A szűz primadonna 8.

Erdősy Eugénia történetét legutóbb az 1881-es évvel hagytuk félbe, amikor huszonkét évesen másodszor is Berlinbe költözött, mint a Friedrich-Wilhelmstädtler Theater frissen szerződtetett primadonnája. Néhány évvel korábban rövid ideig már működött ott, akkor az udvari operaház tagja volt, de aztán az operáról operett-szerepkörre váltott.

Közben nyáron mindig hazajött Kanizsára. Igaz, édesanyja vele volt külföldön, de Eugénia nagyon szerette testvéreit és hiányzott neki gyerekkora városa is. A halála körüli időkben megjelent cikkek és visszaemlékezések, valamint testvére, Bálint évtizedekkel későbbi közlései szerint Eugénia a lelke mélyén egyszerű, családszerető lány volt, aki gyakran érezte terhesnek a primadonna nagyvilági életmódját.

Szerencsére Nagykanizsa hírlapjai, mind a Zalai Közlöny, mind a Zala továbbra is hűségesen figyelemmel kísérték pályáját, és többször idéztek cikkrészleteket berlini újságokból. Így valamennyire mi, a kései utókor is tisztában lehetünk pályájának legfontosabb állomásaival.

Itt van például egy cikk a Zalai Közlöny 1882. június 22-i számából:

A következő évben azonban Berlinből Hannoverbe távozott. Az okokat nem ismerjük. Ebben az időben jelent meg egy róla – vagy inkább hozzá – írt rövid vers Virághegyi József név alatt Kanizsa másik hírlapja, a Zala 1883. szeptember 15-i számában (ekkoriban a primadonna néhány hét szabadságon Nagykanizsán tartózkodott). Eugénia nevének csak első és utolsó betűit adja meg a cím, de minden bizonnyal róla van szó, s homályosan némi ármánykodásról ír.

Íme:

                    Virághegyi József: E-y E-a művésznő emlékkönyvébe

                       Távol a Hontól övedzi neved’ dicsfénye a hírnek,

                       Mert űzi itt ármány s érdek a Múzsa fiát.

                       Mégis e dicsfényből koszorút fűztél a Hazádnak:

                       Fény az, amit Te sötét fondorokért fizetél.

Közben eszembe jutott, hogy mivel Virághegyi József nevével Nagykanizsa történetének tanulmányozása közben még nem találkoztam, elképzelhető, hogy a kis vers költője azonos ifj. Tersánczky Józseffel. A népszerű kanizsai orvos fia éppen három évvel később, Eugénia halálakor egy ennél jóval sikerültebb kétsoros verset publikált szintén a Zala című újságban, amit majd, ha odaérünk a történetben, idézni fogok. Mivel Eugénia gyászjelentése 1886 szeptemberében azt a házat jelölte meg gyászházként, ahol Tersánczkyék is laktak, valószínű, hogy ugyanaz a ház volt az Erdősy-család, vagy legalábbis valamelyik testvére otthona is (mai címe Batthyány utca 2.); s ha tényleg ifj. Tersánczky volt az alanyi költő, akkor személyesen jegyezhette be ezt a pár sort Eugénia emlékkönyvébe, s ebben az esetben magától a primadonnától hallhatott a közelebbről nem ecsetelt ármánykodásokról. Különösen a második vers olvasata után még az is megfordult a fejemben, hogy talán ifj. Tersánczky szerelmes volt a szép primadonnába...

A Zalai Közlöny tudni vélte, hogy Hannoveren kívül Eugénia más szerződtetési ajánlatokat is kapott: 

Erdőssy Eugeniáról az európa-hírű jeles színművésznőről igen szépen írnak a berlini lapok; és sajnálattal registrálják a hírt, hogy a közönséget meghódítő művésznő Hannoverbe távozik. Városunk e szépnevű szülöttje Krakauba is kapott meghívást a koronázási ünnepély alkalmára; azon kívül Pétervárról szerződési ajánlatot tettek neki; de a muszka klímát művésznőnk most egy kissé „erősnek” tartja; – csendesebb időt vár. (1883. március 29.)

A hazai tudósítások szerint Hannoverben is sikert sikerre halmozott:

Erdősy Eugenia, városunk jeles szülöttje Hannoverben aratja diadalait. Legközelebb Genée-nek egy új operettejét („Nanon”) adták; ez alkalommal valóságos virág és babér-özönbe temették az ünnepelt művésznőt – mint egy ottani lap írja – s mikor az előadásnak vége lőn, a lelkes publikum a művésznő kocsijából kiakarta fogni a lovakat, hogy úgy vigyék haza diadallal. Ez újabb diadalhoz mi is őszinte örömünket fűzzük s kívánjuk, hogy még tengernyi babért arasson magának s ez által nemzetünknek és szülővárosának. (Zalai Közlöny 1884. február 21.)

Bár a "városunk szülöttje" titulus nem igaz, mert, mint már írtam, Eugénia a ma Horvátországhoz tartozó Ludgreb városkában született. Ám kiskora óta Kanizsán nevelkedett, s ragaszkodott is városához, így teljes joggal "a mi lányunk".

Azonban alig melegedett meg Eugénia a hannoveri Residenz színházban, máris felkereste Berlin egy másik színházának a vezetése, hogy menjen már vissza, hiányzik a berlinieknek...

Mint szintén a Zalai Közlönyből megtudhatjuk, amely az akkori berlini újságok, és valószínűleg Eugénia Kanizsán élő testvérei révén lehetett jól értesült, először vendégszerepelni tért vissza Berlinbe a Walhalla színházba, majd 1884 őszétől állandó szerződést írt alá:

Erdősy Eugenia k. a. városunk jeles szülötte, ki elé jelenleg a hannoveri „Residenz” színház deszkáin hullanak a diadal és elismerés koszorúi, s ki ezáltal nemcsak egyéni, hanem a magyar hírnév ténykörét is szélesbíti külföldön, mint a berlini lapokban olvassuk múlt hónapban a berlini „Walhalla” színházban szerepelt. 12-szeri fellépésével, mely alkalommal az összes berlini lapok kritikája egyhangúlag az elragadtatás dicsözönével mint határozott művészi tehetséget emeli ki őt. Erdősy k. a. – mint tudjuk – egy ízben már volt szerződtetve Berlinben, de onnét Hannoverbe hivatott, s most Berlinben vendégszerepelvén, ennek a műigényekben a pedanságig kényes, túlkövetelő közönséget annyira meghódította énekművészetének varázsával, kitűnő drámai alakító erejével s annyira elbájolta a lebilincselő és szavaival [sic], magasztalt színpadi megjelenésével, hogy a „Walhalla”-színházigazgatósága f. é. szeptember 1-től állandóan szerződtette a nevezett színházhoz. Szívünkből fakadt örömmel fűzzük mi is az elismerés babér leveleit azon koszorúkba, mikkel a külföld hódol művészetének, s melyek egyszersmind a magyarnak külföldön még mindig meglehetős elfogult idegenkedéssel fogadott nevét is ékesítik. Fogadja tőlünk a távolból örömteljes elismerésünk lelkesült tapsait. Örülünk és gratulálunk a kiváló művésznőnek, városunk büszkeségének e fényes sikeréhez, méltó kitüntetéséhez. Reméljük, hogy nemsokára részesítend bennünket művészetének élvezésében. Szomorú végzetszerű rendeltetése hazánkban azon kiválasztottaknak, kiket a művészet múzsája fölkentjévé avatott, hogy csak akkor akarjuk elismerni művészi hivatottságukat, mikor már a külföldön – hová a fásult közöny, torzsalkodó féltékenység, kicsinyeskedő irigység, áskálódó hiúság, önző részrehajlás, személyes ellenszenv és bosszú agyarkodásai száműzik őket, az osztatlan elismerés nimbusza övedzi nevüket és aztán még nem röstelkedünk ócsárolni őket azért, hogy idegen művészet szentegyházaihoz szegődtek. Az már nálunk úgy szokás, hogy mindig idegen égbolt csillagáért rajongunk, az itthon tündöklőket nem akarjuk észrevenni. Vajh Erdősy kisasszonyt a művészet geniusza mielőbb hozzánk vezérelné, hogy művészetének dicssugarait nemcsak a külföldről lövelje reánk, művészetének nemcsak visszfényében gyönyörködhessünk, hanem mienk, a magyar művészeté legyen egészen! (Zalai Közlöny 1884. május 4.)

Legközelebb innét folytatjuk.

Viszont a zenei illusztrációk terén kezdek nehézségbe ütközni: Eugénia ebben az időben mára jórészt elfelejtett operettekben lépett fel. Hogy valamennyire aktuális maradjak, most be kell érnünk egy szintetizátoron feljátszott dallammal, az Anna-keringővel Richard Genée: Nanon című operettjéből. Ennek címszerepe Eugénia egyik nagy diadala volt, de sajnos csak ezt a hangzó példát találtam belőle: