Reinkarnáció???

2013. november 16., szombat

Amikor a 12 éves Liszt Ferenc először adott Párizsban koncertet, egy tudósító a következőket írta:

Nem tehetek róla: tegnap este óta hiszek a lélekvándorlásban. Meg vagyok győződve róla, hogy Mozart lelke és szelleme az ifjú Liszt testébe költözött; azonosság sosem nyilvánult meg ennél világosabb jelek által.

Ez motoszkált bennem, amikor jó fél éve kedvenc televízióm, a Mezzo egyik adásában feltűnt nekem egy keleti vonású, feltűnően csinos fiatal lány, amint ezt cselekedte egy zongorán:




Még a lány nevét sem tudtam, de ilyen káprázatos technika láttán az embernek - különösen, ha magyar - óhatatlanul Cziffra György ugrik be. Szóval, akkor jutott eszembe a fenti idézet, hogy ez a fiatal zongorista éppen lehetne a mi nagy művészünk reinkarnációja is...

Rimszkij-Korszakov Dongó-jának előbb hallott átirata egyik koncertjének ráadás-száma volt, ugyanúgy, mint a most következő darab, ahol éppen Cziffra György átdolgozásában adta elő Johann Strauss Terefere-polkáját:




Persze utánanéztem, ki ez a csoda-zongorista. Neve: Yuja Wang és kínai származású. Tényleg nagyon fiatal, 1987-ben született; az utóbbi évtizedekben távolkeletről berobbanó muzsikusok egyik kiemelkedő tagja. A pekingi konzervatórium után Kanadában, Calgaryban, majd az Egyesült Államokban, Philadelphiában, a Curtis Institute-ban teljesítette ki tanulmányait, közben jeles díjakat és ösztöndíjakat elnyerve. Fiatal kora ellenére a világ számos nagyhírű zenekarral lépett már fel és olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Daniel Barenboim, Lorin Maazel, Antonio Pappano, Daniele Gatti, Gustavo Dudmel. De láttam videón közös koncertjét Joshua Bell-lel és más mostani kiemelkedő hegedűssel, csellistával is. A nagy nyári fesztiválok rendszeres vendége, hangfelvételeit a Deutsche Grammophon készíti.
Persze a technika nem minden, bár először ennek révén figyeltek fel rá. Ma már azt írják róla a kritikusok, hogy manuális képességeit, fiatalos spontaneitását és képzelőerejét  az érett művész fegyelmezettségével ötvözi.






Yuja Wang a közelmúltban Budapesten is járt és Bartók 2. zongoraversenyét játszotta Kocsis Zoltán vezényletével. Próba közben szerencsére készült kettejükkel egy közös interjú, amit nagyon érdemes megnézni, mert azt gondolom, Kocsis Zoltán az az etalon, akinek minősítését gondolkodás nélkül el lehet hinni, ha úgy igazán meg szeretnénk tudni, milyen kaliberű muzsikus a kínai zongorista:




Érdemes megjegyezni a nevét és figyelemmel kísérni karrierjét!

Amúgy legközelebbi koncertje Rómában lesz november 29-én, szívesen elmennék :)

0 megjegyzés: