Mai történetem arról szól, hogy azért a muzsikusok sem voltak mindig angyalok :)
1920 nyarán történt Nagykanizsán, hogy egy fiatal, kifejezetten jó hegedűst letartóztattak pénzhamisításért.
Pesek Ignácnak hívták, bár nevét Peschek és Pessek alakban is lehetett olvasni a helyi sajtóban. Állítólag Szarajevóban született, de Nagykanizsára egy cseh katonai alakulat önkénteseként keveredett 1917-ben, hogy aztán néhány évre meg is telepedjen nálunk. Jóképű, snájdig, jól öltözködő, úriasan viselkedő, harminc év körüli fiatalember volt. Kezdett magyarul is tanulni és úgy tűnt, a város befogadta. Főfoglalkozásként zenét tanított az akkoriban néhány évig városunkban működő katonai reáliskolában (mert akkoriban ott is, sőt, a kereskedelmi iskolában is tanítottak zenét...), amely a régi víztorony közelében álló laktanyaépületekben működött. A tanítás mellett többször fellépett különböző hangversenyeken, ahol például Paganinit is játszott, s még az is előfordult, hogy zenekedvelő hölgyek babérkoszorúval ajándékozták meg. Az úri társaság is kedvelte. Akkoriban Kanizsa a házimuzsikálás mekkájának számított és Pesek gyakran kapott meghívást illusztris családokhoz zenei estélyekre.
Ekkor ütött be a mennykő és derült ki Pesek titkos tevékenysége...
A kanizsai rendőrség látókörébe került egy Göntér nevű pincér, akinek nem volt állása, ám ahhoz képest jó színvonalon élt. Gyanús lett amiatt is, hogy rengeteget járkált a környékbeli falvakba és sejthető volt, hogy rosszban sántikál. Így lakását megfigyelés alá helyezték. 1920 egy szép júliusi reggelén Pesek lépett ki tőle, szokás szerint hegedűtokkal a kezében. Amikor igazoltatták és megmotozták, megtörtént a nagy lebukás. Kiderült, hogy a hegedűtokban rengeteg hamisított pénz rejtőzött.
Hogy megértsük a pénzhamisítás lényegét, egy kis történelmi leckére van szükségünk. 1920 júliusát meglehetősen kaotikus időszak előzte meg: a világháborús évek, 1918 őszén az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, a Károlyi-kormány, utána a Tanácsköztársaság 133 napja, végül pedig 1920 júniusában Trianon.
A Monarchia felbomlása azt is jelentette, hogy többek között pénzügyileg is elszakadtunk Ausztriától. Érvényben maradtak a korábbi, még az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott bankjegyek, ám csak hivatalos felülbélyegzéssel.
Itt van például egy 1920-ban használatos felülbélyegzett 10 koronás:
Jól látszik a bélyegző, ami nem tűnik különösebben bonyolult mintájúnak, szinte kínálta magát hamisítani...
Nos, Pesek és társai nem magát a bankót hamisították, hanem a bélyegzést, de voltaképpen ez is pénzhamisítást jelentett. Bandájuk tagjai járták a Kanizsa környéki falvakat, az egyszerű falusi emberektől szereztek, csaltak ki felülbélyegezetlen pénzeket, amit aztán ők láttak el bélyegzővel és hoztak forgalomba. Azokat a bankjegyeket akkor már nem lehetett volna hivatalosan lebélyegeztetni, mert lejárt az erre előírt határidő, ezt használták ki. Később kiderült, hogy nemcsak ők... A falvakban egyébként az emberek tájékozatlansága, illetve az új rendszer iránti bizalmatlansága következtében maradtak jócskán lebélyegezetlen bankjegyek, mert hivatalosan már érvénytelenné váltak. A Zalai Közlöny szerint Pesek csapata több milliós nagyságrendű hamisítást követett el ilyen módon.
Hogy Pesek milyen helyet foglalt el a banda hierarchiájában, nem lehet pontosan tudni. Volt, hogy őt tartották a banda egyik fejének; ő maga persze későbbi kihallgatásain igyekezett kisebbíteni "érdemeit", és azt vallotta, hogy egyébként is ki akart szállni a buliból, csak nem engedték. Viszont – szintén a helyi újságok szerint – ő volt az, aki a bélyegzőt és a bélyegzéshez szükséges egyszerű szerkentyűt készítette, vagy szerezte. A nyomozás során meg is mutatta a rendőröknek, hogy hol rejtette el őket: stílszerűen egy nagybőgő tokjában... Az is kiderült, hogy Peseknek nem ez volt az első svindlije: zenélésből származó jövedelmét korábban meglehetősen nagy volumenű csempészettel egészítette ki Kanizsa és a Murán túli területek között.
Az ügy amiatt is nagy port vert fel városunkban, mert a bandában több jó házból való fiatalember is részt vett... Többeket letartóztattak és folytak a vizsgálatok, kihallgatások.
Ebben az időben a rendőrség az úgynevezett városházi bérházban működött, a mai Ady utca 1. alatt, amely épület akkor a Fő utca és az Ady utca sarkán álló, 1945-ben leégett szép városházánkhoz csatlakozott. Bent az udvaron voltak a börtöncellák az előzetesben levők számára.
Letartóztatása után körülbelül egy héttel, július 23-án Pesek vakmerő szökésre határozta el magát: amikor mosdóvizet venni vitték a rabokat az udvarra, eldobta a kancsót és kirohant a bérház Ady (akkor Kazinczy) utcai kapuján. Átfutott a Posta akkor még üres telkén, majd a Király utcán át Kiskanizsa felé igyekezett. Az őrök persze üldözőbe vették. Pesek a Király utcában berohant egy ház udvarára, amelyben akkor szappangyár működött. Ott egy hatalmas hordót talált, tele szennyvízzel. Beleugrott és teljesen elmerült a biztosan nem túl jó illatú folyadékban. Ám a szemfüles rendőrök észrevették a felfelé szálló buborékokat. Így szegény Peseket, mint egy ázott ürgét nyakoncsípték és visszavitték a fogdába...
Itt van az egyik újságcikk, amelyben minderről beszámoltak:
Zalai Közlöny 1920. július 24. |
De folyamatosan tudósított a történtekről a Zala is, így a két újságból próbáltam meg összerakni a történteket.
Aztán teltek a hetek, folyt a nyomozás. Már november vége volt, amikor egy alkalommal Peseket újra kihallgatásra vitték. Akkoriban a bíróság és az ügyészség a mai Bolyai Általános Iskola, azaz a régi Zöldfa szálló falai között működött – éppen ott, ahol régen annyi hangverseny és bál volt még a szálló fénykorában (erről már írtam itt a blogban). Amikor vége lett a kihallgatásnak, két őr kísérte Peseket vissza a fogdába. A Zöldfa Bátori utcára néző kiskapuján léptek ki, amikor Pesek ismét akcióba lépett. Könyékkel megtaszította az őröket, rájuk csapta a kaput és futásnak eredt. Átugrotta a Bátori utca útbaeső házának alacsony deszkakerítését és újra Kiskanizsa, azaz távolabbi fő célja, a Mura folyó felé szaladt. Az őrök persze most is futottak utána. Állítólag háromszor is rálőttek, de nem találtak, mert közben ők is szaladtak. Ez szerencse volt, mert járókelők is voltak arrafelé. Így Peseknek sikerült némi előnyre szert tenni, amit aztán tovább fokozott.
Ha az ember olvassa a kanizsai újságokat, szabályos folytatásos krimiben érezheti magát, ahogyan követi az eseményeket július közepe óta. Pesek szökése után jöttek is a híresztelések: állítólag találtak egy szénaboglyát, ahol pihenhetett valamennyit, aztán látni vélték, vagy tényleg látták Szepetneken, majd Rigyácon. Lovas rendőrök vették üldözőbe és bizony mégsem találták meg. Vakmerő szökése elnyerte jutalmát: sikerült átjutnia a Murán, valószínűleg korábbi csempész-kapcsolatai révén. Tíz év múlva a Zalai Közlöny valóságos filmjelenetként idézte fel a sztorit: szerinte már Pesek nyomában voltak a lovasrendőrök, amikor az utolsó pillanatban, kabátját levetve beleugrott a Murába, átúszta, és a túlsó partról még vissza is integetett tehetetlen üldözőinek. Ha belegondolunk, hogy akkor december legeleje volt, nem tartom túl valószínűnek, hogy tényleg így zajlott le, inkább az újságíró fantáziája működhetett. A lényeg azonban igaz.
1921-ben került sor az ügy bírósági tárgyalására. Ennek kapcsán írta a Zalai Közlöny, hogy Pesek állítólag a zágrábi operaház zenekarában hegedül, majd újabb tíz év múlva azt, hogy valahol cseh földön kamatoztatja zenei tehetségét...
A tárgyalásra már csak a "kis halak" maradtak a börtönben, ugyanis a pincér már a letartóztatása előtt megpattant. A maradék vádlottakat pedig nagyrészt szabadon engedték, beszámították büntetésükbe az előzetes letartóztatásban töltött hónapokat. Így ültek el az ügy hullámai...
Később még volt egy érdekes utójáték. Az említett, és még a letartóztatások előtti utolsó pillanatban megszökött Göntér nevű pincér időközben Alsólendván kocsmát nyitott. Eltelt tíz év, úgy gondolta, hogy most már baj nélkül visszajöhet, legalábbis pár napra, mert honvágya volt, és mert Kanizsán akart bort vásárolni kocsmája számára. Akkoriban ha külföldi állampolgár – és Alsólendva Trianon után már külföld volt – több napra érkezett a városba, tartózkodási engedélyt kellett kérnie a rendőrségtől. A pincér szabályosan le is jelentkezett, megkapta a papírt, majd a rendőrség folyosóján a kijárat felé igyekezett, amikor szembe jött vele egy detektív, aki az ő ügyükben is nyomozott. Egyből felismerte akkori elszalasztott bűnözőjét, akit nyomban le is tartóztatott. Hogy aztán mi lett a folytatás, azt már nem találtam meg a korabeli újságokban...
A történetet most is a Kanizsa Televízió K'Arc műsora kedvéért kotortam elő. Tegnap történt a forgatás, és amennyire tudom, március 19-én fog adásba kerülni :)
2 megjegyzés:
Érdekes volt a leírás.Milyen krimi-szerű események voltak akkor is Nagykanizsán.Leleményesek az elkövető emberek.
Hát, ami azt illeti, simán lehetne Kanizsa történetéből, sőt, csak a zenéhez kötődő eseményekből bulvárkönyvet írni... Néha el is gondolkodom rajta, hogy meg kellene csinálni. Talán többen olvasnának, ráadásul az ilyen történetekbe is bele lehet lopni történelmi, művelődéstörténeti tudnivalókat, mint ahogyan itt is megpróbáltam :)
Megjegyzés küldése