 |
| Kocsis László 1915-1982 |
Ma 30 éve halt meg az édesapám.
Erős köze volt a zenéhez: mint apja, ő is kántortanító lett, ami azzal járt, hogy remekül orgonált, zongorázott, jól énekelt és a kisujjában volt a zeneelmélet, összhangzattan. Abban a világban, amikor még egy tanító kántorizálhatott, mindig az volt a bánata, hogy csupa olyan kicsi faluban jutott álláshoz, ahol a templomban csak ócska harmónium volt és nem orgona... Sőt, otthon se volt soha zongorája, csak nyugdíjas korára szerzett egy meglehetősen ócska, állandóan lehangolódó példányt, de azzal is nagyon boldog volt.
Legrégebbi személyes emlékeim közé tartozik, hogy Salomváron, amikor ha jól emlékszem, még villanyunk sem volt (jobban meggondolva lehet, hogy csak gyakran volt áramszünet), este a félhomályban énekelni szokott a család, apu pedig elővette a tangóharmonikáját. Nekem legjobban az tetszett, amikor a cigánykórust játszotta a Trubadurból, bár akkor még nem tudtam, mi is az a zene, de mindig ezt kértem tőle, hogy játssza el. A harmonika mellett egy hegedűje is volt, az iskolában pedig egy fujtatós harmónium. Amúgy nem is értem, hogy hogyan, de gyakorlatilag minden hangszerhez értett, hegedülni is jól tudott, sőt, az 1950-es évek második felében a zalaegerszegi szimfonikus zenekarban klarinétozott. A 60-as évek végén fúvószenekart vezetett Balatonbogláron. Egy ismerős fiút gitározni tanított...
Van itt egy érdekes kép még 1947 környékéről a hadifogoly-táborból. Ott is muzsikált, zenekart alapított, operetteket, zenés játékokat írt, amiket elő is adtak:
 |
| Bal szélen, hegedűvel a golovinkai lágerban a zenekara egy részével |
Salomváron, majd Pókaszepetken is, ahol 1959 és 1963 között laktunk, szervezett iskolai zenekart. Ehhez első lépésként hangszerjátékot kellett tanítani: gyakorlatilag ingyen, a szabadidejében csinált egy zeneiskolát, aztán egy bizonyos idő után össze is állt az együttes, méghozzá mindkét helyen olyan sikerrel, hogy a megye legjobb iskolai zenekara volt.
 |
| Salomvár, 1958 körül |
Pókaszepetken felnőtt énekkart alapított, máig a fülemben vannak azok a darabok, amiket énekeltek. Például volt egy szép vegyeskar Endrődi Sándor: Hajók találkozása című versére: "Éjjel, ha tengeren két gálya egymás mellett elmegyen, árboclámpájuk rögtön fölrepül, köszöntik egymást ismeretlenül." Kíváncsi lennék, ki írta a zenéjét, nem sikerült megtalálnom.
 |
| A felnőtt énekkar vendégszereplésre utazik |
Egyébként apu sokféle tehetséggel megáldott ember volt, például csodás rajzkészséggel rendelkezett, komolyan festett és rajzolt. Számára az év fénypontja az volt, amikor nyáron két-három hétre elmehetett a pedagógus művésztelepre. Itt éppen Győrben fest:
Ezt a rajzot rólam készítette 1963 szilveszterén:
Remekül írt, az 1930-as évek végétől külső munkatársa volt a Zalamegyei Újságnak, ahol több novellája is megjelent. Jó színész is lett volna, ha arra adja a fejét, több színielőadásra emlékszem, amikben szerintem jobban játszott, mint egy átlag műkedvelő. Volt például Almaviva gróf Beaumarchais: Figaro házassága című klasszikus darabjában, amit ő rendezett meg a faluban.
Amúgy társaságkedvelő és rendkívüli humorú ember volt, tanárként viszont hatalmas tekintéllyel rendelkezett, de ezzel együtt nagyon szerették a tanítványai és mentek mindenhova utána: zenekarba, modellező-szakkörbe, kirándulásokra...
Miután 1948-ban hazajött a hadifogságból, mindig falusi iskolaigazgatóként működött a nem könnyű 50-es években. Annyira megutálta a sok előírást, vegzálást, hogy elhatározta, változtat az életén : a Balaton mellé költözik, amit annyira szeretne festeni és lemond az igazgatásról. Ez sikerült is 1963-ban, amikor sima általános iskolai tanár állást és szolgálati lakást kapott Balatonfenyvesen. De szerintem ez a lépése nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Sok mindentől megszabadult ugyan, de más dolgok, más hátrányok jöttek ezek helyébe. Talán önmagának sem vallotta be, hogy rosszul döntött...
Nyugdíjas éveit nem sokáig élvezhette. Egy nagyobb betegséget leszámítva világéletében egészséges volt, halála is váratlanul következett be egy combnyaktörés után, amikor már úgy volt, hogy rendbe jött és hazamehet a kórházból...
Én sajnos szinte semmit nem örököltem sokrétű tehetségéből, talán csak az íráskészséget egy kicsit és a vágyat valamilyen módon a művészet közelében lenni...
 |
| Pici lányként (balról) elmerülten nézem, ahogy fest |
17 megjegyzés:
Pókaszepetkről a volt tanítvány az ikrek közül a Magdi vagyok. Nagyon-nagyon megörültem édesapádról, szeretett, tisztelt Kocsis Igazgató Úrról írt kedves soraidnak. Örömmel fedeztem fel a régi felnőtt énekkarosok között a sok falubeli ismerőst. Az iskolai zenekarnak, bábszakkörnek mi is tagjai voltunk.Igazgató Úr sokoldalú tehetségét mi is megcsodálhattuk.Szívesen gondolok vissza magyar, rajz óráira. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük:Magdi és Amica
Kedves Magdi, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen gyorsan eljutott Hozzátok ez a kis írás. Esetleg, ha kérhetném, megmutatnátok másoknak is, akik ismerték aput?
Én pedig nosztalgiával emlékszem vissza a régi karácsonyokra, mindig Hozzátok vitt el apu, míg otthon anyu a karácsonyfát díszítette, ezt sosem felejtem el!! Puszi mindkettőtöknek és köszönöm: Kati
Az írás utolsó mondatához egy kiegészítés: viszont tökéletesen rám örökítette a matematika iránti teljes érzéketlenségét...
A következő sorokat egy kedves barátnőmtől, Ancsától a facebook-on kaptam. Azt írta, hogy közvetlenül ide a blogba nem sikerült írnia és én tegyem fel a sorait. Itt következnek:
Kati!
gratulálok! sajnos azt még mindig nem tudtam megfejteni, hogy ott hogyan tudnék Neked írni, de elképesztően jól fogalmazol, írsz. Olvasás közben szinte látja az ember a történéseket.
Azzal pedig, - már megbocsáss!!!- vitába szállnék Veled, hogy nem sokat örököltél hatalmas tudású édesapádtól.
Mától kezdve nem kell elgondolkodnom egy-egy leveledben írt pontos, precíz, zenével kapcsolatos véleményeden ... édesapád nem csak az íráskészséget hagyta Rád, hanem olthatatlan szeretet és befogadó képességet a zene iránt.
Eddig a vélemény, itt is nagyon köszönöm, kedves Ancsa!! Az olthatatlan szeretet és befogadó képesség teljesen igaz: soha nem felejtem el, hogy apuval voltam először a Nemzeti Galériában és a Szépművészeti Múzeumban, vele láttam először más tájakat, városokat az országból, és még sorolhatnám. De ha csak mondjuk a képzőművészeti tehetségét örököltem volna...
Olyan jó volt olvasni! Köszönöm! Tényleg kivételes ember volt az Édesapád. És igenis sok jót örököltél tőle. :)
:))
És még most is csinált nekem egy látogatottsági rekordot azzal, hogy meséltem róla :)
Rendkívüli ember volt édesapád ! Köszönjük, hogy megosztottad velünk is !
Köszönöm, Judit! Amúgy, talán látszik a fényképekről is, nagyon jóképű ember volt, ifjan Jávor Pálra hasonlított :)
Szívből gratulálok! Szeretem olvasni a történeteidet, bármiről is szóljon... A zenék pedig ..., egyenesen gyönyörű mind! Igyekszem mindig megosztani, had gyönyörködjön más is. Üdv. Emi
Kedves Emi, köszönöm! Bár zenét éppen most nem mellékeltem, de gondolkodom rajta, hogy csinálok egy folytatást az "apu"-ból, mert még van mit mesélnem és mutatnom róla, és akkor zenét is teszek hozzá.A megosztást külön köszönöm!
A zenéket csak azért emlitettem itt, mert én most olvastam az utolsó három írásod együtt. Édesapád egy fantasztikusan jó és tiszteletre méltó ember lehetett! Üdvözlettel: Emi
:)) Remélem, továbbra is olvasóm maradsz, és ha nagyon sok időd van, még régebbi írásokat is visszaolvashatsz, a legközelebbivel fogom elérni a századikat :)
Őrommel fedeztem föl ezt a kis írást a találatok között, amikor a keresőbe beírtam "Balatonfenyves iskola Kocsis László".
Az, hogy egyáltalán egy ilyen kereső-kifejezést beírtam, az is különös, és mutatja, hogy tényleg volt Apukádban, Kocsis Laci Bácsiban valami, hiszen ezt is ő idézte elő.
Anyám szintén kántortanító volt, és később rajztanár (és halálához szintén combnyaktörésen át vezetett az út). Talán egy továbbképzés alkalmával találkoztak, és Laci Bácsi eljött hozzánk, emlékszem, hogy az udvarban, a "lusztházban" (amely nálunk az udvarban lévő filagóriát jelenti) tanította anyámat az olajjal való festés rejtelmeire - anyanyám csak később, három gyermeke mellett, végezte el a rajztanári szakot, kevés gyakorlata volt ilyesmiben. Én persze ott lebzseltem, ritkán volt nálunk ilyen érdekes esemény, és különben is szerettem nézni, amikor anyám festett, rajzolt. Nem tudom már, Laci Bácsi mit mondott, mit nem, de azt tudom, hogy kellemes volt a közelében lenni, hallgatni amit mond, és nézni amit csinál.
Mi sokat nyaraltunk Bélatelepen, mivel a Pécsi Városi Tanácsnak a fonyódi Vár-hegyen volt egy üdőlője, ahol szüleim, pedagógusok lévén, nyaralhattak a gyerekeikkel - ha apámnak sikerült "kiharcolnia" egy beutalót, de szerencére, általában sikerült.
Anyám a nyaralásokra midig elvitte a rajz/festő-fölszerelését is, és strandon, a vasúti megálló mögötti strandon, festegetett, rajzolt is. Emlékszem, szintén nagy esemény volt, Laci Bácsi meglátogatott minket ott a strandon. Csónakkal jött át Fenyvesről - voltak régen azok a hosszú, kissé órmótlan, sokpárevezős "uttörő" csónakok, egy olyannal jött, gyerek-evezősökkel együtt. Voltak festészeti megbeszélések is, megnézte min dolgozik anyám, de egyébként meg sült keszeget evett és sört ivott hozzá.
Ennyi csak az emlék, de élénk és megmaradt bennem.
Szépek egyébként a fényképek, amelyeket föltettél.
Üdv, Péter
Kedves Péter, én egészen meghatódtam, köszönöm és boldog vagyok, hogy röpke találkozások után is így emlékszel édesapámra. Abból, amit leírtál, úgy gondolom, hogy én is emlékszem édesanyádra, akkor én is ott voltam a csónakos gyerekek között. Édesanyád azt hiszem, hogy egy nagyon csinos fekete vagy sötétbarna hajú asszony volt, mintha kis kontyba lett volna tűzve a haja. Szerintem valamelyik nyári művésztelepen lehettek ott egyszerre, onnét ismerhették egymást. Amúgy pedig, apuról írtam még egy posztot, abba sok régi családi képet feltettem és van köztük egy kicsit későbbi csónakos kép is - de a csónak ugyanaz :) A sült keszeg is pontos :)
Üdvözlettel: Kati
Kedves Kati, örülök hogy meglephettelek valmivel. De én is meglepődtem most, nem emlékeztem, hogy Te is jöttél az apukáddal együtt. Örülök, hogy emlékszel, és elég jól, az anyukámra is. Apám mindig fényképezett a nyaralások alatt. Ha sikerül megtalálnom a képet, amelyen apukád is rajta van, akkor elküldöm.
Egyébként,arra gondolok most, talán két alkalommal is átjött apukád Bélatelepre, mert a csónak (az egyik alkalommal) biztos hogy nagyobb volt mint a "Kati". Addig még nem láttam akkora csónakot, azért emlékszem rá biztosan. Fehér volt az is, építésében hasonlított a "Kati"-ra kicsit, de az hosszabb volt, a "Kati" csak egypárevezős.
Üdvözlettel: Péter
Kedves Péter, örülnék egy fényképnek! És örülök, hogy most látom a nevedet, mert tűnődtem rajta egy darabig és ez a név, meg egy nagyon hasonló variáns jutott az eszembe.
Amúgy lehet, hogy apu másik csónakkal, másokkal is mehetett, de az is biztos, hogy legalább egyszer a mi csónakunkkal mentünk és én is ott voltam. 12-13 éves lehettem, szerintem még nem voltam gimnazista. De én is tudtam evezni, szerettem is, persze csak a tükörsima Balatonon :)
Édesapádra nem emlékszem, de ezek szerint édesanyádra elég jól és tudom, hogy voltatok ott gyerekek, legalább ketten-hárman. Hát, jó régen volt...
Üdv és köszönöm: Kati
Én is így kerestem rá Kocsis tanár úrra, hogy beírtam Balatonfenyvest. Mindig izgatott, hogy mi történt vele. Az emlékkönyvemben őriztem egy rajzot tőle, amire azt írta, hogy a legjobb tanítványomnak. Engem tanított oroszra, rajzra, és alapított egy iskolai zenekart, amiben hegedülhettem. Utóbbi elég gyatrán ment nekem. Oroszból megmaradt az "apu ide szólj be" ragozás segítő mondóka.Nyolcadik év végén elköltöztünk Baranyába, azóta soha nem hallottam róla. Örülök, hogy rábukkantam Kataliszt blogjára. Ági
Megjegyzés küldése