Krizantémok

2012. március 27., kedd

Megtisztelő felkérést kaptam a napokban a budapesti Arco Kamarazenekartól. Március 29-i koncertjükön többek között el fogják játszani Puccini: Krizantémok című vonósnégyesét, ehhez kértek ismertetőt.
Valóban, ritka és különlegesen érdekes műről van szó, ám ritkasága folytán nagyon kevés a róla szóló irodalom, úgy kell összekapargatni az információkat innét-onnét. Én magam egyszer már szóltam erről a darabról, amikor a kanizsai zeneiskola vonósnégyese tűzte műsorra. Akkori jegyzeteimet sajnos nem találtam meg, így újra nekiveselkedtem...

Mindenek előtt hallgassuk meg a darabot. Puccini vonósnégyesre írta (1. és 2. hegedű, mélyhegedű, gordonka), ám ugyanazt a zenei anyagot vonós kamarazenekar is megszólaltathatja. Szerintem így, a teltebb hangzással még puccinisebb...


 


Puccini és vonósnégyes – ez a két fogalom elég érdekesen hangzik egymás mellett. Ha Puccinire gondolunk, operai énekhang szólal meg fülünkben. A vonósnégyes maga pedig a klasszikus  hangszeres zenének talán legarisztokratikusabb műfaja és a szót hallva elsősorban Haydnra, Beethovenre, aztán Bartókra asszociálunk. Az olasz zene amúgy is elsősorban énekes fogantatású és bizony hosszú idő kellett, hogy Itália földjén az egyházi zene és az opera mellett polgárjogot nyerjen a hangszeres zene. Ezen a téren egyébként a mi Liszt Ferencünk kifejezetten sokat tett...

De térjünk vissza Puccinihez, aki ezt a kis művét 1890 januárjában egy éjszaka komponálta meg. Címe, a Krizantémok már mutatja, hogy valószínűleg gyászdarabról lehet szó, és ez így is van. 1890. január 18-án hunyt el Amedeo di Savoia-Aosta, azaz Amedeo, Savoia és Aosta hercege Torinóban, 45 éves korában s az ő emlékezetére készült a darab.

Amedeo mint spanyol király
Az 1845-ben született Amedeo herceg apja  Szardínia királya, majd 1861-től az egyesített Itália első királya volt II. Viktor Emánuel néven. Amedeo herceg aztán maga is trónra került néhány évre, 1870 és 1873 között, de nem Itáliában, hanem Spanyolországban, amit "spanyol kaland"-ként említenek életrajzírói. Hogy ez hogyan, milyen körülmények között történt, bevallom, nem bírtam követni, annyira bonyolult volt akkoriban a spanyol belpolitika és kapcsolata Itáliával...
Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a már újra "csak" herceg Amedeo 1889/90 telén Portugáliában egy rokona temetésén vett részt, onnét hazafelé tartva megfázott és tüdőgyulladásban elhunyt. Negyvenöt éves volt.

Hogy Puccini milyen kapcsolatban állt a herceggel, nem bírtam előásni. Még leveleinek kritikai kiadásában sincsen erről információ, viszont tudom idézni a műre vonatkozó mondatát az egyik testvéréhez, Micheléhez 1890. február 6-án írott leveléből:
Elküldöm neked az Edgart, a Villit és a Crisantemit, egy vonósnégyesemet, amelyet Campanari nagy sikerrel adott elő a Konzervatóriumban és Bresciában. Egy éjszaka írtam, Amedeo di Savoia halálára.
Ennyit nyilatkozott maga Puccini. Lehet, hogy udvariassági gesztusból komponálta, vagy mert szimpatikus volt számára a herceg. Esetleg ennél sokkal prózaibb okból, talán némi pénzt remélt a darabért. A 31 éves Puccini ebben az időben bizony nagyon szűkös körülmények között élt; még az is megfordult a fejében, hogy követi imént említett Michele fivérét Dél-Amerikába. Szerencsénkre nem tette, ugyanis olyan állapotok voltak odaát, hogy Michele a következő évben sárgalázban meghalt... Még egy széljegyzet: a Puccini által említett Campanari keresztneve Leandro, később ismert kamaramuzsikus és karmester, ekkor még Puccinivel egyidős ifjú muzsikus.

Az idézett mondatból be tudjuk tájolni magunkat Puccini pályáján: 1890-ben túl van már első két operáján és ebben az időben dolgozik azon a művén, ami annyi nehézség és nélkülözés után majd a beérkezést hozza meg számára – ez a mű pedig a Manon Lescaut.
A mi szempontunkból mindez azért fontos, mert a Krizantémok két témája ott lesz majd a Manon Lescaut-ban is. Ha az ember jól ismeri ezt az operát, akkor különösen nagyon érdekes hallgatni a dallamokat koncertpódiumon, egészen más megjelenítésben – bár igaz, az érzelmi töltet nagyon is hasonló. Fajth Tibor szerint a dallamokat először a vonósnégyesbe írta bele Puccini, onnét kerültek át az operába. Persze nem biztos, hogy a fejében is ebben a sorrendben születtek meg :)
A szerző már a Krizantémok-ban is teljes fegyverzetben áll előttünk. Eddigre megszületett Pucciniben az a hang, ami aztán szinte a névjegye lesz: az itáliai hagyományokon alapuló dallamosság, amelyet, ahogyan Pernye András fogalmazta, bevon az emlékezés fátyla, valamiféle könnyes szín és búcsúzó gesztus, amely hangsúlyozza a megismételhetetlen pillanatot. 
Akit mélyebben érdekel, ide másolom Julian Budden rövid zenei elemzését a közelmúltban magyarul is megjelent Puccini-monográfiájából, s a megfelelő részeknél kiegészítem, hogy a videofelvételen hol hallható az a rész:
Az egyszerű ABA szerkezetű darab két dallama kellemesen kiegyensúlyozza egymást: az egyik nyughatatlan, "trisztános" kromatikával, hajlításokkal [rögtön a mű elején], a második [2 perc után kezdődik] nyugodt és megfontolt egy tonikai orgonapont fölött, melynek pátoszát az ismétlésben [4 perc körül kezdődik] az első hegedű és cselló oktávkettőzése is fokozza. A szilárd struktúra, vonósnégyesműfajhoz való biztos érzék, a természetesen gördülő imitációkban gazdag, gyakorlott szólamírás a kész mesteremberre vall. 

Miután átismételtük a videofelvételből a Krizantémok két főtémáját, nézzük meg előfordulásait a Manon Lescaut-ban. Természetesen az összes helyet nem tudom megmutatni, de egy jellegzeteset igen, ahol egymás után hallhatjuk a két megismert dallamot. A második téma egyébként ott van már az opera 3. felvonásban, abban a jelenetben, amikor a bebörtönzött Manont szerelme megpróbálja kiszabadítani. Mi hallgassuk a 4. felvonás részletét, ahol, nem sokkal a tragikus végkifejlet előtt egymás után találkozhatunk mindkét témával. Ebben a felvonásban az Amerikába deportált Manon őt oda is követő szerelmével a sivatagban bolyong, s végül a lány belehal a szomjúságba és a kimerültségbe. Az egész felvonás egyetlen hatalmas szerelmi kettős, benne Manon áriájával (éppen ezzel kezdődik a részlet):



Ha jól megfigyeljük, első témánk nagyon röviden megszólal a zenekarban 8 perc 7 másodpercnél. Hamarosan, 8 perc 30 körül követi a második téma énekelve, amit 9 perc 37-nél a zenekar hangsúlyosan ismétel s aztán Puccini továbbsző a jelenet során.

A felvétel, amit ide tettem, az opera egyik legragyogóbb előadása a londoni Covent Gardenben 1983-ból. Manon: Kiri Te Kanawa, Des Grieux lovag: Plácido Domingo, vezényel Giuseppe Sinopoli.

Érdemes egyébként úgy (is) hallgatni-nézni a Manont, hogy ezekre a jellegzetes témákra figyelünk, mert sokféle arcot mutatnak s mert dramaturgiailag is tanulságos az elhelyezésük.

Van még egy fontos dallama a Manon Lescaut-nak, ami már az első felvonástól, Manon és Des Grieux szerelmének fellobbanásától a fináléig ott van és éppen ennek a szerelemnek az erejét jelképezi.  A videorészlet pontosan ennek a dallamnak egy lírai változatával kezdődik. A vonósnégyesben ugyan nem szerepel, de érdemes itt is megemlékezni róla. Erről már egyszer írtam abból a kissé mulatságos apropóból, hogy Plácido Domingo demonstrálta egy műsorban, miszerint ez a téma inspirálta A csillagok háborúja filmzene főtémáját :)

Felhasznált irodalom:
Budden, Julius: Puccini. Bp. Európa, 2011
Fajth Tibor: Giacomo Puccini. Bp. Bibliotheca, 1958
Pernye András: Puccini. Bp. Gondolat, 1959
Puccini, Giacomo: Levelek és dokumentumok 1. kötet. Bp. Zeneműkiadó, 1964

0 megjegyzés: