Fejtő Ferenc és a zene 1.

105 éve, 1909. augusztus 31-én született Fejtő Ferenc Nagykanizsán, a Csengery út 22. számú házban, melyen már emléktáblája is olvasható.

A szülőház

és az emléktábla

Egész életében rendkívül intenzív kötődései voltak a zenéhez, bár - mint tudjuk - ő maga nem muzsikus lett. Ám családjában több profi muzsikus is volt. Háttérként elmondom, hogy akkoriban Kanizsán, persze nemcsak nálunk, de Kanizsa különösen híres volt erről, szinte minden családban muzsikáltak. Zeneiskola még nem volt, de bőséggel működtek magán zenetanárok és általános szórakozási formának számított a házimuzsikálás, nemcsak családi, hanem nagyobb baráti, társasági körökben is. Valamely hangszeren való játszani tudás, vagy kiművelt éneklés belépő volt a "jobb" társaságba. Nem véletlen, hogy nemcsak a gimnáziumban tanítottak zenét, hanem a kereskedelmi iskolában is, mert felismerték, hogy üzleti kapcsolatokban a muzsikálni tudás kifejezetten előnyt jelent. Természetesen a házimuzsikálás sokféle szinten folyt, de a nagypolgári családokban nem volt ritkaság a teljesen profi, vagy majdnem profi szinten muzsikáló családtag.

Fejtő Ferenc eredeti neve, mint tudjuk, Fischel volt. Csehországi származású nagyapja, Fischel Fülöp telepedett le Kanizsán az 1850-es években és lett elismert nyomdász, könyv- és újságkiadó. Vállalkozását fiai, Lajos és Ede folytatták. A család távoli rokonságban állott az eredetileg Kiskőrösről származó, akkoriban már Zágrábban élő Bonyhádi famíliával. Lajos megismerkedett egyik gyönyörű lányukkal, hivatalos nevén Idával, akit érdekes módon később fia Emma keresztnéven emleget. Ida/Emma akkor egy rossz házasság poklából, nem sokkal kislánya születése előtt menekült haza szüleihez. Lajos sokszori zágrábi látogatásai után 1908. július 15-én Fiuméban volt az esküvőjük. Első gyermekük Fejtő Ferenc.

Fejtő édesanyja rendkívül muzikális volt, a háta mögött bécsi zeneakadémiai tanulmányokkal. Első férjhezmeneteléig otthon zongoraórákat adott. Házassága idején férje a muzsikálást sem szerette... Miután Fischel Lajossal összeházasodott, Kanizsára költözött.

Ettől kezdve tudjuk nyomon követni zenei tevékenységét is, ugyanis a város akkori két hírlapjában, amelyek közül az egyik, a Zala éppen férje családjáé volt, sok híradást olvashatunk. Igaz, hogy ebben az időben terhességei következtében (még egy kisfia született) nem volt mindig "formában" a muzsikáláshoz, de így is sokszor fellépett koncerteken. Sőt, amikor 1913-ban felröppent egy hír felsőbb leányiskola és mellé zeneiskola alapításáról, mint zongoratanárt számításba vették. A dologból nem lett semmi, ám témánk szempontjából a dolog jelzés értékű.

A férj, Fischel Lajos is szerette a zenét, jól csellózott, szép énekhangja volt, egy időben buzgó tagja volt a Kanizsai Dalárdának. Mellette munkája révén is voltak zenei kötődései: a Fischel-cég mint könyvkiadó több kottát is megjelentetett és nemcsak az ő idejében, már apja vezetése alatt is, ezeket pedig árulták a könyvesboltjukban hangszerekkel, hangszerkellékekkel, később gramofonlemezekkel együtt.

Fejtő Ferenc később így jellemezte apját Budapesttől Párizsig című könyvében:

... kedves és érzelmes ember volt [...] ebből adódott előszeretete Heine költészete, a zongoraművészet, az ének és Schubert dalai iránt. [...] Apám kedvelte a divatos operetteket, Strauss, Lehár, Kálmán Imre műveit. Kedvenc színésznője Fedák Sári volt, a korszak nagy csillaga. [...] A lustálkodásokkal töltött vasárnap reggeleken [...] kérésemre eljátszotta gordonkáján a kedvenc nótáit: "Hullámzó Balaton tetején", "Eltörött a hegedűm" és így tovább.

Nézzünk néhány újságcikk részletet Fejtő édesanyja említésével:

Zalai Közlöny 1910. november 28. 2. oldal:

Hofrichter Emma és Fischel Lajosné művészi játéka a tökéletes együttes minden jegyét karakterizálta s tehetségük igaz fényben ragyogott Wieniawsky Legendájában és Rechfeld Elfentanzában is.

Zala 1910. november 29. 3. oldal:

Hofrichter Emma hegedűtanárnő valódi művészettel és előkelő egyszerűséggel játszott. Méltó és igaz sikerében teljesen osztozik briliáns játékú zongorakísérője, Fischel Lajosné. 

Zalai Közlöny 1911. április 3.

Hofrichter Emma úrhölgynek és Loewy Mariska úrleánynak, Fischel  Lajosné úrnőnekzongora kíséretével előadott hegedű játéka oly nagy tetszést aratott, hogy a szűnni nem akaró tapsolásnak csak egy ismét nagy sikerrel előadott ráadás vetett véget.

Zárójelben:

A többször említett Hofrichter Emma a berlini zeneakadémián Joachim József  keze alatt tanult művész volt, több, mint öt évtizedig működött Kanizsán. Egyszer majd megírom, amit eddig tudok róla, mert őt is teljesen elfelejtették... Ida kedves kamarapartnere volt a szintén kanizsai magánzenetanár Sterneck Zsigmondnak. Az ő életének megírása is a "bakancslistámon" szerepel.

A Fischel család élete ezekben az években volt a legboldogabb - ám ez sajnos nem tarthatott sokáig. Fejtő Ferenc édesanyja, amikor kisebbik fia alig töltötte be első életévét, mellrákban megbetegedett. Több műtét és rengeteg szenvedés várt rá. Ötödik évében járó Ferenc fia emlékezett az utolsó nyárra, amikor néhány hetet még együtt tölthetett műtét után lábadozó édesanyjával egy kis olasz üdülőhelyen, Fiumicellóban. Ám édesanyja állapota rosszabbra fordult, a gyerekeket hazavitték Kanizsára. Még egy műtétet végeztek a szép fiatalasszonyon, de már nem segíthetett, s pár héttel a nagy háború kirobbanása után, 1914. szeptember 21-én Zágrábban meghalt. Sírja is ott van a Mirogoj nevű temetőben.

Zala, 1914. szeptember 23.

A Zalai Közlöny nekrológjából idézek (1914. szeptember 28.):

Fischel Lajosné meghalt. Szomorú hírt kaptunk a közel múlt napokban. Fischel Lajos "Zala" laptársunk tulajdonosának művészlelkű felesége, szül. Bonyhádi Ida 37 éves korában Zágrábban elhunyt. Városunkban mindenki ismerte a nemeslelkű úrinőt, aki finom lelke ékes és úri tulajdonságaival mindenkit lebilincselt és tisztelőjévé tett. Nemcsak férjét érte halálával súlyos veszteség, hanem városunk zenei életét is, amelynek az elköltözött egyik nagyon kiváló előkelősége volt. Kétszeresen fejezzük ki tehát elhunyta felett részvétünket. Részvétünk szól a gyászoló férjnek s az itt maradt kis árváknak; de igaz részvéttel írjuk ide ezen condoleáló sorokat azért is, mert Fischel Lajosné halálával amúgy is szegény zenei életünket sújtotta nagy veszteség. 

Fia később így emlékezett rá Budapesttől Párizsig című könyvében:

Azt a néhány emléket, ami megmaradt bennem - karcsú szépségét, sétáinkat a városi parkban, és kivált zongorajátékát (különösen Beethovent szerette) -, ma is féltett kincsként őrzöm.

Egy másik emléke édesanyjáról, hogy zongorázás közben az ölében ül, úgy, hogy anyja két karja átfogja. A kisfiú akkor a legboldogabb, amikor kézkeresztezéses rész jön a kottában, s a karok még szorosabban körbeölelik. Erről még kilencven év múlva is álmodott...

Befejezésül pedig hallgassuk meg az ismert szép romantikus darabot, amelynek zongoraszólamát többször is játszotta nyilvánosan Fejtő Ferenc édesanyja - Wieniawski: Legenda:

Felhasznált irodalom:

Fejtő Ferenc: Budapesttől Párizsig. Bp. Magvető, 1999
Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás. Bp. Magvető, 1989
Földes Anita: Átéltem az évszázadot. Utolsó interjúk Fejtő Ferenccel. Bp. Scolar, 2013