Domingo pihen?

2013. július 16., kedd

Legutóbb annak jegyében írtam, hogy úgy igazán elkezdtem a készülődést néhány hét múlva esedékes salzburgi utazásomra. Az ötlet, hogy éppen Salzburgba utazzak, onnét származik, hogy az előzetesek szerint idén augusztus második hetében Plácido Domingo ott énekel az Ünnepi Játékokon. Már karácsony tájékán elkezdtük, több Domingo-rajongó barátommal együtt, illetve párhuzamosan a szervezkedést, de sajnos nem jártunk sikerrel, nem kaptunk jegyet. De én akkor már úgy beleéltem magamat, hogy láthatom újra Salzburgot, elhatároztam, hogy így is elmegyek. Egyrészt a város miatt, másrészt, gondoltam, ha az ember már ott van, akár csoda is történhet.

Szóval, éppen ma egy hete délelőtt tettem fel ide ezt a kis örömködést Salzburg felett. Este pedig jött a hír, hogy előző nap, azaz múlt hétfőn Plácido Domingo Madridban kórházba került tüdőembóliával.
A facebook csak úgy izzott a Domingo-rajongók aggódásától és jókívánságaitól. Tényleg nagyon rossz hír volt, hiszen egyrészt csodáltuk azt az elánt és ugyanakkor töretlen művészi színvonalat, ahogyan Domingo végigcsinálta az utóbbi éveket, szerintem többet dolgozva, mint negyven-ötven éves korában, de ugyanennyire aggódtunk is érte, hogy azért így túl a hetvenen már egy kicsit lassítania kellene, hogy ez a rengeteg aktivitás nem fog-e később visszaütni. Bár, mint honlapján is olvasható, jelszava az, hogy If I rest I rust, amit valahogy úgy lehet lefordítani, hogy  "ha pihenek, berozsdásodom"... Az első rémület után szerencsére elég hamar jöttek a jó hírek, miszerint jól reagál a kezelésekre és alig öt nap múlva, pénteken már haza is engedték. 
Az nyilvánvaló volt, hogy júliusi madridi előadásait lemondja. Az Il postino című, kifejezetten az ő számára írt operát adták volna elő néhányszor a Teatro Realban, egy nagy szabadtéri hangversenyen pedig vezényelt volna. Ő maga nagyon nehezen vette tudomásul, hogy éppen a szülővárosában kényszerül erre. Egyébként amint kiengedték a kórházból, egyből a színházba ment és ott tartott sajtótájékoztatót. Úgyhogy szerintem sosem fog megjavulni :)

Itt van egy kis részlet az öt nap kórház utáni nyilvános megjelenéséről, amelyen orvosával és két unokájával látható (ők állítólag szerepelnek az Il Postinóban, amelyből kicsi villanásokat vágtak be a riportban). Szerencsére tényleg nem kelti beteg ember képzetét :) Ugyan sotto voce, de az újságírók kedvéért egy kicsit dalra is fakadt:


A kérdés, hogy mi lesz a salzburgi előadásokkal, ahol augusztusban három alkalommal énekelné Verdi: Giovanna D'Arco című operájának koncertszerű előadásában a bariton főszerepet Anna Netrebko oldalán. Én majdnem biztos voltam benne, hogy azok az előadások is még annyira közel vannak, hogy lemondja őket. De, mint kiderült, Domingo bízik abban, hogy ott már énekelhet - persze, azt tudja, hogy csak akkor, ha orvosai beleegyeznek. Egyébként a kórházi ágyon is ezt az operát tanulmányozta... Ráadásul állítólag Salzburgban is arra kérték, hogy énekeljen, mert az a bariton, aki helyettesítené, még nem tudja teljesen a szerepet...
Namost, persze nem tudom, ha lenne jegyem, hogy gondolnám, de szerintem most azért tényleg pihennie kellene... Októberben Mexikóban lesz fellépése, 2014 januárjában A két Foscari bariton főszerepe van tervben Bécsben, júniusban szintén Bécsben a Nabucco címszerepe - és a köztes elfoglaltságait még meg sem néztem.

Szóval kedves Maestro, még ha most attól meg is lennék fosztva, hogy esetleg Salzburg belvárosában belefussak Önbe, mint ahogyan egy rajongó-társamnak sikerült Bécsben, legyen kedves egy kicsivel hosszabb ideig "rozsdásodni" otthon, hogy aztán annál több erővel és fényesebben térjen vissza... 

2 megjegyzés:

Írásaim írta...

Maximálisan egyet értek .... most a pihenésre koncentráljon, hogy teljesen felépüljön! utána még énekelhet madridiaknak és a világ minden opera- és Domingo rajongójának, de ehhez TELJES FELÉPÜLÉSRE van szükség.
A tüdőembólia nem gyerekjáték ... a tüdővel kapcsolatos bármely betegség egy énekesnél.... tehát drága Maestro! tessék szépen a "rozsda ellen" szép családi estéken pihenni, tanítani a tehetséges unokákat, az otthon nyugalmában szerepeket átnézni... bízom abban, hogy az orvosai szavára fog figyelni ... na és Márta asszony erélyes és ésszerű támogatására!
Csontos Ancsa

Kataliszt írta...

Egyetértek! Hanem mindehhez képest rögtön elment egy családi kirándulásra Zaragozába... Remélem, ez is a "rozsdásodáshoz" tartozott...