A gyűrűk úrnője

 

honestylywtf.com

Ami a "Liszt Ferenc és Nagykanizsa könyvemből kimaradt" címmel közzétett kis sorozatom 3. része arról szólt, hogy 1883. február 6-án, a Pesten tartózkodó Johann Strauss tiszteletére rendezett estélyen jelen volt Liszt Ferenc, és négykezesezett a házigazda feleségével, Tarnóczy Gusztávnéval.

A hölgyről kiderült, hogy nagykanizsai születésű, lánykori neve Gutmann Ida - így ez a kis esemény is egy adalék Lisztnek Nagykanizsához fűződő - nem túl gazdag, és többnyire közvetett - kapcsolatai terén.

 

clipart-library.com

 

Legutóbb magát az estélyt próbáltam körbejárni. Ma a hölgy személyére szeretnék részletesebben is kitérni. Az is ki fog derülni, hogy miért nevezem a gyűrűk úrnőjének 😊

 

De kezdjük az elejéről: 

Gutmann Ida 1846. február 18-án született Nagykanizsán. Itt láthatjuk születésének anyakönyvi bejegyzését a kanizsai izraeliták anyakönyvében a 7. sorszám alatt (rákattintva kinagyítható):

 

 

 

Apja Gutmann Simon Henrik, aki 25 éves korában a közeli Gelséről költözött Kanizsára. A tehetséges, ambiciózus fiatalember a gazdag nyerstermény-kereskedő, Strasser Lázár alkalmazottjaként mint raktáros kezdte, majd önálló üzletet nyitott és feleségül vette volt főnökének lányát, Strasser Nanettát. Az Erzsébet tér 11. alatti szép klasszicista palotában éltek, amelyet még Strasser Lázár építtetett az 1820-as években. 

 

A Gutmann-palota Nagykanizsán, Erzsébet tér 11.

 

Gutmann Henrik apósa nyomán kezdetben nyersterményekkel foglalkozott, majd kiváló időzítéssel és érzékkel áttért a famegmunkálásra és kereskedésre: új, a környék hatalmas tölgyeseire alapozott beliscsei vállalkozása biztosította a talpfákat az akkoriban épülni kezdő vasútvonalak számára. Ebből a család milliomos lett, s a nagyburzsoázia sorába emelkedett. 1869-ben - elsőként a nagykanizsai zsidó családok közül - nemesi rangot kapott "gelsei" előnévvel. 

 

Ida apja, Gutmann S. Henrik

Ida anyja, Strasser Nanetta

Ida apja már az 1840-es évektől komoly részt vállalt Nagykanizsa pénzügyi, kereskedelmi és társadalmi életében: többek között alapító tagja, majd hosszú ideig elnöke volt a Nagykanizsai Kereskedők Társulatának, 1863-től 1890-ben bekövetkezett haláláig elnöke az Izraelita Hitközségnek. Mint az izraelita iskolatanács elnöke jelentős adománnyal járult hozzá az izraeli középkereskedelmi iskola megalapításához, mellette támogatta a városi polgári iskola létrehozását és a piarista gimnáziumot is. Felesége az Izraelita Nőegylet alapítója és elnöke volt. Tevékenységét később fiuk, - Ida testvére - Gutmann Vilmos folytatta és teljesítette ki. 

A család városi palotája a kultúra, a jótékonyság és a magyaros vendégszeretet otthona is volt - ezt már a második nemzedékről írta a helyi sajtó, de kétségtelenül így volt akkor is, amikor még Henrik volt a családfő.

 

Mindezt azért volt érdemes elmondani, mert ebben a mentalitásban, légkörben - és anyagi/társadalmi helyzetben - nevelkedett Gutmann Henrik és Strasser Nanetta kilenc gyermeke, köztük az 1846-ban született Ida. 

Szülei és közismert fivére mellett ő csak néhányszor, városi kulturális-társaséleti esemény kapcsán bukkant fel a helyi sajtóban, de azért néhány dolgot ebből is összerakhatunk kanizsai ifjú éveiből. A Zala-Somogyi Közlöny első róla szóló híradásában (1863) azt olvashatjuk az akkor 17 éves Idáról, hogy zongorakísérőként fellépett egy koncerten, egy bizonyos Cseke Sándor hegedűjátékát kísérte.

Nyilvánvaló, hogy Ida - és testvérei - gyerekkoruktól tanultak zenét, hangszerjátékot. Ez a kor szokása volt: akkoriban a zongora minden polgári otthon elmaradhatatlan berendezési - és nem csak berendezési, de használati - tárgya volt. Zeneiskola ugyan nem létezett, de Kanizsán kiváló magántanárok működtek. Ida nagy valószínűséggel Kohn Henrik növendéke lehetett, ő volt az, aki a kor magántanárai közül már Ida gyermekkorában Kanizsán működött, s aki Hedvig lányából ítélve kiváló tanár és zongorista lehetett.

 

De kár, hogy olyan szűkösek a források és ezeket a dolgokat csak feltételezni lehet... Viszont tény, hogy Ida később, fiatal lányként és fiatal asszonyként muzsikált együtt Kartschmaroff Leó kántorral, Rosenberg Ádámmal és Franz Pyllemann néhány évig Kanizsán élő zongoraművésszel.

És az is kétségtelen tény, hogy olyan szintű, hangszertudását feleség és anya korában is karban tartó zongorista vált belőle, hogy egy Liszt Ferenc is leült melléje négykezesezni...

Van még néhány apró tény Ida zene iránti tehetségéről, vonzalmáról Nagykanizsán töltött húszas éveiből: említik néhány koncert fellépőjeként, illetve 1872-ben mint a Kanizsai Dalárda - Kartschmaroff Leó kántor által vezetett - női karának védnökét. Több említéséhez hozzáteszik, hogy "csinos" és "szép" hölgy. 

 

Ezekben a kis hírekben Idát már mint Maschanzker Mór feleségét nevezik meg. És valóban, az anyakönyv is alátámasztja: Gutmann Simon Henrik lánya 18 éves korában, 1864. január 6-án, a kanizsai zsinagógában házasságot kötött Maschanzker Mór kereskedővel:

 

 

A kutató ezen a ponton bizony zavarba jött, mert, miután már tudta, hogy Ida évtizedeken át Tarnóczy Gusztáv felesége volt, először azt feltételezte, hogy az első férj elhunyt. Ám hiába kereste, sehol nem találta a halálát. Talált viszont jócskán említést egy ugyanilyen nevű gazdag kereskedőről, aki - évtizedek múlva, 1892-ben! - éppen gelsei Gutmann Vilmos, Ida fivérének társaságában ott van a kanizsai sörgyár alapító részvényesei között, és akiről bebizonyosodott, hogy azonos az első férjjel. Akkor Ida hogy mehetett hozzá 1875-ben Tarnóczy Gusztávhoz??? 

A nagykanizsai izraelita anyakönyvek szisztematikus átnézése aztán megadta a választ: az 1875. évi házasságokat tartalmazó kötetben 12. sorszámmal egy hosszas német nyelvű szöveg olvasható - azaz hogy sajnos nagyon nehezen olvasható, olyan borzalmas macskakaparással íródott - de a lényeg, a nevek és a dátumok azért kivehetőek. Itt van, kivágva:

 

 

Ebben 1875. június 15-én nyilvánvalóan azt rögzítették, hogy "Moritz Maschanzker" és "Ida geborene Gutman de Gelse" 1864. január 6-án megkötött házasságát felbontották.  

 

Hát ez teljes döbbenet!!! 1875-ben!!!

Olvasgatva a témában, mivel eddig erről semmit nem tudtam, kiderült, hogy az izraeliták körében tényleg lehetséges a válás: náluk, hasonlóan a reformátusokhoz, nincs az a felbonthatatlanság, mint a katolikusoknál. Természetesen szilárdan lefektetett szabályok határozták meg, hogy milyen okokból engedélyezhetik. Ezek között ott van, ha ha valamelyik fél elhagyja a hitét és más vallásra tér. Nos, Ida esetében valószínűleg ez lehetett a konkrét ok. Bár érdekes, hogy Maschanzker Mórral majdnem egy évtizednyi házasság során gyermekük nem született; így lehet, hogy más okok, más drámák is rejtőztek válásuk mögött... Amit végül kimondtak, így mindkét fél szabaddá vált.

 

Két hónap múlva, 1875. szeptember 19-én Ida házasságot kötött Tarnóczy Gusztávval. A magyar országos sajtó csak szűkszavúan közölte az eseményt:

 

Házasság. Tarnóczy Gusztáv országgyűlési képviselő szeptember 19-én házasságra kelt Bécsben Gutmann Idával.

A kanizsai sajtó is csak a már megtörtént házasságkötésről számolt be, a hangsúlyt az újdonsült férj nemesi előneveire helyezve s Idát is már új nevén említve:

Házasság. Alsó-lelóczi és jezernici Tarnowski Tarnóczy Ida született gelsei Gutmann és Alsó lelóczi s jezerniczi Tarnowski Tarnóczky Gusztáv országgyűlési képviselő tiszteletteljesen jelentik 1875-ki szeptember 19-én Bécsben történt házasságra lépésüket. Kísérje boldogság frigyöket!

 

A történet ritkaságához hozzátartozik, hogy esküvője előtt Ida minden bizonnyal katolikus hitre tért. Ezt csak közvetett forrással tudom igazolni, mivel a bécsi katolikus anyakönyvek abból a korszakból nem hozzáférhetőek, de nyilvánvaló, hogy egy Tarnóczy esküvőjére csakis katolikus templomban kerülhetett sor. A közvetett bizonyíték pedig az, hogy a következő években megszületett két gyermekük keresztelését a Budapest Terézvárosi római katolikus plébánia anyakönyvébe vezették be, s ott az anya vallásánál is római katolikus áll.

 

Tarnóczy Vladimir születése Bp. Terézvárosi r. k. anyakönyv, 1877

(Zárójelben, hogy kerek legyen a történet: Maschanzker Mór is újranősült, ő Kanizsán és vallása keretei között. 1876. januárjában volt esküvője Weismeyer Eugéniával, gyermekük is született. Üzleti kapcsolatban maradt a Gutmann családdal: mint említettem, ő is ott volt az Ida fivére által megalapított Sörgyár részvényesei között. Később Szegedre költözött, ott halt meg 1907-ben.)

Egy válás abban a korszakban nyilván rendkívül ritka, még ha a felek vallása ezt lehetővé is teszi; bár érdekes módon abban az anyakönyvben, ami Ida válását rögzítette, a következő bejegyzés szintén egy elválasztott házaspárról szól... de azóta sem láttam izraelitáknál ilyen bejegyzést, pedig rendszeresen böngészem az anyakönyveket.

 

De hogy a váláson túl az egyik fél a hitét is elhagyja új házasságáért, az tényleg rendkívül ritka lehetett. Az eset ráadásul Nagykanizsa vezető, leggazdagabb, legtekintélyesebb családjában történt. Bizonyosan nagy port felverhetett annak idején, de a helyi sajtó a legteljesebb diszkrécióval hallgatott róla - ehhez nyilván megvoltak az eszközei a családfőnek. Talán egymagában a tekintélye és a városban betöltött pozíciói is elégségesek voltak. De azért kíváncsi lennék, hogy a családban hogy viszonyultak Ida történetéhez, különösen az áttéréséhez - apja ekkor már egy évtizede a kanizsai Izraelita Hitközség elnöke volt!!! -, illetve, hogy a Tarnóczy-család mit szólt. 

 

Hosszú távon az látszik, hogy teljesen elfogadták a kapcsolatot. Később, Ida asszony-éveiből több olyan apró eseménnyel találkoztam, ami ezt bizonyítja, mindkét oldalról. Az 1883-as említett estélyen például, amit a Tarnóczy-házaspár rendezett, ott volt a vendégek között Ida fivére, gelsei Gutmann Vilmos és felesége. Van híradás arról, hogy Ida és sógornője, Tarnóczy Malvina több ízben közösen jótékonykodott. Megírta egy napilap, hogy egy estélyen Ida sógornője egyik operettjéből idézett egy dalt - tehát jól ismerte azt (Tarnóczy Malvina, O'Donell grófné, férje húga ugyanis műkedvelő költő és zeneszerző volt, több darabját profi színházak is bemutatták - az ő élete is regénybe illő, róla is szándékozom később írni). A családok közti jó viszonyt egy tragikus történet is bizonyítja: Ida egyik lánytestvére, Emma, egy bécsi bankár özvegyeként, túl hatvanadik életévén luxus-utazásra ment az északolasz tóvidékre, ahova Ida 33 éves fia kísérte el. Ezt azért örökítette meg ilyen pontosan a sajtó, mert súlyos autókarambol érte őket: a hölgy szörnyethalt, az ifjú Tarnóczy szerencsére csak könnyebben sérült meg.

 

Egyszóval, Ida áttérése és házassága akár drámai történéseket, például családból való kitagadást is okozhatott volna, de úgy tűnik, az érintettek valamennyien toleránsak voltak, vagy legalábbis egy idő után azok lettek. Ne feledjük: 1867-ben, közvetlenül a kiegyezés után napvilágot látott az izraeliták egyenjogúsításáról szóló törvény, mely a hazai zsidóság előtt a társadalmi felemelkedés korábban soha nem látott lehetőségeit nyitotta meg. Ennek az emancipációs folyamatnak egyik reprezentatív története a gelsei Gutmannoké, s úgy látszik, ebbe az is belefért, hogy ők maguk elfogadták egyik lányuk ilyen irányú választását is. A következő nemzedékben is lesz majd, aki Ida példáját követi: unokahúga, Alice, aki az említett Emma lánya, s akinek úgy tűnik, nehezebb dolga volt; az ő katolikus szertartás szerint 1897-ben kötött házasságát ugyanis szülei nem fogadták el s ezért hivatalosan csak apja halála után keresztelkedett ki.

Ezen a ponton menjünk kicsit vissza kiinduló témánkra, az Ida és férje által 1883-ban Johann Strauss tiszteletére rendezett estélyre. Az akkor 58 éves Keringőkirályt budapesti útjára elkísérte jegyese, Adele. A pár hasonló helyzetben volt, mint Ida lehetett negyedszázaddal korábban. Strauss ugyanis első felesége halála után kötött egy meggondolatlan házasságot, ami nagyon hamar kudarcba fulladt s a felek világi bíróság előtt elváltak. Ám az elvált feleség életében a zeneszerző osztrák állampolgárként és katolikusként nem nősülhetett újra. Sok tárgyalásba és időbe került a törvényes út megtalálása, amelyhez a szász állampolgárságért cserébe le kellett mondania az osztrákról, s katolikusból luteránussá válnia. Amikor Pesten jártak, még csak keresgélték a lehetőségeket, így Adelének bizonyosan sok beszélgetni valója volt Idával...

Tarnóczy Gusztáv, Ida második férje, akitől már csak a halál választotta el, családfáját az államalapítás koráig visszavezető nemesi család sarja. Igaz, bárói vagy grófi címe nincs (csak húga, az említett Malvina lett házasságai révén grófné). Apja földbirtokos, Bars megye főispánja, kitűnő közéleti ember, kapcsolatban Kossuth-tal, Deák Ferenccel. Így fia is földbirtokos, mellette Deák-párti országgyűlési képviselő; van egy gépgyára is, bár azzal később sok gondja lesz. Két gyermekük születik: Ida és a már említett Vladimir (vajon honnét vehették ezt a nevet az 1870-es években???)

 

Ida férje, Tarnóczy Gusztáv

Ida a gazdag úriasszonyok életét éli, neve több társasági hírben felbukkan: bálok vendéglistáin, jótékonykodó rendezvényeken. "Festő ecsetének való szép fej" - írják róla egy karácsonyi jótékonysági vásár kapcsán (Fővárosi Lapok 1876. dec. 10.). Többször fel is lép ilyen eseményeken zongoristaként.

Kapcsolódva férjének elnöki pozíciójához a Női Ipartestületi Egyletben, maga is végez jótékonysági munkát a fővárosi nőnevelés és a gyermekvédelem területén, például tagja a Veres Pálné Leánygimnáziumot megalapító Országos Nőképző Egyesület igazgató választmányának.

Családjával Budapesten él, kezdetben az Oktogon környékén, az Eötvös utcában, később az Izabella (ma Hevesi Sándor) tér 1-ben. Ezek akkor előkelő bérházak voltak, nagyméretű, a kor minden luxusával felszerelt lakásokkal. Otthonukat a Strauss-estély kapcsán úgy írták le, hogy termeik értékes képekkel, díszművekkel s becses régi tárgyakkal ékesek. 

 

Ida vonzódott a műkincsekhez, nagy hobbija a gyűrűk gyűjtése volt. 1888-ban a női iparegylet javára kiállítást rendezett belőlük. Ekkor írta azt a sajtó, hogy ez az európai viszonylatban, a múzeumok gyűjteményeit is beleértve ritka szép és gazdag gyűjtemény már mintegy 2500 darabból áll, s Ida másfél évtized alatt, sok energiát és pénzt felhasználva gyűjtötte össze (a későbbi években már 3-4000 körüli számokat emlegettek...). Benne az őskortól saját koráig minden korszak és technológia képviselve volt, köztük 36 bronzkori, 26 népvándorláskori, 30 görög, 90 római és 15 egyiptomi ékszer. Tudományos leírásával a Régészeti Társaság akkori titkára, dr. Szendrei János foglalkozott, aki kötetkatalógust állított össze a gyűjteményről, melyben katalogizálta a legértékesebb darabokat. A kiállítás hatalmas közönségsikert aratott, meg kellett hosszabbítani. A következő években Bécs és Párizs közönsége is láthatta, s a katalógusnak egy sokkal bővebb francia nyelvű változata Párizsban is megjelent. EZEN A LINKEN belenézhetünk a francia, majdnem 400 oldalas kiadványba, mely rengeteg rajzot is tartalmaz. Csak a blogger csalódott, aki remélte, hogy egy kép lesz benne Idáról is...

Mutatok képet a kiállítás kapcsán a Vasárnapi Újságban megjelentek közül, egy válogatást a gyűjtemény legrégebbi darabjaiból:

S hogy mi lett e páratlan gyűjtemény sorsa? A Révai nagylexikon szerint 1910-ben, tehát még Ida életében, de már özvegy korában Bécsben elárverezték. Egy másik forrás, az orvostörténettel foglalkozó Magyary-Kossa Gyula úgy tudta, hogy a gyűjtemény Londonba került (ez a kutató azért foglalkozott Ida gyűjteményével, mert olyan gyűrű is volt benne, amely méreg rejtésére szolgált...)

Ida 1907-ben, 61 éves korában veszítette el 72 éves férjét, aki hirtelen, agyvérzésben hunyt el.

Itt megnézhetjük a férj gyászjelentését, egyúttal böngészhetünk a rokonok között. Bal oldalon a Tarnóczy-rokonság, Gusztáv testvérei a családtagjaikkal, köztük első helyen húga, Malvina, a költő és zeneszerző grófné; jobb oldalon pedig sógorai-sógornői, felesége még élő testvérei. Ezek a régi gyászjelentések valóságos kincsesbányák a kutatónak!!!

 

 

Azt is megtudhatjuk belőle, hogy a férj földi maradványait Alsólelócra, a Tarnóczyak ősi fészkébe szállították és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A helyszínre hamarosan visszatérünk!

Hősnőnk életéből ekkor már csak hét év van hátra. 1910-ben éri az a nagy ijedtség, hogy fia is részese az itáliai autóbalesetnek, amely özvegy húga halálát okozza; de szerencsére a fiatalember csak könnyebben sérült meg. 1912-ben tűz támadt a lakásában, mely megsemmisítette egyik szobája értékes műkincseit, személyi sérülés szerencsére nem történt. 

Ida halálára rendkívül nehéz volt ráakadni. A fővárosi lapok közül egyedül Az Ujság címűben rejtőzött el egy kis hír (1914. jún. 18.), de szerencsére a legfontosabb azért benne van:

 

Tarnóczy Gusztáv volt országgyűlési képviselő özvegye, született gelsei Guttmann Ida az éjjel elhunyt. Holttesttét Alsólelóczra szállítják és ott helyezik örök nyugalomra a családi sírboltban. 

 

Innét aztán sikerült ráakadni a Zalai Közlöny szintén június 18-i közlésére:

 

Halálozás. Nagykanizsa előkelő társadalmának fájdalmas, mély gyásza van. Budapesten tegnap éjjel elhunyt hatvanhét éves korában alsó és fölsőlelóci, jezernicei és tarnovszki Tarnóczy Gusztávné született gelsei Gutmann Ida. Az elhunyt úriasszonyt számos előkelő nagykanizsai családhoz fűzték rokoni és baráti kötelékek.

 

Az anyakönyvi bejegyzés is előkerült, Ida halálát tüdő-gümőkór okozta, ami még a gazdagokat sem kímélte akkoriban:

 

Szinte jelképes, hogy a boldog békeidők utolsó pillanatában, 1914. június 16-án érte a halál. Nem egészen két hét múlva Szarajevóban eldördültek a lövések és megváltozott Európa történelme. Ez majd kihat a Tarnóczyak ősi fészke, Alsólelóc történetére is. Idát is ott helyezték örök nyugalomra, ám ezt a nyugalmat erősen megzavarták a történelmi változások.  Búcsúzóul látogassunk oda, a ma Szlovákiához tartozó településre, mely Budapesttől mintegy 200 kilométerre északra fekszik.

 

Alsólelóc (Dolné Lelovce) ma Nemeskosztolány (Zemianske Kostolany) településrésze, korábban önálló falu volt, vadregényes természeti környezetben, a Nyitra partján. Akkor Nyitra vármegyéhez tartozott, a privigyei járáshoz.

 

Itt volt a Tarnóczyak kúriája. Ha Nemeskosztolány vasútállomásáról nem a központba, hanem ellenkező irányba indul az utazó és átmegy a Nyitra hídján, egy kis, erdőborította dombon régi templomot lát. Ennek közelében fekszik a régi kúria, és rejtőzik az erdőben az egykori családi sírbolt, melyet a család emeltetett a 19. században, klasszicista stílusban. 

A településnek ezt a részét nem csak a történelmi változások viselték meg, hanem az erőszakos iparosítás, amelynek következtében 1965-ben egy nagy földcsuszamlás helyrehozhatatlan károkat okozott. Megsérült a nagymúltú templom, a közben hosszú ideig katonai célokra használt és emiatt is tönkretett Tarnóczy-kúria és a ki tudja mikor és hányszor kifosztott Tarnóczy-sírbolt, ahol Ida és férje is nyugodtak. 

 

Helyi információk szerint a család leszármazottai a Tarnóczyak még fellelhető földi maradványait egy helyre gyűjtötték össze és föléje márványtáblát emeltek.

Tegyünk utoljára egy szomorú képes kirándulást az egykori Alsólelócon. De a világháló legalább azt lehetővé tette, hogy mindezt ki lehetett nyomozni...

 

A legtöbb információt ebben a szlovák blogban találtam, a képek többségét is onnét mutatom. Akit érdekel a téma, további képekért mindenképpen érdemes megnyitni!

 

Először a templom: 

pksoliwarski.blog.pravda.sk

 Ez pedig a Tarnóczyak családi sírboltjának mai, szomorú állapota:

  

pksoliwarski.blog.pravda.sk

pksoliwarski.blog.pravda.sk

www.batovany.sk

És itt van a közös sír, Ida hamvaiból is lehet itt, így eddig a pontig sikerült elkísérnünk a Nagykanizsán született figyelemreméltó hölgyet, "a gyűrűk úrnőjét":

pksoliwarski.blog.pravda.sk

 

 

 

 

 

 

Egy hölgy Salzburgban, 1931

Éppen ma 90 éve, hogy egy Staibl Júlia nevű magyar hölgy Salzburgban megnézte Richard Strauss Rózsalovag-ját. Mai posztom elsősorban a hölgyről, de egy kicsit az előadásról is szól. S hogy miért? Elmondom a történetet a legelejétől. 

 

https://interlude.hk/concentrating-the-wonder-strauss-der-rosenkavalier-suite/

Van egy nagyon kedves virtuális ismerősöm a facebook-on, Rebecca Blackhorse. Ez egy írói név, de azért tudom, hogy igazi ember van mögötte. Még sohasem találkoztunk személyesen, mégis, úgy érzem, jól ismerjük egymást.

Időről időre meg szoktuk lepni egymást kisebb ajándékokkal. Ha új könyvünk vagy publikációnk jelenik meg, elküldjük egymásnak, de szoktunk más apróságokat is. Rebecca mindig remek érzékkel választ, mert jól ismeri érdeklődési körömet, hobbijaimat. És én is igyekszem...

 

Mai posztomhoz egyik ajándéka, Richard Strauss: A Rózsalovag című operájának német nyelvű librettója vezetett el. 

 

 

A kisméretű könyvecske rejtett egy szórólapot a Salzburgi Ünnepi Játékok 1931-es évadáról, valamint egy salzburgi napilap egy oldalának részletét, ami szintén az Ünnepi Játékokkal foglalkozik.

 

 

A lényeg pedig, hogy a librettó belső címlapján, kézírással, fekete tintával egy név olvasható: Staibl Júlia, legalul pedig: Salzburg 1931. VIII. 10.

 

A fesztivál programjából kiderül, hogy aznap, augusztus 10-én valóban a Rózsalovag szerepelt műsoron, így első blikkre levonhatjuk a következtetést, hogy ez a bizonyos Staibl Júlia 99,99%-os valószínűséggel ott volt Salzburgban és látta pontosan ezt az előadást. Hozzá megvásárolta a szövegkönyvet, amelybe beírta nevét és az előadás dátumát.

 

A librettóban megőrzött színlapról leolvashatjuk a főszereplőket: 

 

Vezényelt Clemens Krauss (kora egyik legnagyobb operakarmestere, 1926 és 1934 között az Ünnepi Játékok főzeneigazgatója, aki kifejezetten Richard Strauss-szakértőnek számított, amúgy pedig a zeneszerző személyes barátja is volt). A Táborszernagynét aznap Lotte Lehmann énekelte (ő az énekesek között volt hasonló legenda már saját korában, mint karmesterként Krauss):

 

Forrás: www.lottelehmannleague.org

Ochs báró Richard Mayr osztrák basszbariton volt, a szerepnek máig egyik legnagyobb megformálója:

 

Forrás: https://archive.salzburgerfestspiele.at/geschichte/1929

 

Úgyhogy Júlia minden bizonnyal felejthetetlen, mondhatni operatörténeti jelentőségű előadást láthatott. Ráadásként szívét bizonyára különösen megdobogtatta, hogy az Olasz énekes rövid, ám rendkívül nehéz szerepében a magyar Pataky Kálmánt láthatta/hallhatta (Pataky egyébként azon a nyáron Salzburgban Don Ottavio és Belmonte is volt).

A világháló jóvoltából mi is meghallgathatjuk az olasz énekes betétáriáját Patakyval, ami egész egyszerűen mennyei... 

 

 

 

Sikerült azonosítani a napilap, a Salzburger Volksblatt megjelenését, ez az 1931. július 27-i, hétfői szám egyik oldala. Ebből azt hiszem, simán levonhatjuk a következtetést, hogy Júlia aznap már bizonyosan Salzburgban lehetett, tehát legalább két hetet tölthetett el ott. Talán részt vett a Jederman Dóm előtti híres előadásán és/vagy a Dómban megrendezett koncertek valamelyikén, mert ezekről szól a gondosan kivágott és megőrzött cikk. Valószínűleg a Mozart-szülőházat sem hagyta ki és még sok minden mást.

 

Ezen a ponton a blogger nagyon rokonnak érzi magát az egykori Júliával - én is tölthettem ugyanis Salzburgban időt, nem is egyszer, bár előadást nem láthattam. Itt a blogomban egyszer régebben éppen az 1930-as évek Salzburgját idéztem fel egy korabeli regény kapcsán és saját többszörös élményeim hatására...

Rebecca salzburgi vonatkozású ajándékának így nagyon megörültem, mégis csak pár hónappal kézhezvétele után kezdtem el tűnődni azon, hogy vajon ki is lehetett Staibl Júlia?

 

Tettem egy próbát az ARCANUM hatalmas adat- és dokumentum-tárában, és nagy meglepetésemre sikerrel jártam! Szerencsére vezetékneve annyira ritkának bizonyult, hogy körülbelül egynapi, rendkívül izgalmas munkával, plusz a FamilySearch anyakönyvi adatbázis és az OSZK gyászjelentés-tára igénybevételével  nagyrészt rekonstruálható volt személye és életútja. 

1931-ben, amikor Salzburgban járt, 47 éves volt, Budapesten élt és az Állami Erzsébet Nőiskola tanáraként működött. Főbb tárgyai a mennyiségtan, növénytan és állattan voltak; tanítóképzősöknek pedagógiát is tanított, mellette vezette az iskolai Vöröskeresztet. Ezt azért említem, mert ezzel kapcsolatos az egyetlen kép, amit eddig sikerült találni róla az iskola 1933/34-es értesítőjében. Kicsit halvány, de ő a jobb oldalon hátul álló alak:

 

Akkor kezdjük az elejéről.

Staibl Júlia 1884. április 9-én született Marosvásárhelyen. Apjának, Staibl Antalnak, aki tagja volt a városi képviselőtestületnek és lelkes amatőr színjátszóként is ismerték, a fő téren díszműáru kereskedése volt. 

Korán elveszítette a szüleit: alig múlt négy éves, amikor súlyos betegségben meghalt édesanyja, és apja halálakor is még csak hét éves volt. Gyaníthatóan az apja első házasságából született Ferenc, aki a családi üzletet is megörökölte, vehette szárnyai alá őt és két kisebb testvérét.

Júlia tanítónő lett, első munkahelye a marosvásárhelyi Szentgyörgy téri elemi iskola. Onnét került Budapestre, az Országos Magyar Nőnevelő Intézetbe 1909-ben, 25 éves korában. Első tanévéről ezt rögzítette az iskolai évkönyv:

 

Staibl Júlia szolgálattételre berendelt elemi iskolai taní­tónő, okl. polg. isk. tanítónő, a mennyiség- és természet-tudományi szakcsoportból képesítve. A II. évf. feje. Tanította a számtant mind a két évfolyamon heti 4 órában, a termé­szetrajzot az I. évfolyamon heti 2 órában, a vegytant a II. évfolyamon heti 2 órában, a zenét mind a két évfolyamon heti 4 órában s az éneket mind a két évfolyamon heti 1 órában. Ezenkívül felügyelt a növendékekre heten­kint 2 napon, segédkezett az irodában s a német nyelvi társalgásnál; vezette a selyemhernyótenyésztést.

 

Valamennyire érthetett a zenéhez :) Később ugyan nem fogja tanítani, de látszik az affinitása, úgyhogy nem véletlenül járt Salzburgban. És nyilván jól beszélt németül.

Amúgy az intézet kollégiumában lakott és egyúttal heti 2 napon nevelőtanári teendőket is ellátott. Mint az akkori évkönyvek írták:

 

Polereczky Irma igazgató, Lelkes Janka, Nendtvich Ilona és Staibl Julia bennlakó tanítónők, kik állandóan a növendékek között voltak, velük közösen étkeztek s őket minden munkájukban jóindulatú tanácsaikkal támogatták.

 

1914-ben - ismeretlen okokból - Szolnokra helyezték a polgári lányiskolához. Közben elvégezte a Budapest II. kerületi Népiskolai Tanítóképző Intézet filozófia-pedagógia szakát. 1920-ban visszakerült Budapestre, régi iskolájába, majd onnét hamarosan utolsó munkahelyére, a Magyar Királyi Állami Erzsébet Nőiskolába.

Ma ez a Teleki Blanka Gimnázium. Ebben az épületben tanított hosszú ideig:

 

Forrás wikipedia

 

Ekkor már nem kollégiumban lakik, önálló budapesti lakcíme van. A 30-as években Budán a Hegyalja út 16-ban, 1936-tól Pesten a IX. Horthy Miklós (ma Bartók Béla) út 60. alatt van az otthona. Talán tudott saját lakást venni? Az bizonyos, hogy családot nem alapított.

 

Valószínű, hogy nem az 1931-es salzburgi volt az egyetlen külföldi útja. Az 1934/35-ös tanévben ugyanis, mint az iskolai évkönyvből kiderül, vetítettképes előadást tartott az oberammergau-i passiójátékról. Nagy valószínűséggel friss élménye lehetett, ugyanis akkoriban - és ma is - hagyományosan tíz évenként, a kerek években került sor a kis bajor települést világhírűvé tett passójátékra, ám 1934-ben rendkívüli eseményként,  300. évfordulója alkalmából is megrendezték. Hogy a korszakból is érzékeljünk valamit, érdemes megemlíteni, hogy a kerek évforduló mellett az az évi játékokkal egyúttal a náci pártot és az 1933-ban kancellárrá választott Hitlert is ünnepelték, aki személyesen is megjelent az eseményen. Júliánk talán látta is messziről... És persze utazhatott még máskor is külföldre, talán minden szünidőben, hiszen tanév közben minden bizonnyal nagyon lelkiismeretesen és sokat dolgozott iskolájában, ahogy az iskolai évkönyvek lapozgatásából kitűnik.

 

Teltek az évek, jött a háború. Staibl Júlia szerencsésen túlélte; 1946-ban is az akkor még létező Erzsébet Nőiskola tanára volt. Abban az évben viszont nyugdíjba ment, ez szintén az iskola az évi értesítőjéből derült ki.

Ettől kezdve nem tudunk róla semmit, nyilván csendesen élt. A legközelebbi, és egyben utolsó dokumentumok, amik még róla szólnak, 1961-ben keletkeztek. Ekkor halt meg ugyanis, egész pontosan 1961. április 1-jén, egy héttel 77. születésnapja előtt.

 

Íme halálának anyakönyvi bejegyzése Budapest XII. kerületének anyakönyvében. Kiderül belőle, hogy akkor már újra Budán élt, a Németvölgyi út 74. alatt, ott hunyt el agyvérzésben:

 

  

Ez pedig a ház, ahol utoljára lakott és amelyben meghalt:

 

Forrás: googlemaps

 

Gyászjelentése szerencsére fennmaradt, belőle kicsit közelebbi információkat is kapunk:

Láthatjuk rokonságát: két unokahúga és két unokaöccse gyászolták. Némi kis gyors családfakutatásból kiderült, hogy ők Székely Károly szobrászművész (1880-1941) és felesége, Staibl Mária gyermekei voltak. Az nem lett teljesen világos, hogy Staibl Mária pontosan kije volt Júliának, mert úgy tűnik, nem az apja testvére. De mindenképpen rokon. A két hölgy valószínűleg együtt lakhatott. Székelyné Staibl Mária is gimnáziumi tanár volt, ő bölcsész, a háború előtt évtizedeken át latint és görögöt tanított a Szilágyi Erzsébet Lánygimnáziumban. Az együtt lakást abból gondolom, hogy az 1958-ban elhunyt Mária gyászjelentésében ugyanaz a lakcím, a Németvölgyi út 74. szerepel, mint három évvel később Júlia gyászjelentésében. 

 

Így, legalább halála kapcsán Júlia közvetlen családi környezetéről is kiderült valami. Gyászjelentése szerint a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra (mint a Székely-házaspárt is), talán még megvan a sírja - esetleg együtt nyugszik velük? Ezt egyszer jó lenne kideríteni, Farkasréten járva.

 

Hagyatékából ez a kis könyvecske valahogy antikváriumba vagy bolhapiacra kerülhetett, s ma az enyém... Örülök, hogy alkalmat adott egy elfeledett hölgy emlékének feltámasztásához.

Hát, Rebecca, ez volt, amit ajándékom tulajdonosáról ki tudtam deríteni. Nem is gondoltam, hogy személye egyáltalán azonosítható lesz, azt meg főleg nem, hogy ennyi minden előjön róla. Ráadásul rendkívül érdekes volt utána kutatni. Most már akár regényt is írhatnál róla!!! Bár tudom, te a "vadabb" témákat szereted 😉Azért szeretettel ajánlom Neked ezt a posztot!

Ami a "Liszt Ferenc és Nagykanizsa" könyvemből kimaradt 3.

A legutóbb megmutatott történetre, a fiatal Liszt és a kanizsai Grünbaum-zenekar rohitsi találkozására már elég régen ráakadtam, persze csak most már tíz éves Liszt-könyvem megjelenése után, így maradt ki belőle - de csak most volt időm megírni.

 

 

Amit ma mesélek, teljesen friss találat. Az elejét már régebben is olvashattam, benne van Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 2. című egészen kitűnő kötetében, miszerint Liszt 1883. február 4-én részt vett egy estélyen, amelyet a Pesten tartózkodó Keringőkirály, Johann Strauss tiszteletére rendezett egy bizonyos Tarnóczy Gusztáv, s ezen az estélyen a ház úrnőjével négykezesezett. Az viszont csak most vált világossá, ki is volt Tarnóczy Gusztávné. Személye valódi szenzáció egy kanizsai lokálpatriótának, s újabb érdekes mozaikkockát jelent Liszt Ferenc és városunk kapcsolatában.

 

Kanizsai zenei lexikonom kutatásai közben ugyanis eljutottam egy rendkívül érdekes hölgy, Tarnóczy Malvina személyéhez, aki az 1850-es évektől jó két évtizedig a közeli Csapi kastélyának úrnője volt. Egy családjához kötődő gyászjelentésben teljes döbbenetemre felbukkant a kanizsaiak számára ismerős Gutmann családnév "gelsei" előnévvel. Kiderült, hogy Malvinának volt egy Gusztáv nevű bátyja, akinek felesége gelsei Gutmann Ida volt.

 

Meglepőnek találtam a két család közti kapcsolatot, mert a Tarnóczyak a családfájukat szinte az Árpádok koráig visszavezető katolikus nemesi család voltak alsólelóczi és jeszeniczei előnévvel; Malvina és Gusztáv apja Tarnóczy Kázmér, Bars megye főispánja, a kanizsai Gutmannok viszont zsidó család, igaz, azok közül a legjelentősebbnek mondhatók városunk történetében. Persze azért nem példa nélküli egy ilyen vegyes házasság, de nem is túl gyakori. Érdemeikért a Gutmannok is nemesi rangot kaptak, hozzá a gelsei előnevet, később báróságot is. 

Innét már csak össze kellett rakni, hogy akkor bizonyosan Ida négykezesezett Liszttel!!!

 

Aztán további kutakodás során a hölgy személyéről, Tarnóczyval való házasságkötésének előzményeiről egészen szenzációs adat került elő, úgyhogy a blogger tényleg csak kapkodta a fejét, hiszen a dolog szinte teljesen példa nélküli. Egész regényt lehetne róla írni! 

 

De először járjuk körbe ezt a Johann Strauss-estélyt, ahol Ida együtt játszhatott minden idők legnagyobb zongoristájával.

Az idős Liszt - ilyennek láthatta Ida

 

Nos, 1883-ban Liszt 72 éves múlt. A kulturális szezont már egy jó évtizede rendszeresen Pesten tölti, hiszen ő az 1875-ben megnyílt Zeneakadémia elnöke és nagyhatású zongoratanára. Aktívan részt vesz Budapest kulturális életében, eleven kapcsolatot tart a kor vezető - és nem csak vezető - személyiségeivel. Ha neves külföldi vendég érkezik Budapestre, többnyire ő is ott van a tiszteletére rendezett eseményeken. Nyilván így történhetett, hogy elfogadta Tarnóczy Gusztáv meghívását, annál is inkább, mert ifj. Johann Strausshoz (sőt, már apjához is) régóta szívélyes kapcsolat fűzte. A Keringőkirály egyébként Furcsa háború című operettjét maga dirigálta a Népszínházban, mégpedig a magyar női iparegylet javára, ezért jött Pestre. Tarnóczy volt ennek a maga korában jelentős, iskolát is fenntartó egyesületnek az egyik elnöke, így rendezett estélyt a már akkor világhírű Strauss tiszteletére. A zeneszerző társaságában volt jövendő (harmadik) felesége, Adele Deutsch, aki Marcel Prawy, a legnagyobb Johann Strauss-szakértő szerint unokatestvére Tarnóczyné Gutmann Idának! 

Johann Strauss és Adele

 

Azon a februári vasárnap estén az előkelő, ám kedves, fesztelen társaságban a hajnali órákig tartott az estély. Több napilap is írt róla tudósítást, belőlük összerakható a történet, amelyből minket elsősorban Liszt és az akkor 37 éves Tarnóczyné zongorázása érdekel. Kiderült, hogy Carl Maria Weber Jubel (Jubileumi) nyitányának négykezes változatát játszották el együtt, a kottát Johann Strauss lapozta. Ha lenne időutazás...

De helyette legalább találtam a darabból négykezes zongoraváltozatot:

 

 

 

Jöjjenek szó szerint idézetek a hírlapi tudósításokból, mert az estély további lefolyása is érdekes.

 

Budapesti Hírlap 1883. február 6.

Tarnóczy Gusztáv úr termeiben tegnap Strauss János úr tiszteletére fényes esti mulatság volt. Az értékes képekkel, díszművekkel s becses régi tárgyakkal ékes termekben igen díszes társaság találkozott, mely vacsora előtt kiváló élvezetben is részesült: Liszt Ferenc játszotta el a szép háziasszonnyal négy kézre Weber egy zongora-darabját. Utóbb Strauss ült a zongorához s előadta egy itt eddig ismeretlen keringőjét, melyet Bianchi kisasszony, bécsi operaénekesnő számára komponált. Utóbb Strauss és Liszt játsztak négy kézre egy érdekes whistet mint partnerek. A gazdag lakomához tizenegy óra után ült a társaság. Vacsora után cigányzene mellett a táncos kedv is kipattant s majd reggelig kinyújtá az ép oly kedves, mint elegáns mulatságot.

Pesti Hírlap 1883. február 6.

A fényes estély legérdekesebb része az volt, midőn Liszt Ferenc a háziasszonnyal négy kézre eljátszotta Weber Jubel ouverturejét, Strauss János pedig eljátszotta saját legújabb szerzeményeit. [...] Érdekes volt a whist parti is, melyben a két zenefejedelem, Liszt és Strauss mérkőzött Wahrmannal és Brüll főkonzullal. Mint mindig, úgy most is Lisztnek kedvezett a szerencse. A táncra maga az ünnepelt zeneszerző adta meg a jelt azáltal, hogy a fiatalságot táncra biztatva, kedvenc keringőjét kezdte játszani. Azután a cigány húzta hajnali 4 óráig.

 

Két lábjegyzet:

Strauss legújabb szerzeménye, az "eddig ismeretlen keringő", amelyet Bianchi Bianca énekesnőnek komponált, nagy valószínűséggel a Tavaszi hangok volt, amelynek énekes változata 1883. március 1-jén, alig egy hónappal később hangzott el először nyilvánosan a Theater an der Wien-ben az említett énekesnő előadásában, s majd csak később, 1886-ban lett belőle zenekari darab, ahogy ma általánosan ismerjük.

Az említett whist egy kártyajáték, a bridzs őse, ez volt Liszt nagy szenvedélye.

 

A tudósítások kitértek a vendégek listájára is, így kiderült, hogy a társaságban ott volt Ida bátyja, gelsei Gutmann Vilmos a feleségével, tehát ők is találkoztak Liszttel.

 

Próbáltam nyomozni, hol is lehetett pontosan Tarnóczyék értékes képekkel, díszművekkel s becses régi tárgyakkal ékes otthona. Nem sikerült egyértelműen kideríteni, de nagy valószínűséggel ez a ház lehetett, az Eötvös utca 9. a VI. kerületben, az Oktogon közelében (legalábbis 1883-ban itt lakott a család, mint az az országgyűlési képviselők cím- és lakjegyzékéből kiderült, de jobban pontosítani nem lehetett):

Említettem, hogy Ida életében volt egy, a korban szokatlan, igazán nagy, és még Kanizsán bekövetkezett fordulat. Azt gondoltam, hogy erről s egyúttal Ida életéről külön posztot fogok írni, már Liszt Ferenc személyétől függetlenül. 

Addig is a gelsei Gutmann család kanizsai vonatkozásairól érdemes elolvasni ezt a régebbi írásomat: Egy nagypolgári palota Nagykanizsán. Tarnóczyné Gutmann Ida egyike volt a jeles dinasztiát alapító Gutmann Simon Henrik kilenc gyermekének és testvére a Nagykanizsa életében szintén jelentős szerepet betöltő Gutmann Vilmosnak. 

 

Legközelebb innét folytatjuk!