Simándy József és Nagykanizsa

Ma 15 éve hunyt el a legendás Bánk és Zsoltáros, Simándy József. Azt gondoltam, úgy tudnék legméltóbban megemlékezni róla, hogy röviden felidézem nagykanizsai megjelenéseit.

Amennyire tudom, pályája során háromszor fordult meg a mi kis városunkban: 1948-ban, 1963-ban és – sajnos, éppen az utolsót nem tudom pontosan, pedig azon már én is ott voltam – valamikor az 1970-es évek végén.

1948. január 24-én voltaképpen a véletlenen múlt, hogy ő jött hozzánk. A koncertet eredetileg Fodor János operaénekes közreműködésével hirdették meg, a kanizsai népkonyha javára.  Hogy a háttérben mi történt, a szintén remek basszbariton megbetegedett-e, vagy más elfoglaltsága támadt, nem tudni. Amúgy érdemes a dátumra figyelni: ez még az úgynevezett szabadművelődési korszak volt, Rákosiék hatalomátvétele előtt körülbelül fél évvel. A koncertet az akkori nagykanizsai polgármester felesége szervezte. Ez a tény még őrizte az előző korszak levegőjét, amikor ráérő, vagy a viszonyok javításáért tényleg felelősséget érző úriasszonyok sok rendezvényt összehoztak különböző jótékony célokkal, és nemcsak Nagykanizsán. Aztán hamarosan az ilyesmi "akciók" eltűntek a kulturális életből is és maradt a párt mindenható keze...

Olvassunk bele a korabeli Zala című hírlap 1948. január 27-i számába:

A komoly művészet is nagy tömegeket vonz Nagykanizsán

Zsúfolt ház előtt zajlott le a népkonyha művész-estje

Varga Józsefnének, a polgármester feleségének, aki fáradhatatlan a népkonyha megszervezésében, sikerült egy olyan fővárosi művészestet összehoznia, ami nagy sikert aratott volna a budapesti Zeneművészeti Főiskola nagytermében is. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a silány, művészietlen és a tömeg ízlésre épített előadásoknak van közönsége, hanem a magasabbrendű művészetnek is. Az Ipartestület nagytermét teljesen megtöltő közönség előtt zajlott le az utóbbi idők legnagyobb és legkvalitásosabb művész eseménye, amely hosszú ideig emlékezetében marad mindazoknak, akik olyan szerencsések lehettek, hogy végig hallgathatták azt. Szegediné Vásárhelyi Magda a zongora mellett, Simándy József tenorista az Operaházunk kiváló fiatal művésze, Erdélyi Alice és Gál Andor könnyen érthető népi balettjei, valamint Zayzonné Szentgyörgyi Mária előadásai élményt jelentettek, amit a közönség szűnni nem akaró tapsorkánnal honorált. Szeretnénk, ha minden hónapban legalább egyszer részünk lehetne hasonló előadásban.

A műsor tehát vegyes volt, balettel és valamiféle prózával, vagy versekkel fűszerezve, bár ennél sokkal több konkrétumot az újságcikkből nem tudunk meg. De nekem egyszer régen mesélt erről a koncertről volt főnököm, Mili néni, aki ott volt. Méghozzá éppen abban az épületben, a Sugár út 3-ban, ahol a könyvtár is működött és ahol mi dolgoztunk, az volt ugyanis a régi Ipartestületi székház. Mili nénitől tudom, hogy az akkor harminckét éves Simándy zongorakísérettel szinte minden ismert tenoráriát elénekelt és egészen frenetikus sikere volt. Győzte adni a ráadásokat, s azt is megtette, hogy megkérdezte a közönséget, mit szeretnének hallani, és, ha jól emlékszem Mili néni elbeszélésére, így énekelte el műsoron kívül a kanizsaiaknak a Grál elbeszélést... Hát, elképzelve a fiatal Simándy hangját, megjelenését, pazar élmény lehetett :)

Másodszor 1963. március 18-án énekelt Simándy József Nagykanizsán, Czanik Zsófia szoprán társaságában. Ennek a koncertnek a vendégművészeken kívül az is nagy jelentőséget adott, hogy voltaképpen a Kodályról elnevezett helyi vasutas kórus hangversenye volt a városi szimfonikus zenekar közreműködésével. Jakabos György karvezetőtől igazán nagy haditett volt nemcsak a koncert megszervezése, az akkor már legnépszerűbb operaénekesnek számító Simándy és szintén kitűnő partnernője megnyerése, hanem az egész koncert megvalósításának zenei színvonala is. Ebben persze nagy szerepe volt Ivánkovits Ferencnek, a kanizsai zeneiskola igazgatójának, a szimfonikus zenekar karnagyának is, bár ő csak a kizárólag zenekari számokat vezényelte; az áriákat, illetve a zenekari kíséretes kórusokat Jakabos György dirigálta. A helyszín a vasutas művelődési ház nagyterme volt: Nagykanizsa, Csengery út 67.

Ennek a koncertnek már ismerjük a pontos műsorát.

Az első rész Richard Wagner műveiből állt:

Rienzi – Nyitány (zk), Tannhäuser – A vendégek bevonulása (ék, zk); Csarnokária (Czanik); A bolygó hollandi – Fonókórus (ék, zk); Lohengrin – Elza áriája (Czanik), Grál elbeszélés (Simándy); Nászinduló (ék, zk).

A második részben Verdi-operarészletek csendültek fel:

Traviata – Előzene (zk); Trubadúr – Katonakórus (ék, zk); Manrico f-moll áriája (Simándy); Aida – Radames románca (Simándy); Aida áriája a Nílusparti jelenetből (Czanik); Sírbolt-kettős (Czanik, Simándy); Győzelmi induló (ék, zk).

Simándy József és Jakabos György karnagy a nagykanizsai zenekarral
a vasutas művelődési ház nagytermében

A T. E. aláírású tudósító többek között így referált a koncertről, miután megállapította, hogy a zenekar két év alatt olyan fejlődést ért el, amely komoly művészi feladatok megoldására teszi alkalmassá, valamint, hogy a kórus a nehéz műveket élvezetesen, nagy lelkesedéssel és szeretettel énekelte:

A két vendégművész Wagner és Verdi operákból énekelt közismert áriákat és kettősöket. Czanik Zsófia nagy kultúrájú művészetét érzelmi fűtöttség és mértéktartás jellemzi. Hangja teljes fényében különösen az Aida sírbolt-kettősében érvényesült.

Simándi [sic] utoljára 1947-ben [valójában 1948-ban] szerepelt a városban. Örültünk, hogy oly hosszú idő után most ismét személyesen találkozhattunk vele. Igazolta, hogy művészetének teljében van. Nemes egyszerűség – ami megjelenésére is jellemző – hatja át előadásmódját. Nincs semmi szüksége külsőséges eszközökre, mert hangja minden regiszterben egyforma biztonsággal, színesen és kifejezően szárnyal.

Jakabos György vezényelte a kórus és a magánszámokat – feladatát kitűnően oldotta meg. A zenekarral jól alkalmazkodott a kórushoz és az énekesekhez. Ez utóbbi annál is figyelemre és elismerésre méltó, mert az énekesekkel a zenekar mindössze egy próbát tudott tartani.

(Zalai Hírlap 1963. március 22.)

Mili néni természetesen ezen a koncerten is ott volt és egyszer mutatott is nekem egy fényképet, ahol Simándy József éppen az ő kislányának ad autogramot. Kár, hogy itt nem tudom prezentálni...

Végezetül körülbelül másfél évtizeddel e koncert után járt újra Nagykanizsán a már ősz hajú művész és egy filharmóniai hangversenyen énekelte Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának tenorszólóját a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Én akkor hallottam életemben másodszor és utoljára személyesen. Az első alkalom is a Psalmus volt még Szombathelyen, főiskolás koromban – sajnos, operaszínpadon nem láthattam soha. Bánk és Otello alakítása szerencsére legalább videoszalagon megmaradt...

Befejezésül azt az operarészletet idézem fel, amit egész biztosan kétszer is elénekelt Nagykanizsán: a Grál elbeszélést Wagner: Lohengrin című operájából: