Egy salzburgi "reneszánsz ember"

Legutóbbi posztomban szóltam, helyesebben A salzburgi szobalány írója szólt a város története kapcsán Salzburg egy érdekes és meghatározó személyiségéről, Wolf Dietrich von Raitenau hercegérsekről és megemlítette, hogy életét rabságban fejezte be saját várában... Pedig a turista alig sétálgathat a városban anélkül, hogy elő ne kerülne a neve mint nagy építtetőé és mecénásé.

Története azért is érdekelt, mert a róla elnevezett utcában és a szintén róla elnevezett kollégiumban laktam és azt is tudtam róla, hogy egyházi személyiségként volt egy nagy szerelem az életében...  Úgyhogy már a tüzetesebb szemrevételezés előtt is látszott, hogy egy igazi "reneszánsz ember" lehetett.

Kaspar Memberger: Wolf Dietrich (forrás: salzburgwiki)

Hogy időben behatároljuk: 1559-től 1617-ig élt, 1587 és 1612 között volt Salzburg és környékének egyházi és világi vezetője. Magasan képzett egyházi személyiség volt, nagy műveltséggel, nagy ambíciókkal, amelyeket nagyrészt meg is valósíthatott - ám sokszor szeszélyes és kíméletlen vonásokkal. Államférfiként példaképe az általa személyesen is ismert Macchiavelli volt. A hercegérseki udvarban valóságos reneszánsz fejedelmi élet folyt: Itáliából hozatott muzsikusok, francia tánc- és vívómesterek jelenléte is jelzi ezt. Az udvari szolgálattevők libériáit már akkor a legújabb francia divat-trendek felhasználásával tervezték... A hercegérsek maradandóbb alkotásai városában a két belvárosi hercegérseki palota, a Residenz és a Neue Residenz felépítése. Fő törekvése volt, hogy a középkori városkából méltó érseki székhelyet alakítson ki korának legmodernebb művészeti stílusa, a korabarokkba átmenő reneszánsz szellemében.

Wolf Dietrich városrendezési tevékenysége révén ugyan egész középkori negyedeket számoltatott fel, de így alakult ki például a monumentális Dóm tér. Magát a dómot is ő akarta felépíttetni, természetesen olasz építésszel, de az már nem fért bele életébe, így utóda tette azt meg. De Wolf Dietrichnek köszönhetően alakult ki a város egy másik szép, központi tere, a Residenz térhez kapcsolódó, azóta Salzburg nagy szülöttéről elnevezett Mozartplatz. És ő építtette fel Salzburg egyik ékkövét, a Mirabell-kastélyt és körülötte alakíttatta ki Európa talán legszebb kertjét is, amiről már más vonatkozásban megemlékeztem itt.

A Mirabell-kastély kapcsán kell szólnunk az érsek életének nagy szenvedélyéről, szerelméről, mely a salzburgi szépséges polgárlányhoz fűzte, ugyanis ezt a kastélyt az ő számára építtette.

A Mirabell-kastély a kert felől

A lány neve: Salome Alt. Kereskedőcsaládból származott, még szülőháza is ismert: a belváros közepén, a mostani Sigmund Haffner-Gasse 6. szám alatti, középkori eredetű házban látta meg a napvilágot. A ház kapualjában emléktáblája is látható:

A korabeli krónikák szerint vörösesbarna hajával, nagy, kifejező, világosszürke szemeivel Salzburg legszebb lánya volt. Ez a festmény az ő kastélyának falán üdvözli a látogatót, miután a csodálatos márvány lépcsőházban felért a díszterem bejáratához:

Egy óvárosi tavernában ismerkedtek meg, és miután a lány első ízben titokban Wolf Dietrich vendége volt, soha többé nem tette be lábát a szülői házba... Akkoriban sok szó esett arról egyházi berkekben, hogy esetleg eltörlik a cölibátust és Wolf Dietrich komolyan szerette volna feleségül venni a lányt. Egyes források arról szólnak, hogy titokban össze is házasodtak. Mindenesetre kapcsolatuk életre szóló, nagy szerelem volt, hosszú együttéléssel, bő gyermekáldással. Az előbb megmutatott emléktáblán 10 gyermekükről olvashatunk, a "salzburgwiki" 15-ről ír. Kapcsolatukat teljesen nyíltan tartották fenn. Salome kifejezetten jó, nyugtató hatással volt a hajszolt tevékenységű és elég szeszélyesnek leírt érsek személyiségére...

Ám hosszú évek nagystílű életmódja és városának nagyívű fejlesztése után minden összeomlott Wolf Dietrich körül. Gazdagságát Salzburg évszázadok óta a környék sóbányászatának köszönhette. Ezen a téren viszont sok konfliktusuk volt a szomszédos bajorokkal, hogy kinek meddig terjed a területe. 1611-ben mindez fegyveres harcba, az ún. só-háborúba torkollott, melynek során a bajor csapatok elfogták Wolf Dietrichet. A helyzetet maradéktalanul saját unokaöccse, a feltörekvő Marcus Sitticus aknázta ki - talán ő is Macchiavelli-tanítvány volt... Átvette a hercegérseki hatalmat, Wolf Dietrichet pedig bezáratta saját régi várába, Hohensalzburgba.

Azt mondják a krónikák, hogy egy ízben, amikor a szegény rab érseket rajtakapták, hogy Saloméhoz írt leveleket dobott ki az ablakon, viszonylag kényelmes szobáiból ablaktalan helyiségbe vitték és ott raboskodott 1617 januárjában bekövetkezett haláláig...  

Wolf Dietrich díszes mauzóleumban nyugszik a Szent Sebestyén-temetőben, a Gabrielkapellében, amelyet még uralma teljében építtetett magának:

Többször jártam ott, mert a temető éppen útba esett szállásom és az óváros között, s ott nyugszik Leopold Mozart is, de a kápolnát mindig zárva találtam, csak bekukucskálni lehetett:

Városa szívében elfoglalt helyét jelzi, hogy még a 19. században is élt a hagyomány, miszerint a hercegérsek nem is halt meg, hanem síremléke alatt ül egy íróasztalnál és tollal a kezében, iratokkal körülvéve állandóan a város tervezésén dolgozik :)

Salzburg szerencséje, hogy a hatalom megszerzésének módja ellenére Marcus Sitticus is Salzburg nagy érsekei közé emelkedett. Ma, évszázadok távlatából látszik igazán, hogy a három egymást közvetlenül követő hercegérsek: Wolf Dietrich (érseki évei: 1587-1612), Marcus Sitticus (1612-1619) és Paris Lodron (1619-1653) tették Salzburgot a világ egyik legcsodálatosabb városává. És aztán száz év múlva még Mozart is itt született :)