Mikor született Erdősy Eugénia?

2016. március 5., szombat


Talán harminc éve is van annak, hogy kutatgatom Erdősy Eugénia, a Nagykanizsáról elszármazott, Bécsben és Berlinben híressé vált operett-énekesnő életútját - szinte azóta, hogy egyszer, ifjú könyvtáros koromban megláttam sírkövét a kanizsai temetőben.

Ez a kutatás az utóbbi négy-öt évben igazán csúcsra járt és egy hosszú sorozatot is eredményezett itt a blogomban. Maradtak még persze fehér foltok, viszont nyíltak új kutatási lehetőségek az internet révén is. Így kiderült, hogy amit eddig tudni véltem a születéséről, egész biztosan nem igaz...


Erdősy Eugénia Bécsben, egy Johann Strauss-operett főszerepében

Eddig hitelt adtam az Eugénia sírkövén található adatnak, miszerint 27 éves korában halt meg.



Az ebből kiszámítható 1859-es születési évet támasztotta alá őt sok évtizeddel túlélő öccsének, Erdősi Bálint kanizsai iskolaigazgatónak egy olvasói levele is, amit a Zalai Közlönyben jelentetett meg 1932. július 3-án. Ebben Bálint pontos napot nem írt, csak évet (1859) és Eugénia születési helyeként a Varasd közelében található Ludbreg helységet jelölte meg.

Nos, kiderült, hogy Bálint rosszul tudta a helyet és az időt is... Lehet, hogy direkt adta meg ezeket az adatokat, hogy utólag is igazolja a sírkő feliratát (az eredeti fiatalítás talán még Eugénia akaratából történt, primadonnák szoktak ilyent csinálni...). De az is lehet, hogy tényleg rosszul tudta: Bálint volt ugyanis a legfiatalabb testvér, majdnem egy évtizeddel fiatalabb Eugéniánál, akit csaknem 60 évvel (!) túlélt, és az említett cikket is majdnem öt évtizeddel híres nővére halála után írta. Akkor már az elsőszülött testvér, Kornélia sem élt, aki valószínűleg jobban ismerte a család történetét és a már idős Bálint össze is keverhette az időpontokat és helyeket... 

Korábban Eugénia négy testvéréről volt tudomásom és a köztük levő nagy korkülönbségből még arra is gondoltam, hogy a családfő esetleg kétszer nősült. Mára kiderült, hogy valamennyi testvér édesanyja Klein Magdolna volt - aki nemcsak öt gyermeket szült, hanem több, mint a dupláját...
 
Eugénia születését kutatva jöttek elő sorban a testvérek adatai. Ők is fontosak abból a szempontból, hogy a család életébe beleillik-e, belefér-e még egy 1859 körül született gyermek; másrészt, a születési helyekből nyomon lehet követni a család életét, költözködéseit. Mindezen adatokból számomra az derült ki, hogy Eugénia nagy valószínűséggel nem születhetett akkor, amikor Bálint mondta - ezt a testvérek felsorolása után részletesebben megindokolom. Viszont született egy Eugénia Mária névre keresztelt kislány 1856-ban, és szerintem ő a mi Eugéniánk. Születésének napja pontosan nem ismert, ugyanis akkoriban a megkeresztelés dátumát vezették be az anyakönyvekbe, és ez március 8. volt. Talán nem tévedek nagyot, ha születését március első hetére gondolom.

Nyavalád község r. k. anyakönyvéből, 1856-os év (kiemelés tőlem)

Mivel sok kutatás áll mögötte, és a teljes kép kedvéért is, érdemes megörökítenem a család történetének eddig előkerült adatait. Valamennyi adat anyakönyvi bejegyzéssel alátámasztott. Az akkor Zala megyéhez tartozott helységek felekezeti anyakönyvei mikrofilmen a zalaegerszegi levéltárban találhatók, a többi adatra pedig részben a nyilvánosan hozzáférhető familysearch oldalon, részben a csak a levéltárakban használható összesített anyakönyvi adatbázisban bukkantam.

Eugénia szülei Biba Ferenc és Klein Magdolna, vallásuk római katolikus. Nagykanizsán kötöttek házasságot 1842. október 9-én. Esküvőjekor a vőlegény hrzenicai illetőségű volt. A menyasszony kanizsai, és mint sikerült fellelni az anyakönyvben, Nagykanizsán is született: 1825. december 6-án keresztelték meg.

E házasságból született gyermekek: a nap az ő esetükben is a megkeresztelés napja, zárójelben a születési hely. Mellé írtam halálozási adataikat is, illetve a nyilvános netes forrásokat odalinkeltem:

*1843. 07. 08. Kornélia Barbara (Hrzenica). Elhunyt 1928. 01. 22. (Nagykanizsa)
Megjegyzés: a neten levő átirat Barbara néven hozza elő, ám a levéltárban az eredeti dokumentumot megnézve látszik, hogy "Kornelia Barbara" névre keresztelték - lásd a következő képet.  
*1845. 02. 27. Josephus (Hrzenica). Elhunyt 1847. 04. 13. (Miske)
*1846. 11. 25. Catharina Johanna (Miske). Elhunyt 1849. 06. 13. (Miske)
*1848. 03. 15. Anna (Miske). Elhunyt 1849. 03. 07. (Miske)
*1850. 01. 24. Ferenc (Miske). Elhunyt 1873. 12. 9. (Nagykanizsa)
*1851. 11. 20. Joanna (Keresztur). Elhunyt 1853. 07. 17. (Keresztur)
*1852. 11. 17. Josephus (Keresztur). Elhunyt 1852. 11. 18. (Keresztur)
*1853. 12. 12. Nándor (Ferdinandus Eugenius néven anyakönyvezve) (Nagykanizsa). Elhunyt 1931. 04. 21. (Bécs)
*1856. 03. 08. Eugénia Mária (Nyavalád)
*1858. 04. 28. Mária (Nyavalád). Elhunyt 1859. 07. 29. (Nyavalád)
*1860. 12. 11. Josephus (Nyavalád). Elhunyt 1861. 02. 20. (Nyavalád)
*1862. 02. 02. Bálint  (Ferenc Valent néven anyakönyvezve) (Nagykanizsa). Elhunyt 1943. 09. 22. (Keszthely)

Hát, szegény Klein Magdolna... Majdnem húsz éven át szinte egyfolytában terhes volt... Utolsó gyermekének születésekor harminchetedik évében járt. Aztán 1863. április 20-án, amikor legkisebb gyermeke alig múlt egy éves (a legidősebb pedig a huszadikban járt), elhunyt a férje, ő pedig nem ment másodszor férjhez. Nyilván stramm nő lehetett, hogy egészségben túlélt ennyi terhességet és szülést, hiszen életének hatvanadik évében halt meg. Viszont tizenkét gyermekéből nyolcat (!) el kellett temetnie: többségüket csecsemőként, egy fiút tíz éves  korában, az utolsó pedig már elmúlt 23 éves, amikor tüdőbajban elhunyt. Az anya 1885 nyarán bekövetkezett halálakor tizenkét gyermekéből csak  Kornélia, Nándor, Eugénia és Bálint gyászolhatta meg.

A másik kérdés Eugénia születési helye. Bálint 1932-ben azt nyilatkozta, hogy ez Ludbreg (ma Horvátország, Varasd közelében, híres búcsújáró hely). Hát ebben egészen biztosan tévedett. Két legidősebb testvérét az anyakönyvek szerint valóban Ludbregen keresztelték meg, de ők sem ott születtek, hanem a közeli Hrzenica községben. Hrzenicán nem volt plébánia, a község ezen a téren Ludbreghez tartozott. Ezután viszont a család elköltözött, többször is lakóhelyet változtatott és Eugénia akár 1856-ban, akár 1859-ben született, nem valószínű, hogy Hrzenicán vagy Ludbrégen jött volna a világra.
A legidősebb lány, Kornélia megkeresztelésének bejegyzését meg is tudom mutatni:

Az elején jól olvasható, hogy "Ex Hersenitza", tehát a megkeresztelt Hrzenicán született. Neve Cornelia Barbara, törvényes leánygyermeke Franciscus Bibának, aki a ludbregi uradalomban "venatoris", azaz vadász és feleségének, Magdalenának (aki született Klein). Majd a keresztszülők felsorolása következik. A nap 1843. július 8., a forrás pedig a ludbregi római katolikus anyakönyv megfelelő kötete. A piros kijelöléseket én tettem :) 

Mint említettem, Biba Ferenc Hrzenicáról származott és oda vitte fiatal feleségét. Ott jött világra első két gyermekük. További gyermekeik születési helyeit (és a korán elhunytak halálozási helyeit) követve kirajzolódnak előttünk a család életének helyszínei. 1846-ban már Miskén (ma Vásárosmiske, Vas megye) találjuk őket. Néhány év múlva a szintén Vas megyében található, Karakó közelében fekvő Keresztur volt a lakhelyük. Ez valószínűleg a mai Nemeskeresztúr, de az ott született gyermekeket a karakói anyakönyvbe jegyezték be. 1853 után költözhettek az érdekes nevű Nyavalád községbe, amelyet ma Zalaerdődnek hívnak és a mai Vas, Zala és Veszprém megyék határán fekszik. Ha a mi Eugéniánk tényleg azonos az 1856-ban született Eugénia Máriával, akkor ez a születési helye. A dolog azért is érdekes, mert később Eugénia az Erdősy nevet használta művésznévként, amit aztán több testvére is átvett. Vajon tudatos választása volt születési helye ihletésére? Esetleg apja foglalkozása játszott közre? Igaz, a települést csak Eugénia halála után, 1889-ben nevezték át a  Zalaerdőd névre... De annyi bizonyos, mint Zalaerdőd honlapja is írja, hogy a falu határában található az ország egyik legszebb kocsányos tölgyese, ami régen püspöki erdő volt. Ez lehetett azokban az években a családfő "vadászterülete". A helységnek 1790-ből származó későbarokk temploma van, Eugéniát nyilván ott keresztelték meg:

Forrás: magyarregio.hu

Végül a család Nagykanizsán köt ki. Az adatok tükrében úgy tűnik, hogy Bálint abban is tévedett, miszerint apjuk halála után költöztek volna ide. Ugyanis nemcsak apjuk halt meg Kanizsán 1863. április 20-án, hanem Bálint maga is Kanizsán született 1862-ben (február 2-án keresztelték meg).

Még két szempont ahhoz, hogy az 1856-ban született Eugénia Mária valóban a mi Eugéniánk-e. Ha tüzetesen megnézzük a gyermekek születésének listáját, nagy jóakarattal 1859 utolsó, vagy 1860 legelső hónapjaiba még belefért volna egy gyermek világrajövetele. De ha ennyi adatot sikerült megtalálni, akkor kevéssé valószínű, hogy éppen a legfontosabb gyermek adatai kallódtak volna el. Azt is láthatjuk, hogy több esetben elhunyt gyermekük keresztnevét egy következő újszülött újra megkapta. Ezért kutattam sokáig, hogy ez az 1856-ban született Eugénia Mária nem halt-e meg esetleg kisgyermek korában, mert akkor elméletileg előfordulhatott volna, hogy egy 1859-ben mégis világra jött kislány újra ezt a nevet kapja. Ezekben az években a család végig Nyavaládon élt, úgy láttam, nem voltak hiányosak az anyakönyvek és nem találtam ilyen bejegyzést - így ez a negatív találat is az eredeti feltevésemet valószínűsíti.
A napokban előkerült még egy forrás, ami kissé tovább bonyolította a kérdést. Feltették az internetre ugyanis a berlini színházi évkönyveknek az 1800-as évek második feléből fennmaradt köteteit. Nincs meg mindegyik, de az 1887-es szerencsére igen, ami az 1886-os év színházi adatait tartalmazza. Benne Eugénia egy hosszabb nekrológja olvasható (a 227. oldalra ugorjunk!) mely azzal az adattal kezdődik, hogy Nagykanizsán született 1860-ban. Azt gondolom, hogy ezt az aláírás nélküli nekrológot nyilván saját színházának, a Walhalla Theater-nek egy őt jól ismerő munkatársa írhatta s az adat még Eugénia közlése lehetett, talán abból az alkalomból, amikor szerződtették. Minthogy akkoriban nem volt olyan szigorú a fegyelem az ilyen adatok tekintetében, mint ma, nem volt adószám, társadalombiztosítás ésatöbbi, bármelyik színésznő megtehette, hogy kissé fiatalítja magát. Azért ennek az adatnak a megtalálása után újra elmentem a megyei levéltárba, tüzetesen átnéztem a vonatkozó kanizsai anyakönyvet és biztosan mondhatom, hogy Eugénia Nagykanizsán sem 1860-ban, sem 1859-ben nem született meg: mindkét évben teljes volt az anyakönyv, nem tapasztaltam benne hiányzó sorszámot, bejegyzést és sehol nem volt olvashatatlan.   
Feltehetjük még a kérdést, hogy miért Nagykanizsa maradt fenn, mint az énekesnő születési helye? Édesanyja innét származott, ő maga kicsi korától Kanizsán nőtt fel. Egész életében erősen kötődött a városhoz, a színházak nyári szüneteiben mindig hazajött; utolsó kívánsága is az volt, hogy Nagykanizsán temessék el. Sőt, a helyi sajtó már életében rendszeresen "városunk szülötté"-nek, "a mi földink"-nek mondta. És ha tényleg Nyavaládon jött a világra, szebb és egyszerűbb volt helyette Nagykanizsát mondani...

Mindent összevetve azt gondolom, hogy bár teljesen egyértelmű bizonyítékot eddig nem találtam és gyanítom, hogy ilyet nem is lehet találni, legalább kilencven százalék annak a valószínűsége, hogy Erdősy Eugénia 1856 márciusának első hetében született a ma Zalaerdődnek nevezett Nyavalád községben. 



2 megjegyzés:

Unknown írta...

Szép munka volt Kati! Gratulálok! :)

Kataliszt írta...

Köszi, ez egy része a leendő könyvnek.