Szomory Dezső és Liszt Ferenc

2011. október 29., szombat

Talán ismert a hozzám ellátogatók számára, hogy van egy másik blogom is, amely Gábor Miklós színész, rendező, író személyének, életművének emlékét próbálja meg a maga szerény eszközeivel őrizni és némiképpen szétsugározni. Ott nem is olyan régen egyik nagy sikerű színpadi alakításáról kerestem elő korabeli sajtóvisszhangokat. Ez a szerep Pálfi Tibor volt Szomory Dezső: Hermelin című darabjából. Pálfi Tibor alakjában Szomory voltaképpen önmagát írta meg, ezért felkészülésként előkotortam hozzá a Szomoryról megjelent, sok képet is tartalmazó monográfiát, Réz Pál 1971-ben megjelent kitűnő kötetét az "Arcok és vallomások" sorozatban.
Mindjárt az első fejezet elején megakadt a szemem Liszt Ferenc nevén, s fokozott érdeklődéssel olvastam az idézetet Szomory önéletrajzából. Minthogy a napokban ünnepeltük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, most olvassuk el, hogy Szomory hogyan vetette papírra saját születését, s hogy jön ide Liszt Ferenc:

Mindenki roppant örült, amikor megszülettem, és egészen rózsaszínű voltam, mint egy kövér barack az élet fájáról, amikor a dajkám kirohant velem a nagy udvarra és felmutatott, mint a dauphint volt szokás Versailles-ban vagy mint a kis malacot falun karácsonykor, és drága öreg Podmaniczky Frigyes épp akkor jött arra Liszt Ferenccel, aki megpaskolt és megszagolt, s azt mondta: "Ejnye, be jó szaga van!" A leányok rögtön szaladtak a friss pelenkáért, miközben réveteg kék tekintetem a Liszt fehér sörényén pihent, s gondoltam: zenész leszek, mint ő!"

Szomory születésének helye egyébként Budapesten a Király utca 37. szám alatti három emeletes, gangos bérház, ideje pedig 1869. június 2.
Már korábbról megismerve valamennyire az írót, úgy találtam, hogy "önéletrajzában" is hozta a formáját :) Gyanítottam, hogy Liszt jelenlétéből semmi nem igaz, de akár meg is történhetett volna...
A biztonság kedvéért azért utánanéztem a tényeknek. Íme az illúziótlan valóság:

Liszt Ferenc 1869. május elejétől több, mint egy évig Rómában élt. Ha utazott is közben, messzire biztosan nem, így semmiképpen nem lehetett alig egy hónap múlva, június 2-án Pesten. Még azt is érdemes megemlíteni, hogy Podmaniczky Frigyes akkor még csak 45 éves volt, nem az a "drága öreg", akinek az utókor emlékezetében megmaradt. Sőt, ők Liszttel ebben az időben szerintem valószínűleg még nem is ismerték egymást. 1884-ben viszont nagy afférjuk támadt, amikor Podmaniczky némi túlbuzgóságból (à la pécsi Fölszállott a páva-ügy) mint intendáns nem engedélyezte, hogy Liszt ünnepi kórusműve, Ferenc Józsefet dicsérő szöveggel, ám egy régi kuruc nóta dallamára, elhangozhasson a Magyar Királyi Operaház épületének ünnepélyes megnyitásán, nevezett uralkodó jelenlétében.
Csak zárójelben: ez a dal, a Hej Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi később szocialista karriert is befutott. Aki elmúlt annyi, Új dalt zeng most a mező és a rét, új ritmusra zakatol, szalad a gép szöveggel énekelte...

Egyébként az író születése előtt egy hónappal Liszt Ferenc két hetet Magyarországon töltött. Fontos és érdekes látogatás volt, erről majd később írok.

De térjünk vissza Szomory Dezsőhöz és "önéletrajzá"-hoz. Saját maga azt állítja, hogy egy ideig járt a zeneakadémiára is, mégpedig  Liszt elnöksége idején, tehát mindenképpen 1886 előtt. Ha újra belelapozunk Réz Pál által írt életrajzba, akkor azt olvashatjuk, hogy – az író saját elmondása szerint zeneakadémiai felvételi vizsgáján ott ült Liszt, aki közben teleírta a fiatalember nevével az előtte fekvő Pester Lloyd margóját. Nyilván, hogy el ne felejtse fűzte hozzá Szomory. Egy másik önéletrajzában pedig a következőket írta:
A Zeneakadémiára beiratkozván, vad és szőke sörényem sok zongora, sőt orgona fölött lobogott, mert énekhangomon kívül, mely a legszebb szopránok egyike volt, harmóniát [azaz összhangzattant] és fúgát kultiváltam. [...] Írtam egy operát, két operát saját szöveggel, és ifjúi képzeletem titánhegységek, mélységek és patakzások fantasztikus szcenáriumát építgette a wagneri  tradíciókban, amikor hirtelen inkább a szöveg vonzott, mint a zene, azaz a zene a szövegben.
A legelső önéletrajz-részlet fényében némi fenntartással fogadtam ezeket a mondatokat is, különösen az után, hogy átnézve a Zeneakadémia évkönyveit, Liszt Ferenc haláláig , az 1885/86-os tanév végéig nem találtam nevét a növendékek között sem Weisz Mór, sem Szomory Dezső alakban. Kissé kétséges annak felemlegetése, hogy amikor a Zeneakadémiára járt, még szoprán hangja volt, mert akkor nagyon korán, mutálása előtt kellett odajárnia. Úgyhogy lehet, hogy ez a részlet is erős túlzás... Az azonban nem, hogy Szomorynak tényleg sok köze volt a zenéhez fiatalon, ha nem is pontosan így, ahogy leírta. Tényleg jól zongorázott és kellemesen énekelt. Valóban elkezdett komponálni, de életrajzírója, Réz Pál szerint az általa említett operákhoz valószínűleg csak hozzákezdett. Szerinte azért hagyta abba a zenei stúdiumokat, mert azok rendszeres és rengeteg munkával jártak,  a leendő író pedig ennél lezserebb volt. Ám Szomory egész pályáját mégis szinte rendkívüli módon meghatározta ez a zene felőli indulás. Ő maga is jól látta: Írói csillagfutásom e zenékből fakadt, ezért olyan fényes és melodikus – jellemezte saját stílusát kissé fellengzősen, de találóan.

Zene helyett most hallgassunk meg egy zenei fogantatású monológot Gábor Miklós kongeniális előadásában Szomory Dezső sokat emlegetett Hermelin című darabjából:

0 megjegyzés: