A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ketting Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ketting Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése

A Medgyaszay Ház története 5.

2017. február 17., péntek

0 megjegyzés

A Városi Színház 1927-es megnyitásával Nagykanizsa egy újabb hangverseny-helyszínhez is jutott, bár a koncertek nagy részét továbbra is a Polgári Egylet nagytermében (Sugár út 3.), illetve a Kaszinóban (Ady utca 7.) tartották. A fontosnak, reprezentatívnak számító eseményeket azonban itt rendezték meg.

Forrás: Közti.hu

A színházterem többször is volt tanúja az Irodalmi és Művészeti Kör keretében működő énekkar és szimfonikus zenekar fellépéseinek. A zenekart 1921-től 1936-ig (közben kis megszakítással), a kórust 1924-től három évtizeddel későbbi megszűnéséig a polgári iskola tanára, majd igazgatója, Ketting Ferenc vezette.

Az itt látható két csoportkép még 1925-ben készült. Ketting Ferenc mindkettőn az első sor közepén ül.


A vegyeskar a Színházi Élet 1925. 2. számában



A zenekar a Színházi Élet 1925. 52. számában


Ketting már a színház megnyitása előtt olyan hangversenyekkel lépett Kanizsa közönsége elé, mint 1925-ben a teljesen helyi erőkkel megvalósított Teremtés című Haydn-oratórium keresztmetszete (ebből az alkalomból készült a két fenti fénykép). Az 1930-as évek második felére kórusát az ország egyik legjobb vegyeskarává tette, amely országos versenygyőzelmek után 1940-ben a Király-díjat is elnyerte. Ketting volt Kanizsán az új magyar zene első propagátora. 1938 májusában a színházteremben ő rendezett először kizárólag Kodály Zoltán műveiből álló hangversenyt, ahol olyan remekművek hangzottak fel vezényletével, mint a Jézus és a kufárok és a Liszt Ferenchez (két évvel később ezek interpretációja hozta el a kórus számára a Király-díjat), a Mátrai képek vagy a Székely keserves.
Ketting Ferenc személyéhez kapcsolhatóan a város zenei életének nagyon fontos eseményei zajlottak a színházban 1937 és 1942 között: az Éneklő Ifjúság hangversenyei. Ketting volt e zenei mozgalom dél-zalai meghonosítója. Az első, 1937. június 7-én megtartott hangverseny előtt a tanár-karnagy terjedelmes cikket írt a Zalai Közlönybe Mi is az az Éneklő Ifjúság? címmel, amelyben Kodály elveinek pontos és közérthető ismertetését és értékelését adta. Az első koncerten részt vett valamennyi kanizsai iskolai énekkar, valamint hat környékbeli falusi elemi iskola kórusa. A színházteremben tartott hangverseny után nyolcszáz gyermek az épület lépcsőin állva, Ketting Ferenc dirigálásával összkarként két kánont énekelt.


A város, pontosabban az Irodalmi és Művészeti Kör szimfonikus zenekara is Ketting karnagysága alatt élte legjobb korszakát, s legtöbb koncertjüket a színház-mozi színpadán tartották.
Az együttes teljes története egy hosszú, hullámhegyekkel-hullámvölgyekkel teli folyamat, működési szünetekkel és többszöri újraindulással. Két világháború közötti időszakát erősen meghatározta az 1926-ban megalapított zeneiskola és tanárainak léte Vannay igazgatóval az élen, s az iskola által lassan kinevelt utánpótlás, valamint Kanizsa meghatározó két zenei egyénisége, Ketting Ferenc és Vannay János együttműködésének problémái. E problémák alaphangját Vannay adta meg, amikor 1927-ben egy országos zenei szaklapba írt cikkében megkülönböztetés nélkül műkedvelőnek minősítette Kanizsának a zeneiskola megalapítása és a színház felépítése előtti zenei életét. Hamarosan át is vette a zenekart, ám bármennyire is kiváló karnagy volt, elrontott kapcsolatát nem tudta helyreállítani az Irodalmi Körrel, így néhány évig újra Ketting lett a karnagy - aztán pár év múlva megint Vannay... Krátky polgármester próbált köztük közvetíteni, előfordult, hogy sikerrel, mert volt néhány közös produkciójuk, de a meghatározó érzés sajnos az ellentét maradt...



1945-ben az Igazoló Bizottság Vannayt megfosztotta igazgatói posztjától. Utóda a zeneiskola és a szimfonikus zenekar élén Ivánkovits Ferenc hegedűtanár lett. Az ő vezetésével is több szépen sikerült koncertet hallhatott a színházban a közönség.

Helyi együttesek és művészek mellett nagynevű magyar és külföldi zeneművészek is felléptek a színházteremben. Egy nagy botrány is kitört, a világhírű cseh hegedűművész, VASA PRIHODA 1933. október 25-i koncertjén.



Ez az eset megérdemel majd egy részletesebb posztot, így most csak összefoglalom a történteket:
Prihoda magyarországi hangversenykörútját megelőzően a mélypontra süllyedtek a magyar-cseh kapcsolatok: Prágában betiltották a magyar nyelvű napilapot s számos más magyarellenes intézkedést is hoztak. A Trianon miatti amúgy is elkeseredett hangulatban a cseh művész Szegeden és Sopronban meghirdetett fellépéseit lemondták. Kanizsán egy új, tapasztalatlan vállalkozó rendezte azt a bérleti sorozatot, melynek Prihoda koncertje volt az első része, aki nem követte ezen városok példáját. A művészt hatalmas füttykoncert fogadta, amikor színpadra lépett. Többszöri kísérletezés után, Krátky polgármester személyes közbeavatkozása révén végül eljátszhatta műsorát, de a mozikertben folytatódott a tüntetés. A művészt - testi épségét féltve - rendőri kísérettel vitték ki a vasútállomásra és tették fel az éjféli gyorsra, pedig eredetileg Kanizsán akart megszállni. A botrány miatt a polgármester a városházi alkalmazottaknak megtiltotta, hogy e bérlet további hangversenyeit látogassák...

Még egy plakát a színház hangverseny-életéből: 1929. február 4-én adott dalestet a Kanizsáról elszármazott, magánének tanárként és koncerténekesként egyaránt ismert Jakoby Antal:



Legközelebb néhány reprezentatív rendezvényről fogok mesélni, amelyek szintén a Medgyaszay Ház színháztermében zajlottak le.

Kodály Zoltán és Nagykanizsa

2012. március 6., kedd

0 megjegyzés
Ma 45 éve, 1967. március 6-án hunyt el Kodály Zoltán.
Némi kis kapcsolat Nagykanizsához is fűzte, az évforduló alkalmából ezt szeretném feleleveníteni.

Történt, hogy élt és működött kis városunkban egy rendkívüli tanárember, akit azóta sajnos szinte teljesen elfelejtettek, pedig nem ezt érdemelte... Ketting Ferencnek hívták, egyszer majd írok róla részletesen. De most Kodály kapcsán emlegetem fel, mert ő volt a legfőbb összekötő kapocs.
Ketting Ferenc a polgári iskola tanára, majd igazgatója volt Nagykanizsán, s mellette az Irodalmi és Művészeti Kör vegyeskarának karnagya 1921 és 1945 között. Ezen időszak alatt a kórust az ország egyik legjobb amatőr énekkarává fejlesztette. Több országos kórusversenyen szerepeltek nagy sikerrel, és pályafutásuk koronájaként 1940-ben elnyerték a Király-díjat. Ez volt akkoriban a magyar kórusok "Oscar"-ja. Ezeken a kórusversenyeken természetesen Kodály is ott volt, többször hallotta a kanizsai kórust és előfordult, hogy páholyába hívatta Kettinget és ott gratulált neki. Kodályról lehet tudni, hogy a dicséretet nagyon szűkösen mérte, így a kórus és karnagya tényleg nagyon jó lehetett, ha ezt megtette...
Ketting volt egyébként Kanizsán az 1930-as évek második felétől a kodályi "Éneklő Ifjúság" mozgalom meghonosítója és ő rendezte városunkban az első, csak Kodály műveiből álló hangversenyt is.
1945-ben aztán feloszlatták a Kör pompás kórusát, ám a tagság egy része "beépült" az akkoriban jobban preferált vasutas kórusba és maga Ketting Ferenc is ott folytatta, már nyugdíjas tanárként karnagyi tevékenységét.
A vasutas kórusnak is jeles múltja volt egyébként, az 1900-as évek óta működtek sikerrel, majd 1945-ben újra szerveződtek. A vasutasok megkaptak egy, a bombázások következtében romossá vált házat azzal a feltétellel, hogy majd ők helyreállítják. Ez lassan-lassan meg is történt, de már a romeltakarítás időszakában a kórus- és színjátszó-próbák is elkezdődtek. Az 1960-as évek közepéig nagyon virágzó kulturális élet folyt azon falak között, amely ma is a vasutasok művelődési háza s ahol újra meglehetősen pezseg az élet – ez a Csengery út 67.

Kodály 1952-ben
Hogy kinek jutott eszébe az 1950-es évek elején, hogy a művelődési ház és egyúttal a kórus névadójául Kodály Zoltánt kérjék fel, ma már nem tudható, de én gyanítom, hogy az ötlet a kórusvezető Ketting Ferenctől származhatott. A kanizsai vasutasok levelet írtak ez ügyben a Mesternek. És Kodály 1954 májusában valóban beleegyezett a névfelvételbe! Ez hatalmas dolog volt, ugyanis Kodály ezt igencsak ritkán és indokolt esetben tette meg, mert nem akart maga köré személyi kultuszt kiépíteni. Sajnos, üzenetének nyoma veszett, ám az elképzelhető, hogy valahol, valakinek a szekrénye mélyén lappang,  régi családi papírok között... Kodály leveleinek 1982-ben megjelent gyűjteményéből annyi kiolvasható, hogy 1954 májusában valóban írt Nagykanizsára a kultúrotthon vezetőségének – minden bizonnyal ez volt a névfelvételbe beleegyező levél. De úgy látszik, fogalmazványa vagy másolata a zeneszerző hagyatékában sem maradt fenn.

Szerintem Kodály beleegyezését három dolog motiválhatta. Az egyik: a vasutas kórust akkoriban vezető Ketting Ferenc személye. A másik: saját édesapja, aki vasutas volt; Kodály Frigyest egyébként Zoltán fia születése után nem sokkal léptették elő "teherleadási pénztárnok"-ból állomásfőnökké s maga Kodály éppen egy állomásépületben (a kecskemétiben) született... A harmadik: az a kapcsolat, amely Kodályt a Kanizsához közeli Kiskomáromhoz (ma Zalakomár településrésze) és onnét származó kedves növendékéhez, majd barátjához, Péczely Attilához és családjához fűzte – gyanítom, ők is eszébe jutottak a felkérés kapcsán.

Elolvasva az akkori lapokat, a híradásokból az rajzolódik ki, miszerint Kodály megígérte, hogy eljön az 1954. szeptember 18-ra meghirdetett névadó ünnepségre. Ez aztán sajnos nem következett be, mert nem sokkal korábban Emma asszony súlyos combnyaktörést szenvedett és Kodály hosszú hónapokon át minden idejét feleségével töltötte a kórházban. 

A megyei lap részletesen tudósított a jeles alkalom lefolyásáról. A szokásos beszédek mellett Ketting Ferenc vezetésével természetesen Kodály-műveket énekelt a kórus. Felhangzott a Köszöntő (Serkenj fel, kegyes nép...), a Mátrai képek és az Esti dal. A vasutaszenekar egyveleget játszott Verdi Trubadúr című operájából, majd a színjátszók A két kapitány című operettet mutatták be. Az újságíró az ünnepély szünetében több "egyszerű" vasutassal beszélgetett: az ő elmondásuk szerint Kodály azt üzente Nagykanizsára, hogy a népművelési otthon, mely az ő nevét viseli, az igazi művészet otthona legyen, s ha megtudja, hogy benne jampi muzsika hangzik el, vagy jampi táncot járnak, saját kezével kaparja le nevét az épületről...
(Zala, 1954. szept. 24. 3.oldal)
Hogy a "jampi" kitétel tényleg szerepelt volna Kodály levelében, persze nem biztos, előfordulhat, hogy ez már némi "folklorizálódás" :) Ám az üzenet lényege minden bizonnyal igaz, hiszen Kodály máshol is ezt szabta feltételül: méltónak kell maradni ahhoz a szellemiséghez, amit a neve képvisel.
Aki mára nem ismerné a szót: az értelmező szótár szerint  a jampi divatmajomként öltözködő, feltűnősködő léha fiatalember. Azt már én teszem hozzá, hogy ezt a megjelölést kifejezetten az ötvenes években használták, bár mostanában, a "retro" divat idején itt-ott újra hallani.

A vasutas kultúrház hivatalos neve most VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház. Előcsarnokában 2007 decemberében, a névadó születésének 125. évfordulóján avatták fel Kodály Zoltán fából faragott mellszobrát, Csávás Csaba alkotását:



Záró zenénk pedig Kodály Zoltán: Köszöntő című vegyeskara, amit a vasutas kórus is énekelt a névadó ünnepségen: