Plácido Domingo Magyarországon 2. Radames

Még nagyon e blog indulásának az elején elkezdtem egy sorozatot, aztán nem folytattam. Tárgya Plácido Domingo magyarországi megjelenései, korabeli sajtóvisszhangok alapján. Ebből igazából csak a legelsőt írtam meg, amikor azt a nevezetes Cavaradossit énekelte 1973-ban. Úgy gondoltam, most már ideje beszámolni az 1987-es Aida előadásról is. Én magam persze csak a televízióban láttam, nem élőben. De ismerek olyat, aki ott volt :) és beszélgettünk is róla, elmesélte például az eszméletlen sorbanállást a jegyekért, amiről a mai kritika írója is szót ejt...

Domingo és Tokody Ilona a próbán...

... és az előadáson

Átadom a szót Kertész Ivánnak, a nem egészen egy éve elhunyt kitűnő zenetörténésznek, opera-szakértőnek, ő volt akkoriban a Magyar Nemzet állandó kritikusa. Írásának címe: Placido Domingo az Erkel Színházban.

Van egy német kifejezés: Sternstunde, amit nehéz és körülményes magyarra fordítani. Szó szerint "Csillagóra", de valami olyat jelent, hogy rövid időre valaki vagy valakik egészen különleges teljesítményt nyújtanak, olyan színvonalat, ami sokszorosan felülmúlja az elvárhatót. Nos, ilyen "Sternstunde" volt az Erkel Színház április 20-i Aida előadása Jelena Obrazcova és Placido Domingo vendégszereplésével. Valahogy minden szerencsésen jött össze. Óriási érdeklődés előzte meg az előadást; a jegyek árát jócskán felemelték ugyan, sokan mégis egész éjjel sorban álltak, hogy hozzájussanak. Lehet, hogy voltak sznobok is a publikum soraiban, akik nem a művészet, hanem csak a jelenlét kedvéért akartak jelen lenni, mégis nagyon jó közönség volt ez! A felcsigázott nézők lelkesedésükkel még jobb teljesítményre tudták ösztönözni az előadókat. Szinte rá sem lehetett ismerni az együttesre; ha nem lett volna néhány csúnya férfikari belépés, az ember a világ bármelyik legjobb operájában képzelhette volna magát. És mindezt a sok jót egy világsztár, egy nagy művész vendégfellépése csiholta ki magyar kollégáiból.

[...]

Nagy buktatója Radames szerepének, hogy az operahős egyetlen áriája a darab legelején hangzik el, anélkül, hogy az énekes beleélhetné magát a mű hangulatába, anélkül, hogy hangilag és előadási szempontból felkészülhetne rá. Nos, itt lehetett érezni valamit, hogy a művész az ária első két magas béjét elég rövid ideig tartotta ki, de a zeneszámot záró magas bé már elbűvölte a hallgatóságot, mert Domingo úgy énekelte, ahogy a kottában elő van írva: pianissimo, morendo - azaz a halknál is halkabban, elhalóan. Ilyet fantasztikus dolog hallani egy hőstenortól, aki sorozatban énekli az Otellókat!

Az előadás folyamán aztán bebizonyosodott, hogy az áriában tapasztaltak csupán annak következményei voltak, hogy a művész még nem volt egészen beénekelve, és ezért kicsit takarékoskodott a hangjával. Azután már hamarosan belemelegedett, és az együttesekben, ahol mások spórolni szoktak, ott is teljes intenzitással énekelt. Domingo egyesíti magában a lírai és a hőstenorok erényeit. Tenorjának hatalmas erejű, fényesen csengő magas regisztere van, ugyanakkor megvan benne az a könnyedség, hajlékonyság is, amely elengedhetetlen feltétele az olasz bel canto dallamok megszólaltatásának. Emellett vérbeli muzsikus is. Ahogy egy-egy széles melódiát megformál, annak behízelgő varázsa van, az felidézi az éneklés aranykorát. Izzó drámaiságot tudott teremteni a harmadik felvonás zárójelenetében és az Amneris-Radames duettben, de a legszebb, legemlékezetesebb élményt a két Aida-Radames kettősben, a Nílus-partiban és a sírjelenetben nyújtotta. Gyönyörű pianóit, előadásának finim líráját nem lehet elfelejteni.

A többi szereplőről csak röviden számolt be a recenzens, ebből idézek néhány minősítést:

A magyar szólistákról csak a legjobbat lehet elmondani. Tokody Ilona ragyogó formában énekelte Aidát, bizonyára az ő teljesítménye is inspirálta Domingót abban, hogy ő is a maximumot nyújtsa.

[...] Begányi Ferenc zengő basszusa Ramfis szerepében ezúttal sem tévesztette hatását. Ezen az estén is bebizonyosodott, hogy nincs kis szerep, csak kicsi énekes: Polgár László kevés énekelnivalójával is súlyt tudott adni a király máskor jelentéktelen alakjának.

A zenekar is megtáltosodott ezen az előadáson, Lukács Ervin, a karmester szintén tehetségének legjavát adta. A közönség a zeneszámok, a képek, a felvonások végén lelkesen ünnepelte a vendégeket és a magyar kollégákat. Az előadás befejezése után szinte nem is akart hazamenni.

Ennyi volt a lényege Kertész Iván kritikájának, alig hagytam ki belőle valamit. Ő is érintette Radames románcának megformálását. Az előadásnak ez a momentuma azóta szinte legendává vált, többen és többféleképpen mesélték el az okokat, illetve többféleképpen magyarázták. Legközelebb ezekből a véleményekből fogok mutatni.

Addig is akár az teljes előadást megnézhetjük/hallgathatjuk a YouTube-ról. Én ízelítőnek az első felvonás tercettjét választottam, mintegy bemelegítésnek - ahol ez van, a további részek is hozzáférhetők :)