Hajszálon múlt...

A mai napon még csak 63 esztendős lenne Nagy Gáspár költő, író, irodalomszervező. 2007 január elején, 57 éves korában hunyt el. Városomhoz, Nagykanizsához erősen kötődött: ennek a kapcsolatnak sok-sok részlete a Halis István Városi Könyvtár "nagykar" honlapján elolvasható.

Rokonai éltek Kanizsán, sok vakáció sok hetét töltötte náluk a városközpontban, a Deák tér 6. számú házban:

Maga a ház is jellegzetesen kanizsai és városunk egyik legegységesebben megmaradt utcaképének része.

Homlokzatán immár emléktábla is rögzíti Nagy Gáspár itt eltöltött nyarait:

Ahogyan a táblán is olvasható, kötődését ő maga is megörökítette irodalmi formában a Kanizsa-vár (vissza) című könyvecskéjében. A kisregényt Nagykanizsa kimagasló pedagógus-egyénisége, Harkány László ösztönzésére írta és Harkány tanár úr kiadásában is látott napvilágot 1999-ben. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy olyan könyvtári példány van nálam, amelyet Nagy Gáspár 2003-ban ezzel a tréfás megjegyzéssel dedikált: A "tettes" visszatér!!

A könyv 1968 emlékezetes nyarát idézi fel, amikor 19 évesen először lesz igazán szerelmes, s amikor a vakáció végén, útban a főiskolára éppen szembetalálkozik a Prága felé tartó haderővel, amely a szomszédos Csehszlovákia párt- és állami személyiségeinek kérését teljesítve ... segítséget nyújt ... az ellenforradalmi fordulat veszélyének elhárítása céljából – ahogyan az akkori hivatalos kommüniké fogalmazott.

Egyszóval a Kanizsa-vár (vissza) a férfivá, felnőtté érésnek a könyve és szépirodalmi értékei mellett sok adalékot szolgáltat Nagy Gáspár személyiségének, gondolkodásának, korábbi tapasztalatainak megértéséhez, például nevezetes rendszerváltó-verseinek hátteréhez is.

Mindemellett egy kanizsainak különösen érdekes olvasmány, mert nagyon pontosan láttatja, milyen volt ez a város az 1960-as évek vége felé. Tökéletesek topográfiai és egyéb ismeretei: benne van, például, hogy egyik nap könyvtárba indult, de csalódnia kellett, mert hétfőn zárva volt – és tanúsíthatom, hogy ez akkor, sőt, a 70-es évek közepéig tényleg így volt... Ismerte a Suszterallét és a többi régi utcaelnevezést, a Muskátli-cukrászda múltját, jól tájékozott volt Kanizsa akkori futballcsapatait illetően és még lehetne sorolni a példákat. Az üzletek, a strand, a felső- és alsótemplom rajza, elhelyezése tökéletes, kanizsaiként az olvasó pontosan végig tudja kísérni mozgását a városban.

Több jellegzetes kanizsai figurát is megörökít, különös szeretettel Buzek Dénest, akinek a Sugár út (akkor Vöröshadsereg útja) elején, a páros oldalon volt a fotoműterme, és aki még az 1980-as évek elején is, éppen Harkány tanár úr néhány éves könyvtárigazgatása alatt fáradhatatlanul fényképezte a könyvtár rendezvényeit, így én is ismertem. Nagy Gáspár felidézi a két, '68 nyarán már színművészeti főiskolára járó kanizsai fiút: Márkus Lacit, aki aztán Zala Márk néven futott be rövid és tragikus végű pályát és Balázsovits Lajost.

A könyvnek van egy érdekes zenei motívuma, amely fontos szerepet játszik a cselekményben.

Aki elmúlt annyi, biztosan emlékezik a régi Táncdalfesztiválok hangulatára. 1966-ban rendezték az elsőt, majd jött sorban a többi. Kis hazánk lakóit ezeken a nyarakon olyan szinten hozta lázba ez az eseménysorozat, amihez képest a mostani bulvártévés tehetségkutató műsorok hatása kismiskának mondható. Esténként szabályosan kiürültek az utcák mind városon, mind falun. Ehhez bizonyosan jelentősen hozzájárult, hogy a zsűri bírálata mellett bevezették a közönségszavazás intézményét. Ma már nehezen érthető különösen egy, a rendszerváltás után felcseperedett ifjú embernek, hogy ez miért volt akkora dolog a pártállam idején, de ez volt az első alkalom, amikor az egyszerű emberek valamibe  egyáltalán érdemben beleszólhattak... Másrészt éppen ezekben az években zajlott a beat-mozgalom hazai erősödése és történt meg a staféta-váltás, ennek állomásai nagyszerűen kiolvashatók a táncdalfesztiválok történetéből. Az áttörés éppen az 1968-as fesztiválon következett be, amikor az Illés együttes Amikor én még kis srác voltam-ja vitt el szinte minden lehetséges elismerést, s ezzel "pártunk és kormányunk" mintegy legalizálta a műfajt.

Nos, Nagy Gáspár beleszőtte könyvébe a táncdalfesztivált. Amikor a történet szerint először járt szerelme, a gyönyörű, sudár, hosszú hajú, Koncz Zsuzsára hasonlító lány szüleinél, éppen a táncdalfesztivált nézték:

Most egy szolid, de szépen, tisztán éneklő leányzó énekelt. Nem volt hatalmas hangja, nem volt semmi különös benne, sem a hangszerelésben. A vonósok erőlködtek; a lány tiszta és magas hangokat csalt elő a torkából. De a szöveg hatására közelebb csúsztunk egymáshoz. Klári is érezte, hogy valamit üzent ez a dal, mely nem kapott különösebb pontokat, se nagy tapsot. A nevet sem jegyeztem meg, ki volt. De az őszinte előadás szíven ütött. Arról énekelt, ami megtörténhetett vele is. A dallam a fülemben maradt, s az erősen közhelyszerű szöveget pedig könnyű memoriterként raktároztam el.

A könyv olvasásának ezen a pontján egyből eszembe jutott egy dal, ami akkoriban nekem is nagyon tetszett, mert tisztaságot éreztem benne. Erősen gyanakodni kezdtem, hogy ez lehetett:

És ahogy haladtam előre az olvasásban, kiderült, hogy jó volt a megérzésem.

 

A könyvben nyár végén persze félbeszakad a gyönyörű kapcsolat, hiszen még törékeny a szerelem, mindketten fiatalok a családalapításra. De azért leveleznek s egy napon kislemez érkezik Kláritól, rajta a dallal. A fiú a kollégiumban egy lány szobájába kopogtat be, neki van csak lemezjátszója és együtt hallgatják meg:

Surrogás, kis recsegés is ... S fölcsendült a dal azon az érdekes, kislányos, üde tiszta hangon a vonósok elcsendesülése után. Mintha Klári keze szorította volna a kezem, szinte valóságos fájdalmat éreztem az "Egy hajszálon múlt a mi szerelmünk..." szomorúan ívelő dallamára. Vibrált a levegő, amikor kattant a lemezjátszó.

Hogy ezután mi történik, nem árulom el :)

Az énekesnő neve, amit Nagy Gáspár nem jegyzett meg, Nagy Lívia. Kíváncsi lennék, mi lehet vajon most vele és vajon tudja-e, hogy réges-régi dala irodalmi műben szerepel...

S amikor az író majdnem harminc év után újra Kanizsára látogat, ott áll az éppen most felújítás alatt álló bankpalotával szemben:

Várt. Azt sem tudta, hogy pontos célja volt-e jövetelének. De tudta: itt, ezen a helyen kell állnia. Ennél forgalmasabb pontja nincs a városnak. Itt csaknem mindenki elhalad, s mindjárt, alig egy röpke félóra múlva mindenütt vége a munkaidőnek. Ha él, akkor erre jön Ő is, ha még nem felejtette el a csaknem 300 éve erre portyázó janicsárt... Tele volt kétségekkel.

Akkor azt gondolja, hogy hiszen van még ideje várni. Mi azóta már tudjuk, hogy ebben tévedett, alig egy évtized maradt az életéből.

Érdekes, hogy a Hajszálon múlt-dal nem az 1968-as, hanem az 1969-es fesztiválon hangzott el. Ez a tény azonban nem teszi hiteltelenné a könyvet. Sőt, éppen ennek köszönhetően egy cseppet beleláthatunk az írói módszerbe. Nyilván nem minden esemény történt "hajszálra" úgy, ahogy a könyvben szerepel, hiszen egy szépirodalmi alkotásról van szó. A külső történések egy része minden bizonnyal az írói fantázia terméke, vagy mint ebben az esetben is, későbbi, esetleg korábbi események áthelyezése.  Klári, a hosszú hajú törékeny lány lehetséges, hogy több lányismerős összevonásából (+ képzeletből) öltött testet. De a külső váz, a helyszín, a korhangulat, az életérzés, az író saját gondolatai, korábbi tapasztalatai, majdnem-felnőttkori énjének ábrázolása nyilvánvalóan nem kitaláltak. Sőt, szerintem éppen a művészi hitelességhez volt szüksége például e dal időpontjának megváltoztatására is...

Sajnálom, hogy a könyv megjelenésének és kanizsai bemutatójának idején nem tudtam a dal könyvben betöltött szerepéről. Akkor még lehet, hogy nem is létezett kedvenc videomegosztó portálunk, ahonnét most leloptam a klipet, de nekem megvan az eredeti bakelit kislemez, még 1969 nyarán megvettem, így meglepetésként be lehetett volna játszani. Kíváncsi lettem volna a hatásra...