együtt is laktak, mert Eckstein halálát majd mostohamenye fogja bejelenteni az anyakönyvi hivatalban.

Az évtizedek haladtak... 1908-ban hitközsége és tisztelői megünnepelték működésének negyvenedik évfordulóját. 

A hitközség szolgálatában öregedett meg. Az ifjúból aggastyán lett, de lelkesedése és szorgalma nem lankadt. Úgy megszokták szép mély, erős hangját, hogy szertartás vagy istentisztelet nála nélkül el sem képzelhető.  (Zala 1908. augusztus 19.)

Nem egészen egy évtized van ekkor még hátra az életéből. Továbbra is dolgozik. Aztán két nagy csapás is éri a hitközséget: 1915. december 31-én elhunyt Kartschmaroff főkántor, 1917. február végén pedig Goldmann Samu kántor mindketten félévszázadnyi működés után. Eckstein utolsó szolgálata kórusával Goldmann Samu temetése. Már készülnek félévszázados jubileumának megünneplésére, amikor április 19-én az ő halálhíre terjed szét. 






Méltó nekrológot közölt róla az akkori, Kanizsán szerkesztett Zalai Hírlap:


 
A hitközség saját halottjának nyilvánította. Mint a Zala április 21-i számából megtudhatjuk, dr. Neumann Ede főrabbi gyászbeszéde méltó emléket állított az elhunytnak és az énekkar is, (melyet ez alkalommal műkedvelőkkel is kiegészítettek) kiválóan szép előadásban énekelte a gyászdalokat. A szertartás bevégzése után a koporsót az izr. temetőben helyezték végső nyugalomra.

Sírkövét ma is fellelhetjük. Csak az a kár, hogy fényképének helye üres, így nem ismerhetjük arcvonásait...



"A legjobb férjnek"

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Rendszeres olvasója vagyok blogodnak, nem szólok ugyan mindegyik témához, de gratulálok a szorgalmadhoz, kitartásodhoz, ahogy a múlt emlékeit összeszeded és közreadod. Ez egy komoly küldetés. Hagyományok nélkül nincs jövő, mondta rajtam kívül sok nagy ember ☺, további jó munkát kívánok.

Kataliszt írta...

Köszönöm szépen! Rengeteg érdekességet és kiváló embert rejt Nagykanizsa zenei életének története; amíg nem kezdtem el kutatni, nem is gondoltam, hogy ennyire sokat...