Fischer Annie Nagykanizsán 1.

Ma 100 éve, 1914. július 5-én született Fischer Annie, a magyar és egyetemes zenei előadóművészet legendás, kiemelkedően nagy alakja.

Mivel születésnapja a kulturális élet szempontjából a nyári szünet idejére esik, az igazi nagy megemlékezéseket ország- és világszerte ősszel fogják tartani. De természetesen több formában ünneplik őt és emlékeznek rá már év eleje, sőt, 2013 óta. A Hungaroton hanglemezgyár például igazán idejében megkezdte hangfelvételeinek centenáriumi összkiadását, amelyben már a hetedik CD-nél tartanak. Valószínűleg lehetne még sok másfajta ünneplést is idézni.

Azt gondoltam, én is hozzájárulhatok egy kis morzsával Fischer Annie centenáriumához. Ő járt ugyanis Nagykanizsán, tudomásom szerint két alkalommal - az 1930-as években, egészen fiatal korában. Visszakerestem városunk akkori újságjából két koncertjének sajtóvisszhangját, azokból szeretnék idézni. Annyit előrebocsátok, hogy bizony a korabeli kanizsai újságíróknak semmi okuk szégyenkezésre, már akkor egészen rendkívül jól látták Fischer Annie művészetének nagyságát és jelentőségét.

Kálmán Kata felvétele az 1930-as évekből. Forrás: http://varietas.tumblr.com/

Azt azért elmesélem, hogy a kanizsai koncert körüli helyzettel is tisztában legyünk: pályáját Fischer Annie csodagyermekként kezdte. 12 évesen már Zürichben játszott Mozart- és Schumann-zongoraversenyt. Ekkoriban kezdte meg zeneakadémiai tanulmányait is Dohnányi Ernő és Székely Arnold irányítása alatt. Tanárai mindketten a Liszt Ferenc-i tradíció folytatói voltak, lévén ők maguk korábban Thomán István, Liszt egyik legkiemelkedőbb növendékének növendékei (csak zárójelben, a nagykanizsai Pásztor Irma is Thomán-növendék volt). Sőt, ha Fischer Annie életrajza kapcsán már most felmerült Nagykanizsa neve, még egy zárójelet kellene nyitnom: a Zeneakadémián Fischer Annie jó barátnője volt a nagyjából kortárs, Nagykanizsáról elszármazott Dános Lilinek, akiről már szintén írtam itt a blogban.

De térjünk vissza az ifjú Fischer Annie-hoz. Világraszóló karrierjét a Budapesten 1933-ban megrendezett legelső Liszt Ferenc Zongoraverseny fődíjának elnyerése indította el. A következő években már Európa legnagyobb városaiban és leghíresebb koncerttermeiben játszott.

Ekkoriban, 1934 elején járt először Nagykanizsán, alig néhány hónappal hatalmas győzelme után.

Az 1933/34-es évadban egy új próbálkozás indult el városunkban a hangversenyek szervezését illetően (ami egyébként nagyon nem tetszett a még nem egészen tíz éves városi zeneiskolának...). A nagy múltú Mair könyvesbolt akkori tulajdonosa, az alapító leánya, Mair Gréti, mint újdonsült és tapasztalatlan hangversenyrendező kötött megállapodást koncertsorozatra egy szegedi irodával. Ebben a sorozatban egészen rendkívüli nevek szerepeltek: Vása Prihoda és Zathureczky Ede hegedűművészek, Báthy Anna és Németh Mária operaénekesnők - és Fischer Annie. Valamennyien el is jöttek, ám a sorozat 1933 őszén rendkívül baljós előjelekkel indult: Vasa Prihoda cseh hegedűművész fellépésére az éppen pattanásig feszült magyar-cseh helyzetben került sor és bizony hatalmas botrány lett belőle - de ezt majd egyszer máskor elmesélem. Lassan azért lecsitultak a kedélyek, hiszen a további esteken fellépő művészek a lehető legnagyobb nevek voltak, és ők aztán igazán nem tehettek semmiről. Még maga Prihoda sem...

Fischer Annie február 26-i szólóestjére az Ipartestületi Székházban került sor - azaz a régi Polgári Egylet nagytermében, a Sugár út 3. szám alatt.

Koncertjének csúcspontja nyilvánvalóan Liszt: h-moll szonátája volt. Mellette felhangzott még: Bach: C-dúr toccata, egy pontosan nem megnevezett Mendelssohn-darab, Dohnányi: f-moll capriccio és Bartók: Román tánc.

Olvassunk bele Barbarits Lajos kritikájába, megjelent a Zalai Közlöny 1934. február 27-i számában. Barbarits volt akkoriban a lap főszerkesztője, amúgy rendkívül művelt ember és ezt a cikket maga írta. Mint tapasztalni fogjuk, elolvasta hozzá Fischer Annie pár nappal korábbi fővárosi koncertjének sajtóvisszhangjait és, hogy úgy mondjam, "képben volt" a Liszt-versenyt illetően is. A kanizsai újságban a koncert jelentőségét az is mutatja, hogy ez a kritika az első oldalon jelent meg (az utolsó bekezdés átcsúszott a 2. oldalra), pedig a "normál" kulturális híreket, cikkeket a 4. oldaltól kezdve szokták általában közölni.

(bl): Fischer Annie zongoraestje

E sorok írója sohasem volt szakavatott zenekritikus. Sohasem is akart ilyesmit elhitetni magáról. De a szíve, a lelke mindig meg tudott nyílni a muzsika gyönyörűségeinek befogadására. Fischer Annie zongoraestjén pedig szerette volna az ujjongó szívét, lelkét élő szönyegként odateríteni a művészetnek arra a diadalútjára, amit ennek a gyermek-sorból alig kikerült istenáldotta zseninek köszönhetett Nagykanizsa zeneértő közönsége. Kár, hogy az ünnep szót a hétköznapok sodrában elszürkítette a sablonok frazeológiája, mert most úgy érezzük, hogy az ünnep szó szinte kevés, hogy felmérjük annak a kultúr-élménynek az örömét, amit ez az este hozott ide, a zalai kultúra centrumába.

* 

A IV. bérleti hangverseny volt ez. Igaz, ominózus körülmények között indult a koncert-sorozat, de az abszolút művészi érték, amit minden alkalommal hoz, felül áll az érzelmeken és indulatokon. Azt hiszem, a kultuszminiszter mondta valahol a minap: „Európa országai gazdasági, politikai és minden téren vad farkasszemet néznek egymással, csak egy valami van még, amiben egymásra találnak és ez a művészet.” Az annak idején érthetőleg fellángolt hangulatok csituljanak le most már, – hadd jöjjön a művészet úgy Nagykanizsára, hogy mindenkié legyen, aki rajongó lélekkel tudja befogadni. Ez a város zenei reneszánszát éli, legyen tehát mindnyájunk kincse az a művészet, aminek egyformán vagyunk mindnyájan szerelmesei. 

*

Díszes és nagy közönség, Nagykanizsa kultúr-társadalmának szép együttese töltötte meg az Iparoskör nagytermét Fischer Annie zongoraestjére.

Fischer Annie nem volt meglepetés. Szombaton este volt a koncertje a zeneakadémián és a fővárosi kritika szinte szokatlan enthusiasmussal foglalkozott a fiatal pianista-zseni – így írták: – „csodálatos” tehetségével.

Mit állapítsunk meg róla a tegnapi budapesti kritikák után Nagykanizsán?

A „csodálatos” szó a rendszerint objektív hangú fővárosi kritikákban kissé meglepett bennünket. Amikor pedig hallottuk őt tegnap este, akkor azon csodálkoztunk, hogy nem találtak ki a számára valami más szót, ami ennél is jobban fejezze ki a kivételes zsenit.

Csodáltuk a Bach: Toccata C-dúrban, ami páratlan zenei teljesítmény volt. A rendkívül nehéz kettős fúga szuggesztív erővel dübörgött, csendült, omlott, örvénylett az ujjai alatt. Liszt h-moll szonátájában a színek kavargása a fantázia szárnyára kapta a művészt és a hallgatót és az ünneplés már a szívek mélyéből fakadt, izzott, tombolt az interpretátor körül, aki akár Chopin-t, Dohnányit, Bartókot vagy Mendelssohnt szólaltatta meg, mindig a zenei alkotó óriások ihlete, lelke elevenedett meg benne. Nem szolgai ragaszkodással, nem tökéletes kotta-másolással, hanem az alkotó művének tartalmi mélyeiből, csapongó hangulataik legtitkosabb vibrálásából születtek a hangok a keze alatt. Amellett technikája is abszolút tökéletes, sokszor bravúros. (Dohnányi: Capriccio f-moll, Bartók: Román tánc!)

A komponista elgondolása és az interpretátor erős egyénisége harmóniába olvad Fischer Annie játékában. És talán ez teszi őt olyan kivételesen naggyá! Ami finomság van a muzsikában és a hangszerben, azt mind biztos kézzel, széles skálájú dinamikával, üde, tiszta, százszínű billentéssel tudja kihozni belőle.

A közönség szinte önfeledten ünnepelte előadás közben és a műsor befejeztével is.

Kedvenc videomegosztó portálunk jóvoltából mi is meghallgathatjuk Fischer Annie előadásában a zeneirodalom egyik legnagyobb remekművét, Liszt Ferenc h-moll szonátáját egy 1953-as felvételről:

 

 
                                                        


A második nagykanizsai koncertet néhány nap múlva mesélem el :)