Zene és gasztronómia: Kávékantáta

2011. május 3., kedd

Mindennapjainkhoz ma már szervesen hozzátartozik a kávé, ezért nehezen tudjuk elképzelni, hogy volt idő, amikor fogyasztását tiltották.
A kávézás szenvedélye Arábiát és Törökországot megjárt utazók révén jutott el Európába. Az első kereskedelmi célú kávészállítmány a XVII. század elején érkezett Velencébe török kikötőkből, s a XVIII. századtól kezdtek megjelenni az első kávéházak. A "feketeleves" terjedését az egyház nem nézte jó szemmel, a kávét az ördög italának tartotta. Ugyan VIII. Kelemen pápa, miután maga is megkóstolta a nedűt, szabad utat adott számára Itáliában, más országokban azonban ez nem így volt. Párizsban királyi rendelet tiltotta, mígnem valóságos asszonylázadás tört ki, míg vissza nem vonták. Német nyelvterületen a hesseni őrgróf még 1766-ban is büntetéssel sújtotta az addigra már rendkívül népszerűvé vált ital élvezőit. "Kávészaglászok" súgták be a tiltott italt fogyasztókat, akik a kirótt büntetéspénz negyedét kapták jutalmul...

A téma az utcán hevert, vagy inkább kávéillat formájában a levegőben úszott. Megihlette a nagy Johann Sebastian Bachot is, aki egyik legfelhőtlenebb darabjával foglalt állást az "inni vagy nem inni" kérdésben. 1734/35-ben megírta híres Kávékantátáját egy korabeli ismert költő, Christian Friedrich Henrici, művésznevén Picander ironikus verseire. Bach ekkor már a lipcsei Tamás-templom karnagya, mindennapjait elsősorban az egyházi zene tölti be. Ebben a darabjában egy egészen más arcát mutatja meg: derűjét, humorát és nagy emberismeretét.
Műve szinte egy mini-vígopera: Schlendrian papa mindenáron le akarja szoktatni lányát, Lieschent szenvedélyéről, a kávéivásról. Kilátásba helyezi, hogy megvonja tőle napi sétáját, nem engedi el a legközelebbi lakodalomba, nem vehet divatos ruhákat, ezüsttel átszőtt főkötőt, ha nem hajlandó lemondani a kávéról. A lányt nem félemlíti meg semmiféle fenyegetés, de sejtetni engedi, ha apja férjet választ neki, lehet szó a dologról. Alig megy el a papa nagy boldogan férjet keresni, Lieschen máris kijelenti: csak olyan férfihoz megy feleségül, aki megengedi neki, hogy annyi kávét igyon, amennyit csak akar...

A bűbájos darabot feltehetőleg a Bach tanítványaiból alakult Collegium Musicum adta elő a lipcsei Zimmermann kávéház törzsvendégeinek szórakoztatására.

Az egykori kávéház épülete

Első zenei példánk Lieschen fuvolakíséretes áriája, melyben a kávéivás gyönyöreiről áradozik:

Óh, mennyire ízlik a kávé, az édes,
Kedvesebb ezer csóknál,
Kedvesebb, mint a muskotálybor.
    Kávé, kávé kell nekem,
    És ha valaki fel akar üdíteni,
    Óh, akkor töltsön nekem kávét!



Egy másik felvételről, amely a helyszínen, Lipcsében készült, s a vége felé láthatjuk Bach szobrát a Tamás-templom előtt, hallgassuk meg a kantáta fináléját. A magyar szöveg nyersfordítás, azért ilyen suta, de a dolog lényege, hogy mivel már a nagymama és az anya is kávézott, a lányoktól miért kellene eltiltani...


A macska nem ereszti el az egeret,
A hajadonok kávénénikék maradnak.
    Az anya kedveli a kávézást,
    A nagyanya is iszogatott,
    Ki csepülhetné hát ezért a leányokat!

2 megjegyzés:

Eszter írta...

A Kávékantátát hallgatva mindig jókedvre derülök! Amikor 1970 körül (!) a Pethes Iván vezette IAML konferencián Lipcsében voltunk, ezt a művet adták elő (mégpedig korabeli hangszereken)a résztvevőknek. Abban az időben vettem meg azt az Eterna lemezt, amelyiknek egyik oldalán a Parasztkantáta, másikán a Kávékantáta volt. Rongyosra hallgattam! Most mindez - hála Neked - felidéződött!

Kataliszt írta...

Szia Eszter, gondolom, éreztétek akkor és ott a hely szellemét!