Így láttam A két Foscari-t 4.

Folytassuk tovább A két Foscari rendezői koncepciójának boncolgatását.

Amúgy a művet - Los Angeles, Valencia, Bécs és London színházainak összefogásával mutatták be ugyanabban a rendezésben. Már csak a londoni előadások vannak hátra a Covent Gardenben. Az előadássorozat rendezője a fiatal, 1976-os születésű amerikai Thaddeus Strassberger.

Írtam, hogy a rendező két esetben komoly dramaturgiai változtatást hajtott végre az előadásban. Ma nézzük az elsőt:

A 3. felvonás 1. képét és a 2. kép elejét egy jelenetnek játszatta. Sokat tűnődtem rajta, mert érdekes ötlet, vannak kifejezett előnyei, de szerintem erős hátrányai is.

A 3. felvonás 1. képének színhelye a Szent Márk tér. A velenceiek a farsangot ünneplik és készülnek a gondolások versenyére. Eközben hozzák Jacopót a kikötőbe (a szokásos ketrecben belógatva), hogy felrakják a hajóra, mely a száműzetésbe viszi - családja, azaz felesége és gyerekei nélkül. A libretto szerint itt apja, a doge nincs jelen, az ő dolga már befejeződött azzal, hogy kénytelen volt aláírni az ítéltet. Ebben a jelenetben először mozgalmas népünnepély tanúi vagyunk és meghallgathatjuk a gondolások kórusát. Következik Jacopo és felesége drámai búcsúja, majd a házaspár egymástól való brutális elszakításával és Jacopo hajóra hurcolásával fejeződik be a jelenet a libretto szerint.

A karneváli jelenet egy pillanata. Forrás: operawest.com

Meglepetésemre azonban a következő történések, amelyeknek már újra a doge lakosztályában kellene lejátszódniuk, színváltozás nélkül itt, a kikötőben folytatódtak. Itt jelent meg a doge, magát sötét parókával álcázva, és itt énekelte el második áriáját, amelyben saját magát vádolja, hogy nem védte meg a fiát a Tizektől és azon kesereg, hogy egy fia sem maradt, egyedül kell meghalnia. A következő pillanatban itt éri el őt Barbarigo szenátor a fia ártatlanságát igazoló levéllel. Majd Lucrezia rohan apósához a hírrel, miszerint alighogy elindult a hajó, Jacopo meghalt.

Ekkor jött csak az előadásban a színváltozás, a doge hálószobája. Az ágyban fekvő dogénak inasa a Tizek érkezését jelenti, akik lemondásra kényszerítik. Amikor megtudja, hogy már meg is választották utódát, a csapások sorozata következtében holtan esik össze.

Forrás: derneuemerker.com

Nézzük először ismét a rendező megoldásának előnyeit: 

Teljesen természetesnek vehető az idős Foscaritól, hogy álruhában mégis odamegy a kikötőbe, hiszen tudja, hogy nagy valószínűséggel soha többé nem láthatja a fiát. Hiteles az a mozzanat is, hogy Lucrezia az, aki a legtovább követi hajóra hurcolt férjét, ennek következtében szemtanúja lehetett halálának. Ez a megoldás megmagyarázza, hogy apósa miért éppen tőle tudja meg a tragédiát.

A felsorolt előnyök mellett melyek a rendezői beavatkozás hátrányai?

Kisebb hátrány, hogy logikátlan Barbarigo szenátor megjelenése a Szent Márk téren a dogénak szóló levéllel, hiszen nem tudhatja, hogy az idős Foscari éppen ott tartózkodik - az lett volna a normális, hogy otthon keresse fel.

A rendező elgondolásának legnagyobb vesztese egyrészt a mű végének drámaisága; másrészt ez a változat a zenével, Verdi zenéjével és dramaturgiájával is erős ellentétbe kerül - és véleményem szerint ez a két dolog együtt a legfontosabb ellenérv, mely felülírja a fentebb vázolt előnyöket is.

Ha az eddig elmesélt események - a doge megjelenésétől és áriájától - az eredeti dramaturgia szerint már a doge hálószobájában játszódnának, sokkal feszesebb lenne a dráma, hiszen alighogy befejeződik az ária, jóformán félpercenként következnek be az újabb fordulatok és csapások: elsőnek a levél, ami először örömhírnek látszik, a doge éppen elkezdene reménykedni, hogy hátha mégis visszakaphatja a fiát. Ám ekkor érkezik Lucrezia férje halálhírével, amit a doge még szinte fel sem fog, amikor máris megjelennek a Tizek, hogy lemondassák.
Ahogyan viszont mi láttuk, van egy nagy törés ebben a drámai folyamatban Jacopo halálhírének vétele és a Tizek érkezése között. Strassberger értelmezésében a két esemény között legalább annyi időnek el kell telnie, amíg a doge a kikötőből hazaér és ágyba fekszik. De bármennyi is ez az idő, mi, nézők is érzékeljük, hiszen, ha nem is a doge hazajutásának valós idejét kell végigvárnunk, de a színváltozáshoz szükséges időt mindenképpen. Ám ez a nézőtéren csendben és sötétben eltöltött kb. 30-40 másodperc is bőven elég, hogy bennünk is megtörjön a cselekmény, a dráma sodrása.

És ami talán a legfontosabb: maga a zene - ami pedig nyilvánvalóan a legfontosabb egy operában - is kifejezetten az eredeti dramaturgiához ragaszkodik: Verdi a doge második áriáját ugyanazzal a zenekari előjátékkal vezeti be, mint első áriáját, amit lakosztálában énekelt. Ezért úgy lenne logikus, ha ez a második ária is a doge otthonában történne. De így, a rendező variációjában a doge zenéjét és áriáját még a kikötőbe kellett helyezni. Ez az áthelyezés erősen megbontotta az eredeti mű szimmetriáját: magában a műben a zene és a helyszín, az előadásban pedig a zene és a látvány összefüggésének szimmetriáját. Mellette úgy egyáltalán sutának és erőltetettnek éreztem, mert hamis volt a motiváció, hogy az idős Foscari itt a kikötőben kezdjen el hátralevő életének kilátásain morfondírozni.

Olvastam még a bécsi premier előtt készült interjút a fiatal rendezővel, amelyben megkérdezték tőle, hogy a munka folyamán hogyan viszonyult a nagy énekeshez: hagyta, hogy saját tetszése szerint formálja meg Francesco Foscarit, vagy úgy bánt vele, mint általában egy szereplőjével. Strassberger erre azt válaszolta, hogy egyszerre volt köztük olyan viszony, hogy ő, mint tanítvány nézte és tanult tőle, de Domingo is nyitott volt az új megoldásokra. Igaz, előfordult olyan is, amikor Domingónak nem tetszett valami és akkor ő azt mondta neki: lehet, hogy ezt a dolgot nem érted meg elsőre, de az én fejemben van az egész és majd össze fog állni a kép. Könnyen el tudom képzelni, hogy ez, amiről ma írtam, ebbe a kategriába tartozott. Kíváncsi lennék, hogy a végén Domingo tényleg helyeselte-e, vagy csak megcsinálta, mint fegyelmezett énekes...

Hamarosan folytatom!