Latabár-esküvő Nagykanizsán 3.

Ígérem, ma befejezem a témát; azért foglalkozom még egyszer vele, mert nem mondtam el a Kanizsán 1902. szeptember 8-án megtartott esküvő folytatását, a kanizsai jegyespár életének, sorsának további alakulását.

Mint tudjuk, a már akkor is színész-dinasztiaként számon tartott Latabár-család egyik ifjú tagja, a táncos-komikusi pályája kezdetén járó Latabár Árpád Kanizsán házasodott össze a már gyermekét váró Déri Ilona (eredeti nevén Deutsch Honor) színésznővel. Körülbelül két és fél hónap múlva, 1902. november 24-én Kecskeméten született meg első fiuk: Latabár Kálmán, aki aztán a dinasztia legnagyobbjává vált. Ő azért Kecskeméten látta meg a napvilágot, mert a Kövesi-féle színtársulat eredetileg Kecskeméten rezideált, onnét kerültek a Dunántúlra és úgy látszik, a kecskeméti Latabár-háztartást még nem számolták fel teljesen. Majdnem pontosan egy évre rá, 1903. november 22-én pedig megszületett ifjabb Latabár Árpád. Ő Sátoraljaújhelyen jött a világra, ami azt mutatja, hogy a Kanizsán alig két éve megkötött házasság már nagyon düledezett: Sátoraljaújhely ugyanis a feleség szülővárosa volt, akinek még élt kocsmáros édesapja és inkább hazament régi otthonába szülni... És valóban, amint Molnár Gál Péternek A Latabárok című könyvéből is tudható, ifjabb Árpád megszületése után egy évvel a bohémtermészetű táncoskomikus végleg elhagyta családját. Pesten nagyon jónevű színész lett. Fiaival azért törődött, nem annyira rendszeresen, inkább rapszodikusan, de a maga módján szerette őket - és bizony reklám-megfontolásokból is -  sokat emlegette őket különböző riportokban és mutogatta magát velük fényképeken. De ha az időközben felnőtt fiúk ebben partnerei voltak, azért nem lehetett annyira rossz köztük a viszony. Sőt, 1933-tól ők hárman többször is együtt léptek fel, az alábbi kép is akkoriban készülhetett:

Szegény Deutsch Honor pedig, aki egy ideig az Operaház kórusának tagjaként kereste saját magának és fiainak a kenyeret, harmincöt éves korában súlyos agyvérzést kapott. Utána még négy évtizedet (!) élt fiai oltalmában és soha nem szűnt meg szeretni daliás férjét. Mivel nem volt hajlandó elválni, férje nem nősült meg többet (lehet, hogy egyébként sem tette volna), de hosszú és sikeres fővárosi pályája során bizony sok hölgy, köztük színésznő fejét is elcsavarta... 

Említett könyvében Molnár Gál Péter leír egy történetet az egykori "kanizsai ifjú párról" 1938-ból, idősebbik fiuk megházasodása kapcsán.

Latabár Kálmán akkor már híres színész volt, így esküvője nagy társasági eseménynek számított, apja viszont már kiöregedett a szakmából. Kálmán megüzente az apjának, hogy gondoskodik róla hátralevő életében anyagilag, ha megteszi azt, hogy esküvőjén karonfogva jelenik meg beteg, de még mindig hites feleségével.

Így történt azután, hogy idősebb Latabár Árpád betoppant egykori, rég nem látott feleségéhez a Népszínház utcába, kezet csókolt, karját nyújtotta és gyengéd udvariassággal viselkedett vele a szertartás alatt. A Bristol-beli ebéden a tósztok végén az öreg Latabár fölkelt pohárköszöntőt mondani. Megindítóan szép szavakkal szólította fel a jelenlevőket, hogy ürítsék poharukat annak az asszonynak az egészségére, aki a fiatal férjnek életet adott, áldozatkészen dolgozott érte és nagyszerű nevelésben részesítette. Könnyekig hatott meg mindenkit a vén lump érzelmes megtérése. Miközben könnyeiket törölgették, Latabár oldalt fordult, s mint színész a nagyjelenete után, úgy kérdezte: "Milyen voltam?"

A kanizsai jegyespár mindkét tagja viszonylag hosszú életet élt. Idősebb Árpád  1951-ben hunyt el, 73 éves korában. Deutsch Honor pedig, mint már írtam, a harmincas évei közepén kapott agyvérzés után több mint negyven évvel, 77 éves korában, 1957-ben hunyt el...

Történetünk helyi utójátéka, hogy a "nagy" Latabár Kálmán lánya, Latabár Katalin, a Magyar Állami Népi Együttes kitűnő szólótáncosa, és különösen az ő férje, a szintén táncos Tarczy Zoltán sokat jártak az 1960-as, 1970-es években Nagykanizsára, ahol az akkor a Sugár út 3. alatt levő művelődési házban tánctanfolyamokat tartottak. Én még ifjú könyvtárosként emlékszem Tarczyra, bizony, nem hozott vissza minden könyvet...

A kanizsai esküvő a helyi folklórba is bekerült. 1948. február 18-án írta a Zala - Latabár Kálmán aznapi kanizsai vendégszereplése kapcsán -, hogy az idősebbek biztosan emlékeznek még édesapjára, a langaléta táncoskomikus Latabár Árpádra. Hogy mekkora szenzációja volt a városnak az ő esküvője: hosszú, felvirágozott kocsisor (még nem autók!) volt a nászmenet, egész Kanizsa kint állt az utcákon, majd bezsúfolódott az ódon ferences templomba, ahol a színész kimondta a holtomiglan-t. Nos, ebből egyetlen dolog egész biztosan nem igaz: az, hogy az alsótemplomban lett volna az esküvő. Láttuk a hivatalos iratokat: a vőlegény evangélikus, a menyasszony izraelita vallású volt és megegyeztek, hogy gyermekeik az apjuk vallását követik. Az akkori újságok egyébként is csak polgári esküvőről írtak, de ha mégis lett volna egyházi is, azt biztosan nem katolikus templomban tartják. Lehet, hogy csak a helyszínre emlékezett pontatlanul annyi év távlatából az újságíró, de ha tényleg ekkora városi szenzáció lett volna, megírták volna a korabeli újságok, amiből annak idején kettő is volt Kanizsán. Az egyik, a Zala adott hírt az esküvőről, de ilyen külsőségeket nem említett, a másik, a Zalai Közlöny pedig egyáltalán nem írt róla. Másrészt szerintem, mivel a menyasszony előrehaladott terhes volt, szerintem azért is a mi kis városunkban házasodtak össze és nem Pécsen, a színtársulat állandó székhelyén, mert ezt éppen feltűnés nélkül igyekeztek megtenni. Ez utóbbi véleményemről nincs forrásom, amivel alá tudnám támasztani, csak gyanítom a dolgot. De erősen az az érzésem, hogy ez az emlékezés a legenda kategóriájába tartozik...

A történetet a Kanizsa TV K'ARC című kulturális műsorában is elmeséltem: