A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berlin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berlin. Összes bejegyzés megjelenítése

Primadonna mint blogger 2.

2016. április 9., szombat

2 megjegyzés
Erdősy Eugénia 1880-ban


Folytassuk a csemegézést Erdősy Eugénia, a Nagykanizsáról Berlinbe származott operettprimadonna hazaküldött írásaiban.






A második csevegésben, melyet 1882. március 26-i dátummal küldött el a Harmonia szerkesztőségének, sokat beszél Lola Beth, a fiatal lengyel-zsidó származású énekesnő vendégszerepléséről, aki a berlini udvari opera színpadán Elzát énekelte a Lohengrinben.



Lola Beth is Marchesi asszony mesteriskolájában tanult, mint Eugénia, később aztán egészen a Metropolitan operáig jutott. Eugénia nehezményezte, hogy Lola berlini fellépéseit túlságosan nagy sajtókampány előzte meg. Kicsit hosszasabban idézem a mondatait, hogy ismerkedjünk hősnőnk stílusával, szakmai véleményével és finom humorával:

A porosz fővárosnak nagy eseménye volt tegnapelőtt este. Nem Bismarck herceg mondott le ötvenkettedikszer, ennél is nagyobb: Lola Beth kisasszony lépett fel először, mint "Elza". Rég tapasztalt dolog, hogy a teljesen ismeretlen nagyságoknak mindig árt az, ha előre rengeteg hírét trombitálják s az igazgatók és ezzel foglalkozó egyéb urak mégis folyvást teszik ezt, legtöbb esetben az illető művész vagy művésznő tudta nélkül.
Aki tudja azt, hogy Lola Beth csak tizenkilenc éves, bizonyára nem fogja azt várni tőle, hogy Pattit, Luccát vagy Wiltnét lefőzze, pedig a hirdetett milliónyi bámulatos tulajdonságok után mindenki azt várta tőle. A lapok egyébbel sem voltak tele napok óta, mint Lola Beth hangjával, szépségével, sokan aztán már előre azon szándékkal mentek oda, hogy lehetőleg csalódjanak s elmondhassák, hogy "na, hát ez az a híres Lola Beth?"

Pedig ez annyit emlegetett fiatal művésznő nemcsak kitűnő, de mondhatni tüneményszerű énekesnő. Ha előre nem tesznek neki ily képzelhetlenül rossz szolgálatot a várakozás égbe csigázásával, bizonyára egész Berlin el lett volna ragadtatva Lola Beth által. Akkor őt magát is gyönyörűnek találták volna, míg így arcvonásait egyenként kritizálva kijelentették, hogy ragyogó szép szemeit leszámítva szabálytalan arc és csak csinos. Oh, azok a goromba kritikusok!
Lola Beth az én kedves kis lengyel kollegám, szintén Marchesi-tanítvány. Hangja szép, zengő, behízelgő lágyságú, bámulatosan tiszta. Énekiskolája természetesen kitűnő. Ő maga óhajtaná a drámai énekszakot betölteni, hangja azonban inkább utalja őt a líraira, ha ugyan nem fejlődik még s nem tömörödik meg később. Szép magas alak telt idomokkal, kifejező szép arccal, melynek ragyogó ékszerét a fennebb érintett sugárzó szempár képezi. Eltagadhatatlanul igen tetszett de még jobban tetszik, ha a várakozást nem csigázzák úgy föl a kezdő énekesnő iránt.

Lola Beth egy 1898-as újság címlapján


Lola Beth egyébként 1899-ben Nagykanizsán is járt és áriaestet adott a Kaszinóban. Ekkor Eugénia már a kanizsai temetőben nyugodott.

Eugénia írásainak az aktuális eseményeken túl másik fő témája a Berlinben működő vagy vendégszereplő magyar színészek, énekesek, muzsikusok. Emleget két operaénekest, akik éppen Boieldieu: Párizsi János című operájában lépnek fel. A címszereplő egy bizonyos Ernst: keresztnevét nem mondja, csak annyit, hogy korábban a budapesti Nemzeti Színháznak volt széphangú tenoristája és szintén keresztnév nélkül Pollak kisasszonyt, "a kis magyarnő"-t (die kleine Magyarin), aki ugyanebben az operában az apródot énekelte. Őt ezekkel a szavakkal dicsérte:

A kedves művésznő megigézi a berlinieket, kezdenek érte bolondulni. Előadását oly hév, oly bensőség jellemzi, hangja oly kedves csengő, egész egyénisége oly szerény, hogy a berlinieknek csakhamar kedvence lőn.

A hölgy valószínűleg Therese Pollack (1854-1937) szoprán énekesnő volt, aki, miután Siegmund Weltlinger hőstenorral kötött házasságából gyermeke született, visszavonult a színpadtól. Hogy ő mitől volt magyar, nem tudom, esetleg működhetett korábban Magyarországon valamelyik németül játszó társulatban. Az Ernst nevű tenoristának nem akadtam nyomára.

Elmeséli Eugénia, hogy saját színházában, a Frigyes-Vilmos-ban sem ő az egyetlen magyar:

Különben, mellesleg mondva, vagyunk itt magyarok szép számmal. A különböző színházaknál annyi jó magyar van, hogy kitelnék belőlünk egy ici-pici magyar légió. Íme a "Furcsa háború" első előadásán, melyet a szerző Strauss maga igazgatott, hárman énekeltünk magyarok. Szika, a Frigyes Vilmos színház primo uomoja, a Budapesten is ösmert tenorista: Wellhof, kiben német neve után senkise gondolna magyart s végül, majd elfelejtem, csekélységem, ki Strauss személyes kívánságára énekeltem Elza szerepét (de nem "Lohengrin-ből). Még a díszletfestőnk, Kilányi is magyar.

Azt hiszem, némi jegyzetet kell fűznöm ehhez a bekezdéshez is. A furcsa háború (Der lustige Krieg - szó szerint Vidám háború-nak is szokták fordítani), a Keringőkirály, ifj. Johann Strauss friss operettje volt; Bécs után ez a berlini előadása volt az első külföldi bemutatója. Premierjét maga a szerző vezényelte és valóban az ő személyes kívánságára kapta benne Elza, a hollandi menyecske szerepét Erdősy Eugénia. Itt hősnőnk megenged magának egy kis iróniát, miszerint nem a Lohengrin Elzájáról van szó. Ha már akkor létezett volna, ide biztos kitett volna egy szmájlit :)
És a két úr, akiket említ:

Reinhold Wellhof (1850 Kronstadt - 1909 Berlin) német színész és énekes. Nyilván nem volt magyar, ám volt köze Magyarországhoz, s ez Eugéniának már elég volt, hogy honfitársnak minősítse. Pályáját Temesváron kezdte, később egy vándorszínész társulattal Délmagyarországon is játszott. 1877/78-ban színész és rendező Sopronban, onnét került Berlinbe. Szerepköre táncoskomikus volt.

A másik említett kollégának már a neve is magyar: Szika János (1844 Pest -1916 Bécs). Szika Jani néven is közismert volt. Orvosnak készült, de pályát módosított, először a pesti német színházban játszott, majd Bécsbe került. Ő volt az első Eizenstein Johann Strauss Denevérjének Theater an der Wien-beli ősbemutatóján, s ahogy egy régi lexikon írja, ezzel egy csapásra Bécs kedvence lett. 1880-ban Berlinbe szerződött, Eugénia színházához, így számos előadásban partnerek lettek. Róla több joggal el lehetett mondani, hogy magyar, mint Herr Wellhofról: Jani Bécsben például több magyar, illetve magyar vonatkozású szerepet is játszott. Berlinben is népszerű volt, mint színháza első tenoristája, "primo uomo"-ja.

Szika Janit második csevegésében is megemlíti Eugénia, s így jellemzi:

Itt van például Szika, e pompás hangú, szép színpadi alakkal és temperamentummal bíró tenorista...

Szerencsére találtam róla is egy fényképet, így megszemlélhetjük szép színpadi alakját (Johann Strauss: Egy éj Velencében című operettjében, partnere Marie Geistinger):

Forrás: M. Prawy: Johann Strauss. Bp., Atheneum 2000


Két csevegésében Eugénia magáról is ejtett el infókat. Megerősítette pl. azt az eddigi ismeretünket, hogy Mathilde Marchesi volt a tanára; azt is, hogy maga Johann Strauss ragaszkodott személyéhez a Lustige Krieg berlini bemutatóján. Egy hasonlatából azt a teljesen magánjellegű apróságot is megtudhatjuk, hogy úszni tanult. Tréfásan idézi fel az emléket:

... mi is ússzunk az árral, "ájnc", "cváj", "ki a fő a vízbúl, etyenesd!" - mint egykor úszómesterem mondotta.

Amennyire tudom, ez a "mester" nem túl jó módszerrel oktatott, mert úszáskor éppen nem kiemelni kell a fejet a vízből, de ez más kérdés... Hogy Eugénia hol tanulhatott úszni? Tudjuk, hogy volt egy nyaralója Balatonberényben, ahol sok időt eltöltött a színházak nyári szüneteiben, de Berény akkoriban még nagyon csendes hely volt, nem valószínű, hogy lett volna ott úszómester. Viszont 1878 nyarán nővérével, Kornéliával Balatonfüreden nyaralt, ahova 1880 nyarán vendégfellépésekre is visszatért - talán ott lehetett alkalma úszóleckéket venni. Csevegéseiben ugyan nem említi, de ha már sportról esik szó, térjünk ki rá, hogy nagy szenvedélye a lovaglás volt. Hírneve és pompás gázsija ellenére szerényen élt Berlinben; a mindennapi kilovaglás volt egyetlen költséges hobbija, ami jót tett tüdejének és általános kondíciójának is. S ez bizony nagyon ráfért, hiszen, mint mondtam, szezonban előfordult, hogy hónapokon keresztül minden este játszania kellett.

E két írásából megismerhettük Eugénia bájos stílusát és kedves, soha nem bántó, magát sem kímélő, csipkelődő humorérzékét. Kár, hogy kis sorozata abbamaradt. De azt gondolom, hogy ebből a két "csevegés"-ből is, hozzávéve a kanizsai sajtóban megjelent cikkeket, visszaemlékezéseket, túl énekesi-színészi tehetségén, egy rendkívül rokonszenves és értékes emberi egyéniség bontakozik ki.

Ez érződik abból a bekezdésből is, amellyel ő az első csevegését zárta, én pedig ezt a másodikat - azzal a kiegészítéssel, hogy amennyire tudom, színháza mégsem ment el olyan messzire vendégszerepelni, így nem kellett fáznia:

De képzelje és szörnyülködjék el: a "Frigyes Vilmos színház" igazgatója szerződést kötött, hogy egész társulatával Szent Pétervárra megy vendégszerepelni. Ha mind igaz, amit a lapok írnak azokról a nihilistákról és dynamit bombákról, akkor ugyan minket ott furcsa vendégszeretettel fognak várni. És aztán, ha rólam megtudják, hogy magyar nő vagyok, egyenesen Szibériába küldenek. Mit tanácsol tehát ön, elmenjek-e a társulattal Oroszországba (a lelkem is fázik, ha arra a hidegre gondolok) vagy pedig megmaradjak itt? 



Primadonna mint blogger 1.

2016. április 4., hétfő

0 megjegyzés
Hónapok óta ismét elmélyülten foglalkozom a tragikus sorsú, 1886-ban fiatalon elhunyt Erdősy Eugénia életével, pályájával. A sok új dokumentum között, amelyeket sikerült előkotorni, találtam magának Eugéniának két írását. Mintha csak egy akkori blog számára készítette volna őket!

Eugénia 1880-ban
1882-ben Budapesten Harmónia címmel megindult egy zenei hetilap. Alcíme szerint Zenészeti Közlöny. Magyarország és a külföld művészetének hetiszemléje.  A címlapon feltüntetett három szerkesztő közül Eugénia valamelyik úrral személyes ismeretségben állt, aki megkérte, avagy inkább felkérte, hogy a lap számára küldjön Berlinből személyes tudósításokat, "csevegéseket".

Eugénia, akit én primadonnának neveztem, szerepköre szerint igazából szubrett volt; ekkoriban kezdett nevet szerezni Berlin színházi életében mint a Friedrich-Wilhelmstadtisches Theater művésze és alig néhány év leforgása alatt olyan híres lett, olyan nagy kedvence a berlini publikumnak (kicsit később már a Walhalla színház tagjaként), hogy nyugodtan címezhetjük általánosabb értelemben primadonnának.

Ez volt a berlini Frigyes-Vilmos színház, ma Deutscher Bühne


Két írása jelent meg a Harmonia 1882. évfolyamában: a 2. és a 11. számban. Nem sokkal később a lap szerkesztősége megváltozott, némi profilváltozás is történt, lehet, hogy sorozata ezért nem folytatódott. Kár...

Eugénia színháza stagione-rendszerben működött, ami azt jelentette, hogy egyetlenegy előadást játszottak hónapokon át minden egyes este, s ahogy az akkori berlini sajtóból kiderült, általában egy szereposztásban. Szünete csak akkor volt, amikor már nagyon kimerült: olyankor hozattak egy vendégművészt, aki addig játszotta a szerepet, amíg Eugénia ki nem pihente magát. Egyébként ő maga is az akkori nagy sztár helyettesítése okán került a Frigyes-Vilmos színházba, aztán felnőtt melléje és hamarosan már az ő helyettesítésére hoztak jó képességű, de kevésbé ismert színésznőt... A rengeteg fellépés mellett annyi energiája azért maradt, hogy figyelemmel kísérje a berlini zenei és színházi élet legnagyobb szenzációit; ezekről is csevegett és közben saját magáról is ejtett el megjegyzéseket. Stílusa remek, egészen könnyed, mintha tényleg blogot írna, ugyanakkor érződik belőle műveltsége. Jó humorérzéke volt és az önirónia sem állt távol tőle, ez is kibővítheti emberi portréját.

Az első "Csevegés" tehát a Harmonia 1882. évi (I. évfolyam) 2., január 29-én napvilágot látott számának 23-15. oldalain volt olvasható a következő szerkesztőségi lábjegyzettel:

Erdősy Eugenia kisasszony, a bájos ifjú művésznő, kit Budapest közönsége is annyira kedvelt, lapunkba gyakrabban fog írni ily kedves csevegéseket. E kis levél lapunk rovatszerkesztőjéhez van intézve, a t. olvasó azonban bizonyára osztozni fog véleményünkben, hogy e szellemes csevegéstől nem lett volna szabad megfosztanunk olvasóinkat. Szerk.

Eugénia legelső hírlapírói próbálkozásának elejét eredetiben mutatom meg. Már itt ízelítőt kapunk bájos humorából:



Berlin zenei életének akkori nagy eseményei közül elsőként Hans von Bülow szerepléseit említi s személyével kapcsolatban azt emeli ki, hogy Bülow nagy Brahms-terjesztő, ő pedig azért szereti Brahmsot, mert a magyar zenét megismerteti Németország sörkedvelő közönségével:

Ha tehát Bülow úr Brahmsot terjeszti, mint itt is, e hó közepén adott Brahms-hangversenyével, azzal még a magyar zene ügyének is használ. Mondhatom, hogy az opus 21, változatok egy magyar thema felett, osztatlan tetszésben részesült, különösen Bülow mesteri előadásában.

Kicsit utánakotorgattam a berlini újságokban és kiderült, Eugénia lehet, hogy személyesen is ott volt a koncerten, amit matinéként déli 12 órai kezdettel tartottak január 8-án a zeneakadémián. Így ha este játszott is, délben elmehetett :)


A koncert harmadik számaként hangzott fel a két részből álló Opus 21. második darabja, a Variációk egy magyar dalra. Igaz, ez nehezebb, komolyabb darab, mint a közismert magyar táncok sorozata. Mi is meghallgathatjuk:




Legközelebb innét folytatjuk a csemegézést Eugénia írásaiban!

A szűz primadonna 15.

2011. december 5., hétfő

2 megjegyzés
Már Eugénia halálának estéjén és éjszakáján is terjedtek a hírek, reggelre jóformán egész Berlin tudomást szerzett a történtekről és nem sokkal később az okról is. Szabályos zarándokhely lett a kórház környéke, az emberek vitték a megemlékezés virágait. Közben Nagykanizsára is jutottak el kósza hírek, de Eugénia itt élő testvérei jónéhány óráig teljes bizonytalanságban voltak, hogy rémhír-e vagy valóság, amit hallottak. Visszakövetve az eseményeket, legalább az egyik testvér, aki valószínűleg Bálint volt, amikor kiderült, hogy igaz a halálhír, kiutazott Berlinbe az ügyek intézésére.

Eugénia berlini gyászszertartását szeptember 12-én, vasárnap tartották a Charité kórház kápolnájában. De előtte még megejtették a rendőrorvosi boncolást, amely ártatlannak találta Eugéniát.
Nyári Sándor, akiről már sok szó esett e sorozatban, így tudósította a kanizsaiakat a búcsúztatásról, ahol nyilván személyesen is ott volt:
Ma délután 4 órakor szentelték be a tetemet a Charité házi kápolnájában. A beszentelést – miután a kath. papok azt megtagadták, egy lutheránus lelkész teljesítette. Ezernyi és ezernyi néptömeg gyűlt össze, – a koszorúk, pálmaágak és babérlombok vagy négy kocsit töltöttek meg, – de mind még sem lehetett elvinni, nem volt hely – tehát ott maradt egy része. Este 7 órakor pedig a vonattal Nagy-Kanizsára utazott a tetem.
(Ma mi inkább "holttest"-et mondanánk...)
Felix Schweighofer
Arról, hogy a katolikus pap nem volt hajlandó a holttestet beszentelni, mert az áldozat maga dobta el magától az életet és luteránus lelkészt kellett hívni, az Eugéniáról 1932-ben megjelent német nyelvű könyv is írt. E könyv szerint a búcsúztatáson ott volt és gyászzenét játszott a Walhalla színház zenekara, énekelt a kórusa, és ott voltak az énekes-kollégák is. A könyv írója szerint egyik neves kollégája, Felix Schweighofer, akivel sokat szerepelt együtt, koszorúját Eugénia iránti tiszteletből magyar nemzeti színű szalaggal ékesítette. Szintén e könyv szerint szerint a lelkész arról beszélt: Eugénia azért dobta el magától az életet, mert úgy érezte, hogy a rágalmazással minden tiszteletet és szeretetet elvesztett a többi ember szemében. Ez ugyan nem így volt – mondotta –, de a fiatal, forróvérű magyar nő gyorsan, szinte gondolkodás, mérlegelés nélkül döntött.
A búcsúztató idején többezer ember állt a kápolna körül és végig a vasútállomás felé vezető Luisenstrassén. A gyászmenetet az elhunyt bátyja vezette, ezt szintén az ötven évvel később megjelent német könyvben olvashatjuk. De, mint már kinyomoztam, Erdmann Graeser, a könyv írója Eugénia halálakor tizenhat éves volt és Berlinben élt, nagyon valószínű, hogy ő maga is látta a gyászmenetet. A bizonytalanság azért van bennem, mert, mint már írtam Graeser könyve igazából regényes feldolgozása Eugénia élete utolsó hónapjainak és sok esetben nem lehet tudni, hogy az események tényleg úgy estek-e meg, ahogy abban áll.

Eugénia testvére, Bálint évtizedekkel később romantikus részletet mesélt el húga temetésével kapcsolatban:
Báró Hammerstein, egyik kikosarazott kérője, de azután is egyik legnagyobb tisztelője, hófehér atlasz menyasszonyi ruhába öltöztette, a koporsójába drága, csiszolt ezüst tükröt helyezett, amelynek ovális hátlapjára búcsúzó sorokat vésetett. (Zalai Közlöny 1932. július 3.)
E részlet kapcsán emlékeztetnék a 12. részben írtakra, miszerint még Bécsben megkérte Eugénia kezét ez az úr, de akkor Eugénia édesanyja nem egyezett bele a házasságba azzal az indoklással, hogy "mi egyszerű polgári család vagyunk, nem kell arisztokrata körökbe házasodni" – és milyen igaza volt... Talán szerencse is, hogy lánya halálát már nem érte meg. Másrészről az is lehet, ha az anya még ezen események közben is ott lehetett volna Eugénia mellett, talán nem menekül a halálba...

A berlini búcsúztató után néhány órával Eugénia koporsóját feltették egy vasúti kocsiba. Mint az újság írta, olyan rengeteg virággal halmozták el, hogy annak csak egy része fért be a koporsón kívül a vagonba, Eugénia így is egy egész virág-erdőben tette meg a hosszú utat Berlinből haza, Nagy-Kanizsára. Ott koporsóját szeptember 16-án a reggeli órákban vitték a vasútállomásról a gyász-házba.

Legközelebb innét folytatom.

Mai zenénk Dido búcsúja Purcell: Dido és Aeneas című operájából. Az opera szerint Dido is egy férfi miatt dobta el életét s így búcsúzik barátnőjétől: Emlékezz rám, de felejtsd el sorsomat...
Most szimfonikus zenekarra hangszerelve halljuk:


A szűz primadonna 14.

2011. november 23., szerda

0 megjegyzés
Miután fény derült főhősnőnk, Erdősy Eugénia öngyilkosságának okára, egy kicsit elkalandoztam itt a blogban más témák felé. De halálával még nincs vége a történetnek, érdemes a további eseményeket is áttekinteni.
Akkor fogjunk is neki. Annak, aki szeretné újraolvasni a sorozatot, hogy felfrissítse emlékezetét, azt ajánlom, hogy itt, a blog jobb oldalán, a Címkék felirat alatt keresse meg az E betűs tárgyszavak között Erdősy Eugénia nevét és kattintson rá, ott előjön valamennyi rész. Sőt, mivel ilyen sokáig hallgattam ebben a témában, ennek a cikknek a legvégén, a zene után csinálok egy külön tartalomjegyzéket, onnét még egyszerűbb lesz az egyes részeket visszaolvasni.

Eugénia tehát 1886. szeptember 9-én a késő este, több órával öngyilkossági kísérlete után nagy szenvedések közepette elhunyt a berlini Charité kórházban. Megpróbáltam utánanézegetni: ez a kórház ma az egyik legnagyobb egyetemi kórházkomplexum Európában. Még 1709-ben I. Frigyes porosz király alapította. Hogy az az épülete megvan-e, ahova akkor Eugéniát szállíthatták, csak komolyabb helyszíni kutatásokkal lenne kideríthető, hiszen az intézmény azóta rengeteg változást, bővülést, illetve háborús kárt és újjáépítést ért meg.

Próbáltam berlini, de legalábbis német nyelvterületen megjelent korabeli újságokat előkotorgatni az internetről, miként számoltak be Eugénia haláláról, hogy ne csak Nyári Sándor tudósításaira hagyatkozzunk, ám mindössze egyetlen egyet sikerült találnom. Ez a ratzeburgi hercegség hetilapjának (Wöchentliche Anzeigen für das Fürstenthum Ratzeburg) 1886. szeptember 14-i száma, amely a következőket írta:
Eine der beliebtesten Berliner Sängerinnen, die erst 26jährige Eugenie Erdösy, hat sich Donnerstag abend in einer Droschke im Tiergarten erschossen. Die Revolverkugel drang durch das Auge in's Gehirn und trat der Tod nach einigen Stunden ein. Die Ursache des Selbstmordes ist Liebesgram. Die Künstlerin, eine geborene Ungarin, lebte in den besten Verhältnissen.

Ami körülbelül ezt jelenti:
A berliniek egyik legkedveltebb énekesnője, a 26 éves Erdősy Eugénia csütörtökön este a Tiergartenban egy kocsiban agyonlőtte magát. A revolvergolyó a szemén keresztül az agyba fúródott és a halál néhány óra múlva bekövetkezett. Az öngyilkosság oka szerelmi bánat. A magyar születésű művésznő a legjobb anyagi körülmények között élt.

Összevetve ezt a kis tudósítást az eddig megismert forrásokkal, annyi különbséget látok, hogy korábban úgy olvastam, hogy Eugénia kiszállt a bérkocsiból, amellyel a parkba vitette magát és ott egy bokor takarásában követte el tettét.

Eugénia halálhíre bejárta gyakorlatilag az egész világot. Két hónappal később például ez jelent meg a Melbourne-ban kiadott The Argus című lap november 13-i számában.
Sajnos, nagyon rafináltan tették fel a képet a netre: kimásolni csak úgy lehetett, hogy lemaradt a hasáb eleje. Azért ide illesztem, mert jórészt olvasható, de előtte megadom a fordítást:
A népszerű fiatal színésznő, Biba Eugénia, aki Erdősy név alatt játszott és énekelt a berlini királyi operában, szeptember 9-én öngyilkos lett a mondott város állatkertjében, revolvergolyót röpített a fejébe. A golyó elvágta az egyik szeme mögötti látóideget és az agyban állt meg. Néhány óra múlva váltotta meg szörnyű szenvedéseitől a halál. Több levelet találtak nála, amelyek megmagyarázták tettének okát, a szerelmi csalódást. Az elhunyt a berlini közönség nagy kedvence volt.





Ez a híradás csak berlini első állomáshelyét említette, magyarosított vezetéknevét pedig eltorzította, de honnét is tudhatták volna angolul beszélő újságírók, hogy mi a helyes névalak... 

Magyarországról egy országos lapból is hozzunk egy példát, ez pedig a Vasárnapi Újság tudósítása 1886. október 24-i számában:

Egy öngyilkos magyar művésznő.
A szinmüvészi pályán szépen indult tehetséges fiatal magyar nő szomoru végéről hoztak nemrég jelentést a berlini hirlapok. Erdőssy Eugéniát, ki müvészetével meghóditotta a berlini szinházlátogató közönség kegyét gyilkos golyótól szétzuzott fejjel találták meg holtan az ottani állatkertben. A méltatlanul megsértett női méltóság fölötti elkeseredés adta kezébe a fegyvert, mely ifju életének véget vetett. Attól jött a bántalom, a kitől a legkevésbé várhatta s a kitől az leginkábbb fájhatott: vőlegényétől. Ezzel egy év óta jegyben járt s ez bizonyára csak a viszony fölbontásának ürügyeül illette oly alávaló váddal, melyet szüzi szemérme el nem viselhetett. Azzal az agyába röpitett golyóval vágta rágalmazója arczába a megdönthetetlen czáfolatot.

Ezután a lap ismertette röviden Eugénia pályáját, de azt most nem idézem, mert több helytelen adat is van benne. Mint ahogy az idézett részben sem stimmel az, hogy Eugéniát holtan találták volna tette elkövetésének helyén. Bár úgy találták volna, kevesebb szenvedésben lett volna része...

Legközelebb búcsúztatásáról és temetéséről számolok be.

Mai zenénk az Intermezzo Puccini: Manon Lescaut című operájából. Szerintem nagyon ideillik:

 



A sorozat eddigi tartalomjegyzéke:


1. rész: Bevezetés


2. rész: Eugénia családja


3. rész: Eugénia gyermek- és tanulóévei


4. rész: Eugénia pályakezdése


5. rész: Első berlini szerződése, majd a pesti Népszínházban


6. rész: A királyné csipkekendője Bécsben


7. rész: 1881 nyara


8. rész: Ismét Berlinben, 1881/83


9. rész: A Walhalla színházban + szerepeinek jegyzéke


10. rész: Eugénia földije, Nyári Sándor Berlinben


11. rész: Eugénia öngyilkosságának híre


12. rész: Előzmények


13. rész: Az öngyilkosság oka


14. rész: ez a mai írás :)


És egy sorozaton kívüli, de kapcsolódó írás: Német nyelvű könyv Eugéniáról

A szűz primadonna 13.

2011. október 16., vasárnap

0 megjegyzés
Eugénia öngyilkossága után alig egy-két nappal már ki is derült borzasztó tettének oka, ami valóban összefüggött grófi vőlegényével. A sebesült primadonnánál ugyanis búcsúlevelet találtak, amelyet Berlin rendőrfőnökéhez intézett. Ebben a levélben az a kérése állt, hogy holttestét vessék alá rendőrorvosi vizsgálatnak és konstatálják női becsületét. S ahogy később a nagykanizsai Villányi Henrik fogalmazott: És megállapították erényességét ott, hol gonosz rágalmazók becstelenségét keresték.

A rejtély egy része tehát megoldódott: abban a világban – 1886-ot írtak! – Eugénia semmilyen más módot nem látott szüzességének igazolására.

Nyilvánvalóan vőlegénye kételkedett benne ebből a szempontból. Nyári Sándor alig egy-két nappal Eugénia halála után a következőket tudta meg az énekesnő házvezetőnőjétől:
... csütörtökön, szeptember 9-én ama famosas gróf, ki már egy év óta jegyese volt, meglátogatta; neve gróf Strachwitz Adalbert ...
A látogatás délután történt meg, s nagyon izgatott párbeszéd folyt le félóra alatt a gróf és a művésznő között, s mikor a gróf távozott, nagy levertség volt észlelhető a művésznőn, mit azonban az palástolni igyekezett. Ezután elégette a gróf leveleit; íróasztalához ült s három levelet írt: egyet házi asszonyának, egyet a királyi rendőrigazgatóságnak, egyet – valószínűleg a grófnak. Elegáns fekete selyemruhába öltözött s szokása ellenére egyedül távozott hazulról.
... bérkocsiba ült s a kocsisnak megparancsolta, hogy az állatkertbe hajtson: itt a művésznő elhagyta a kocsit, egy oldali bokorba rejtette magát s a következő pillanatban már egy pisztolylövés detonatiója hallatszott a bokorból.
(Zalai Közlöny 1886. szeptember 18.)

Amit viszont valószínűleg már soha nem fogunk pontosan megtudni, az vőlegényének indítéka.
Lehet, hogy tényleg szívből szerette a lányt, ám környezete meg akarta akadályozni, hogy színésznővel kössön házasságot. Ezért gonosz pletykákat keltettek Eugénia körül, ami felkeltette a gróf féltékenységét s kételkedését menyasszonya tisztaságában. Hiszen, ne feledjük, az operettszínpadon éppen az volt Eugénia dolga, hogy meghódítsa az éppen aktuális darab bonvivánját! A primadonna halála után fél évszázaddal megjelent életrajzi regény, Erdmann Graeser könyve ezt a változatot valószínűsíti.
Egy másik forgatókönyv szerint, amit viszont éppen Eugéniához közel állók erősítenek meg, a gróf megbánta, hogy eljegyezte az énekesnőt, akit így sem tudott az ágyába csábítani. Állítólag amúgy is csapodár férfi volt, s amíg Eugénia testvéreinél Kanizsán időzött, sokat forgolódott a színházi táncosnők körül. Amikor Eugénia visszatért Berlinbe, ezt rögtön besúgták neki. Ekkor került sor indulatos beszélgetésére vőlegényével, aki – legjobb védekezés a támadás alapon – menyasszonyát vádolta csapodársággal. Nyári Sándor ezt a változatot támasztja alá. Több, mint négy évtized elmúltával Eugénia öccse, a már nagyon idős Erdősi Bálint, Nagykanizsán köztiszteletben álló nyugdíjas tanár és iskolaigazgató is erről számolt be a város hírlapjában (egy hibáktól hemzsegő cikkre válaszolva):
Nővérem minden évben hazajött Kanizsára, innét szokott pihenni menni Balatonberénybe, ahol akkoriban még csak 10-12 család nyaralgatott. A szomorúvégű 1886. szeptember 1-én is innen utazott vissza Berlinbe. Ott nyomban besúgták neki, hogy távolléte alatt a vőlegénye kis kóristalányoknak udvarolgatott. Ezen történt köztük az összetűzés. Szegény nővérem lakásadó háziasszonya elmondta nekünk, hogy a gróf a vita hevében csak ennyit kiáltott Eugénia felé: „Te sem vagy jobb a többinél!”
Ezen sértődött meg olyan halálosan az én érzékeny lelkű nővérem.
Ezután elváltak. Eugénia minden holmiját, útitáskáiba csomagolva, még a kulcsokat is külön kemény lapra felvarrva, levél kíséretében hazaküldte Kanizsára. Még két levelet írt. Egyet gróf Wedl-nek és egyet a rendőrségnek, melyben kérte, boncolják fel, hogy tisztaságáról meggyőződjenek.
Ezután a berlini állatkertbe ment, ahol később a bokrok között átlőtt fejjel találtak reá.
(Zalai Közlöny, 1932. július 3.)

Még egy megjegyzés a tragikus tett színhelyéről: a "Tiergarten" jelentése valóban állatkert. Ám e kifejezés alatt a berliniek mást értenek: egy, a belvárosban ma is meglevő, hatalmas kiterjedésű parkot. Állatok nincsenek ott, azokat a Zoo-ban lehet megtekinteni, ám mivel a terület évszázadokkal korábban királyi vadászterület volt, így maradt rajta ez a név. Eugénia jól ismerte a helyet, sokat lovagolt itt korábban:



A következőkben búcsúztatásáról és temetéséről fogok beszámolni.

Mai zenénk, bár közvetlenül nem kötődik Eugéniához, hangulatilag mégis nagyon ideillik. Hallgassuk meg a Meditation című zenekari részletet Massenet: Thais című operájából:


A szűz primadonna 11.

2011. szeptember 30., péntek

0 megjegyzés
Lassan, de biztosan haladunk Erdősy Eugénia élete utolsó napja felé... s ez a nap 1886. szeptember 9., csütörtök.

10-én először csak kósza hírként, majd megerősített bizonyosságként járta be a várost a hír: a berliniek kedvence, "die schöne Jenny", a szép Jenny 9-én, csütörtökön este 7 óra körül a berlini állatkert hatalmas parkjának egy néptelen helyén egy – sajnos rosszul irányzott – revolverlövéssel próbált véget vetni életének. A lövés félresikerült, de azért annyira nem, hogy ne okozzon súlyos szenvedéseket Eugéniának, aki néhány óra múlva meghalt a közeli Charité nevű kórházban. Több forrás is egybehangzóan írja le, hogy a primadonna jobb kezében volt a fegyver, a golyó a halántékon át lefelé haladt, szétroncsolva a jobb szeme mögötti izmokat, majd az orr alatt a bal arccsontban állt meg.
A lövés zaját lovasrendőrök hallották meg, ők vitték be a kórházba, ahol egy ideig – éppen az arcsebe miatt – fel sem ismerték, hogy kiről van szó. Közben Eugénia pillanatokra magához tért, s amikor megértette, hol van, azt mondta az orvosnak: "Jaj, az Istenért, meg ne mentsen!" (Ez két forrásból is tudható: így mesélték el másnap a tragédia után tudakozódó Nyári Sándornak és ugyanez olvasható az Eugéniáról 50 évvel később megjelent könyvben is.) Az orvos annyit tehetett, hogy a golyót eltávolította, ám Eugénia nagy szenvedések után néhány óra múlva belehalt súlyos sebébe.

A külvilág számára a hír vétele után az első órák a megrendülés mellett a teljes értetlenségé voltak. Ahogyan földije, Nyári Sándor is megfogalmazta a Zalai Közlöny számára küldött első tudósításában:

A szeptember 9 és 10-iki közti éjjel megdöbbentő hír terjedt el a német birodalmi fővárosban, melyet a 10-iki reggeli lapok megerősítettek. A távirda drót aztán elvitte a hírt a szélrózsa minden irányában, hogy a Walhalla-színház első rangú primadonnája kiszenvedett, megszűnt élni. Az az édes ajak már nem nyílik meg, hogy bájos énekével felvillanyozza hallgatóit, nem mosolyog már az üde szép arca, hogy környezetét a legédesebb varázs hatalma alatt fogva tartsa, ama pajzán társalgási modor, az örökös kedélye-enyelgés megszűnt, felváltotta a halál, mely örökké merev karjába zárta…
Az első pillanatban talány volt az a rettenetes cselekedet, senki sem találta meg kulcsát: mi lehetett annak oka, hogy Erdősy Eugenia, a vetélytársai által méltán irigyelt művésznő, kinek lábaihoz rakta le a közönség hódolatát, hogy ez az ünnepelt leányka pisztolylövéssel vessen véget életének? – Ifjúsága, művészi ereje és tündöklő szépsége teljében, dicsősége és művészi pályája fénypontján, tisztelve mindenkitől, kedvező anyagi körülmények között, vajjon mi vihette a szerencsétlen művésznőt a halálba, mely gondolat nyomhatta kezébe a pisztolyt, melylyel viruló életének oly gyorsan vetett véget?

Ugyanebben a cikkben Nyári Sándor elmeséli, hogy éppen a tragédiát megelőző napon járt Eugéniánál. Nyáriról már írtam, hogy zalai származású, akkor éppen a berlini egyetemen tanuló fiatalember volt, s ilyen minőségében a kanizsai Zalai Közlöny című hírlap önkéntes tudósítója. Az ő révén sok részletet ismerünk Eugénia tragédiájáról.

Még múlt szerdán, szeptember 8-án, e sorok írója a délutánt a művésznő lakásán töltötte, s csak esti 1/2 7 órakor távozott; víg volt mint mindenkor, beszélt közeli vendég szerepléséről, s a szüretről, melyen Nagy-Kanizsán óhajtott lenni. Ekkor akart ott jótékony célra énekelni, beváltandó az „Irodalom és Művészetpártoló egyesületnek” tett ígéretét; a nyáron otthon létekor nem tehette meg, mert elhalt anyja után gyászban volt. – Este a színházba ment, hogy a „Dubarry grófnő” premierjén jelen legyen s ott is jól mulatott. – Ki hitte volna, hogy 24 órával később e nemes, jótékony művésznő már a halállal fog vívódni?

(Az idézet forrása a Zalai Közlöny 1886. szeptember 18-i száma; a cikket Nyári Sándor 12-én írta.)
 
Az első pillanatban rejtélyes tett okára aztán Eugénia búcsúlevelei révén hamarosan fény derült ...

Innét folytatjuk!

Mai bejegyzésem végére sikerült egy igazi ritkaságot találni, amely felidézheti  bennünk az Eugénia-korabeli színházi előadások légkörét. Szabó István Oscar-díjas Mephisto című filmjéből nézzük meg azt a részt, amely Millöcker: Dubarry című operettjének előadásán játszódik. Igaz, néhány évtizeddel később, mint az e sorozatban felidézett korszak, de szerintem annyira nem lehetett más a hangulat!

A szűz primadonna 10.

2011. szeptember 25., vasárnap

0 megjegyzés
Legutóbb Erdősy Eugéniát Berlinben hagytuk magára. Ide, a Walhalla Operettszínházba szerződött 1884 őszén. Életéből ekkor már alig két esztendő volt hátra.
Erről a rövid időszakról szerencsére több mindent tudunk, köszönhető ez Nyári Sándor "hazánkfiá"-nak, akiről már e sorozat elején írtam. Nyári (eredetileg Sommer) Sándor zalaegerszegi születésű fiatalember rövid ideig a nagykanizsai szerkesztésű Zalai Közlöny című hírlap munkatársa volt, majd a bécsi egyetemre ment művészettörténetet tanulni. 1885 tavaszán tanulmányait a berlini egyetemen folytatta. Alig érkezett meg, máris igyekezett tiszteletét tenni Erdősy Eugéniánál mint "földi"-je, s ettől kezdve haláláig baráti kapcsolatban álltak. Az utókor nagy szerencséjére Nyári nem tartotta meg magának benyomásait, információit, hanem régi lapját, a Zalai Közlönyt rendszeresen tudósította.
Első látogatása előtt természetesen megnézte Berlin kedvencét a színházban, Carl Millöcker: Der Feldprediger (A tábori lelkész) című operettjében:

... tegnap voltam a „Feldprediger” című operette 79-ik előadásán szem és fültanúja a lelkes ovatióknak, melyben őt „Minna” szerepében a berlini közönség részesíté. Többek között egy ritka szép és óriási virág kosarat nyújtottak fel neki a színpadra, egy virágkosarat, mely minden hasonlóval kibírja a pompa versenyét. Minők lehettek most már az első előadások, ha a művésznő játékának varázsával még a 79. előadásnál is fogva tartja hallgatóit?!

A fiatalember fenntartásokkal lépte át Eugénia otthonának küszöbét, mert korábban Bécsben több rossz tapasztalatot szerzett ott élő magyarok részéről, akik bizony megfeledkeztek anyanyelvükről és hazájukról. Eugéniánál azonban más benyomások érték:

A lépcsőkön menve magyar dal ütötte meg fülemet. Az első magyar dal, melyet művésznő ajkáról bécsi távollétem óta a külföldön hallottam. No, de a művésznő sokat énekel magyarul, mint velem közlé. A terem, melyben fogadott, nem is terem, hanem valóságos virágos kert, s ez a kellemes illat rögtön eszembe juttatá, hogy a művészet minő polcára jutott fel a kisasszony. Az ajtó felett lógnak a hervadhatatlan babérkoszorúk, melyeket az a phlegmaticus fanyar porosz nép adott át neki tisztelete jeléül; s melyet ő ismert s megkapó játékával oly könnyen felvillanyoz. Szinte panaszkodott, hogy olyan sok virágot kap! Istenem! Hát miért játszik oly remekül? A nép pedig, melyet ő az ő genialis játékával rohamosan és olyan könnyen hódított meg, hálás tud lenni irányába és elhalmozza kitüntetéseivel; mert hisz Erdősy kisasszony mint igazi művésznő játszik, akit a múzsák homlokon csókoltak, aki a vele született természetességgel, könnyen és mégis megkapóan játsza el szerepeit, mint Thália fennkölt papnője, aki bizony meg tud bízni a saját erejében. ...
Hogy szívélyesen fogadott a nagy művésznő, azt úgy hiszem nem is kell hangoztatnom. Hisz ősi fényes erénye a magyarnak, hogy még idegen vendégeit is szívesen látja, hátha még magyar ember jön hozzá. Pedig ő nem mindenkit fogadhat, mert tanulásával nagyon el van foglalva. S ha valahol, akkor e pontban van kifogásunk a művésznő ellen. Ő ugyanis sokat tanul, mert sokat játszik; természetesen az a német igazgató jól tudja, hogy Erdősy kisasszony telt házat csinál, igen sokszor lépteti fel s kihasználja erejét. Persze az általános ünnepeltetés, a folytonos kitüntetések, a zajos ovatiók hízelegnek minden művésznőnek, mert hisz ez a tulajdonképpeni erkölcsi jutalom. Ezen esetben senkisem féltékeny erejére, tűzzel játszik, ott is felpezsdíti az ereket, ahol ezek már a satnyulás veszélyének vannak kitéve; pedig nagyon szeretnők, ha a kisasszony kissé féltékeny lenne az erejére és nem hagyná oly nagyrészt kiaknázni a német által.
Nyári Sándortól tudjuk azt is, hogy Eugéniával külföldön ott volt édesanyja is. Magánemberként pedig a fiatalember ilyennek látta a huszonöt esztendős ünnepelt primadonnát:
Hogy minő az ünnepelt művésznő privát társaságban, azt a két kis szócskával szeretném leginkább kifejezni, hogy „nagyon egyszerű”. És e két szócskában nagyon sok rejlik: ha valaki beszélgetett már az ünnepelt művésznővel, az szavaim igazságát nem fogja kétségbe vonni, s szívesen beismeri, hogy sok poezis is rejlik benne. Finom modora, kelleme, társalgása és kiváló szelleme azon művésznők közé sorolja, akiket nem a sok szerep szorgalmas tanulása tesz egyoldalúlag műveltekké, hanem akiket az Istenek a szív és lélek nemességével ajándékoztak meg és akik e szó legnemesebb értelmében gyakoroltak vendégeikre feledhetlen emlékű benyomást. Kedvesen cseveg és ezáltal feltétlenül köti le hallgatója figyelmét és ha társalgása otthonias s megnyerő is, nagyon is érti finom módon kidomborítani a szív és jellem szilárdságát, mi által absolute tiszteletet gerjeszt maga irányában.
Erdősy kisasszony egy szóval művésznő a színpadon éppúgy, mint a társaságban és ez a legfényesebb jele annak, hogy olyan egyénnel állunk szemben, akivel veleszületett a művészi ihlet, aki a múzsák semmi tekintetben sem félreérthető, forró csókját hordja nyílt, nemes homlokán. Aki egyszer látta játszani, aki csak egyszer beszélt vele, az meg van számára nyerve; ő egyaránt hódít, a színpadon éppúgy, mint a társaságban. (Az idézetek forrása a Zalai Közlöny 1885. április 11-i száma.)

A berlini Hedvig-templom 1886-ban (Forrás: Wikipedia)

Nyári beszámolt Eugénia privát kedvteléseiről is. A művésznő nagy jövedelméhez képest mérsékelten él. Ha egyáltalán ráér, otthonról keveset mozdul ki; szeret és szépen tud kézimunkázni. Korábban színházi cikkeket írt a Harmonia című lapnak. Egyetlen költséges szenvedélye a lovaglás, ami testedzésnek is kiváló a nagy állóképességet követelő színpadi jelenléthez. Ezt az információt alátámasztja egy halála utáni újságcikk, amelyben egy idősebb férfirokona mondta el emlékeit:
A jó berliniek nem egyszer gyönyörködtek a délceg magyar lovasnő látásán, a ki szökellő paripán mint egy tünemény robogott végig a német főváros utcáin. (Zala, 1886. szept. 19.) 
Misére a Szent Hedvig-templomba jár s anyagilag szívesen segít a Berlinben élő szegényebb sorsú magyarokon. Ezt utolsó hónapjaiban éppen Nyári Sándor segítségével tehette, aki titkára lett a berlini magyarok egyletének s  ezen  téren "összedolgozott" Eugéniával.

Folyt. köv.!

Végül egy Millöcker-részlet. Nem tudom, Eugénia énekelte-e, de címe alapján illik ide: Ó, mi szegény primadonnák...
Ismét Katarzyna Dondalska következik képben és hangban, akit egyszer már ajánlottam. A szép szőke lengyel énekesnő akár Eugénia reinkarnációja is lehetne :)


A szűz primadonna 9.

2011. szeptember 17., szombat

2 megjegyzés
Az elmúlt alkalommal ott fejeztük be, hogy Erdősy Eugénia 1884 őszén Hannoverből visszaszerződött Berlinbe, most a Walhalla színházba. Ennek a színháznak maradt aztán tagja haláláig.
Egy kicsit utánanéztem a színháznak. Berlin Kreuzberg városrészében a Charlottenstrasse 90–92. szám alatt állt. 1850-ben a Renz cirkusz számára épült, aztán több átalakítás következett, és színházként funkcionált tovább. Eugénia idejében kizárólag operetteket játszott, majd általános színház lett. Ma már nem létezik, 1935-ben lebontották – nyilván büntetésből, ugyanis az épület 1933-tól a berlini zsidó kulturális egyesület színházának adott otthont.
Egy régi képeslapon mi is láthatjuk Eugénia utolsó színházát:

Forrás: www.andreas-praefcke.de


Mielőtt tovább folytatnám a történetet, megpróbáltam összeszedni Eugénia színpadi szerepeit.
A listában az adatok sorrendje: zeneszerző, az operett címe, ahol kiderült, ott az Eugénia által alakított szerep neve (ahol még nem sikerült azonosítani, kérdőjellel jelölöm), évszám, a város és a színház neve.
Egyelőre ezeket találtam:

WEBER, Carl Maria: A bűvös vadász (Annuska) 1878 Berlin, Operaház
LECOCQ, Charles: Camargo (címszerep) 1879 Budapest, Népszínház
LECOCQ, Charles: Kis nagysám (Kaméroni grófnő) 1879 Budapest, Népszínház
CSEPREGHY Ferenc: Sárga csikó – népszínmű Erkel Elek zenéjével (Bakaj Erzsike) 1879/80 k. Budapest, Népszínház
ERKEL Elek: Székely Katalin (címszerep) 1880 Budapest, Népszínház
HERVÉ: Útszéli grófkisasszony (?) 1880 Budapest, Népszínház
STRAUSS, Johann: A királynő csipkekendője (a portugál király) 1880. 10. 01. Bécs, Theater an den Wien
STRAUSS, Johann: Furcsa háború (?) 1882 Berlin, Friedrich-Wilhelmstädter Theater
SUPPÉ, Franz von: A gascogne-i nemes (?) 1882 Berlin, Friedrich-Wilhelmstädter Theater
GENÉE, Richard: Nanon (címszerep) 1884 Hannover, Residenztheater
MILLÖCKER, Karl: A tábori lelkész (Minna) 1885 Berlin, Walhalla Theater
CZIBULKA Alphons: Der Jagdjunker der Kaiserin (?) 1885 Berlin, Walhalla Theater
DELLINGER, Rudolf: Don Cesar (Maritana) 1885/86 k. Berlin, Walhalla Theater

Eddig szokásom volt, hogy egy-egy rész végén Eugéniához kapcsolódó opera- vagy operett-részletet hallgattunk meg együtt. Ez ügyben már a múltkor is bajban voltam, s ez a baj csak fokozódott, mert egyszerűen nem találok kedvenc videomegosztó portálunkon több ideillő részletet. De hogy mégse zene nélkül fejezzük be az olvasást, ezentúl kénytelen leszek olyan részleteket keresni, amelyek csak lazábban kötődnek Eugéniához.
Így most hallgassuk meg Alphonse Czibulka: Szerelmi álom bál után című darabját. Egyik utolsó szerepét Eugénia az ő operettjében játszotta.

A szűz primadonna 8.

2011. szeptember 6., kedd

2 megjegyzés
Erdősy Eugénia történetét legutóbb az 1881-es évvel hagytuk félbe, amikor huszonkét évesen másodszor is Berlinbe költözött, mint a Friedrich-Wilhelmstädtler Theater frissen szerződtetett primadonnája. Néhány évvel korábban rövid ideig már működött ott, akkor az udvari operaház tagja volt, de aztán az operáról operett-szerepkörre váltott.

Közben nyáron mindig hazajött Kanizsára. Igaz, édesanyja vele volt külföldön, de Eugénia nagyon szerette testvéreit és hiányzott neki gyerekkora városa is. A halála körüli időkben megjelent cikkek és visszaemlékezések, valamint testvére, Bálint évtizedekkel későbbi közlései szerint Eugénia a lelke mélyén egyszerű, családszerető lány volt, aki gyakran érezte terhesnek a primadonna nagyvilági életmódját.

Szerencsére Nagykanizsa hírlapjai, mind a Zalai Közlöny, mind a Zala továbbra is hűségesen figyelemmel kísérték pályáját, és többször idéztek cikkrészleteket berlini újságokból. Így valamennyire mi, a kései utókor is tisztában lehetünk pályájának legfontosabb állomásaival.
Itt van például egy cikk a Zalai Közlöny 1882. június 22-i számából:



A következő évben azonban Berlinből Hannoverbe távozott. Az okokat nem ismerjük. Ebben az időben jelent meg egy róla – vagy inkább hozzá – írt rövid vers Virághegyi József név alatt Kanizsa másik hírlapja, a Zala 1883. szeptember 15-i számában (ekkoriban a primadonna néhány hét szabadságon Nagykanizsán tartózkodott). Eugénia nevének csak első és utolsó betűit adja meg a cím, de minden bizonnyal róla van szó, s homályosan némi ármánykodásról ír.
Íme:



                    Virághegyi József: E-y E-a művésznő emlékkönyvébe

                       Távol a Hontól övedzi neved’ dicsfénye a hírnek,
                       Mert űzi itt ármány s érdek a Múzsa fiát.
                       Mégis e dicsfényből koszorút fűztél a Hazádnak:
                       Fény az, amit Te sötét fondorokért fizetél.

Közben eszembe jutott, hogy mivel Virághegyi József nevével Nagykanizsa történetének tanulmányozása közben még nem találkoztam, elképzelhető, hogy a kis vers költője azonos ifj. Tersánczky Józseffel. A népszerű kanizsai orvos fia éppen három évvel később, Eugénia halálakor egy ennél jóval sikerültebb kétsoros verset publikált szintén a Zala című újságban, amit majd, ha odaérünk a történetben, idézni fogok. Mivel Eugénia gyászjelentése 1886 szeptemberében azt a házat jelölte meg gyászházként, ahol Tersánczkyék is laktak, valószínű, hogy ugyanaz a ház volt az Erdősy-család, vagy legalábbis valamelyik testvére otthona is (mai címe Batthyány utca 2.); s ha tényleg ifj. Tersánczky volt az alanyi költő, akkor személyesen jegyezhette be ezt a pár sort Eugénia emlékkönyvébe, s ebben az esetben magától a primadonnától hallhatott a közelebbről nem ecsetelt ármánykodásokról. Különösen a második vers olvasata után még az is megfordult a fejemben, hogy talán ifj. Tersánczky szerelmes volt a szép primadonnába...

A Zalai Közlöny tudni vélte, hogy Hannoveren kívül Eugénia más szerződtetési ajánlatokat is kapott: 

Erdőssy Eugeniáról az európa-hírű jeles színművésznőről igen szépen írnak a berlini lapok; és sajnálattal registrálják a hírt, hogy a közönséget meghódítő művésznő Hannoverbe távozik. Városunk e szépnevű szülöttje Krakauba is kapott meghívást a koronázási ünnepély alkalmára; azon kívül Pétervárról szerződési ajánlatot tettek neki; de a muszka klímát művésznőnk most egy kissé „erősnek” tartja; – csendesebb időt vár. (1883. március 29.)
A hazai tudósítások szerint Hannoverben is sikert sikerre halmozott:

Erdősy Eugenia, városunk jeles szülöttje Hannoverben aratja diadalait. Legközelebb Genée-nek egy új operettejét („Nanon”) adták; ez alkalommal valóságos virág és babér-özönbe temették az ünnepelt művésznőt – mint egy ottani lap írja – s mikor az előadásnak vége lőn, a lelkes publikum a művésznő kocsijából kiakarta fogni a lovakat, hogy úgy vigyék haza diadallal. Ez újabb diadalhoz mi is őszinte örömünket fűzzük s kívánjuk, hogy még tengernyi babért arasson magának s ez által nemzetünknek és szülővárosának. (Zalai Közlöny 1884. február 21.)

Bár a "városunk szülöttje" titulus nem igaz, mert, mint már írtam, Eugénia a ma Horvátországhoz tartozó Ludgreb városkában született. Ám kiskora óta Kanizsán nevelkedett, s ragaszkodott is városához, így teljes joggal "a mi lányunk".

Azonban alig melegedett meg Eugénia a hannoveri Residenz színházban, máris felkereste Berlin egy másik színházának a vezetése, hogy menjen már vissza, hiányzik a berlinieknek...
Mint szintén a Zalai Közlönyből megtudhatjuk, amely az akkori berlini újságok, és valószínűleg Eugénia Kanizsán élő testvérei révén lehetett jól értesült, először vendégszerepelni tért vissza Berlinbe a Walhalla színházba, majd 1884 őszétől állandó szerződést írt alá:

Erdősy Eugenia k. a. városunk jeles szülötte, ki elé jelenleg a hannoveri „Residenz” színház deszkáin hullanak a diadal és elismerés koszorúi, s ki ezáltal nemcsak egyéni, hanem a magyar hírnév ténykörét is szélesbíti külföldön, mint a berlini lapokban olvassuk múlt hónapban a berlini „Walhalla” színházban szerepelt. 12-szeri fellépésével, mely alkalommal az összes berlini lapok kritikája egyhangúlag az elragadtatás dicsözönével mint határozott művészi tehetséget emeli ki őt. Erdősy k. a. – mint tudjuk – egy ízben már volt szerződtetve Berlinben, de onnét Hannoverbe hivatott, s most Berlinben vendégszerepelvén, ennek a műigényekben a pedanságig kényes, túlkövetelő közönséget annyira meghódította énekművészetének varázsával, kitűnő drámai alakító erejével s annyira elbájolta a lebilincselő és szavaival [sic], magasztalt színpadi megjelenésével, hogy a „Walhalla”-színházigazgatósága f. é. szeptember 1-től állandóan szerződtette a nevezett színházhoz. Szívünkből fakadt örömmel fűzzük mi is az elismerés babér leveleit azon koszorúkba, mikkel a külföld hódol művészetének, s melyek egyszersmind a magyarnak külföldön még mindig meglehetős elfogult idegenkedéssel fogadott nevét is ékesítik. Fogadja tőlünk a távolból örömteljes elismerésünk lelkesült tapsait. Örülünk és gratulálunk a kiváló művésznőnek, városunk büszkeségének e fényes sikeréhez, méltó kitüntetéséhez. Reméljük, hogy nemsokára részesítend bennünket művészetének élvezésében. Szomorú végzetszerű rendeltetése hazánkban azon kiválasztottaknak, kiket a művészet múzsája fölkentjévé avatott, hogy csak akkor akarjuk elismerni művészi hivatottságukat, mikor már a külföldön – hová a fásult közöny, torzsalkodó féltékenység, kicsinyeskedő irigység, áskálódó hiúság, önző részrehajlás, személyes ellenszenv és bosszú agyarkodásai száműzik őket, az osztatlan elismerés nimbusza övedzi nevüket és aztán még nem röstelkedünk ócsárolni őket azért, hogy idegen művészet szentegyházaihoz szegődtek. Az már nálunk úgy szokás, hogy mindig idegen égbolt csillagáért rajongunk, az itthon tündöklőket nem akarjuk észrevenni. Vajh Erdősy kisasszonyt a művészet geniusza mielőbb hozzánk vezérelné, hogy művészetének dicssugarait nemcsak a külföldről lövelje reánk, művészetének nemcsak visszfényében gyönyörködhessünk, hanem mienk, a magyar művészeté legyen egészen! (Zalai Közlöny 1884. május 4.)

Legközelebb innét folytatjuk.

Viszont a zenei illusztrációk terén kezdek nehézségbe ütközni: Eugénia ebben az időben mára jórészt elfelejtett operettekben lépett fel. Hogy valamennyire aktuális maradjak, most be kell érnünk egy szintetizátoron feljátszott dallammal, az Anna-keringővel Richard Genée: Nanon című operettjéből. Ennek címszerepe Eugénia egyik nagy diadala volt, de sajnos csak ezt a hangzó példát találtam belőle:


Német könyv Erdősy Eugéniáról!

2011. augusztus 30., kedd

0 megjegyzés
Mielőtt folytatom "a szűz primadonna" élettörténetét, el kell mesélnem, hogy a nyár nagy felfedezéseként találtam egy Erdősy Eugéniáról szóló német könyvet. Ez azért döbbenetes felfedezés, mert, mint az Eugéniáról szóló sorozatom első részében meséltem, különösen a kutatás elején volt nagyon nehéz információkra találni a primadonnáról. Ez a könyv először 1936-ban jelent meg Berlinben. Szerzője egy Erdmann Graeser nevű író, akiről azt mondja a Wikipedia, hogy 1870 és 1937 között élt, méghozzá Berlinben, s regényeiben és elbeszéléseiben a korabeli Berlin életét örökítette meg. Művei közül később többet átdolgoztak rádióra, illetve televízióra.

Hát, igencsak tűzbe jöttem, amikor kiderült, hogy viszonylag könnyen hozzájuthatok a könyvhöz, amelynek címe egyszerűen: "Eugenie Erdösy". Magyarországi könyvtárakban nem találtam, de több német antikvárium is kínálta. Nem kellett mást tennem, mint az egyiket kiválasztani, regisztrálni, megrendelni, majd elvonulni a bankba és átutaltatni a megfelelő mennyiségű eurót. A könyv ára igazi meglepetés volt: 2 és 18 euro között kínálták – a 18 eurós bőrkötésű volt. Én egy 5 eurós példányt választottam, hátha a legolcsóbb hiányos vagy saláta. 3 euro körül kellett a csomagolásra és a szállításra ráfizetni, ám a legnagyobb költség nem is a könyvvel volt kapcsolatos, hanem ennek a pénznek az átutalásával. Mindegy, így is túl boldog voltam, hogy egyáltalán hozzájuthatok. Összesen nem került többe kb. 3800 forintnál – és ebben bent van a szállítás és az átutalás költsége is. Nem beszélve arról, hogy a könyv felfedezése után egy héttel már csengetett is a postás. Azért jó dolog a globalizáció :)

Az illető antikvárium honlapján fénykép is volt a könyvről, többféle kötéstáblával. Választásomban az is közrejátszott, hogy az én könyvem borítóján normál betűkkel látszik az író és a cím:



Ezért reménykedtem, hogy a könyv belseje sem lesz gót betűs, bár rémlett, mintha az 1930-as években Németországban még ezt a betűkészletet használták volna. Hát, amint gyorsan kicsomagoltam és belelapoztam, ez a reményem sajnos nem igazolódott be: bizony mind a 320 oldala gót betűs...
Itt a címlapja:



Míg vártam a könyvre, elgondolkodtam, hogy vajon mennyire lesz hiteles olvasmány Eugénia életéről, haláláról. A dátumokból annyi világos, hogy az író 16 éves volt Eugénia halálakor, úgyhogy akár személyesen is láthatta őt színházban; vagy ha azt nem is, biztosan figyelemmel kísérte a primadonna tragikus halálával kapcsolatos híradásokat. Eugénia akkoriban rendkívül népszerű volt Berlinben, halála egy Zámbó Jimmyéhez hasonló méretű bulvár-szenzációt okozott Berlinben, illetve német földön. Egy kamasz fiúra biztosan erős hatást gyakorolt öngyilkossága, különösen annak oka. Érdekes, Graeser csak idős korában vetette papírra, talán meg akarta vele várni Eugénia halálának ötvenedik évfordulóját.

Néhány hete van a könyv a birtokomban, de elég nehezen olvasható a gót betűk miatt. Annyi azonban látszik, hogy – sajnos – regényes feldolgozása Eugénia élete utolsó hónapjainak. Ő a saját nevén szerepel, de vőlegénye, aki miatt öngyilkos lett, már költött, bár hasonló hangzású néven. A könyv végén Eugénia két búcsúlevele olvasható – ám, hogy ezek szó szerintiek-e vagy az író fogalmazása hiteles tények alapján, egyelőre nem tudtam kideríteni. Ugyanez a helyzet néhány újságcikk szövegével is, amit idéz az utolsó fejezetben. Megpróbáltam korabeli német, különösen berlini újságokra rákeresni az interneten, egyelőre sajnos nem túl sok sikerrel. Annyit azért látok, hogy az öngyilkosság színhelye, a kórház neve és még néhány alapvető tény egyezik azzal, amit a korabeli nagykanizsai újságok írtak helyszíni tudósító alapján. A könyv Nagy-Kanizsát is említi, mint Eugénia lakhelyét, és azt, hogy ott fogják eltemetni, ami szintén igaz információ. Úgyhogy azért így első ránézésre úgy tűnik, hogy ha a könyv nem is úgy hiteles, mint egy jegyzőkönyv vagy dokumentum-regény, de nem is teljesen kitalált, és már ez is valami.

Most akkor neki kellene veselkednem, hogy átrágjam magamat rajta valamilyen szinten. Hát, nem lesz könnyű, itt van mutatóban két oldal a 320-ból...



... és németül sem tudok annyira, mint ehhez kellene, de azért próbálkozom és majd jelentem a részeredményeket.

Végül a szokásos zenénk: Johann Strauss: Tavaszi hangok (Frühlingstimmen) című keringőjének énekelt változata, amely A furcsa háború című operett betétdala volt. Így Eugénia is biztosan énekelte, mert ez a Strauss-operett is a repertoárjába tartozott. Most egy fiatal lengyel énekesnő adja elő, Katarzyna Dondalska: