1912. szeptember 16-án, hétfőn véres tragédia játszódott le Nagykanizsán: gyilkosság és öngyilkosság. Időpont: fényes nappal, délelőtt 9 óra és fél 10 között. Helyszín a Kölcsey utcának körülbelül az a része, ahova most a könyvtár hátsó frontja néz. Akkor ott is kis, földszintes házak voltak, hasonlóak lehettek azokhoz, amelyekből néhányat az utcában sétálva ma is láthatunk.
Erre haladt egy kolléganőjével a Kanizsán akkor vendégszereplő pécsi színtársulat új tagja, a fiatal Vörös Eszti. Az Arénába igyekeztek, próbára. Estére premier volt kitűzve, egy azóta elfeledett, Asszonyfaló című operett (nomen est omen?), amelynek egyik főszerepe Esztié volt.
Az Aréna fából készült színházépület volt. 1907 óta állt a mostani Kálvin téren, a református templom előtti területen, illetve egyik része valószínűleg "belelógott" a könyvtár épületének helyére is.
Az Aréna fából készült színházépület volt. 1907 óta állt a mostani Kálvin téren, a református templom előtti területen, illetve egyik része valószínűleg "belelógott" a könyvtár épületének helyére is.
 |
| Az Aréna 1907 körül |
Külseje, mint látható, eléggé puritán, környéke pedig, a Kölcsey, a Rozgonyi és a Sugár utcák által határolt terület nem volt túl bizalomgerjesztő. Ne felejtsük el, akkor még nem állt sem a Medgyaszay Ház, sem a református templom. A színkör belseje azonban érdekes módon, különösen 1910-es felújítása után meglepően alkalmas lehetett színielőadások céljára, természetesen csak a fűtésmentes időszakban, amint azt a Zalai Közlöny ecsetelte 1910. január 31-i számában:
Az Aréna most olyan, mint egy egyszerű skatulyában rejlő kincs, belsejére alig lehet ráismerni. Kétoldalt 9–9 páholy húzódik patkó alakban, villanyvilágítású csillár teszi otthonossá. Van zsinórpadlása és süllyesztett orkesztere. Kettős deszkafala megakadályozza az utcai zajok beszűrődését.
Napjainkban a könyvtárépület Rozgonyi utcai oldalán várostörténeti tábla emlékezik a kanizsai színházi élet e jeles helyszínére.
Abban az időben általában egy évben egyszer, évadnyitás előtt egy jó hónapra ide költözött a pécsi színtársulat és szinte minden este tartottak előadásokat. Játszottak prózai darabokat, népszínműveket, operetteket vegyesen, alkalmanként operákat is, aztán tizenegy hónapig csend...
1912. szeptember 16-án már a vége felé járt a pécsiek kanizsai tartózkodása, amikor a tragédia megtörtént.
Íme a Zala tudósítása szeptember 17-i számában:
Kanizsának akkoriban két hírlapja volt: a Zala és a Zalai Közlöny. Mindkettő terjedelmesen foglalkozott a tragédiával. Tényeik közül a legalapvetőbbeket hivatalos dokumentum is alátámasztja, amit mindjárt megmutatok. A kísérő információk is eléggé hasonlóak mindkét lapban, bár van bulváros jelleg bennük, de szerintem nagy tódításokat nem tartalmaznak.
Itt van a kettős tragédia hivatalos bejegyzése. Áldozat és gyilkos egymás alatt a nagykanizsai állami halálozási anyakönyvben (a kép rákattintva kinagyítható):
Itt van a kettős tragédia hivatalos bejegyzése. Áldozat és gyilkos egymás alatt a nagykanizsai állami halálozási anyakönyvben (a kép rákattintva kinagyítható):
Innét láthatjuk, hogy a színésznő hivatalos neve Vörös Eszter, nem pedig Veres, ahogyan mindkét újság írta. De az elképzelhető, hogy a színházban Veres néven működött.
A lényeg persze nem ez. Halálának oka, módja olyan, mintha egy gyenge amerikai krimit olvasnánk, de ez tényleg megtörtént...
A korábban egy kisebb társulatnál működő fiatal énekes-színésznőt még Dunaalmáson látta meg a nős, két gyermekes gazdatiszt és pusztító szenvedéllyel "beleszeretett". Követte, zaklatta a lányt, aki ekkor állítólag már menyasszony volt. Esztit elborzasztotta erőszakos széptevője és nagyrészt azért szerződött másik társulathoz, hogy megszabaduljon tőle. Így került Pécsre, s a pécsi színészekkel Kanizsára. Megkönnyebbült, hogy vége a rémálomnak, ám Joó István valahogy kiderítette tartózkodási helyét és a gyilkosság előtt egy héttel megjelent Kanizsán. A Koronában szállt meg (ma Fő út 7.) és ez alatt az egy hét alatt ismert alakja lett az éjszakai életnek, ugyanis masszívan végigitta a kanizsai éttermeket, kocsmákat. Esztit édesanyja kísérte különböző állomáshelyeire, Kanizsára is eljött vele. Anya és lánya nagy riadalomban éltek Joó felbukkanása óta. A Zala szerint olyan is előfordult, hogy Eszti, a színészekkel együtt vacsorázva – nyilvános étteremben – kénytelen volt elviselni Joó ismételt közeledéseit, amelyeket rendre visszautasított. Naiv és jóindulatú lányka lehetett, mert remélte, hogy sikerül leszerelnie. Még pénzt is adott az összes pénzét eldorbézolt férfinak, hogy utazzon el. Ám nem így történt. Szintén a Zala szerint egyik éjjel például Joó a színészek szállása előtt, revolverével kétszer a levegőbe lőve részegen üvöltötte: Megállj Eszti, véged lesz! (Hogy ezek tényleg így történtek, persze nem biztos, lehet, hogy ez a pár mondat bulváros túlzás – de mivel, mint írtam, a cikkekben lévő több tény alátámasztható, előfordulhat, hogy ezek az események is így estek meg).
Vasárnap este a színház műsorán Lehár Víg özvegye szerepelt, melyben Valencienne kisebb, de jelentős szerepét Eszti játszotta-énekelte. Az éjszakát édesanyjával rettegésben töltötte az Ipartestületi vendéglőben levő szállásukon. Ez, hogy rekonstruáljuk Eszti másnapi mozgását, éppen a Fő út és Kölcsey utca sarkán álló, azóta lebontott épületben volt, a Muskátli cukrászda mellett, ahol ma az üres helyet autóparkolónak használják. A végzetes hétfő reggelen Eszti és kolléganője innét igyekezett a színházba a Kölcsey utcán át. Már majdnem odaértek, amikor az Aréna felől, mindkét kezét zsebében tartva felbukkant a férfi. Eszti kolléganője, a baritonista felesége – diszkréten, vagy megijedve? – hátramaradt. A Zala szerint Eszti annyit mondott, hagyjon engem békén, próbára kell mennem, mire Joó előkapta zsebéből jobb kezét, melyben revolvere volt, s mielőtt bárki megakadályozhatta volna benne, szívenlőtte Veres Esztert. A következő pillanatban pedig önmagát lőtte halántékon. Veres Eszti a járda melletti kerítésnek esett neki, gyilkosa pedig a kocsiút sarában vágódott hanyatt.
A Zalai Közlöny tudósításából más részleteket is megtudhatunk:
A ház, amely előtt ez a szörnyűség történt, mint az először megmutatott cikkben is olvasható volt, akkor egy Zapletál Simon nevű borbélymester tulajdonában állt és nagyjából ott lehetett, ahol most a könyvtár hátsó bejáratához vezető kis lépcsőn kell lemenni. Ennek klinkertéglás udvarára a színház díszletmestere húzta be a két holttestet – úgy látszik, akkor még nem nagyon adtak a bűntény helyszínének biztosítására... Ott állták körül a bámészkodók, köztük a színészek és persze legalább egy újságíró is. Hogy ő mit írt a másnapi Zalai Közlönybe, legközelebb megmutatom, és elmesélem a további fejleményeket is.
A lényeg persze nem ez. Halálának oka, módja olyan, mintha egy gyenge amerikai krimit olvasnánk, de ez tényleg megtörtént...
A korábban egy kisebb társulatnál működő fiatal énekes-színésznőt még Dunaalmáson látta meg a nős, két gyermekes gazdatiszt és pusztító szenvedéllyel "beleszeretett". Követte, zaklatta a lányt, aki ekkor állítólag már menyasszony volt. Esztit elborzasztotta erőszakos széptevője és nagyrészt azért szerződött másik társulathoz, hogy megszabaduljon tőle. Így került Pécsre, s a pécsi színészekkel Kanizsára. Megkönnyebbült, hogy vége a rémálomnak, ám Joó István valahogy kiderítette tartózkodási helyét és a gyilkosság előtt egy héttel megjelent Kanizsán. A Koronában szállt meg (ma Fő út 7.) és ez alatt az egy hét alatt ismert alakja lett az éjszakai életnek, ugyanis masszívan végigitta a kanizsai éttermeket, kocsmákat. Esztit édesanyja kísérte különböző állomáshelyeire, Kanizsára is eljött vele. Anya és lánya nagy riadalomban éltek Joó felbukkanása óta. A Zala szerint olyan is előfordult, hogy Eszti, a színészekkel együtt vacsorázva – nyilvános étteremben – kénytelen volt elviselni Joó ismételt közeledéseit, amelyeket rendre visszautasított. Naiv és jóindulatú lányka lehetett, mert remélte, hogy sikerül leszerelnie. Még pénzt is adott az összes pénzét eldorbézolt férfinak, hogy utazzon el. Ám nem így történt. Szintén a Zala szerint egyik éjjel például Joó a színészek szállása előtt, revolverével kétszer a levegőbe lőve részegen üvöltötte: Megállj Eszti, véged lesz! (Hogy ezek tényleg így történtek, persze nem biztos, lehet, hogy ez a pár mondat bulváros túlzás – de mivel, mint írtam, a cikkekben lévő több tény alátámasztható, előfordulhat, hogy ezek az események is így estek meg).
Vasárnap este a színház műsorán Lehár Víg özvegye szerepelt, melyben Valencienne kisebb, de jelentős szerepét Eszti játszotta-énekelte. Az éjszakát édesanyjával rettegésben töltötte az Ipartestületi vendéglőben levő szállásukon. Ez, hogy rekonstruáljuk Eszti másnapi mozgását, éppen a Fő út és Kölcsey utca sarkán álló, azóta lebontott épületben volt, a Muskátli cukrászda mellett, ahol ma az üres helyet autóparkolónak használják. A végzetes hétfő reggelen Eszti és kolléganője innét igyekezett a színházba a Kölcsey utcán át. Már majdnem odaértek, amikor az Aréna felől, mindkét kezét zsebében tartva felbukkant a férfi. Eszti kolléganője, a baritonista felesége – diszkréten, vagy megijedve? – hátramaradt. A Zala szerint Eszti annyit mondott, hagyjon engem békén, próbára kell mennem, mire Joó előkapta zsebéből jobb kezét, melyben revolvere volt, s mielőtt bárki megakadályozhatta volna benne, szívenlőtte Veres Esztert. A következő pillanatban pedig önmagát lőtte halántékon. Veres Eszti a járda melletti kerítésnek esett neki, gyilkosa pedig a kocsiút sarában vágódott hanyatt.
A Zalai Közlöny tudósításából más részleteket is megtudhatunk:
Ma reggel egy másik színésznővel együtt épp a próbára mentek a Kölcsey-utcában, mikor eléjük állított egy elegáns fiatalember, aki szürke ruhát, sárga cipőt viselt. Nyájasan üdvözölte a nőket, mire Veres Eszti társa magára hagyta őket, hogy diszkréten beszélgessenek. Ekkor hirtelen előrántott a fiatalember egy 9 mm. bulldogrevolvert s evvel először Veres Esztire lőtt. A lövés a primadonnát a balkeblén érte, melyet összeroncsolt. Behatolt a szívébe, rögtön megölte. Azután saját magát lőtte főbe, a halántékán. Rögtön meghalt. Az előhívott orvos rögtöni halált konstatált. Mindkettőjüket egy ház udvarán terítették ki, ahol színész társai könnyezve állották körül a halott primadonnát s onnét vitték a hidegházba.
A ház, amely előtt ez a szörnyűség történt, mint az először megmutatott cikkben is olvasható volt, akkor egy Zapletál Simon nevű borbélymester tulajdonában állt és nagyjából ott lehetett, ahol most a könyvtár hátsó bejáratához vezető kis lépcsőn kell lemenni. Ennek klinkertéglás udvarára a színház díszletmestere húzta be a két holttestet – úgy látszik, akkor még nem nagyon adtak a bűntény helyszínének biztosítására... Ott állták körül a bámészkodók, köztük a színészek és persze legalább egy újságíró is. Hogy ő mit írt a másnapi Zalai Közlönybe, legközelebb megmutatom, és elmesélem a további fejleményeket is.
1 megjegyzés:
Várom!!!
Megjegyzés küldése