Funérailles - október 6.

2011. október 6., csütörtök

Funérailles = temetés. Ez a címe Liszt Ferenc egyik legmegrendítőbb zenéjének. A zongoradarab az "Harmonies poétiques et religieuses", azaz a "Költői és vallásos harmóniák" címen lazábban kapcsolódó, tíz műből álló ciklus hetedik darabja. Alcíme: "October 1849", s kétségen kívül az elbukott magyar szabadságharcot és áldozatait siratja. 2011. október 6-án a Liszt-évben és az Aradi vértanúk emléknapján kétszeresen is indokolt a felidézése.

Barabás Miklós: Liszt Ferenc (1847)
 

Meghallgatása előtt érdemes végiggondolni, hogy kiket is ismert Liszt személyesen a magyar politikai és közélet akkori nagyjai közül. Mindenekelőtt Batthyány Lajost és Széchenyi Istvánt. Mindkettejükkel 1839 decemberében, Pozsonyban ismerkedett meg. Liszt, mint a világ legnagyobb és leghíresebb, de gyermekkora óta külföldön élő zongoraművésze felnőttként ekkor látogatott először haza, Magyarországra. December 18. és 22. között Pozsonyban adott több hangversenyt. Akkoriban éppen ülésezett az országgyűlés, ahol Liszt már első nap tiszteletét tette s ekkor került kapcsolatba Batthyányival és Széchenyivel. Pozsonyi vendéglátója egyébként maga Batthyányi Lajos volt. De ha folytatjuk a sort, Liszt jól ismerte Teleki Lászlót és ifjúkori jó barátja volt Teleki Sándor, "a vad gróf", akit elsősorban az irodalomtörténethez kötünk, mint Petőfi barátját, a koltói kastély urát. Jóval később, az 1870-es években került Liszt kapcsolatba Andrássy Gyulával, Deák Ferenccel, Türr Istvánnal és valószínűleg még lehetne sorolni a neveket.
Mindenesetre a szabadságharc utáni közvetlen megtorlás áldozatai közül Liszt Batthyány Lajossal állt ismeretségben, a Funérailles őt is siratja.

A műről kitűnő elemzést írt Hamburger Klára; én annak idején, amikor másfél évtizede részt vettem egy Liszt-vetélkedőn, ezt a darabot is az ő leírása alapján ismertem meg, s most újra az ő gondolatmenetét használom fel, hogy itt bemutassam.



(A művet Cziffra György adja elő, közben a senlisi Saint Frambourg-kápolnából látunk képeket, amely Cziffrának mintegy a székhelye volt Franciaországban.)

A zongora legmélyebb regiszteréből gyászharang súlyos kongása bontakozik ki. Ebből a sötétségből kúszik lassan egyre feljebb a tragikus sirató-téma, amely egy fájdalmas dobszóban éri el tetőpontját (1' 26"-nál), majd fájdalmasan visszaroskad.
Szünet után (2' 00"-nál) magyaros színezetű, tragikus pátoszú gyászdallam szólal meg, amely a későbbiekben többfajta arcát is megmutatja. 4' 24"-nél ugyanez a dallam "lagrimoso", azaz "könnyezve" előírással szólal meg. A jól megismert dallam aztán variált megismétlések után egyre szenvedélyesebb lesz, s ez a szenvedélyesség a csúcspontig fokozódik (6' 32" és 7' 28" között).
A következőben Liszt érdekes dramaturgiával él: a siratás után visszapillant a harcra: pillanatnyi lélegzetvétel után (7' 30"-nál ) először egész halkan elindul egy harci "lovasroham", amely hatalmas fokozással pillanatokon belül ellenállhatatlan lendületűvé válik, de tragikusan félbemarad (ez a rész 8' 57"-ig tart). 
Pillanatnyi szünet után a kóda következik (9'-től), amelyben először a tragikus, majd (10' 23"-tól) a könnyező siratás kap hangot. A befejezés előtt Liszt még egy gondolat erejéig felidézi a hősies csatát (11' 27"-nél), amely aztán megfojtva, eltiporva ér véget.

Nagyon nagy zene...

2 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Igazad van, Katikám, nagyon nagy zene. És nagyon nagy ötlet, ahogy ráirányítod a figyelmem a darab témájára, ívére. Ennél jobbat nem adhatsz a magamfajta botfülű, de a szépre fogékony egyszerű lelkeknek. Köszönöm.

Kataliszt írta...

Köszi Zsuzsi, és örülök, hogy még mindig olvasol!!