A zeneszerető gyógyszerész

Práger Béla arcképe. Forrás: Tarnóczky Attila: Holmi

105 éve, 1909. május 19-én hunyt el Práger Béla, köztiszteletben és közmegbecsülésében álló nagykanizsai gyógyszerész. Az, hogy városunk zenei élete a 19. század utolsó negyedében olyan pezsgő volt, neki is köszönhető. Megérdemli, hogy megemlékezzünk róla!

Apja Práger Henrik kanizsai orvos. Ő maga 1844 körül születhetett, nagy valószínűséggel szintén Kanizsán, mert városunk egyik hírlapja, a Zalai Közlöny helyi születésűnek mondja. Bár többször is átnéztem a korszak egyházi anyakönyveit, eddig még nem akadtam születésének bejegyzésére, de a dolog megér egy újabb ellenőrzést...

Pályakezdőként Prágában, majd Bécsben dolgozott (ezek az adatok a Zalai Közlönyben 1909-ben megjelent rövid nekrológjából származnak, s ha helytállóak, akkor feltételezni lehet, hogy egyetemi  tanulmányait is e két város valamelyikében végezte). 1875-ben visszatelepült szülővárosába:

Zalai Közlöny 1875. aug. 19.

További élete bizonyítja, hogy a hírt megfogalmazó újságíró tényleg telibe találta az igazságot: Kanizsa kulturális és társas élete sokat nyert az ő tevékenységével...

Amúgy a Fekete Sas patikát, amelyet Práger meg is vásárolt, eredetileg a kanizsai ferencesek alapították még 1714 körül. Práger idejében először a ma már nem létező Deák tér 15. számú épületben működött, onnét néhány év múlva Práger Béla költöztette át a mostani Fő út 2. helyén álló korábbi épületbe, hogy aztán 1890-től, amikor ott is építkezés kezdődött, a Fő út 6. szám alatt, a földszint utcai részén működjön tovább. Ezeket a helyeket csak azért említem fel, mert sok hangversenyre akkoriban Práger Béla patikája árusította a jegyeket, úgyhogy a koncertlátogató közönség is sűrűn betért oda... A patika gyönyörű berendezése a második világháború után tett vargabetű után szerencsésen hazatért Kanizsára s most a Thúry György Múzeum állandó kiállításán megcsodálható:

Práger Béla, aki 1875-ös kanizsai vissza-telepedésekor harmincas évei legelején járt, hamarosan családot alapított. 1877 nyarán a helyi újság eljegyzéséről, majd október elején Zágrábban megtartott esküvőjéről adott hírt. Felesége Brodjovin Teréz. Négy leányuk született: Sarolta (1878), Ilona (1880), Margit (1882) és Erzsébet (1885). Évtizedekkel később, amikor Práger Béla komolyan megbetegedett, gyógyszertárát Erzsébet férjére, Neumann Aladárra íratta (vejei közül egyedül ő volt gyógyszerész).

Amúgy a lányok természetesen tanultak zenét - érdemes lenne egy külön posztot írni róluk. Itt csak annyit, hogy négyük közül Sarolta és Margit zongorázott, Ilona hegedült, sőt, Sarolta és Ilona kiválóan énekeltek is, mindezt a műkedvelőket jóval meghaladó színvonalon - gondolom, sok örömet szerezve ezzel édesapjuknak.

Práger Béla maga jól hegedült, ifjúsága idején néhányszor előfordult a neve a sajtóban, mint hangversenyen közreműködőé. De ezt a tevékenységét hamarosan felváltotta egy másfajta részvétel a zenei életben, ami úgy tűnik, még fontosabbnak bizonyult: ez pedig a szervező és a mecénás szerepe. Kanizsára való visszatérése után jó barátságban volt az ebben a blogban már jócskán "kitárgyalt" Rosenberg Ádámmal, akihez csatlakozott abban a törekvésben, hogy alapítsanak Kanizsán szimfonikus zenekart és énekkart és lendítsék fel a hangversenyéletet (amúgy, mivel mindkettejük apja orvos volt Kanizsán és nagyjából egyidősek is voltak, könnyen ismerhették egymást gyerekkoruk óta). Voltak ezen a téren részeredményeik, sikereik, de aztán Rosenberg Ádám elköltözött városunkból. Práger Béla viszont folytatta e törekvéseket, ha nem is zenekar létrehozását, hiszen ő nem főfoglalkozású muzsikus volt, hanem a hangversenyek szervezését.

Érdekes lenne megtudni, honnét eredhettek ehhez zenei kapcsolatai, de attól tartok, ez már nem fog kiderülni - annyi elképzelhető, hogy valószínűleg korai bécsi és prágai éveiből. Kanizsán azért volt egy-két társa ebben Rosenberg Ádámon kívül is, mint például az Ollop-fivérek közül a korábban néhány évet a bécsi zeneakadémián tanult Ernő, de Imre is, aki viszont rövid ideig mint operaénekes működött kisebb német színpadokon. Szerintem azoknak a kanizsai koncerteknek a szervezésében, amelyekre a Práger-patikában lehetett jegyet venni, kisebb-nagyobb mértékben benne lehetett Práger Béla keze (a koncertek más részére ugyanis elsősorban a könyvesboltok árulták a jegyeket). Ezt a feltételezést időnként alá is támasztja Kanizsa akkori két hírlapja, a Zala és a Zalai Közlöny, mert szerencsére előfordult, hogy "elkottyantották", kinek köszönhető a művész megszerzése és a hangverseny megrendezése... Az is nyilvánvaló, hogy Práger Béla mint mecénás is megnyilvánult az általa elősegített koncertek esetében. Konkrét leírás nincs erről, szintén csak sajtóbeli célozgatások, de valószínűleg mindannyiszor neki kellett a kockázatot anyagi szempontból vállalni: esetenként megelőlegezni a művész honoráriumát, vagy akár még kipótolni is saját zsebéből, ha a jegyek eladása nem fedezte a honorárium és a terembér, valamint a járulékos költségek, mint például egyéb közreműködők tiszteletdíja, zongorahangolás, ésatöbbi teljes összegét...

Következzen azon nagy koncerteknek a felsorolása, amelyek nagy valószínűséggel Práger Bélának (is) köszönhetően zajlottak le Nagykanizsán. Közülük az első, minden idők egyik legnagyobb hegedűművészének, Joachim Józsefnek kanizsai hangversenye igazolhatóan Práger Bélának és az Ollop-fivéreknek köszönhető, mint az a Zalai Közlöny 1880. február 5-i számában olvasható is volt:

1880. február 1. Joachim József hegedűestje
1882. június 5. Láng Fülöp áriaestje
1890. februárjában a Szlavianszkij orosz daltársulat estje
1890. június: a fonográf, mint új találmány bemutatása
1891. február 21. Vasquez-Molina grófnő áriaestje
1902. január 4. Willy Burmester hegedűművész estje

Még a Joachim-hangverseny előtt hirdették meg Wilt Mária, a híres operaénekesnő koncertjét 1879 novemberére. Már megvolt a pontos műsor, elkeltek a jegyek, amikor le kellett mondani az estet, mert Wilt Mária tüdőgyulladást kapott. A sajtó közhírré tette, hogy a jegyek árát a Práger-patikában lehet visszakapni. Az énekesnő aztán mégis eljött Kanizsára, de kilenc évvel később, 1888-ban sikerült újra megszerezni Rosenberg Ádámnak és Práger Bélának köszönhetően. 

A gyógyszerész Zala-újságbeli nekrológja még említ néhányat, mint általa rendezett, vagy általa is rendezett eseményt: a Firenzei vonósnégyes estjét, aztán egy nem pontosan azonosítható bécsi énekegyüttesét, sőt, a bécsi Burgtheater színművészeinek szavalóestjét.

Práger Béla életében külön fejezet illeti meg  Alfred Grünfeld, Európa egyik legjobb zongoraművészének kanizsai tartózkodásait és itteni hangversenyeit. Azt hiszem, erről a témáról egy külön posztot fogok írni, mert ha most nekiállok számba venni érdekes ittléteit, sosem érek a Práger Béla-téma végére...

Még megmutatom, hogy hol lakott Práger Béla és családja: ez pedig a Király utca 41. alatt ma is álló ház:

Saját felvételem 2009-ből az utca felől...

és udvar felőli képe, forrása: Tarnóczky Attila "Hol-mi"

Amikor ez az információ kiderült, elsőre nagy csalódást éreztem, mert, bár igazán nincs messze a városközponttól, de nagyon lepusztult a ház és az egész környék is... Nehéz elképzelni, pedig igaz, hogy valaha itt egyrészt egy jómódú, zeneszerető család élt, négy kisleány cseperedett fel rendszeres házimuzsikálás közepette, másrészt a családfő az általa Kanizsára hozott művészeket többnyire otthonában is vendégül látta. Közülük Alfred Grünfeld olyan szempontból is kiemelkedik, hogy ő nemcsak egy-egy este erejéig volt itt vendég, hanem mintegy negyedszázadon át rendszeresen, előfordult, hogy több hétig is.

Práger Béla igyekezett megmenteni a kanizsai zenei élet relikviáit. Őrizte például a város első felnőtt kórusa, az 1862-ben megalakult Kanizsai Dalárda anyakönyvét, amely, igaz, megcsonkított állapotban, de az ő halála után, özvegyének révén került a kanizsai múzeumba, ahol ma a gyűjtemény féltett és mutatós kincse. Sajnos, csak egy ócska saját felvételt tudok róla ide másolni:

A zeneszerető gyógyszerész életének 66. évében, 1909. május 19-én hunyt el agyszélhűdésben. Az újságok szerint az addig viruló egészségnek örvendő férfi egy évvel korábban kezdett betegeskedni, akkor gyógyszertárát vejének adta át. Özvegye majdnem három évtizeddel túlélte...

Halálakor a Zala című lap újságírója idősebb embereket kérdezett meg, hogyan emlékeznek a fiatal Práger Bélára. Azt mesélte róla egy barátja, hogy "derék magyar érzésű ember volt. Magyar ruhában, sarkantyús csizmában járt, snájdig ember volt, mindig lóháton járt." Az újságíró felemlegette szerepét Kanizsa évtizedekkel korábbi zenei életében:

Ezek voltak fiatal éveinek külső jellemzői. Egy értékes ember tartalmas lelki életére az a szerep világít rá, melyet Práger Béla mint a művészetek egyik nagykanizsai mecénása vállalt. [...] Eljár az idő. A divatból kimegy a magyar csizma és a társasélet középpontjaiból kiöregszenek az egykori oszlopok. [...] Halálának híre mindenhol, ahova elhatott, mély részvétet keltett.

Práger Béla és családjának sírja az izraelita temetőben

Én pedig azt gondolom, hogy Práger Béla szerencsés ember volt: jó időszakban született, hiszen aktív életének folyamára nem estek világháborúk és más történelmi kataklizmák. Tanulhatott, dolgozhatott - eredménnyel, közmegbecsüléssel és mellette élhetett zeneszeretetének. Ezért anyagi áldozatokat is vállalt, bár nyilván olyan helyzetben volt, hogy gond nélkül megtehette. Volt szép családja; mondjuk azt el tudom képzelni, hogy azért szerette volna, ha egy fia is születik... Nyilván neki is megvoltak a maga nehézségei, és ennek a szerencsés helyzetének úgy nem is lehetett tudatában, mint mi, az utókor, akik már tudjuk, hogy például 1914-ben vagy 1944-ben mi következett...