Így láttam A két Foscari-t 3.

2014. február 2., vasárnap

Folytassuk tovább a rendezői koncepció bemutatását:

Az operában két olyan jelenet van, ami a doge otthonában játszódik. Az elsőt a rendező az ebédlőbe képzeli: előttünk dobogón a színpad szélével párhuzamosan hosszú asztal, rajta tányér, kupa. Az asztal keskenyebbik végein magas támlájú gótikus székek. Ami ebben a csavar, az az, hogy a dobogó, ami éppen csak annyira nagy, hogy nem túl kényelmesen minden oldalról körbe lehet járni ezt a bútor-együttest, hátulról előre elég veszélyes szögben lejt. Itt zajlik le a doge első áriája, majd nagy drámai összecsapása menyével, Lucreziával.

Forrás: orf.at


Mindeközben bizony mozgás is van, Domingo már az ária alatt felkel, a kettős folyamán pedig mindketten jócskán mozognak. Amikor az asztal mögött van valamelyikük, az még stabil hely. De mindketten többször elmozognak az asztal másik három oldala mentén is, ráadásul hosszú slafrokban, ami bárhova beakadhat. Hogy mennyivel van alattuk a stabil padló, az a nézőtérről nem látszik, sőt, a hatás olyan, mintha ez a dobogó a nagy semmi fölött lógna... Bevallom, nekem az egész jelenetben a hideg futkozott a hátamon, végig attól féltem, hogy valamelyikük le talál potyogni vagy szánkázni...Próbáltam szuggerálni magamat, hiszen sok előadást lejátszottak ebben a díszletben, van gyakorlatuk a ferde dobogón navigálni, mégis bennem volt a frász - bár igazából csak Domingónak volt nagyobb prakszisa a dobogón való mozgásban, partnernőjének kevésbé. S hogy miért ilyen megoldást talált ki a rendező, amely pedig éneklési szempontból sem lehetett ideális? Gyanítom, képileg is próbálta a nézők fejébe vésni, hogy milyen ingatag és kényes a doge helyzete...

A következő videofelvétel a valenciai előadáson készült:
 





Ugyanez volt a helyzet az utolsó jelenetben, ahol a semmi fölött lógó lejtős dobogón egy mennyezetes ágy foglalt helyet. Az elején a doge bent fekszik az ágyban, fehér hálóingben, majd inasa jelentésére, miszerint itt vannak a Tizek, felkel és magára vesz egy bíborszínű köntöst, aminek rendkívül hosszú uszálya van. Ekkor kényszerítik lemondásra olyan álszent indokkal, hogy mivel már nem fiatal és annyi csapás érte mostanában, legjobb lenne ha visszavonulna a magánéletbe. A harmadik sorban ültem és bizony láttam, hogy Domingo, abszolút feltűnésmentesen, de szenvedett ezzel a slafrokkal, miközben az opera legdrámaibb jelenetét kellett neki produkálni. Persze csodálatosan produkálta, de nem kellett volna ennyire megnehezíteni a helyzetét, mert elég későn kanyaríthatta le csak a válláról a köntöst. Amúgy pedig mezítláb volt... ezt csak érdekességből mondom :)

Forrás: bachtrack.com


A képekből és a videorészletből szinte egyáltalán nem érzékelhető a dobogó lejtése, olyan képet pedig nem találtam, ahol az egész színpadkép látszana. A hálószobás képről legalább annyit le lehet olvasni, hogy a jobb oldali figurák, akik a színpad alapsíkján állnak, láthatóan lejjebb vannak; de a dobogó lejtése itt sem látszik. Pedig tényleg lejtett, méghozzá elég rendesen...

Legközelebb a rendező dramaturgiai változtatásaival foglalkozunk.

2 megjegyzés:

Andi írta...

Remek összeállítás! Szeretnélek megkérni hogy a Nabuccoról is készíts egy kis összefoglalót mielőtt megyünk, mert így sokkal átfogóbb képet alkothat az ember a darabról mintha csak elolvasná a történetét!

Kataliszt írta...

Köszönöm, Andi! Igen, már gondoltam rá, hogy majd a Nabuccóról is írok előzetest, bár nem ennyire hosszút, mint a Foscari-ról. A Foscari egyébként éppen azért lett ilyen terjedelmes, az előzetes is és a beszámoló is, mert magyarul alig volt róla irodalom. Így ahhoz, hogy egyáltalán valamennyire megismerjem a művet, kénytelen voltam a lehető legjobban belemélyedni, és akkor már meg is írtam, amit menet közben megtudtam róla :) A Nabuccóról sokkal jobban vannak rövidebb-hosszabb ismertetők magyar nyelven, de azért, azt hiszem, abból is megírom a magam változatát :)