Egy régi kanizsai cigányprímás

2015. május 10., vasárnap

Nagykanizsa, mint muzsikáló város kultúrájába szervesen beletartoztak a cigányprímások, cigánymuzsikusok.

Ma egy jellegzetes kanizsai prímást szeretnék bemutatni annak apropóján, hogy 105 évvel ezelőtt, 1910. május 12-én hunyt el. Nem lett országos hírű, de a sajtóhíradásokból kibontakozó kép alapján városunkban - hosszú távon is nézve - a legjobbak közé tartozott. Ő még jellegzetesen a tradíciók alapján, hallás után muzsikáló hegedűs volt; később ugyancsak prímás fia már írástudó, kottaolvasó muzsikus lett.

Mai írásom alanya Sárközi János, akinek a neve a helyi sajtóban gyakran y-os formában fordul elő, és leggyakrabban mint Sárközy Jancsi-t emlegetik - bár annyira nem volt fiatal, fénykora harmincas és negyvenes éveire esik.

Tehát:

Sárközi János, született 1859 körül, a később Letenyéhez csatolt Egyedután. Törvénytelen gyerek volt, anyja Sárközi Julianna.
Korai évei homályba vesznek. Annyi bizonyos, hogy 24 éves korában, 1883-ban tűnt fel először városunkban zenekarával, mint ismert bonyhádi muzsikus. A Kanizsán akkor jónevű, ám éppen Párizsban szereplő Darázs Miska-féle zenekar hiányát felhasználva vetette meg lábát nálunk. 15 fős együttese volt, hamar megszerette őket a kanizsai közönség. És nem külvárosi kocsmában muzsikáltak, hanem az akkor legelőkelőbbnek számító Korona szálloda éttermében, majd más, szintén kedvelt vendéglátó-helyeken:

Zala 1883. november 21.
Ettől kezdve Sárközi Jancsi végleg Kanizsán maradt; közben azért előfordult, hogy szerepelt erre-arra, például 1886-ban több hónapig Szombathelyen, 1893-ban a fővárosban, de állandóan, egészen haláláig Nagykanizsán élt.

Családi életéről annyi tudható, hogy valamikor 1887 előtt nősült meg, felesége a nagyatádi születésű Horváth Katalin. Öt gyermekéről van tudomásom. Az első, Sárközi Dezső, akiből a korábban említett "írástudó" prímás lesz, 1887-ben született. További gyermekei: Gyula (1893), János (1897), Anna (1899) és Erzsébet (1902).

A következő évtizedek kanizsai muzsikálással telnek. Bandájának összetétele sokat és sokszor változott, többször előfordult, hogy más zenekarral összeolvadt, vagy társult. 1884-ben, röviddel első kanizsai megjelenése után például máris átszervezte bandáját, ugyanis átvette Darázs Miska zenekarából azokat, akik nem mentek ki idegenbe szerepelni. Gyaníthatóan ők a gyengébb muzsikusok közül kerültek ki, de az ebből adódó esetleges hiányosságokat saját jó hegedűs mivolta pótolhatta. 1884. május 8-i számában  így jellemezte játékát a Zala:

Sárközi János már elfoglalta prímási "állását" a Darásféle zenekar élén. Mondhatjuk, hogy Sárközi méltó utóda Darásnak. Játékát szívre ható melegség és ritka szép precisitás jellemzik. És mily szerényen játszik! Egyetlen fogással sem ügyekszik affectálni a virtuóst. Ez az éppen, mi játékát oly kedvessé, vonzóvá teszi. - Ennél fogva Sárközit és derék zenekarát, mely annyi dicsőséget szerzett a magyar zenének, a legmelegebb pártfogásra ajánljuk. Esténkint a Koronában játszanak.

Itt volt régen a Korona szálló




Aztán a hazatért Darázs Miska visszavette zenészeit, hősünknek újra muzsikusok után kellett néznie. Ekkor, 1890-ben társult Horváth Lacival, aki, azt hiszem, a legjobb prímása volt Kanizsának. Egyszer majd őt is megírom, van egy aranyos sztorija Halis Istvánnal :) Horváth Laci aztán újra saját együttest szervezett, és ez az állandó mozgás hasonlóképpen folytatódott tovább a cigányzenekarok világában.


1893-ra úgy tűnik, teljesen beérett a zenekar. Miután meghívásra néhány hétig egy fővárosi étteremben muzsikáltak, hazatérve így minősítette őket a Zala újságírója:

Zala 1893. július 23.

Nézzük, hogy az állandó kávéházi muzsikáláson kívül hol lehetett még Sárközi Jancsit és zenekarát hallani:

Ott voltak  különböző egyletek által rendezett vigalmakban (korcsolyázók egylete, iparos ifjak egylete, könvkereskedők köre, nőegyleti rendezvények stb.).
Az abban az időben rendezett kanizsai előkelő bálokon is többnyire ők játszottak (Társaskör bálja, Zala megyei ifjak bálja, a Polgári Egylet bálja).
Őket hívták hivatalos bankettekre is - például amikor a Zala megyei főispánt köszöntötte a város.
Előkelő családok megrendelésére is játszottak. Többször muzsikáltak a gelsei Gutmann családnál estélyen, díszvacsorán.

Valamikor az 1900-as évek első felében az öreg Sárközi Jancsi, aki ugyan még csak negyvenes éveit taposta, de több évtizednyi állandó éjszakai muzsikálás nyilván megtette a hatását, a prímás posztját átadta egyik fiának (szerintem valószínűleg a legidősebb Dezsőnek) s ezzel elkezdődött zenekara életének hanyatló szakasza. Trónkövetelő is érkezett, egy bizonyos Kanizsai Oláh Sándor és bandája személyében. Oláh korábban, Budapesten muzsikálva, nagykanizsai származásúként reklámozta magát. Akkor ezen a Zala újságírója el is mélázott, hogy ugyan nem hallott ilyen nevű, Kanizsáról elszármazott prímásról, de ha valaki így hirdeti magát, akkor jó neve lehet a fővárosban a kanizsai cigányzenészeknek. Az ifjú prímás aztán jött, látott, győzött, és egyből elszipkázta Sárközi Jancsi legjobb muzsikusait... A trónkövetelő versenyre hívta ki a régi kanizsai zenekart. De amikor a Sárközy-banda csak úgy fogadta el a felkérést, hogy a prímások versenyében az öreg Jancsi áll csatasorba, Oláh Sándor elmismásolta a versenyt... De ezzel együtt is a fiatal zenekar lett az ügy nyertese: a Sárközi-banda kénytelen volt elszerződni Tarcsára. 1907 május végén, egy keddi estén tartották búcsúestjüket, amikor tányérozás nélkül muzsikáltak. Másnap, mint a Zalai Közlöny tudósított, már az elegáns Oláh Sándor foglalta el a helyüket, hogy síró hegedűjével vidítsa a bánatos magyart. S elég hálátlanul még azt jegyezte meg, hogy búsulásra nincs ok, mert Oláhnak is kitűnő zenekara van...
1908 novemberében ugyan újra Kanizsán találjuk a Sárközi-zenekart, de ez már tényleg az agónia. Az öreg, alapító prímás, Sárközi Jancsi - nevezzük most már Jánosnak - 1910. május 12-én, délelőtt fél 12-kor elhunyt Magyar utca 27. alatti lakásán:



Néhány érdekes és találó gondolat a Zala 1910. május 13-i számában megjelent hosszú nekrológból:

A vén cigány halála. Sárközi Jancsi meghalt
Mélységes gyász van a cigánysoron, de még azon túl is Nagykanizsán mindenütt, hol még van becsülete a cigányzenének. Sárközi Jancsi, "a Jancsi" kezéből kihullt a vonó és vidám nóták hegedűsét holnapután temetni fogják Beethoven gyászindulójával. 
Hogy mily változatos, gazdag élet zárult be egy ily öreg cigány halálával, arról alig lehet fogalmunk. Ebben az életben tarka változásban egyesültek a mélységek és a magasságok, pompa és nyomor [...] vad orgiáknak, gáláns szerelmi ügyeknek, tévedt lelkek elbúsulásának, féktelen örömöknek és fekete bánatoknak volt diszkrét tanúja, mulattatója, vigasztalója. Egész életén át ott volt, ahol "az élet kiéli magát". Aratta a dicsőséget és a bankókat. Az előbbiből nem igen kért a szerény János, mégis ez maradt meg mellette öreg napjaiban. A pénzt jobban szerette, de ez nem maradt meg, a lehető első alkalommal hűtlen lett hozzá. Végül a legnagyobb nyomorral küzdött a jobb sorsra érdemes János.
Kiváló, elsőrendű cigány[zenész] volt. Nem mesterember, amilyent tömegesen nevel a cigánysor, hanem még abból a fajtából, amelyet a füle, a vére, a lelke, a csodálkozó, a naiv, borongó lelke művésszé emel. Ő maga tisztában volt a munkája igen becsületes értékével, de nem kérkedett vele. Csendes lemondással tűrte és csodálta hogy emelkednek ifjú virtuózok, "Kinctlérek" - de nem művészek - a feje fölé. Utóbb már ritkán vette kezébe a hegedűt, beteg volt. Az ital, az éjszaka, a füst a szívére feküdt. Csendes rezignációval várta a halált és csak olyankor adta jelét annak, hogy ő is él, ha nagyritkán, akadt valaki hajnaltájban, ki Beethoven gyászindulóját akarta meghallgatni és azt a másik gyászosat: "Kitették a holttestet az udvarra"... Azt a kettőt, melyet holnapután az ő nagy tiszteletére fog muzsikálni a gyászbaborult, gazdátlan banda.
[...]

A nagykanizsai köztemetőben helyezték örök nyugalomra. Nem sokkal halála után fondorlatosan ellopták a hegedűjét... Özvegye próbálta valóra váltani utolsó kívánságát, egy szép sírkövet. Férje intenciója értelmében elment néhány urasághoz, akik szerették Jancsi muzsikáját. Ők adakoztak is valamennyit, de úgy látszik, nem eleget, mert az akció aztán szépen elaludt. Azóta nyoma veszett még Jancsi sírja helyének is...

Fiai közül a már említett Dezső (1887-1936) és ifjabb János (1897-1957) követték apjukat, s a 20-as, 30-as években voltak Kanizsa kedvelt muzsikusai. Lánya, Erzsébet egészen 1980-ig élt. Nem tudom, van-e leszármazottja, őriz-e valaki Sárközi Jancsiról legalább egy fényképet a fiók mélyén... milyen érdekes lenne, ha előkerülne róla legalább ennyi...

Felhasznált dokumentumok:
A Zala és a Zalai Közlöny című hírlapok évfolyamai, hozzáférhetők a nagykar.hu oldalon
Nagykanizsai római katolikus anyakönyvek a Zala Megyei Levéltárban
Nagykanizsai állami anyakönyvek a familysearch.org oldalon




5 megjegyzés:

Kardos Ferenc írta...

Nagyon szép írás, és fontos is, mert a jó minőségű cigányzenekarok csak jó prosperáló kereskedővárosokban, nagyvárosokban működtek, azaz fényt vet ez Kanizsa mindenkori állapotára az elektronikus zene világa előtti korszakokból.
Nagyon köszönöm (kis lelkiismeret-furdalásssal, illene többet foglalkoznom a témával)
Üdv és írd tovább!
Feri

Kataliszt írta...

Köszönöm, Feri, hát ezt a beírásodat jó sokára vettem észre, ne haragudj... Vannak anyagaim más cigányzenészekről is, megpróbálok időnként sort keríteni rájuk!

Hanga Kiss írta...

Én Sárközi Erika vagyok, Sárközi János, János fia dédunokája.
Szeretném megköszönni Önnek ezt a cikket.
Én magam nem sokat tudtam az ükapámról eddig és most boldog vagyok, hogy ennyi információhoz juthattam.
Hálás vagyok Önnek, amiért ilyen gyönyörű megemlékezést írt az ükapám életéről és haláláról, nem is tudom, hogy tudott ennyi információhoz jutni és mennyi utánajárásába kerülhetett.
Nagyon köszönöm a munkáját!
Bevallom, a cikk olvasása közben, kicsit meg is könnyeztem.
Sárközi János a dédapám, maga is cigányprímás volt, a fia, Sárközi Mihály a nagyapám is cigányzenész lett, cimbalmos volt. 1986-ban ment el.
Az édesapám nagybőgős és cimbalmos volt, sajnos Ő sincs már közöttük, 2006 májusában itthagyott minket.
Öccse, Sárközi Mihály az utolsó zenészember a családunkban, Ő gitárosként tevékenykedik és reméljük, még sokáig teszi ezt.
A Zala 1884. május 8-i számában ükapámról jellemzett Játéka a családunk zenész tagjaira is ráillet/ráillik.
Úgy tűnik, ezt Sárközi Jánostól hozták magukkal, mint örökséget.
Mégegyszer ezer köszönet Önnek a megható cikkért!

Szeretettel:

Erika

Kataliszt írta...

Kedves Erika, tényleg nagyon boldog vagyok, hogy megtudtam, él Kanizsán leszármazott, akihez el is jutott a cikk és hogy tetszett is, amit írtam... A legtöbb dolgot a korabeli újságokból tudtam meg és sok-sok anyakönyvi bejegyzést is átnéztem, ott is találtam családtagokat, így rajzolódott ki az, amit végül is megírtam a blogban. Vannak anyagaim fiairól is, most pontosan nem emlékszem, mennyi, de majd átnézem őket, hogy tudnék-e írni róluk is. Ha esetleg lenne a család birtokában fénykép vagy más dokumentum idősebb Jancsiról vagy a fiairól, és beleegyeznének, örömmel megmutatnám őket a blogban!

Én is szeretettel küldöm üdvözletemet, remélem, egyszer személyesen is összefutunk:

Katalin

Hanga Kiss írta...

Kedves Katalin!

Próbálom előkeresni a régi fotókat, természetesen hozzájárulunk és köszönjük szépen a további cikkeket! :)
Dezső és Gyula fiáról Én eddig nem sokat tudok, sajnos, azt nagyon megköszönném, ha írna róluk is információt.
János dédapámat sajnos nem ismerhettem ugye, édesapám ismerhette még.
Erzsébetet viszont igen, nagyon jól, hiszen nálunk élt haláláig, amikor betegeskedett az édesanyám ápolta.
Én 8 éves voltam,a mikor elment.
Nagyon sokat mesélt nekünk a zenész fiúkról, hol merre muzsikáltak és mekkora becsben voltak tartva.
Anna testvére képe ott lógott nálunk a nappaliban, nagyon szép nő volt, ahogy Erzsébet is, róla azt mesélte Manci néni, hogy fiatalon beteg lett és meghalt sajnos.
Édesapám Sárközi István egészen 1990-ig minden évben megrendezte a tradícionális Nagykanizsán a zenészbált Nagykanizsa éttermeiben: Béke étterem, Véndiófa étterem.
Igyekszem fotókat gyűjteni és elküldöm Önnek.
Én is nagyon örülnék egy személyes találkozónak.

Üdv:

Erika