Aki II. Rákóczi Ferenc híres portréját megtalálta

Talán még lesz időm gyorsan megírni és feltenni ezt a posztot. A sietségre annyi okom van, hogy ma van Mányoki Ádám halálának évfordulója: 1757-ben augusztus 6-án hunyt el. Igaz, remélem, ez a kis írás évfordulótól függetlenül is érdekes. De azért igyekszem vele, hogy még ma nyilvánosságra kerülhessen.

Egyszer régen, amikor Erdősy Eugéniával, a fiatalon öngyilkossá lett, kanizsai kötődésű berlini operett-primadonnával foglalkoztam, már röviden felvetettem ezt a témát, mint mellékszálat - csak szerintem különösebben nem is tűnt fel senkinek, még itt Nagykanizsán sem, így most megírom részletesebben.

Pedig azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy Mányoki Ádám leghíresebb festményét, a II. Rákóczi Ferencről készített, mindannyiunk által nagyon jól ismert portrét egy Nagykanizsáról elszármazott fiatalember fedezte fel, akit úgy hívtak, hogy Nyári Sándor.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc

Azért, a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Nyári Zalaegerszegen született 1861-ben - még Sommer Sándor néven -, ám egészen ifjan Kanizsán találjuk, mint kezdő újságírót a Kanizsán szerkesztett és kiadott Zalai Közlöny című lapnál. Tőlünk ment aztán tanulni először a bécsi műegyetemre, majd onnét 1885 tavaszán Berlinbe. Közben kapcsolatát továbbra is fenntartotta a kanizsai hírlappal s többször küldött tudósítást külországból. Berlinben sikerült megismerkednie akkor rendkívül sikeres "földi"-jével, az említett operettprimadonnával. Nyári akkor is Berlinben volt, amikor Eugénia - szívügyek miatt - 1886 szeptemberében öngyilkos lett, s így gyakorlatilag első kézből tájékoztathatta a kanizsai olvasókat a történtekről. De ez csak egy kis epizódot jelentett a fiatalember számára, még ha megrendítőt is, hiszen fő törekvése az volt, hogy tudós művészettörténésszé képezze ki magát. Ez így is lett s hazatérve - első lépcsőfokként - a Nemzeti Múzeumban lett asszisztens, majd az Országos Képtárhoz, a Szépművészeti Múzeum elődéhez került, már sokkal magasabb rangban. Később a Műegyetemen mint magán-, majd rendes tanár művészettörténetet adott elő. Több könyvet és más publikációt írt: foglalkozott például a kassai székesegyházzal - talán éppen Rákóczi miatt -, a czestochowai pálos kolostorral és Brocky Károly festőművésszel.

Ifjú korától kamatoztatta külföldi, elsősorban német kapcsolatait. Már 1888-ban azt írta régi újságja, a Zalai Közlöny, hogy kormánymegbizatásból Kupeczky János magyar festőművész életét kutatja - és ez nyilván igaz is volt, mert később megjelent a róla szóló könyve. Talán akkoriban botlott bele Mányoki Ádám munkásságába, hiszen egy ideig mindkét festő német nyelvterületen működött, és nagyjából kortársak is voltak.

Itt jön az érdekesség, és, hogy úgymondjam, az attrakció: ugyanis azt, hogy ma ismerhetjük Mányoki Ádám portréját a Nagyságos Fejedelemről, első szinten Nyári Sándornak köszönhetjük: ő fedezte fel, hogy egyáltalán létezik ez a kép, s hogy lelőhelye a Drezda melletti Taschenberg-palota.

Zárójelben a palotáról: nagyrészt elpusztult a második világháborúban, az 1990-es évek közepén rekonstruálva újjáépítették. Ma Kempinski-hotel működik benne:

Forrás: wikipedia.org

Vissza a képhez:

Ezt a felfedezést nem úgy kell érteni, hogy Nyári, bejutva a kastélyba szobáról szobára bolyong és egyszercsak meglátja a képet :) hanem úgy, hogy levelezés útján is végezve kutatásait, szerzett tudomást 1892-ben a festmény létezéséről, amelyet ő maga is csak reprodukción látott. Cikket írt róla a Vasárnapi Újság 1893. évi 14. számába, mellékelve egy fekete-fehér reprodukciót. Szerintem a magyar közönség ebben a formában láthatta először a festményt.

Amúgy még az is előfordulhat, hogy maga Nyári Sándor további életében is csak a  reprodukciót nézegethette, hiszen amikor meg lehetett végre csodálni Budapesten az igazit, ő már tíz éve halott volt...

És hogyan került Budapestre a kép? Ez a híres műgyűjtő, Nemes Marcell érdeme, akinek 1925-ben az egykori szász királyi gyűjteményből sikerült azt megvásárolnia. Személyesen hozta Budapestre, s rögtön a magyar államnak ajándékozta. Hatalmas dolog volt ez, hiszen, gondoljunk csak bele, körülbelül húsz évvel korábban zajlott le a Nagy Fejedelem hamvainak hazahozatala, s azóta Rákóczi Ferenc erősen benne volt a köztudatban, közgondolkodásban, ez nyilván hozzáadódott a kép megtalálásának öröméhez - ami nemcsak egy kiváló festmény, hanem nemzeti ereklye is. Csak szerintem a műgyűjtő nemes tette kissé elhomályosította Nyári Sándor érdemét, pedig ha jó negyedszázaddal azelőtt ő nem jut a festmény nyomára, valószínűleg Nemes Marcell sem tudta volna, hogy mit kell keresni a régi szász uralkodói gyűjteményben.

Ha a Nemzeti Galériában járunk és megcsodáljuk a portrét, azért gondoljunk Nyári Sándorra, a kezdő kanizsai újságíróra és fiatal művészettörténészre is...