Egy fontos kanizsai évforduló

2012. június 30., szombat

Július elsején, azaz holnap nagy jelentőségű évfordulója lesz Nagykanizsa életének. 150 évvel ezelőtt, 1862-ben ezen a napon jelent meg városunk első hírlapja, a Zala-Somogyi Közlöny.

Itt az első szám első oldala:



Mint az újság címéből is kitűnik, ekkor még közös lapja volt Zalának és Somogynak, konkrétabban Nagy-Kanizsának és Kaposvárnak. Szerkesztősége Kaposváron, kiadóhivatala és nyomdája Kanizsán működött. Úgyhogy jegyezzük jól meg, a "Zala" szó NEM Zalaegerszeget jelölte!!!!

1874 januárjától aztán teljesen a miénk lett ZALAI KÖZLÖNY címen és fennállt egészen 1944 őszéig.

Néhány nap múlva részletesebben is megemlékezem róla. Addig is érdemes böngészgetni az eredeti újságoldalakat, hiszen a lap hosszú történetének valamennyi oldala beszkennelve hozzáférhető és kimeríthetetlen tárházát nyújtja városunk életének, mindennapjainak. Így nagyon fontos forrása a kanizsai zenei élet történetének is, erről majd később részletesebben.

Itt a KÁLYHA, ahonnét a böngészésben el lehet indulni :)



1 megjegyzés:

Kataliszt írta...

Egy kis kiegészítés "kályha"-ügyben, mivel úgy látszik, a rendszer nem engedi úgy a linkelést, ahogy én szeretném. A megjelenő oldalon alul az ABC betűinél kattintsunk a "Z" betűre. Ott első körben a ZALA című lap linkjei jelennek meg (azt is érdemes olvasgatni!), a ZALA-SOMOGYI KÖZLÖNY egyes évfolyamait a 3. oldaltól kezdve érhetjük el.