A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fúvószenekar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fúvószenekar. Összes bejegyzés megjelenítése

A katonazenész, aki a háború áldozata lett

2015. március 29., vasárnap

0 megjegyzés
70 éve, 1945. március 29-én hunyt el Nagykanizsán Weckl Gellért nyugalmazott katonakarmester. Bár éppen nem mesterségét gyakorolta, mégsem ágyban, párnák között, hanem a háború áldozataként halt meg életének 60. évében, mint majd kiderül...

Hogy honnét származott, nem tudom, de valószínűleg nem volt tősgyökeres kanizsai. Csak a születési idejét sikerült kideríteni a hadisír nyilvántartóból, és ez 1885. augusztus 23. Az ő idejében Kanizsa már jó ideje katonavárosnak számított, így meglehetősen sok, az ország különböző pontjairól ide vezényelt ember otthona lett egy időre; az övé véglegesen, mert nyugalomba vonulása után is kanizsai lakos maradt. 

Weckl Gellért neve 1926-ban tűnt fel először városunkban. A honvéd laktanya katonazenekarának volt először az ezreddobosa, majd a karmestere.

Nagykanizsa, Dózsa György utca 73-75. Weckl idejében itt volt a honvédlaktanya


Idejövetele előtt nagyon jeles zenekara volt a kanizsai honvédségnek, nemcsak kifejezetten katonazenekar, hanem vonóskarral szimfonikus zenekarrá is ki tudott egészülni. Ám a világháború és Trianon utáni ínséges időkben a honvédség is spórolásra kényszerült és minden második zenekarát megszüntette, így a kanizsait is. 1926 márciusában aztán, ki tudja hogyan, mint a Zalai Közlöny írta, a honvédzenekar mégis "Phőnix-madárként feltámadt" (ekkor azért már csak kifejezetten fúvószenekarként), melynek játékát Weckl mint ezreddobos irányította. Eleinte az újság még a keresztnevét is elírta Gábornak, aztán hamarosan megtanulták. A zenekar ugyanis egyre többször nemcsak katonai eseményeken játszott, hanem megállapodást kötött a várossal: némi anyagi támogatásért cserébe vasár- és ünnepnapokon térzenét adott. Ezekre a még akkoriban kevésbé forgalmas Fő úton, a Korona előtt, a színház (a mai Medgyaszay Ház) előtti parkban, vagy a Deák téren, a Felsőtemplom előtt került sor. Mellette közreműködtek ünnepségeken, bálokon is. A zenekar a szokásos fúvós-repertoárt játszotta: indulókat, illetve korabeli népszerű zenedarabok, köztük közismert klasszikusok, operettdalok, keringők, polkák, sőt, slágerek fúvós-átiratait.
Itt van például egy jellegzetes térzenéjük műsora:

Zalai Közlöny 1927. július 31.


Weckl Gellért egyre inkább "bedolgozta" magát a fúvós zenekarok vezetésének rejtelmeibe - sőt, mint a fenti műsorban látható, kisebb darabokat maga is szerzett. Amikor mint katonazenész tiszthelyettes a 30-as évek közepe körül nyugalomba vonult, tapasztalatait a hamarosan Kiskanizsán megalakult, körülbelül 30 főből álló Sáska Leventezenekar vezetőjeként kamatoztatta. A fúvós hangszerekhez kitűnően értő Weckl rövid idő alatt megtanította  a kezdő muzsikusokat az instrumentumok megszólaltatására és használható együttest kovácsolt belőlük.

Zalai Közlöny 1939. november 25.


Jellegzetes, a honvédzenekaréhoz hasonló fúvószenekari repertoárjukkal főleg Kiskanizsán, gyakran a Polgári Olvasókör épületében (Hajgató Sándor utca 1.), ami a zenekar otthona is volt, de szabadtéri ünnepségeken, társadalmi megmozdulásokon is szórakoztatták a közönséget.
Később Weckl tanítványai közül többen katonazenekarokban folytatták pályafutásukat, néhányan az Olajbányász Fúvószenekar és a Városi Szimfonikus Zenekar muzsikusai lettek.

Weckl Gellért 1945. március 29-én, pár nappal azelőtt, hogy Nagykanizsáról elmenekültek a németek, a háborús események áldozata lett. A hivatalos anyakönyv tanúsága szerint otthonában halt meg - ez az otthon a Teleki út 24. számú lakóház volt, halálának oka pedig "bombatámadás következtébeni alszár roncsolás elvérzés" volt:


Nem tudtam pontosabban kideríteni, de valószínűleg közvetlenül a lakóházát vagy telkét érhette a bombatalálat, mert ugyanazon a napon a ház egy másik lakója, aki szintén nyugalmazott katonatiszt volt, ugyanígy, s szintén a lakásán halt meg. Akkoriban ugyanis a halálozási anyakönyvek rögzítették a halál beálltának helyét is, mégpedig úgy, hogy a rovatot üresen hagyták, ha a halál az illető lakásán következett be és odaírták, ha máshol, például kórházban vagy utcán. Ez a lakóhely pedig nincs nagyon messze a vasútvonaltól, ami a támadások egyik fő célpontja volt, elképzelhető, hogy ide is juthatott a tűzből. Bár az is lehet, hogy Weckl valahol az utcán volt éppen, és sebesülten még haza tudták szállítani.

Nagykanizsa, Teleki út 24. Itt élt és halt meg Weckl Gellért


Halálának tragikus utójátéka, hogy néhány nappal később felesége öngyilkosságot követett el...






Knobloch = karmester :)

2014. április 6., vasárnap

0 megjegyzés
Volt Nagykanizsán egy közszeretetnek örvendő muzsikus. Knobloch Frigyesnek hívták, ő alapította a tűzoltók fúvószenekarát. Személye annyira beleivódott a köztudatba, hogy sokan azt hitték, a "Knobloch" szó "karmester"-t jelent...

105 éve, 1909 áprilisában hunyt el.

Kosztolányival szólva "Nem volt nagy és kiváló", viszont egy dolgos és lelkes  muzsikusa városunknak.

1844 táján született. Cseh földről származhatott  Kanizsára, hogy mikor, nem tudható pontosan. Annyi bizonyos, hogy 1883-ban már kis városunkban élt és volt annyira közismert, hogy az önkéntes tűzoltók egylete őt bízza meg, legyen az alakuló tűzoltózenekar vezetője. Ebben az időben a negyvenes éveiben járó Knobloch a mai Deák tér 5. szám alatt, az ún. Axenti-házban lakott, ott volt hangszerkereskedése és műhelye.

Nagykanizsa, Deák tér 5.


Szerencsére e tárgyban feladott egy hirdetést a Zalai Közlönyben, így ez az információ biztosra vehető.

Zalai Közlöny 1884. május 25.

Egy későbbi visszaemlékezésből, amelyből még fogok idézni, kiderül, hogy magán-zenetanárként is tevékenykedett. Haspelné Balázsy Lujza jó két évtizeddel Knobloch halála után írt róla a következő jellemző mondatokat:

Magas, vállas, pirosarcú, mosolygószemű ember volt, mindenféle hangszeren játszott, volt a lakásán vonós, fúvós hangszer, zongora, cimbalom, gitár: a hangszerek arzenálja volt ott, tanított mindent, akinek amihez kedve volt és a harmadik héten már "nótát" is választhatott a tanuló. Először megtanított a hegedű húrok neveire, azután a hét alaphangra, és aztán ment minden magától... Magyarul rosszul beszélt, de azért megértettük, mert azt sohasem kívánta, hogy mi beszéljünk csehül; hanem ő tanult mitőlünk magyarul. (Zalai Közlöny 1933. március 1.)

Nagykanizsán 1871 nyarán alakult meg az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Egy jó évtized múltán tudtak gondolni saját zenekar alapítására. Több jótékony rendezvény bevételéből gyarapítgatták a hangszer-parkot és Knobloch Frigyest kérték fel karmesternek. Knobloch rendkívül lelkesen vetette bele magát a munkába, pedig nehéz dolga volt. Kanizsán ebben az időben még nem volt zeneiskola, s bár magántanároktól sokan tanultak zenét, de inkább a tehetősebb polgári rétegből, és ők sem elsősorban rézfúvós hangszereken... Így Knobloch a zenekari próbákon túl maga tanítgatta a zenekarba jelentkező, nagy többségben kétkezi munkát végző embereket, akik a zenekari tagsággal egy kevés plusz jövedelemhez jutottak. Többségük persze kottát sem tudott olvasni, ezért mesterük egy egyszerűbb, számokon alapuló jelrendszert talált ki nekik, s úgy írta le szólamaikat. Nyilván hangszerelni is neki magának kellett a közismert indulókat, keringőket, figyelembe véve együttesének összetételét. A sok nehézség ellenére azért összeállt és működött a zenekar, amely abban az időben az egyetlen "felnőtt" zenekara volt a városnak; a piarista gimnáziumban, sőt a kereskedelmi iskolában szerveztek diákzenekart; azok inkább szimfonikus összetételűek voltak, persze változó színvonalon muzsikáltak, és szinte csak iskolai rendezvényeken. Knobloch fúvószenekara viszont ott volt a városi ünnepségeken, rendszeresen adott térzenét, előfordult, hogy nagy egyházi ünnepen templomban is játszottak - igaz, ezen a téren érte őket a legtöbb kritika... A különböző egyletek, testületek is meghívták őket báljaikba, ünnepségeikre. Szoktak muzsikálni magánházban rendezett családi ünnepségeken is. Hát, lehetett ott hangerő, mint ahogyan sokszor a helyi újságok is panaszolták... Később aztán a hadastyánok is összehoztak egy fúvószenekart, de sokkal gyöngébbet, mint a tűzoltók. Egy különösen vitriolos visszaemlékezés szerint a jó kanizsaiak, akik tehették, inkább kimentek a szőlőjükbe a tűzoltó-, majd a hadastyánzenekar térzenéinek idejére...

Knobloch egyébként nem karmesteri pálcával vezényelte tűzoltóit, hanem tamburmajori bottal - ezt is Haspelné Balázsi Lujzától tudjuk:

Nem lenne teljes a kép, amit én most itt az idők távolából festek, ha a képen rajta nem lenne a tűzoltók akkori népszerű karmestere, a jó Knobloch bácsi hatalmas "tambur" botjával, amelyet masírozás közben ütemesen emelt föl le, föl, le.

A derék muzsikusnak még arra is maradt energiája, hogy néhány környékbeli településen is beindítsa az ottani tűzoltók zenekarát, így például Sormáson is vezetett fúvószenekart. 

Sorsa kifejezetten tragikusan alakult. 1903. augusztus 24-én estére a malomtulajdonos gazdag Franz Lajos szerződtette az együttest, hogy névnapi ünnepségén muzsikáljanak. Az ilyen meghívások fontosak voltak a zenekarnak, sőt, személy szerint Knoblochnak is, mert bizony állandóan pénzhiánnyal küzdöttek. Amikor megjelentek a tetthelyen, kiderült, hogy valamilyen szervezési anomália folytán már ott van egy zenekar, egy cigánybanda. A helyzeten Knobloch annyira felidegesítette magát, hogy szélütést kapott: jobb oldalára megbénult. Ettől kezdve súlyos betegen vegetált majdnem hat évig. Felesége nem volt, ki tudja, ki, vagy kik ápolhatták olyan sokáig, hiszen gyaníthatóan nem volt különösebben jómódú ember. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy 1909. április 3-án, délután 6 órakor - mint az anyakönyvben is olvasható - a városi közkórházban halt meg. 65 éves volt.




Lakcímeként ekkor Széchenyi tér 6. szerepel. Talán kisebb lakásba költözött, hogy maradjon pénze ápolásra, ki tudja... Április 6-án a köztemetőben helyezték örök nyugalomra, nagy részvét mellett. Sírja sajnos már nincs meg.
 
Idézzünk végül a Zalai Közlöny 1909. április 5-én "Figyelő" aláírással megjelent hosszabb nekrológjának befejező részét (kattintással kinagyítható):



Utóda a tűzoltózenekar élén Dinuj József lett. Az alábbi tablón már ő feszít a csoport közepén, de a tagok között biztos vannak olyanok, akik Knobloch Frigyessel is muzsikáltak...
 



A tabló a Tűzoltóság épületében, a Kossuth téren látható. Érdemes bekukkantani, egészen érdekes kiállításba lehet ott botlani a kanizsai tűzoltóság történetéről, beleértve a zenekar történetét is.