 |
| Forrás: martoneva.hu |
Marton Éváról már írtam itt a blogban egy nem túl régi televíziós nyilatkozata kapcsán (ha valakinek van most kedve újraolvasni, fussa át a megjegyzéseket is!). Mint akkor ecseteltem, én őt mindig hatalmas művésznek tartottam. Ám abban a beszélgetésben, és egy ahhoz közeli időpontban elhangzott másikban meglehetősen barátságtalan arcát mutatta, s akkortól kezdve kissé "hangfogóval" figyeltem. Ám egy, a napokban, éppen az ünnepi eseményre készülve közreadott riport visszabillentette bennem a mérleget. Ebben ugyanis többek között elmondta, hogy gyakorlatilag minden szerepet elénekelt, amit elénekelhetett, de például Verdi Lady Macbethjét nem. Ezt tudatosan utasította vissza, mert egyszerűen nem bírt azonosulni a Lady gonoszságával. Mondott még más, megszívlelendő és átgondolandó dolgokat is, amelyek rávilágítottak egyéniségére és a művészetről vallott felfogására, ezek is segítettek nekem a korábbi rossz emlék elfelejtésében. Érdemes utólag is elolvasni!
Így, mintegy megenyhülve kezdtem nézni a televízióban a gálát, amit azért is nagyon vártam, mert nagy szenzáció volt, amikor kiderült, hogy Marton Éva kedvéért életében először Magyarországra jön Jonas Kaufmann, napjaink egyik legkeresettebb és legnépszerűbb operaénekese. Rajta kívül még egy legenda látogatott el - ő hosszú évtizedek után újra - Budapestre: a ma már 76 esztendős Grace Bumbry, minden idők egyik legnagyobb mezzoszopránja. Azt is lehetett előre tudni, hogy a többi közreműködő még a pályakezdés időszakát élő énekes, akik a ma a Zeneakadémia ének-tanszakát vezető Marton Éva növendékei voltak.
Túl hosszúra nyúlna a poszt, ha mindenkiről részletesen írnék.
Grace Bumbry, a bottal járó egykori táncoslábú Carmen már nem vállalkozott operaáriára. A My way című világslágert és Rodrigo Aranjuezi concertójának híres dallamát énekelte - ezt nyilván mint egykori Eboli hercegnő választotta magának... Azt hiszem, igazi élményt azok számára jelentett előadása, akik jól ismerik fénykorának hang- és videofelvételeit. Én elérzékenyülve néztem és hallgattam Marton Éva iránti barátságának, szeretetének bizonyítékát; hiszen, bármilyen csodálatos is volt egykor, az ő hangja sem bírt ellenállni a természet vastörvényeinek; ám előadásában ott volt ragyogó egyénisége és pályájának minden tapasztalata.
Szinte szóról szóra ugyanezt lehetne elmondani Marton Éváról. Ő még vállalkozott Tosca imájára, hiszen jó fél évtizednyi "előnyben" van Bumbryvel szemben. Nyilván valamennyire máshogy szólt ez az ária mondjuk húsz éve, de nála is ott van aranyfedezetként ugyanaz, mint művésztársánál.
A fiatalok közül Rácz Rita és Vörös Szilvia emelkedett ki, de a többiek is felkészülten, kulturáltan énekeltek.
Nagyon szép műsorszerkesztői lelemény volt az Izolda szerelmi halálára készült koreográfia, amelyhez az alap Marton Éva egy korábbi rádiófelvétele. Ezt hallgatva még a tévén keresztül is szinte elöntötte az embert Marton Éva valóban "mennyei hang"-ja...
És Jonas Kaufmann! Hatalmas tapsvihar köszöntötte a megjelenésében is daliás hőstenort. Első, egészen elképesztően lenyűgözően előadott áriája után az egyik műsorvezető, Batta András, a Zeneakadémia rektora úgy jött ki a színpadra, hogy nem tudta, de gondolom, nem is akarta elfojtani csodálatát és elismerését, pedig ő azért nyilván hallott már életében ezt-azt...
Majd meghallgathattuk Kaufmanntól a Grál elbeszélést is Wagner Lohengrinjéből, hasonlóan szuggesztív előadásban:
A műsor végén pedig - gáláns gesztusként - a színpadon megjelenő ünnepeltnek énekelte el egy szál rózsával a "Dein ist mein ganzes Herz"-t, azaz a Vágyom egy nő után című Lehár- hát, mondhatjuk nyugodtan, áriát. Aztán sorra bejöttek a szereplők, közreműködők, szintén egy-egy szál sárga rózsával. Pezsgős koccintással, amelyet a derekasan bravózó és vastapsoló közönség festett alá, ért véget a szép este:
DE!
Muszáj kitérnem egy dologra, a körítésre. Az ünnepi hangverseny úgymond moderátoraiként Ókovács Szilveszter operaigazgató és a már említett Batta András zeneakadémiai rektor működtek annak a két intézménynek megtestesítőiként, amelyek főszerepet játszottak és játszanak Marton Éva életében. Amiket Batta mondott, azok a dolgok, információk nagyjából a helyükön voltak, bár csak nagyjából, és túl sok volt bennük az esetlegesség. Ókovács viszont egészen egyszerűen kritikán aluli volt; elsőre azt akartam írni, hogy gyalázatos. Erőltetett jópofaságait maximum egy nyári grillpartin lett volna szabad elsütni, nem egy, a XX. század egyik legnagyobb énekesnőjét ünneplő koncerten (a My way - My férj "poén" szabályosan fájt...). Ám nagyon derekas csúsztatásokat is elkövetett, s ebbe emlékeim szerint egy kissé Batta is beszállt. Elhangzott például, hogy a rendszerváltás előtt a Magyar Állami Operaház gyakorlatilag hűbéri rendszerként működött, illetve az is, hogy Richard Strauss művei abban az időben szinte tiltott dolgoknak számítottak. Nem néztem át az Operaház és az Erkel Színház akkori évadjait, csak olvasmány-emlékeimre hagyatkozom: ezen állítással ellentétben a Rózsalovag Ochs bárója Székely Mihály egyik legnagyobb szerepe volt, vagy például Házy Erzsébet az Ariadnéban a Komponistát énekelte, s ugynebben az előadásban Ágay Karola a világ egyik legjobb Zerbinettáját. De volt repertoáron az Elekra, sőt, talán annál még korábban a Salome is az 50-es és 80-as évek között.
Az egész hangverseny folyamán többször is elhangzott, ráadásul a legnagyobb tömjénezéssel a magát a gálakoncertet színpadra állító Káel Csaba neve, aki pedig kisinasa sem lehetne a "hűbéri rendszerben" ott dolgozó nagy rendezőknek, mint ahogy Ókovács sem a kor olyan nagy operaigazgatóinak, mint Tóth Aladár, Lukács Miklós vagy Petrovics Emil. Ráadásul Káel, mint rendező egy egészen elképesztő elemi hibát is elkövetett: a pezsgős finálét úgy állította be, hogy nem vette figyelembe a nehezen, bottal járó Grace Bumbry állapotát, aki nem tudott felmenni a lépcsőkön és így csak lentről tudta köszönteni Marton Évát, s ebből adódóan ő maga sem állhatott ünnepeltként a színpadon, együtt a többiekkel. Rendkívül faragatlan dolog volt...
De, hogy egy szép teljesítménnyel fejezzem be tudósításomat: maximális elismerés illeti a hangverseny televíziós közvetítését rendező Petrovics Esztert. A dolog természetéből adódóan nyilván nem volt sok ideje a felkészülésre, ám anyagismerete, ízlése és gyakorlata mind-mind hozzájárultak, hogy tökéletesen vezesse csapatát, így ezen a téren a tévénézőknek szép és harmonikus élményben volt része.
6 megjegyzés:
Szia Kati !
Örömmel fedeztem fel a Marton 70 cikkedet a fb-n. Most sem csalódtam az írásodban. Tárgylilagos, emellett személyes, alapos, pontos.
Nekem is nagy élmény volt ez a koncert. Tudom, miért nem nagyon kedveled Marton Évát. ...az a bizonyos interjú... A napokban a Hír TV-nek is adott interjút, ott nagyon szerethető volt..
Ami a koncertet illeti nagyjából egyet értek. Grace nem mutatta meg, mit nem tud már, azzal főzött, ami van. Arca még mindig szép, fiatalos. Igen, a végén én is azonnal észrevettem a nagy bakit... azt gondoltam, Éva azonnal hozat fel egy széket, talán akart is, de állandóan jöttek az események..
És Kaufmann... Ámultam, bámultam... összehasonlítottamm..
Szerinetm ma ő a legjobb, a legszebb. Azt a biztonságot, szép hangot, megjelenést ma nemigen közelíti senki. Annak ellenére, hogy túl baritonálisnak tartom a hangját, le voltam nyűgözve. (férjem azt kérdezte: miért énekel bariton tenor áriát? )
Ezen az estén nemcsak Marton Éva kapott ajándékot, hanem mi is !!!
Örülök, hogy leírtad ezt a mondhatni reálisan megítélt, részletes "beszámolót".
Bevallom nekem Marton Éva iránti -hogy ne legyek tapintatlan egy ünnepelttel- ellenszenvem minimálisat csökkent, még pedig minden korábbi nyilatkozatai miatti rossz szájízem ellenére maximálisan kalapot emelek, a 70!!! éves M.É. Tosca imája előadásáért.
Bumbry nekem kedves emlék és élmény, én végtelenül meghatódtam a puszta ténytől is, hogy szemmel látható rossz egészsége mellett is eljött köszönteni a volt kolléganőt ... és ahogy már leírta Kati és az előttem szóló is, én szó szerint szégyelltem magam, ahogy a pezsgős köszöntésnél a 76 éves Bumbry az alsó színpadon(?) ácsorogott!
No comment rendezés!
Kaufmannról csak szuperlatívuszokban lehet ... számomra ez az eddigiekhez képest már majdnem "élőnek" mondható 3 ária, csak azt erősítette meg, hogy Őt el tudnám képzelni -majd egyszer!!!!!- Domingo utódjának. Az én amatőr tudásom kevés, nem tudom mit? hogyan kell jó szóval kimondani,hogy bár én Kaufmann hangját kicsit mélyebbnek, sötétebbnek hallom, mégis lenyűgöző az előadásmódja, az egész megjelenése, emberi reakciói a színpadon.
Azon azért én elgondolkodtam, hogy igaz Marton a Zeneakadémia Énektanszakát vezeti, ergo a tanítványai tisztelegtek ... de nem tudom elképzelni, hogy a hivatalosan meghívott két világhírű művész mellett a jelenlegi, a mai operaházi énekesek közül? .. na jó! legalább egy? ... sem jött el!?
Nagyon igyekszem M.É. iránti ellenszenvemet félre tenni. Nekem ezek az apró dolgok is a szájról-szájra keringő és abban a bizonyos "Záróra"c. műsorban az Ő szájából elhangzott nyilatkozatait erősítik ... lehet a világ legszebb hangú, legtöbbet foglalkoztatott énekese ... de ma is úgy érzem az emberi vonásaival, hozzáállásával valami nincsen rendben!
Bocs!
Elnézést az előbbi sorokat én szántottam azaz:
Csontos Ancsa
Köszi, Ancsa! Azon én is elgondolkodtam, hogy vajon miért nem az Operaház "házi" zenekara kísérte az estet, házi karmesterrel. Bele is akartam írni, csak így is elég hosszú lett a poszt.
Kedves Kata(liszt)!
Nem tudom, Ön kicsoda, s ennek a helyzetnek a kiegyenlítetlensége zavar némileg, dehát ez van.
Azon túl, hogy megköszönöm a Marton-gáláról szóló cikket (és tetszésében leíratlanul is benne érzem az operaházi csapat egy éves munkájának dicséretét...), engedje meg, hogy két megjegyzésére mégiscsak kitérjek. Azért érdemes, mert más bárdolatlan és tudatlan netezőkkel szemben Ön nagy műveltséget és igaz érdeklődést árul el írásában.
Tehát: Magyarországon az egyik (ha nem a) legnagyobb Strauss-fan Batta András. Talán emlékszik: ő írta az első monográfiát is az operairodalom egyik oszlopáról. A könyv kései megjelenése is mutatja a zeneszerző iránti ellenszenvet és gyanakvást: lenácizták, leimperialistázták a magyar kommunisták, ez a helyzet. Hogy a Rózsalovag ment? Igen, egyetlen operaként rendszeresen ebből az életműből. Az Arabella, Daphne, Frau ohne Schatten, Capriccio, Intermezzo, Egyiptomi Heléna, Danae szerelme soha. Az Ariadne 1967-től két évadon át volt műsoron, úgy levették, hogy most, 2013-ban hozhattuk csak vissza. Akárhogy is lenne jó másképp látni, Strauss bizony B-listán volt, ahhoz képest pláne, hogy Mozart, Verdi, Wagner és Puccini mellett ő a műfaj ötödik nagy, egyenrangú szerzője, akinek kompozíciói folyamatos magas színvonalon állnak.
Az Opera zenekara azért nem tudott közreműködni az esten, mert korábban vállalt szerződéses kötelezettségeit teljesítette: az egyik együttesünk a Müpá-ban a Lohengrint játszotta aznap este (döbbenetes, hogy ugyanakkor értek a Grál-elbeszéléshez, mint Kaufmann az Operában), a másik csapat pedig Japánban turnézott a Traviatával.
A minősítéseire nem reagálnék, hisz szíve-joga leírni a véleményét, akár név nélkül is. De annyit tudnia kell, hogy Marton művésznő személyes kérése volt a rendező és a két konferansz, utóbbiak természetes munka- (félve írom: móka-)megosztása nyilván az volt, hogy a tudós komolyan beszél, a házigazda pedig lazítani próbálja a hosszas ünnepi estet. (Kérem, higgye el, a praxis ezirányban is megvan, a rendületlen patetikusság elriasztja azon nézőinket, akik a Szent István téri kivetítő előtt vagy egy kisváros paneljában ülnek. Márpedig őket is szeretnénk gyönyörködtetni, belőlük is szeretnénk nevelni a jövő operalátogatóit.)
Végezetül: a fekete Vénusz valójában 1930-as születésű, úgyhogy pláne elképesztő, amit hallottunk tőle - és azt Ön nem tudhatja, de a legutolsó pillanatban, a színfalak mögötti gyengesége miatt nem vállalta a két lépcsőfokot, erre senki nem számított (csípőprotézis-műtét előtt áll).
További kellemes nyarat és sok maradandó operaélményt kíván Önnek
ÓSz
Kedves ÓSz,
köszönöm reagálását, amire úgy gondoltam, egy önálló blogbejegyzésben válaszolok.
Megjegyzés küldése