Plácido Domingo, a tenger és a szél ura :)

Plácido Domingo január 21-én 71 éves lesz. Tavaly az egész művelt világ ünnepelte, szülővárosában, Madridban nagyszabású gálakoncertet rendeztek tiszteletére. Néhány írásban én is megemlékeztem róla kis blogomban, amelyek a címekre kattintva itt olvashatók:

Plácido Domingo

Domingo esete a New York-i Metropolitan Operával

Domingo az akasztófa alatt

Sámson Granadát énekel!

A nagy születésnapi gálakoncert

Idén születésnapjának estéjén fellép a Metropolitanban, a közelmúltban bemutatott The Enchanted Island azaz A varázssziget című operában – az előadást a Bartók rádió is közvetíti.  Sőt, szerencsés budapestiek élő közvetítésben filmvásznon is láthatják , például az Uránia moziban.
Az operát barokk szerzők: Händel, Vivaldi, Rameau és mások zenéiből állították össze, szereplőit és történetét Shakespeare: Vihar és Szentivánéji álom című darabjaiból merítették – tehát egy úgynevezett pasticcio, amely a XVIII. században volt divatos opera-műfaj. Plácido Domingo Neptunt alakítja benne, rendkívül monumentális jelmezben, maszkban és környezettel; tényleg olyan, ahogyan az ember a tenger istenét elképzeli:

Erről a szerepről jutott eszembe: szerintem Domingo a szélnek is tud parancsolni :) 

2008-as pécsi szabadtéri koncertjén – amikor életemben először láttam és hallottam személyesen – történt a következő: az első rész vége felé, éppen, amikor ő lépett a pódiumra, kifejezetten enyegetően feltámadt a szél. Amúgy augusztus volt, hetek óta iszonyú kánikula, sem egy felhőfoszlány az égen, sem egy kicsike fuvallat. Ám amikor Domingo elkezdte énekelni Wagner Walkürjének részletét:

Winterstürme wichen
dem Wonnemond,

azaz műfordításban: Vissza, zord tél, virul a vágy hava, akkor egyszerre, mintegy a semmiből feltámadt a szél. Meglehetősen félelmetes volt: a zenekarban röpködtek a kották, suhogtak a háttér hatalmas vásznai, vészesen elkezdtek hintázni a színpad két oldalánál elhelyezett jókora kivetítők, az egyik le is zuhant és a hasán landolt; a háttérben pedig, ahogy egy romantikus operához illik, nagyon szépeket villámlott, bár felhő akkor sem volt egy szál sem. Mivel ez az első rész vége felé történt, bizony erősen aggódott az ember, hogy most mi lesz, közelebb jön-e a vihar, nem kell-e félbehagyni a koncertet, amikor még csak harmadszor hallottuk Domingót énekelni... A Walkür-részlet után az egyik vendég-énekesnő, Rossana Potenza következett. Gyönyörű aranyruhában énekelte Tosca imáját – ekkor volt a legerősebb a szél. Ám amikor Domingo átvette a karmesteri pálcát az est karmesterétől és maga dirigálta el A végzet hatalma nyitányt, a csodálatos Verdi-dallamok alatt a szél megszelídült. Aztán a koncert második része is rendben lezajlott, sőt, az ünneplésnek és a sok ráadásnak sem állta útját az időjárás.

Minden racionalitás ellenére nem bírtam szabadulni az érzéstől, hogy a vihart Domingo keltette a téli zord időjárást felidéző "Winterstürme", a "téli vihar" éneklésével. Tudom, nevetséges egy ilyen feltételezés, de Domingo annyira erős személyiség, hogy az ember úgy érzi, még a szélnek is tud parancsolni...

Ez itt pontosan az a felvétel. Két perc után látszik jobban, hogy fúj a szél. A felvételt nézve nem is tűnik annyira veszélyesnek, pedig bizony az volt...

Boldog születésnapot, Maestro!

Ezt az írást, kicsit lerövidítve, mert amúgy is hajlamos vagyok a túlzott részletezésre, hamarosan angol változatban is közzéteszem. Itt köszönöm meg kedves virtuális ismerősömnek, a kitűnő műfordítónak, hogy nagy írók után az én kisded írásommal is hajlandó volt foglalkozni. Remélem, hogy az angol változatot a facebook-on keresztül elolvassa a nagyvilágból néhány Domingo-rajongó – és ezt csak nagyon halkan mondom, talán maga a Maestro is...