80 éve halt meg Lemberkovitsné Weber Margit

2014. február 14., péntek

Temetésén ott volt szinte egész Nagykanizsa; a szemtanúk szerint városunkban még nem láttak ilyen impozáns méretű és szívszorító végtisztesség-adást. 1944-ig halála évfordulóján minden évben hangversenyt rendezett emlékezetére a városi zeneiskola. Napjainkra viszont még a neve is ismeretlenül cseng...

Ezen próbálok egy cseppet változtatni mai írásommal.

Forrás: A zeneiskola évkönyve 1933/34


A szép fiatalasszony az 1926-ban megalapított Városi Zeneiskolának az igazgató, Vannay János után elsőként alkalmazott tanára lett - hangszere a hegedű volt. Halála után szakmai életútját így foglalta össze igazgatója:

1898. március 24-én született Budapesten, hol iskoláit is végezte. Tanári oklevelét az Országos Zeneművészeti Főiskolán, Budapesten szerezte meg. Korán jelentkezett elhivatottsága a hegedű-művészi pálya felé vezette és sikerekben gazdag évek után a Székesfővárosnál vállalt tanári állást. Iskolánk felállításakor, 1926. szept. 1-ével ide nyert meghívást, melyet elfogadva, fiatal intézetünk leglelkesebb apostola lett.

(Forrás: Nagykanizsai Városi Zeneiskola értesítője az 1933-34 tanévről. Nagykanizsa, Gutenberg és Délzalai Nyomda)

Nekrológja még bővebben fogalmaz, nyilván Vannay János további információi alapján (Zalai Közlöny 1934. február 17.):

L. Weber Margit Budapesten végezte tanulmányait. A zenei hajlam családi örökség volt nála, majdnem minden testvére muzsikus, egyik hárfa-művész, a másik csellista és így tovább. A tehetséges Weber Margit is nagyon fiatalon végezte el tanulmányait és már 17 éves korában Mendelssohn hegedűversenyét játszotta a fővárosban, nagy nyilvános zenekari hangversenyen. Vidéken is sokat hangversenyezett, így Debrecenben, Balassagyarmaton, Pesterzsébeten és más városokban. Budapesten a székesfővárosnál tanított, amikor megalakult a nagykanizsai zeneiskola és annál vállalt tanári állást. Gazdag és eredményes hangverseny-múlttal, a művészi előrejutás lehetőségeivel, tehetségbeli és felkészültségbeli kitűnő adottságokkal otthagyta a fővárost, mert szerelmese volt a zenei kultúrmunkának és úgy érezte, hogy Nagykanizsán etéren eredményes munkásságot fejthet ki. Az iskola születésének első, nagyon gondterhes, sokszor bizony keservesen nehéz esztendeiben önfeláldozó lelkesedéssel és ügyszeretettel dolgozott nem csak az iskola falain belül, hanem a kulturális közélet porondján is társadalmi elhelyezkedésének erejével is. Rövidesen Nagykanizsán is mint kitűnően képzett hegedűst, egész lelkével művészt és kiváló pedagógust ismerték meg és a város legszélesebb köreiben megszerették.

Nagykanizsa, Csengery út 18.
 Amikor 1926 őszén Weber Margit elfoglalta kanizsai állását, már családos volt. Férjével, Lemberkovits Alajos katonatiszttel és iker kisfiaikkal, Józseffel és Alajossal költöztek városunkba. Hogy egyáltalán Kanizsára került a család, abban bizonnyal nagy szerepe volt Vannay Jánosnak, akit rokoni kapcsolat fűzött össze Weber Margit férjével és az igazgatása alatt álló, frissen megnyílt zeneiskolának éppen szüksége volt jó hegedűtanárra. Lemberkovitsék hosszasabban a Csengery út 18. számú házban éltek, Weber Margit ottani lakásukon halt meg. Míg egészséges volt, otthonában is gyakran gyűltek egybe kollégáival, barátaival házimuzsikálásra.

A kanizsai zeneiskolában a kezdetektől fogva élénk hangversenyélet is zajlott. Kollégáival, változó összetételben, különböző kamarazenei formációkban rendszeresen fellépett iskolai, sőt városi rendezvényeken. A sajtóvisszhangok szerint ő és tanártársai valamennyien rendkívül magas művészi színvonalon játszottak, helyüket megállták volna a főváros nagy pódiumain is. Működésének hét éve alatt L. Weber Margit körülbelül 100 alkalommal jelent meg előadóként a kanizsai közönség előtt.

Lapozzunk bele ez ügyben a korabeli helyi sajtóba. Akkoriban városunknak napilapja volt, mely Zalai Közlöny címmel jelent meg.

Lemberkovitsné Weber Margit Kanizsán a legelső alkalommal egy "külsős" rendezvényen lépett pódiumra a Kaszinóban, Vannay igazgató kísérte zongorán. A Zalai közlöny ezt írta róla 1926. október 12-i számában:

Lemberkovitsné tökéletes hegedűs. Gyönyörű cantilénája, teljesen kiforrott technikája egy csapásra meghódították közönségünket. Sarasate Cigánydalait s Mozart és Schubert néhány transcribált [átírt] apróságát mély átérzéssel, meleg, öblös tónussal játszotta. A felzúgó tapsforgatagot ráadással, Dvorák "Humoreszk"-jeivel köszönte meg.

A Gárdonyi Géza Társaság hangversenyéről ezt olvashatjuk (1930. február 25.):

Lemberkovicsné Weber Margit, a kanizsai zeneiskola tanára teljes felkészültségen alapuló tehetségének új oldalát mutatta be: nagyszerű technika mellé a muzsika lelkét csendítette elő hegedűje húrjaiból. Kanizsai sikereinek szép és érdemes sorozatában a legszebbet aratta ezen a műsoron.

Későbbi nekrológjában ezt írta a Zalai Közlöny (1934. február 17-én):

Az iskolában a kötelességtudás példaképe volt. Soha öt év alatt egy órát nem mulasztott s még súlyos betegen is ellátta tanszaka teendőit. Sem erejét, sem fáradságot, sem anyagiakat nem kímélt, amikor a muzsika és az oktatás érdekei kívánták. Akárhány szegény zeneiskolai növendéknek saját zsebéből fizette ki a tandíját, csak hogy egy bimbózó tehetséget veszni ne hagyjon. 

Erre rímelnek igazgatójának, Vannay Jánosnak szavai is a zeneiskolai értesítőből:

Növendékei rajongásig szerették, pályatársai igaz megbecsülésből fakadó tisztelettel övezték fáradhatatlan és finom egyéniségét, mely ifjú iskolánknak számtalan barátot, a zenekultúrának pedig lelkes híveket szerzett. [...] Szegény növendékeinek tandíját gyakran maga egyenlítette ki, vagy fedezte tanszerszükségletüket, hogy a zsenge csíra el ne vesszen, hogy a zenekultúra ügye városunkban is egyre csak izmosodjék!

L. Weber Margitot fiatalon támadta meg a súlyos betegség, a méhrák, s ebbe halt bele sok szenvedés után otthonában 1934. február 16-án - még azt is tudjuk, hogy este fél 7-kor:

 
Halálának hivatalos bejegyzése

Halála előtt alig több, mint egy héttel, február 6-án, akkor már valószínűleg a közelgő vég tudatában búcsúzó mondatot írt szeretett zeneiskolája vendégkönyvébe:


Súlyos betegségének híre mély megdöbbenést és meleg együttérzést, több hónapos betegsége után bekövetkezett halála pedig oly részvétet váltott ki, mely a megboldogult emberi nagyságát és kulturális vonatkozású jelentőségét a maga mivoltában mutatta meg

- írta róla szintén a zeneiskola évkönyvében Vannay János.

Temetésére 1934. február 18-án, vasárnap délután 4 órakor került sor. 35 éves volt...
Ide másolom a Zalai Közlöny teljes tudósítását február 20-i számából, hogy illusztráljam, mekkora tisztelet és részvét övezte személyét:

Eltemették L. Weber Margitot. Vasárnap délután nagy gyászpompával, a város közönségének óriási részvéte mellett helyezték örök nyugalomra a Városi Zeneiskola fiatalon elhunyt kitűnő művész-tanárnőjét, Lemberkovits Alajosnét. A temetőbe már délután 3 órakor megindult a közönség részvét-áradata, amely megható módon demonstrálta azt a szeretetet és megbecsülést, ami az elhunytat Nagykanizsán övezte. Nagykanizsa úri társaságának színe-java ott könnyezett a virágokkal, koszorúkkal borított ravatal körül, ahol dr. Krátky István polgármester vezetésével ott láttuk a város egész vezetőségét is. A gyászszertartást Magas Mihály piarista igazgató, házfőnök végezte fényes papi segédlettel. A kápolna előtt az Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskara gyászéneket adott elő Ketting Ferenc karnagy vezetésével. Ezután megindult az ezrekre menő gyászmenet. Útközben a Levente Zenekar gyászindulót játszott. A menetben, sorrend szerint az Iparos Dalárda, az Irodalmi és Művészeti Kör Vegyeskara, az elhunyt volt tanítványai és teljes létszámban a zeneiskola növendék- és tanári kara, az Irodalmi és Művészeti Kör dr. Tholway Zsigmond elnök vezetésével, az Országos Dalosszövetség XIV. kerülete elnöksége, az összes kanizsai iskolák tanári kara, a Levente Zenekar, a papság, a koporsó után a gyászoló család, az állomásparancsnok vezetésével a kanizsai helyőrség tisztikara, a hivatalos város, végül az ezrekre menő gyászoló közönség vett részt. A sírnál az Iparos Dalárda énekelt Ketting Ferenc karnagy vezetésével, majd Vannay János zeneiskolai igazgató a tanári kar nevében mondott könnyekig meghatott istenhozzádot az eltávozott munkatársnak. A növendékek nevében Begidsán Emil mondott búcsúbeszédet. Ezután a Levente zenekar gyászdala kíséretében engedték le a koporsót. A rendőrséget elismerés illeti a rend ügyes fenntartásáért. A temetést a Horváth-temetkezési intézet rendezte nagy gyászpompával.



Sírja ma is megvan a nagykanizsai köztemetőben:

XVI. parcella, 3. sor 1. sír


Szépen karbantartott, rendezett, ami mutatja, hogy 80 év után is van, aki gondját viseli, és megváltásáról is mindig intézkednek. Férje és fiai nem sokkal a haláleset után elköltöztek Nagykanizsáról - de erről nyilván hosszú időre előre gondoskodtak. Csak éppen a város közönsége felejtette el teljesen L. Weber Margitot...


0 megjegyzés: