2014 július közepén-végén két kerek évfordulója is van a tősgyökeres nagykanizsai Gürtler Ferencnek, így azt gondoltam, részletesebben is megírom életútját, hiszen ő is az elfelejtett, ám érdemdús kanizsai polgárok közé tartozik. "Mert megérdemli".
Hogy pontosítsak: 140 éve, 1874. július 16-án született és 90 éve, 1924. július 27-én halt meg.
Tehetséges és nagyon önzetlen munkása volt a kulturális, azon belül elsősorban a zenei életnek. Pedig nem is volt hivatásos muzsikus: amit a kulturális élet területén tett, azt kenyérkereső munkáján túl, teljesen önkéntesen tette: egyrészt mert szerette, másrészt mert fontosnak tartotta, hogy Kanizsa azon a téren is fejlődjön.
Mindössze ötven évet élt, ráadásként felnőtt éveinek magán-története több tragikus eseményt is tartogatott. Halála után pedig szintén történt egy nagy tragédia - de erről majd később.
Gürtler Ferenc tehát 1874. július 16-án született Nagykanizsán. Apja Gürtler Ágoston, kitűnő és megyeszerte ismert kesztyűsmester volt, aktív éveiben a régi városháza földszintjén tartotta fent üzletét. Családi házuk a mostani Ady utcában a páratlan oldalon állt, közel a vasútállomáshoz, ott, ahol ma a bútorgyári raktárépületek találhatók; Tarnóczky Attila pontosítása szerint a jelenlegi déli üzemépület északi vége helyén.Akkor az 57. számot viselte, s jellegzetességét a cégérként kiakasztott hatalmas kesztyű adta...
Gürtler Ferencnek volt egy tíz évvel fiatalabb öccse, István. Ő újságíró lett, volt mindkét kanizsai hírlap (Zala és Zalai Közlöny) szerkesztője, egy időben a zalaegerszegi megyei újságé is, majd Budapestre került. A lexikonok szerint jó színikritikákat írt, a kanizsai lapokban pedig le is ellenőrizhetjük tényleg nagyon jó, hozzáértő hangversenykritikáit.
A testvérek biztosan jól megértették egymást, hiszen diák koruktól kiválóan muzsikáltak: Ferenc csellózott, István hegedült. Mindketten Sterneck Zsigmond, a Kanizsán élő gordonkaművész, egyszersmind univerzális muzsikus tanítványa voltak - őt is meg kell majd írni :)
Később, amikorra eltűnt közöttük az évtizedes korkülönbség és "összenőttek" a testvérek, többször muzsikáltak együtt nyilvánosan.
Itt van a sok közül egy ezt igazoló újságcikk-részlet a Zala 1906. március 20-i számából, amely egy nőegyleti rendezvényről számol be, ahol tanárukkal egyveleget játszottak Weber: A bűvös vadász című operájának dallamaiból:
A programm harmadik, középső és fénypontja egy trió volt, a melyet Sterneck tanár zongorán, Gürtler Ferenc gordonkán és Gürtler István hegedűn adtak elő. A „Freischütz” operából adtak elő egy egyveleget dilettánsok tudását s előadását messze túlhaladó készséggel. A bűvös, művészi összjátékért Sterneck tanárt illeti meg az igazságos dicséret legnagyobb részben, mert Gürtler urak is őt vallják mesterüknek.
 |
| Gürtler Ferenc 1902-ben |
Azt még nem sikerült megtalálnom, hogy az állami oktatás terén Ferenc milyen felsőbb tanulmányokat végezhetett. Mindenesetre magántisztviselőként kezdett dolgozni a Nagykanizsai Takarékpénztárnál, miközben már húszas évei legelején bekapcsolódott Kanizsa zenei életébe: belépett az akkoriban, 1895-ben megalakult, és később a város életében meghatározó szerepet betöltő Irodalmi és Művészeti Kör tagjai közé - és nemcsak "sima" tag volt, hanem alapító tagja a Kör énekkarának és zenekarának.
A zenekar az első lelkesedés után ekkor még nem tudott meggyökerezni, de a kórus, vagy ahogy akkoriban nevezték, a Dalárda igen. Volt ott is hullámvölgy, de aztán berobbant Kanizsára a pécsi Böhm Emil - róla már írtam itt a blogban többször is, aki hatalmas lelkesedéssel "kézbe vette" Nagykanizsa dalos- és egyúttal társas-életét. Ebben lett jó partnere Gürtler Ferenc, aki hamarosan a Dalárda-karnagyságot is átvett Böhm Emil jobbkeze lett és maga is egyre többször vezényelte a kórust. A karmesterséget szerintem nem tanulta sehol, csak elleste a tapasztaltabb "Bemil"-től - illetve még el tudom képzelni, hogy ez ügyben visszamehetett régi hangszeres mesteréhez, Sterneck Zsigmondhoz is tanácsokat kérni. Mindez meglévő remek muzikalitására és csellistaként megszerzett kamarazenélési gyakorlatára alapozva elegendő lehetett. Akárhogyan is volt, amikor bizonyos körök Böhm Emilt megpróbálták ellehetetleníteni Kanizsán, aki belefáradva a nemtelen támadásokba, visszavonult a kórus éléről, a karnagyságot teljesen Gürtler Ferenc vette át s csinálta majdnem egy évtizedig, az 1920-as évek elejéig - pedig ekkor már "rendes" foglalkozásában is nagyon felelősségteljes posztra került - erről majd később. Hogy reálisak legyünk: olyan jó karmester nyilván nem volt Gürtler, mint majd hamarosan Ketting Ferenc lesz, aki ezt a dalárdát az 1930-as évekre országos hírű kórussá fejleszti, Kodály dicséretét is elnyerve; ám Gürtler az átmenetet és a továbbélést biztosította, s ezzel csinált nagyon fontos dolgot Kanizsa kulturális életében.
Nézzünk ennek illusztrálására is csak egy cikkrészletet a sok közül, amit a Zalai Közlöny írt 1911. szeptember 19-én, miután a Kör dalárdája az Ipartestület jubileumi ünnepségén énekelt:
Az Irodalmi és művészeti kör dalárdáját dicsérni már szinte közhely számba megy, de nem lehet elmulasztani annak az óriási hatásnak regisztrálását, mit a meglehetősen teljes létszámú dalárda produkcióinak valamennyi programszámával elért. – Vége-hossza nem volt az ovációnak, amiben a Polgári Egylet nagytermét jól megtöltő díszes közönség a dalárda karmesterét, Gürtler Ferencet részesítette.
Karnagysága mellett a teljes egyesület vezetésében is egyre nagyobb szerephez jutott, utoljára a Kör titkára volt. Közben, ahogy olvasgatom Kanizsa régi sajtóját, hangszeres játékát is karbantarthatta, mert amikor a Kör zenekara, melynek útja nem volt olyan egyenes vonalú, mint a kórusé, 1921-ben újjáalakult, Gürtler Ferenc neve is a tagok között olvasható.
S hogy valamennyire teljes legyen a kép Gürtler Ferencről:
Munkahelyén, a nagykanizsai Takarékpénztárban, ahol tizenhét éves kora óta dolgozott, fokozatosan egyre feljebb került a ranglétrán: végül már ő volt a tekintélyes pénzintézet igazgatója. Érdekes módon nősülése után is a család eredeti otthonában lakott, apja kesztyű-cégéres házában...
Magánélete nem volt mentes problémáktól, sőt tragédiáktól sem. 1906-ban, 33 éves korában alapított családot, ám első kislánya hét hónaposan meghalt. Nem egészen egy évtizednyi házasság után feleségét is elveszítette, aki tüdőbajban, a kor népbetegségében hunyt el. Öt év múlva, 1921-ben nősült meg újra, és érdekes módon sógornőjét vette feleségül. Ám ekkor már alig három év volt hátra életéből: szívbeteg volt, de halála mégis váratlanul következett be 1924. július 27-én Balatonmáriafürdőn, ahova pihenni utazott a családi nyaralóba.
Halála kapcsán nekrológ jelent meg róla a Zalai Közlönyben (július 29.), belőle sok konkrétumot is megtudhatunk - bár az, hogy 53 éves volt, elírás, mert éppen 50 múlt:
Még itt van a Takarékpénztár által kiadott gyászjelentése:
.jpg)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése