A Centrál szálló üvegablakában kinagyított régi képeslapok idézik azt a tényt, hogy városunk egyik közismert épülete idén érte meg századik születésnapját. Hogy pontosabban mikor van ez a születésnap? Annak idején első lépésben a kávéház nyílt meg 1913. június 18-án, a szálloda-rész megnyitásáról pedig augusztus 7-én jelent meg hirdetés a Zalában. Akkoriban egyébként magyar nevén, Központ kávéházként és szállodaként emlegették. A nyári salzburgi "láz"-ban nem került rá sor, hogy megemlékezzek róla, most pótolom.
Építtetője egy erre a célra alakult konzorcium volt, élén Zerkowitz Lajos kanizsai borkereskedővel. Építésének története és sok más érdekesség olvasható, valamint több kép is látható Tarnóczky Attila nagy várostörténeti munkájában, ha a megnyitott oldalnak majdnem a legaljára leszánkázunk.
Röviden azért elmesélek annyit, hogy a helyen, ahol áll, találkoztak a postautak s ezért a régi időkben itt volt a postakocsi-megállóhely és itt működtették a város postahivatalát. Később bérházakat építettek a területre. Ezeket vásárolta meg és bontatta le Zerkowitz s helyükre emelték a Centrál eklektikus stílusú épületét. Benne étterem, kávéház, női szalon, játékszoba és különtermek szolgálták az akkori közönség igényeit, valamint ötven szoba a szállóvendégekét.
A kávéház megnyitásáról így referált Zala című lapunk 1913. június 20-án::
 |
| Zerkowitz Lajos |
Az épület több szálon kötődik a zenéhez, és nem csak rendeltetéséből adódóan. A kapcsolat az építtető Zerkowitz Lajossal kezdődik. A milliomos bornagykereskedő úgy tűnik, pusztán hobbiból Bécsben felsőfokú zenei tanulmányokat folytatott, később zene-szerzeményei is napvilágot láttak egy bécsi kiadónál. Természetesen remekül zongorázott, az 1890-es években többször fellépett helyi koncerteken.
1918-tól a Centrált, mint bérlők, a Garai-testvérek működtették. Egyikük lánya volt Fendlerné Garai Margit gordonka-művész és -tanár, zeneiskolánk legelső tanár nemzedékének tagja. Miután munkahelyén megszüntették a csellótanítást, néhány évig magántanárként működött, zeneóráit a Centrálban tartotta, s visszaemlékezések szerint óra végén habos kávé és kalács várta a növendéket...
Fennállása alatt a Centrálnak számos muzsikus vendége volt. Itt éjszakázott például kanizsai koncertje alkalmából Dohnányi Ernő és a korabeli tudósítások szerint koncert után jót beszélgetett Zerkowitz Lajossal és baráti körével. Itt szálltak meg 1927. március 14-én a Városi Színház (a mai Medgyaszay Ház) megnyitására érkező fővárosi művészek, köztük Hevesi Sándor, akkor mint a Nemzeti Színház igazgatója és Hubay Jenő hegedűművész. A Centrál volt a lakása a Nagykanizsán rendszeres színi szezonokat tartó pécsi színtársulat vezető művészeinek. Az akkor népszerű primadonna, Harczos Irén 1933-ban innét ment esküvőjére Fodor Oszkár színigazgatóval. Az 1960 utáni időkben itt szokott megszállni a város vendégeként Farkas Ferenc zeneszerző, Nagykanizsa szülötte és díszpolgára. Vele kapcsolatos esemény, hogy e sorok írója a Centrál egyik szobájában beszélgethetett 2010 őszén Petrovics Emil zeneszerzővel, aki azért jött városunkba, hogy bevezetőt mondjon a Farkas Ferenc-emlékhangversenyhez.
A Centrál kávéházban és étteremben kezdettől fogva élénk zenei élet folyt. Az első időkben főleg cigányzenekarok játszottak itt, ám a jazz, illetve jazz-elemeket is tartalmazó könnyűzene is elkezdte hódító útját. Az első ilyen együttes, mely a Centrálban feltűnt, azért is érdekes, mert kanizsai vonatkozású: központi figurája az első ismert kanizsai jazzmuzsikus, a fiatalon elhunyt Hahn Barnabás (ő volt egyébként a Kanizsa ifjú nemzedékeinek később több évjáratát is táncolni tanító Hahn Alíz édesapja).
Hahn Barnabásról és együtteséről így írt a Zalai Közlöny első megjelenésük alkalmával 1923. szeptember 19-i számában:
Noha a kényes ízlésű, zeneileg képzett közönség hozzá volt szokva, hogy a Centrál-kávéházban a legjobb zenét élvezheti, az utóbbi négy napon szinte meglepetésszerűen hatott az új művész-quartett Budapesten is csak a dunamenti kávéházi palotákban hallható művészi zeneelőadása - Hahn Barnabás karnagy vezetése alatt. Hangulatot, melegséget, víg kedélyt varázsolt a vendégekbe, akik nem egy ízben nyílt tapssal juttatták kifejezésre tetszésüket. A művész-quartett most állandóan minden este szolgáltatja a zenét a Centrálban az asztalokat zsúfolásig megtöltő közönség örömére.
A Centrálban megrendezett bálok közül érdemes megemlíteni 1926 farsangjának jeles eseményét, amely az első rádió-bál volt Kanizsán. A díszes közönség a londoni Hotel Savoy zenekarának rádióból áradó zenéjére táncolhatott. A közvetítés megkezdése előtt azért élő zenekar is szórakoztatta a vendégeket, de abban az időben "nagy szám" volt, hogy a rádión már londoni esemény is hallható...
 |
| Ilyen volt akkoriban a Centrál kávéháza. Forrás: Tarnóczky A.: Hol - Mi |
A Centrál egy operetthez is alapötletet adott. A pécsi színtársulat egyik vendégszereplése idején Bethlen Bruckner László karnagyot egy, a Centrálból kiszűrődő dallam ihlette meg Asszonykisasszony című operettjének megírására. A darabot Szegeden mutatták be 1934-ben.
A Centrál zenei életére a történelem is rányomta bélyegét. A korra jellemző szituáció volt, hogy 1931 szilveszter éjszakáján egy illuminált vendég kívánságára a prímás egy közismerten antiszemita dalt kezdett játszani. Jobb érzésű bálozók ezt rögtön abbahagyatták a zenekarral és tust huzattak, hogy mentsék, ami menthető. Az esetről értesült Urbán Gyula hírlapíró cikket írt rövid életű Zalai Újság című lapjába, amelynek nyomán a dalt rendelő vendég, foglalkozására nézve ügyvéd, beperelte az újságírót. Többen, akik előzetesen biztosították Urbánt, hogy a tárgyaláson elmondják a Centrálban tapasztaltakat, nem mertek tanúskodni. Bizonyítékok hiányában így Urbánt ítélték el rágalmazásért, aki aztán távozott is Kanizsáról.
1945 nyarán a szovjet hadsereg színházának egyik alakulata költözött be a Centrálba. Vegyes szórakoztató műsorokat adtak a városban és környékén, amelyekben orosz népdalok, néptáncok, mozgalmi dalok, katonadalok mellett még cirkuszi produkciók is szerepeltek. Szoprán énekesnőjüket, Minyev generális feleségét, Nyinát a koncentrációs táborból akkoriban hazavergődött kanizsai Pauk Anna, a későbbi legendás magánének-tanár kísérte zongorán... Mindezt Pauk Anna írta meg a Sorsfordító évek Zalában c. 1985-ben megjelent kötet számára, az alábbi fénykép is abban található:
 |
| Pauk Anna és Nyina Minyeva a Centrálban próbálnak |
Az úgynevezett koalíciós időkben rövid időre még visszatért a Centrálba az igazi kávéházi hangulat. Olyan egészen kitűnő fővárosi kisegyüttesek, énekesek jöttek Kanizsára, mint a Fekete-fivérek és Rácz Vali. Akkoriban ugyanis vidéken jobb volt az élelmiszer-ellátás, ezért a legjobb művészek is szívesen vállaltak vidéki fellépéseket.
1950-ben aztán nemcsak a "békebeli" hangulat tűnt el, hanem a Centrált be is zárták és olajipari központnak használták. 1960-as helyreállítása óta működik újra szállodaként. Későbbi zenetörténetéről én sajnos szinte semmit nem tudok, hiszen az újságírás a szocialista időkben annyira megváltozott, hogy az akkori hírlapokból erről a témáról szinte semmi nem deríthető ki. Jó lenne, ha akiknek vannak személyes emlékei, papírra vagy számítógépre vetnék őket!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése