Szigeti József Nagykanizsán

Szigeti József (1892–1973) világhírű hegedűművész és zenepedagógus csodagyermekként indult és abban az időben többször megfordult Nagykanizsán, de járt nálunk később, hírneve teljében is. Mondhatni, városunk zenei életének történetében egy egész fejezetet alkotnak az ő megjelenései, amelyek a helyi sajtóból remekül nyomon követhetők.

Élt Nagykanizsán egy gabonakereskedő család, Blumenscheinék. Palotájuk ma is ott áll a Sugár út és a Rozgonyi utca sarkán. Úrnőjének, Blumenschein Vilmosné Kohn Hedvignek apja magán-zenetanár volt. Hedvig is remek zongorista lett; bár nem főfoglalkozású, mert a gazdag úriasszonyok életét élte, de tudását tekintve lehetett volna koncertező művész is – ez egyértelműen kiderül a kanizsai újságokból. Gyakran lépett fel elsősorban jótékony célú koncerteken és többször előfordult, hogy Nagykanizsára látogató profi énekesnek vagy hangszeres művésznek ő volt a zongorakísérője.

Nagykanizsa, Sugár út 12. A Blumenschein-palota

Nos, 1905-ben Szigeti József az ő, illetve Böhm Emil, az Irodalmi és Művészeti Kör kórusának akkori karnagya révén került Nagykanizsára. Nagy izgalommal böngésztem végig a hegedűművész emlékiratait, amely Beszélő húrok címmel még 1965-ben jelent meg, de abban sajnos nem említi ezt a kapcsolatot. Így a kanizsai sajtóra hagyatkozom ismét.

Az akkor 12 éves kisfiút, aki édesapjával érkezett városunkba. Blumenscheinék szállásolták el és  látták vendégül az előbb megmutatott házukban. Többrendbeli házimuzsikálásra is sor került ott azokban a napokban és a későbbiek során is. Részben, nyilván próbálni kellett a koncertekre, mert "Józsika" zongorakísérője Blumenscheinné volt. Koncert után viszont estélyt adtak a házigazdák, és ott is illett játszani a csodagyermeknek. De, mint Böhm Emil karnagy mesélte visszaemlékezéseiben, "csak úgy", a zene öröméért is muzsikáltak...

Ez volt az első híradás a Zala 1905. február 25-i számában:

Szigeti Jóska, ki ma szombaton este fog hangversenyezni a Kereskedő Ifjak Egyletének az estélyén, ma délben érkezett meg atyja kíséretében. A kis Jóska megnyerő megjelenésű, komoly fiú, arcáról lesugárzik a zsenialitás. Mindenesetre érdekes vendége Kanizsának a csodagyermek, kinek művészete még akkor is bámulatos, ha maga nem 11 éves, de háromszor annyi lenne is.

Annyi megjegyzést fűzök ehhez csak a pontosság kedvéért, hogy a kis művész ekkor 12 éves múlt. A Kereskedelmi Kaszinóban (ma Ady utca 7.) lépett pódiumra. Koncertjét rendkívüli érdeklődés előzte meg, a Zala szerint "tömegőrület" volt...

A Casino díszterme az estély alkalmából zsúfolásig megtelt. Midőn Szigeti Józsika megjelent az emelvényen, a közönség bátorító tapsokkal fogadta. A fiúcskának azonban nem volt szüksége a bátorításra; olyan nyugodtsággal tekintett körül, mint egy hadvezér, a ki tudja, hogy a győzelem elmaradhatatlan. És nem is maradt el. Szigeti Józsikának meghódolt az egész közönség. Mindenkit bámulatba ejtett Szigeti Józsika csodálatos művészete, melyet oly fényessé csiszolt a növendék mestere: Hubay zenetanár. Nagyrészt az ő érdeme lesz, ha maholnap országvilág Szigeti Józsikáról, mint a jelenkor egyik legzseniálisabb hegedűművészéről fog beszélni. Szigeti a következő darabokat adta elő: Wieniawsky: Hegedűverseny I. szám; Saint-Saens: Rondo capriccioso; Bach: Prelúdium; Hubay: Csárdajelenetek.[...]

Felesleges tán mondanunk, hogy minden egyes zeneszámot a közönség orkánszerű tapsviharral kísérte. Elismeréssel kell adóznunk Blumenschein Vilmosné úrnőnek is, ki Szigetit zongorán kísérte felülmúlhatatlan ügyességgel. – Bonyhádi Antónia kisasszony operarészleteket és több különféle hangverseny-darabot énekelt Pollák Miksa úr zongorakíséretével. [...] Az egész estély műsorát Szigeti és Bonyhádi töltötték be, tehát óriási nagy munkát végeztek és mégsem rajtuk látszott meg a kimerülés, hanem a közönségen, mely teljesen kimerült attól a sok tapstól és éljenzéstől, melylyel e kiváló szereplő művészi produkcióit kísérte. Hogy mily könnyedén veszi Szigeti Józsika általunk méltán csodált játékát, tán mi sem illusztrálja jobban, mint az a kijelentése, melyet hazamenetele előtt tett: „Most következik a dolog legnehezebb része: búcsúzni az ismerősöktől.” Csakhamar túlesett ezen a nehézségen is, mert a búcsú nem volt végleges. Közönségünk itt marasztalta Józsikát még két napig.

A hangversenyt tánc követte. Az összes jelenvoltak – úgy a táncolók, mint a nemtáncolók – egy igazán élvezetdús est emlékével távoztak.

(Zala, 1905. március 2.)

Röviden azért emlékezzünk meg a két másik fellépőről is: Bonyhádi Antónia néhány évig magán zenetanárként működött Kanizsán; egyébként Fejtő Ferenc nagynénje, szintén profi muzsikus (leendő) édesanyjának testvére volt, akiről később Fejtő "Tóni néni"-ként emlékezett meg Budapesttől Párizsig című önéletrajzi könyvében. Az őt kísérő Pollák Miksa (későbbi nevén Pásztor Miksa) pedig a kanizsai  zsinagógának félévszázadon át orgonistája, Pásztor Irma zongoraművész és tanár édesapja.

De térjünk vissza a 12 éves Szigeti Józsefhez és olvassunk bele a Zalai Közlönybe is (1905. márc. 4.):

Nehézségek őreá nézve nem léteznek. Duplafogások, üveghangok, szédítő gyors variációk oly könynyűséggel pattannak ki húrjából, mintha az ilyen mesterséget tanulni sem kellene. Hogy az ő ifjú lelkéhez közelálló zenedarabokat mély érzéssel is tud játszani és nemcsak tökéletes technikával, azt megmutatta a "Moszkvai esték" c. zenedarab előadásával. Óriási hatást ért el mesterének, Hubay Jenőnek Csárdajeleneteivel. Ezek a dallamok a közönségnek jó ismerősei, a szédítő technikát és a szép előadást annál jobban tudja megbírálni, mennél jobban ismeri az előadott darabot. A fiatal művészt Blumenschein Vilmosné kísérte zongorán és ezt oly zenei intelligenciával és annyira kedvére tette a kis művésznek, hogy minden szám után nyílt színen kezet csókolt neki. Nem kell említenünk, hogy Szigeti Józsit a közönség tüntető tapsokban részesítette.

A kis Szigeti másnap a Polgári Egyletben is fellépett (ma Sugár út 3.). Ennek a kaszinóénál nagyobb terme is zsúfolásig megtelt, pedig a kisfiú nem önálló koncertet adott, hanem közreműködött az Irodalmi és Művészeti Kör szokásos havonkénti felolvasó-délutánján egy mintegy félórás muzsikálással, szintén Blumenschein Vilmosné zongorakíséretével.

Azokban a napokban a csodagyermek jelenléte szinte minden mást "felülírt" Kanizsán, csak róla beszélt az egész város. Fellépései után Józsikát mindenki látni akarta, mindenkinek az volt a legfőbb vágya, hogy beszélhessen vele. A hölgyeké, hogy megcsókolhassák. Józsika pedig felelt minden kérdésre kedvesen, okosan, a nők csókjait pedig illedelmes kézcsókkal viszonozta.

S aki már 12 évesen ilyen felbolydulást idézett elő Kanizsán, azért kisfiú maradt. Szintén a Zala írta:

Másnap délelőtt négy-öt fiú társaságában karikázni látták Józsikát. A per-tu barátság már javában állott közöttük. A nap gyengéden sütött és Józsi kipirult arccal verte a karikát. [...] Józsi mosolygott és gyermek volt, mint rövid ismeretség után kebelbarátai: a Petik, Palik és Gyurik.

Fél év múlva, 1905 novemberében a kis művész ismét városunkba jött, akkor mestere, Hubay Jenő Carmen-fantáziájával kápráztatta el a közönséget.

1908-ban aztán képet kaphattak a kanizsaiak, hogy 16 éves korára milyen fokra fejlődött. Szigeti ekkor is a Kaszinóban játszott és ismét Blumenschein Vilmosnéval.

1922-ben már mint a genfi zeneakadémia tanára jött el újra. Koncertje elé a kanizsaiak akkora lelkesedéssel néztek, hogy nagyobb teremben kellett volna megtartani, mint a kaszinóé. A jelenlévők ekkor hallhatták tőle Bach Chaconne-ját is. Csak zárójelben: jó hete lehetett a kanizsai zenekedvelőknek, mert egy nappal korábban Dohnányi Ernő adott szólóestet a Polgári Egyletben...

Utoljára 1937. április 11-én, 45 éves korában játszott Szigeti József Kanizsán. Hangversenye része volt a helyi Kereskedelmi Kaszinó alapítása 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseményeknek. A Kaszinó vezetősége meghívta, visszaemlékezve három évtizeddel korábbi koncertjeire, s a világhírű művész úgy tűnik, tartotta akkora becsben Kanizsát, hogy szívesen el is jött. Zongorán leendő veje, Nikita Magaloff kísérte. Műsorán már Ravel, Sztravinszkij és Bartók művei is szerepeltek.

A koncertről Kádár Mihály, az akkor még fiatal Városi Zeneiskola szintén fiatal tanára írt recenziót a Zalai Közlöny április 14-i számába. Érdemes beleolvasnunk, mert fontos dolgokat mond el benne:

Műsorának két része két világ: Corelli, Bach, Beethoven után a mai szerzők színe-java: Bartók, Sztravinszkij, Ravel annyira ellentétek, hogy csak egy ilyen igazán nagy egyéniség tudja érzékeltetni az összefüggést közöttük, csak az ő szuggesztív erejű előadása képes egy estén megéreztetni (az örök emberinek, az időkön és korokon túl is aktuális megnyilatkozásoknak felismertetésére), hogy csak a kifejezési eszközök és a technika változik és fejlődik, a kifejeznivaló: az örök, emberi, mindig aktuális.

Szigeti hitet tesz amellett, hogy a zenetörténet nem állott meg a XIX. század végén, hogy ma is írnak zenét s ez a zene jó.

Ellentétben a legtöbb világjáró virtuózzal, keresett és talált is olyan előadási stílust, hogy Sztravinszkij féktelen, szilaj, parasztian barbár optimizmusú táncát és Bartók látszólag primitív népdalfeldolgozását olyan dobogó-képessé tette, mint a sok évszázados keresztény kultúrán nevelkedett Corellit, vagy Bachot. Szigeti virtuóz. Eljutott a hegedűtechnika olyan magasságaiba, hogy technikai problémái nem is lehetnek. De akik ott voltak a hangversenyén, láthatták azt az alázatos áhitatot, azt a hihetetlen felelősségérzetet, ahogy egy-egy műhöz közeledett, ahogy hozzáfogott a játékhoz, ahogy minden hangot, minden zenei gondolatot megfontolt és újraalkotott: ez egy érett, nagy művésznek alaposan átgondolt és a pillanat ihletében megszületett kinyilatkoztatása. Akik ott voltak, azoknak érezniük kellett, hogy ahogy egy-egy beethoveni díszítésnek egész új értelmet adott: az sokkal több, mint hegedülés, mint virtuozitás.

Így Szigeti kanizsai koncertjei egyúttal illusztrálják a magyar zenei életben végbement minőségi fejlődést, az 1905-ben még megrekedt ízlésvilág kitágulását, ami azért akkor már kezdett eljutni a mi kis városunkba is.
Lábjegyzet: Ennek ellenére szerintem Szigeti elég nagy kockázatot vállalt Sztravinszkij és Bartók műsorra tűzésével. Ha végignéznénk a Nagykanizsán mondjuk az 1920-as évektől koncertező nemzetközi rangú művészeket (elég sok volt!), az azért látszana, hogy ők többnyire biztosra mentek és erre a területre nem nagyon merészkedtek.

Előző számában a lap beszámolt arról a kedves epizódról, amely komolyan meghatotta a művészt: a koncert szünetében átadtak neki egy fényképet, amely őt ábrázolta rövidnadrágban, abból az időből, amikor még mint "Szigeti Józsika" először játszott Nagykanizsán...

Végül hallgassuk meg hangfelvételről a 16 éves Szigeti József játékát: