Jelentem, hogy elindítottam második blogomat! Címe: "In memoriam GÁBOR MIKLÓS". Benne, mint kedden már írtam, kedvenc színészem életét, pályáját szeretném lépésről lépésre feltérképezni.
Ajánlom mindazoknak, akik szerették, szeretik Gábor Miklóst és azoknak is, akik nem, vagy csak felületesen ismerik.
S ha már írok, idézek még egy keveset a művész zenéről szóló emlékeiből, gondolataiból, legutóbbi bejegyzésem folytatásaként. A forrás most is A muzsika hullámhosszán című könyv.
Van a zene világában egy ember, ha úgy tetszik, egy szerep, akit legjobban csodálok. Mozart. A Hamletre emlékeztet engem. Sötét ruhában van, arca csillogóan fiatal. Gyerek és férfi. Titokzatos és szívszaggatóan őszinte. Diadalmas és megalázott. A fájdalom és a bölcsesség a formai tökéletesség eleganciáját öltötte magára.
S ezek már újra az én szavaim: döbbenetes, hogy Gábor Miklós – bár nem volt muzsikus – a zenéről is mindent tudott!
Megpróbáltam a Mozartról szóló egyik legtökéletesebb definíció szavaihoz a legjobban illő zenét megtalálni. Nem tudom, sikerült-e, lehet, hogy holnap már másikat választanék, hiszen Mozart annyira kimeríthetetlen. De ebben a pillanatban úgy érzem, ez a zene illik ide a legjobban:
Megpróbáltam a Mozartról szóló egyik legtökéletesebb definíció szavaihoz a legjobban illő zenét megtalálni. Nem tudom, sikerült-e, lehet, hogy holnap már másikat választanék, hiszen Mozart annyira kimeríthetetlen. De ebben a pillanatban úgy érzem, ez a zene illik ide a legjobban:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése