Hevesi Sándor és a zene 1.

Hamarosan egy szép, mondhatni kerek évforduló lesz: háromnegyed évszázada, 1939. szeptember 8-án hunyt el Hevesi Sándor.

Forrás: Hevesi Sándor Színház

Rendkívül erős kötődése volt a zenéhez, ezt próbálom áttekinteni egy minisorozatban.

A nem-kanizsai olvasók kedvéért mondom, annyira talán nem köztudott, hogy Hevesi - eredetileg Hoffmann - Sándor Nagykanizsán született 1873. május 3-án. Apja, Hoffmann Mór Nagykanizsa kultúréletének ismert és megbecsült alakja volt: tanári működése mellett ifjúkora óta folyamatosan publikált, közel negyven (!) önálló kötete jelent meg: tankönyvek, pedagógia, publicisztika, irodalomtörténet, társadalomtörténet. Aktív évtizedeiben összesen hét kanizsai újság, folyóirat szerkesztőjeként vagy társszerkesztőjeként is tevékenykedett. Bennük rendszeresen tudósított a kisváros színházi eseményeiről is.

Négy gyermeke - Hevesi Sándor és három húga - művelt, meleg és toleráns otthonban nőtt fel. Sándor a híres kanizsai piarista gimnáziumba járt, ott érettségizett 1890-ben. Ekkor aztán a fővárosba költözött továbbtanulni és végleg ott is maradt. Családja még sokáig Kanizsán élt, akkor is, amikor az elszármazott fiú már elismert rendező volt. Csak miután apja, aki időközben "sima" tanárból a polgári iskola igazgatója lett, nyugdíjba ment, költözött fel a család a híressé vált fiúhoz.

Hoffmann Mór. Forrás: Hol-mi

Apja révén, aki alapító tagja volt az első kanizsai kulturális társaságnak, diákkorában Sándor rendszeresen tudta látogatni a színházi előadásokat. Akkoriban Kanizsán a színházi életet különböző - hol jobb, hol rosszabb - színtársulatok vendégszereplései jelentették, akik általában több hétre a városba települtek és szinte minden nap tartottak előadást. Utána viszont hónapokig, esetleg egy évig néma csönd, csak a helyi műkedvelők léptek közben színpadra. Ám nemegyszer előfordult, hogy egyik-másik színtársulat országos hírű vendégszereplőt is meg tudott hívni. A hangversenyélet viszont meglehetősen erős volt: a 19. század utolsó két évtizedében gyakran országos és nemzetközi hírű muzsikusok jöttek Kanizsára hangversenyezni és nagyon aktívak voltak a helyi muzsikusok, magán-zenetanárok és a jó színvonalú műkedvelők is.

Röviden összefoglalva a hátteret, ilyen kulturális környezetben nőtt fel a fiú.

Már gyermekkorában elbűvölte a színház és a zene világa. Az alábbi sorokat egy visszaemlékezésében írta a Színházi Élet 1935. évi 43. számában:

Mint a legtöbb gyereknek olyan szenvedélyemmé vált a színház, hogy csináltam egyet magamnak. Színpadot, bábukat, jelmezeket, szöveget, játékot, mindent magam produkáltam. Kisgimnazista koromban Kisfaludy Károly volt a kedvenc íróm. [...] Szegény apám [...] bankigazgatót, szóval gazdag embert akart belőlem nevelni, ami oly kevéssé sikerült neki, hogy elvégeztem a jogot és a filozófiát [...] Némi vigasztalást vont ki abból a "szerencsés",  rám nézve ellenben igen kellemetlen fogyatkozásomból, hogy raccsolok, mert szilárd meggyőződése volt, hogy e raccsolás nélkül megszöktem volna hazulról s beálltam volna egy vándorszínész-truppba, akár színlaphordónak, olyan viharos szenvedélyem volt a színház már ötéves korom óta. Emlékszem, egyszer apám éppen azon kapott rajta, hogy uszályos ruhát varrtam valamelyik bábszínházi primadonnám számára, mire ő anyámhoz fordulva keserűen jegyezte meg: - Nem értem én ezt a gyereket! Mi lesz belőle, szabó? Ez vagy varr, vagy olvas...!

Természetesen tanult zongorázni, mint ahogy akkoriban szinte minden polgári családban szokás volt a gyerekeket zenére taníttatni. Sándor kifejezetten tehetségesnek bizonyult, olyannyira, hogy érettségi után a Zeneakadémiát célozta meg, zongoraművész szeretett volna lenni. Életének erről a korszakáról már röviden megemlékeztem itt a blogban a Liszt Ferenc és Nagykanizsa egyik epizódjában. A Zeneakadémiai felvételi vizsgára őt előkészítő zongoratanárnője ugyanis nagy valószínűséggel korábban Liszt Ferenc tanítványa lehetett - kanizsai származású volt, úgy hívták, hogy Rózsavölgyi Szidónia.

Nos, érettségi után a fiatalember sikeres felvételi vizsgát tett a Zeneakadémián. Megállapították egyébként róla, hogy abszolút hallása van...  Azonban apja bármennyire is aktív volt Kanizsán, nem keresett annyit, hogy finanszírozni tudja fia zeneakadémiai képzését. Így Hevesi - biztosan fájó szívvel - a Kereskedelmi Akadémiára iratkozott be, hogy minél hamarabb kenyérkereső lehessen - és talán, hogy valóra váltsa apja terveit, aki szerette volna, ha fia jövedelmezőbb foglalkozást választ, mint ő. Hevesi nem tudta azonban megtagadni önmagát, s mert a bölcsészettudományok és a színház legalább úgy érdekelték, mint a zene, átiratkozott a bölcsészkarra, amit aztán nagy anyagi nehézségek közepette végzett el. Hogy próbáljon némi pénzt keresni, egyetemistaként színikritikákat kezdett írni. Ezen a téren olyan színvonalat produkált, hogy hamarosan neves fővárosi lapok alkalmazták állandó munkatársnak. Miután kifejtette véleményét, hogy hogyan is kellene Shakespeare-t rendezni, Beöthy László, a Nemzeti Színház akkori igazgatója a szaván fogta és 1902-ben rendezőnek szerződtette.

Így indult el Hevesi Sándor színházcsinálói pályája, ami aztán korszakossá vált a magyar színházi kultúra történetében.

Pályafutása során zenei képzettségének és hangszeres tudásának rendkívül nagy hasznát vette, különösen mint a Népszínház-Vígopera, majd az Operaház főrendezője. De a Thália Társaság művészeti vezetőjeként, majd pályafutásának csúcsán, a Nemzeti Színház igazgatójaként is, amikor a műsorpolitika és a színjáték összes alkotóelemének  - beleértve a zenét is - gyökeres megváltoztatásával, újra-értelmezésével igazi reformot hajtott végre, szintén tudott támaszkodni zenei képességeire és ismereteire.

Zenei szempontból természetesen az  Operaház főrendezőjeként volt a legközvetlenebb a kapcsolata a muzsikával. Ott sem tagadta meg önmagát, az egész légkört megújította, felfrissítette a régi "poros" rendezéseket. 22 operát és balettet állított színpadra vagy rendezett újra az 1902 és 1904 közti években. Ez a korszaka több kifejtést is megérne, hiszen rendkívüli hatása volt a magyar operajátszásra. Azt hiszem, még a mai, jó évszázaddal későbbi operarendezők is nagyrészt az ő köpönyegéből bújtak ki... Ám mivel pályája nagy részében prózai darabokat rendezett, erről az oldaláról kevés szó esik.

Élete utolsó éveiben Hevesi - származása következtében - erőteljes támadásoknak volt kitéve; ürügyként újító szellemét, tevékenységeit használták, túl modernnek minősítve törekvéseit - bár egész biztosan ez a szellem maga is zavarta ellenfeleit. A Színészkönyvtár életrajzi oldalán erről részletesen olvashatunk. Cukorbeteg lett, és a munka hevében sokszor nem figyelt kellőképpen a diétájára... 66 éves korában halt meg.

Legközelebb néhány érdekes történetet mesélek el Hevesi Sándor és a zene kapcsolatáról :)