"Lánykámhoz"

Bátorfi Emmáról szóló legutóbbi írásom közreadása után találtam meg édesapjának hozzá írt versét.

Mielőtt megmutatnám, összeszedtem az Emmával és apjával foglalkozó korábbi posztjaimat, hogy egy nekifutásra is egyszerűen hozzáférhető legyen a teljes történet:

Bátorfi Emma győri gyökerei

Bátorfi Lajos pályája és Emma zenei kötődései

Bátorfi Emma későbbi sorsa

Aki nem kívánja visszaolvasni, dióhéjban egy kis bevezetés a vershez:

Bátorfi Lajos

Az élete javát Nagykanizsán leélt újságíró, szerkesztő, író, költő Bátorfi Lajosnak (1835-1896) egyetlen lánya volt, Emma (1864-1918). Kiváló zenei tehetség, aki kanizsai gyermekkor után a Zeneakadémia hallgatójaként Erkel Ferenc zongorista növendéke lett. Miután kitűnő eredménnyel elvégzett három tanévet és Liszt Ferenc kiválasztotta továbbképzésre alkalmas tanítványának, Emma abbahagyta zenei tanulmányait, mert férjhez ment egy postatiszthez, név szerint Filipovics Józsefhez (1881). Négy lánya született. A család Pécsett élt. Az évek múltával lányai férjhez mentek; Emília 1909-ben, aki állatorvos férjével Dél-Amerikában telepedett le. A fiatalasszony 1910-ben gyermekének megszületése után belehalt a gyermekágyi lázba, s a halálba kisbabája és férje is hamarosan követték. Emma, akinek nagy csapás volt a családi tragédia, ezután még nyolc évet élt: 1918. szilveszter napján az akkoriban dúló spanyolnátha járványba halt bele, mindössze 54 évesen.

(Sajnos egyelőre csak édesapjáról van fénykép, Emmáról még nem került elő - és könnyen lehet, hogy nem is fog...)

A most következő verset, vagy inkább versciklust édesapja akkor írta lányához, amikor Emma már gyűrűs menyasszony volt, tehát körülbelül 1880/81-ben. Felidézi benne felesége korai halálát, majd arról ír, hogy magányát mennyire enyhítette kislánya létezése, akiben mintha saját, régen elhunyt édesanyja öltött volna újra testet. Az apának, aki nem nősült meg többé, most fáj, hogy férjhez menésével valamennyire elveszti gyermekét, de áldását adja rá. Mellette figyelmezteti: óvja meg a boldogságot, gyűjtsön erőt, mert ki tudja, mit hoz a sors. Mintha csak a próféta szólt volna belőle...

A költemény Bátorfi Lajos Nefelejtsek című, 1884-ben kiadott verseskötetében jelent meg.

Lánykámhoz


                    I.

Haldokló anyának ajakán
Eltűnt az utolsó sóhaj,
Arca halványuló bíborán
Imádságra olvadt a jaj:
Legyen boldog kis gyermeke,
Legyen hosszú az élete.


Eltemették, földbe tették,
Hiába hívtam, hiába...
Összeolvadott a föld, az ég,
S átölelt a szivárványa,
Jó lelke lehelte felém,
Hogy nem maradok árva én.


Bolygó csillag halvány sugára
Csókolta le könnyeimet,
Igaza volt, nem lettem árva,
A fény átjárta lelkemet.
Évek hosszú sora után
Csókolt egy szende kisleány.


Anyám lelke újra megjelent,
Újólag szeretet ölelt.
Mely annyi égi üdvöt teremt,
Mely annyi édes kéjt lehelt,
Előbb ő csókolt, most én őt!...
Leborultam az ég előtt!...

Hogyne! alig bírta lelkem ezt
Bár megedzte a szenvedés!
A hasonlót tengeren keresd
Ha zúg, tör, tombol a vész.
Mi ez mind? délibáb csupán,
Ha hozzám jött a kis leány.


Átölelt, csókolt gyermekhévvel,
Csacsogott éddel hosszasan,
Örvendett leírhatlan kéjjel,
Hogy lát engem ily boldogon.
Oh miért nincs e boldogságom!
Mért nem maradtál így lányom!


                    II.

Arcodon a kies tavasznak
        Bűverős szép virága kél,
Gyökerei szívedig hatnak
        S lelked egy szebb jövőt remél.
Vigyázz! rózsát a lepkesereg
Észrevétlen rabolja meg.


Szemednek tiszta tükrében
        Ártatlan lelked mosolyog,
Osztályrészed boldogság, éden
        S szíved reménytelten dobog.
Vigyázz! szemed tükrét ne érje
A csillogó külszín csábfénye.


Vigyázz! Hamar elhervad a rózsa;
        Hamar elvész a szemtükör;
De szívtisztaság világa
        Minden viharban tündököl.
Léted üdve tán csak megérdemli,
Hogy szíved ne tépje senki, semmi!


                    III.

Ujjadon a jegygyűrű
S te annak úgy örülsz,
Ragyogása gyönyörű
S te ebben elmerülsz...
Elmerengve nézdeled, -
Szép jövőd átképzeled.


Szelíd mosoly ajkadon,
Szemedben könny rezeg,
Pír ez a szép hajnalon
Gyöngyöt csókolva meg;
Igen, harmatgyöngyöket,
E korány szülötteket.


Nézegesd csak vidoran
S álmodd a szép jövőt, -
Ki tudja benne mi van!
Jó, ha hozzá erőt -
Mint a méhe - gyűjtögetsz,
Sírig boldog így lehetsz.


Szeresd, ki téged szeret,
Ki szívéhez csatol.
Üdv az igaz szeretet,
Míg a hamis - pokol.
Ha az szűd talizmánja
Lelkem áldása rája!