Május végén egy kedves barátnőm erőteljes biztatására én is megcsináltam facebook-os oldalamat. Ő már hosszabb ideje működteti saját oldalát Wurlitzer néven, ahova jónéhány hónappal ezelőtt én is beszálltam. Ha "normális" az ügymenet, akkor szerdai napokon én szerkesztem az oldalt, persze időnként előfordul, hogy cserélünk.
Szóval, Viki gyakorolt rám erőteljes nyomást :), hogy most már én is csináljam meg a saját oldalamat, biztosan jó hatása lesz a blogjaim látogatottságára és úgy egyáltalán. Ezt én is terveztem már egy ideje, csak még akartam a dolgon kissé tűnődni, de Viki győzködésére május végén tényleg belevágtam.
Nagyon hamar megtaláltam a borítóképet hozzá, saját régi fényképeim között. Már jó ideje, hogy egyszer körbefényképeztem "Otthon is könyvtár" címmel az íróasztalomat és a könyvespolcaimat, és amikor elkezdtem gondolkodni, hogy mi s fejezné ki legjobban képileg az oldalt és vele együtt engem, akkor rögtön beugrott ez az íróasztalos kép. Rajta a munkaeszközeim: számítógép (az asztali gép azóta sajnos nem működik, úgyhogy egy ideje csak a kicsi fehér laptoppal dolgozom), jegyzetek, emlékeztetők, tollak. A nagy monitoron Plácido Domingo fényképe látható, amint aláírásokat oszt első pécsi koncertje után - én fényképeztem, a szőke lányok mögött állva a koncert nagy élménye után; akkor láttam-hallottam először Domingót élőben, s ezzel egy nagy vágyam teljesült. Akik rendszeresen olvasnak, tudhatják, hogy azóta többször is sikerült látnom, még színpadon is, amit akkor még nem gondoltam volna.
Az asztalon ott van Liszt Ferenc fényképe, kettő is, akibe akkor szerettem bele, amikor, nagyjából húsz éve az életművéről szóló vetélkedőre készültem. A falon pedig egy plakát, abból a tárgykörből, amivel mostanában a legtöbbet foglalkozom: Nagykanizsa zenei életének történetéről is már sokat írtam a blogban.
A saját fényképem is úgy érzem, jó választás volt a facebook-os oldalra: néhány éve a Múzeumok Éjszakáján, a kanizsai születésű zeneszerzőt, Sigmund Romberget "reklámozva" mi szervezők is korabeli ruhákba öltöztünk, a zalaegerszegi színház jóvoltából. Nem tudom, mennyire látszik, a kezemben egy valódi csipkekesztyű van :)
Ezt a képet nem másolom ide, akit érdekel, nézze meg a tetthelyen, azaz a facebook/kataliszt helyen.
Ez tehát az oldal külső megjelenése.
Neve azért "kataliszt", mert zenei blogom is erre a névre hallgat. S hogy ez a blog miért lett kataliszt, azt megírtam ITT.
A facebook-os oldal tartalmát a névjegyben úgy foglaltam össze, hogy "Zenei és kultúrtörténeti érdekességek".
Először is, megmutatom benne mindkét blogom friss bejegyzéseit, szinte abban a pillanatban, amikor nyilvánosságra hozom őket. A másik blogom egyébként, hátha van, aki nem ismeri, GÁBOR MIKLÓS színművészről szól.
Aztán ajánlom az oldalon korábbi írásaimat mindkét blogból. Előfordul, hogy éppen akkor van valamilyen aktualitásuk, de többször van olyan is, hogy "csak úgy" - mert már régen kerültek elő, és úgy gondolom, érdekesek lehetnek.
A blogoktól függetlenül közzéteszek az oldalon más tartalmakat is, nagyrészt a klasszikus zene témakörében. Ezek sokszor kötődnek évfordulókhoz: egy-egy jeles szerző születésének vagy halálának napjához, egyéb életrajzi eseményeik évfordulójához (ma például Johann Strauss esküvőjéhez), ismert művek ősbemutatójához és sok más érdekességhez. Ezeknek persze sokszor vannak kapcsolatai a társművészetekkel, történelemmel is.
Mostanában a napot versekkel szoktam kezdeni. Nővérem, Kara Kocsis Gabriella (1943-2009) Visszhang sem felel című kötetéből minden nap reggel 9-kor megmutatok egyet, abban a sorrendben, ahogyan a kötetben megjelentek. Éppen mához számított három hét múlva fog sor kerülni az utolsó versre.
Vannak az oldal tartalmára további terveim is, csak még némi előmunkálatot igényelnek.
Hát, első nekifutásra ennyit tudok elmondani a facebook-os oldalamról.
Remélem, akik ezt most olvassák, azok nagyrészt találkoztak velem a facebook-on is, de hátha mégsem mindenki, akinek lenne hozzá kedve. Vagy akik már találkoztak vele, és tetszett is nekik, csak még nem lájkolták, nagyon örülnék, ha ezt is megtennék - úgy tényleg minden új bejegyzésről kapnának hírt. Persze nem kell mindent elolvasni belőlük, csak ami tényleg érdekesnek tűnik számukra. Nemcsak a teljes facebook-os oldal, hanem az egyes bejegyzések esetében is nagyon örülök a lájkoknak és véleményeknek. Igaz, a facebook-on való megjelenés a blogoknak annyiban nem tesz jót, hogy amikor blogbejegyzést mutatok meg, a facebook-on fűzik hozzá legtöbben a véleményüket, nem magában a blogban, így ott ennek nem marad nyoma. Esetleg kérhetem, hogy aki teheti, az ilyen esetekben ott kommenteljen? Vagy ha ez bonyolult, akkor kommeteljen a facebook-on, annak is nagyon örülök ám :)
Búcsúzom abban a reményben, hogy mindkét formában fogunk találkozni :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése