A patikus és a zongoraművész 2.

Alfred Grünfeld (1852-1924)

Ennek a résznek azt a címet is adhatnám, hogy "Egy nagy zongorista életének kisvárosi epizódjai". Két írással ezelőtt meséltem Práger Béláról, az egykori zenekedvelő nagykanizsai patikusról, legutóbb pedig leghíresebb vendégéről, Alfred Grünfeld bécsi zongoraművészről. Most ezt folytatom, konkrétabban rátérve Grünfeld nagykanizsai tartózkodásaira.

A korabeli kanizsai sajtó hol azt írta, hogy Práger és ő rokonok voltak, hol azt, hogy jó barátok. Egy biztos: 1878 és 1905 között Grünfeld rendszeresen megfordult városunkban és olyankor Práger Bélánál lakott a múltkor megmutatott Király utcai házban. Nyilván remekül érezte magát, hiszen valóban nagyon sokszor visszajött, volt, hogy hetekre. Éppen abban az időben cseperedtek Práger Béla 1878 és 1885 között született kislányai. Azt sajnos még sehonnét nem tudtam kideríteni, hogy a zongoraművész családos ember volt-e, de úgy tűnik, nem volt ellenére, hogy kisgyerekes családnál töltse az idejét, még ha Prágerék nagy házában nyilván el is tudta szeparálni magát.

Első alkalommal 1878. március 31-én járt Kanizsán az akkor 26 éves Grünfeld, egy azóta a feledésbe merült csellistával adtak hangversenyt a Városháza dísztermében. Könnyen lehet, hogy erre a koncertre már Práger Béla szervezésében került sor, ugyanis az ő patikájába kellett betérni a nagyérdemű közönségnek, hogy megvásárolja belépőjegyét. Ezen a koncerten Grünfeld leginkább a zongorakísérő szerepét töltötte be, de azért játszott néhány önálló darabot is, mint például Chopin f-moll noktürnjét és Liszt zongoraváltozatát Schubert: Margit a rokkánál című dalára.

Még ebben az évben újra visszajött: október elején egy kis zongorázással mintegy rangot adott a Kanizsai Dalárda estjének, de pár nap múlva komolyabb műsort is játszott.

Ettől kezdve szinte minden évben egy-két hetet Kanizsán, Prágeréknél töltött. A korabeli sajtó híradásai alapján úgy számoltam, hogy 1878 és 1905 között 17 alkalommal járt nálunk és 7 alkalommal lépett fel. Ebből 3 közös hangverseny volt helyi muzsikusokkal vagy más művészekkel és 4 alkalommal adott szólóestet komoly programmal. Így bizony jócskán fellendítette városunk koncert-életét, hiszen olyan színvonalú hangversenyeknek tapsolhatott a kanizsai közönség, mintha Európa bármelyik nagy koncerttermében ült volna. Elképzelhető, hogy Grünfeld szívességből játszott, vagy ha nem is teljesen ingyen, de baráti áron - sőt, többször is jótékony céllal.

Fellépései közül érdemes megemlíteni közös hangversenyét Braga Herminával 1879. szeptember 28-án a Szarvas szálló nagytermében (ma Erzsébet tér 18.) A Nagykanizsáról elszármazott, eredetileg Práger Hermina névre hallgató énekesnő olaszos csengésű művésznevével európai karriert csinált, elsősorban német nyelvterületen; egyszer majd összefoglalom, amit eddig sikerült róla kideríteni, mert érdekes :)

Olyan is előfordult, hogy Grünfeld spontán lépett színpadra, mint történt 1882-ben Láng Fülöp, a szintén Kanizsáról elszármazott kiváló baritonista koncertjén. Ott nézőként volt jelen, s a közönség erőteljes biztatására változott át előadóvá - hát, nem tudom, a baritonista mit szólt hozzá...

1881-ben a kanizsaiak családi hangversenyt hallhattak. Alfréd fivére, Henrik ugyanis "szintén zenész", jónevű csellista volt. És ha már a családnál tartunk, még volt egy Grünfeld-testvér, Emma. Őt is többször említi a kanizsai sajtó, mint műkedvelő, de tehetséges énekest - külön kiemelve, hogy a híres bécsi zongoraművész testvére. Csak sajnos a híradásokból az nem derül ki, hogy ő abban az időben Kanizsán élt-e, vagy csak gyakori vendég volt. De ő is énekelt Kanizsán, előkelő családnál rendezett házi hangversenyen, több alkalommal éppen fivérének dalait.

Grünfeld Alfréd önálló hangversenyei közül itt van egyiknek a programja - látható, hogy valóban elsőrangú műsort adott a kanizsaiaknak is:

Zalai Közlöny 1882. október 5.

Akit érdekel a pontos műsor, kiböngészheti az újságkivágásból. Ami még fontos a híradásból, az az, hogy mindig gondoskodott jó zongoráról egy ideszállíttatott Bösendorfer alakjában. Hangversenye jegyeit pedig most is a Práger-gyógyszertárban lehetett megvenni.

Nézzük meg akkor éppen ennek a koncertjének sajtóvisszhangját:

Zalai Közlöny 1882. október 12.

A fellépések mellett bőven fennmaradt többi idejét hogyan tölthette Grünfeld Prágeréknél? És úgy egyáltalán: mi vonzhatta Bécsből, a zene egyik európai fővárosából Nagykanizsára?

Idejének valamennyi részét nyilván gyakorlással töltötte, hiszen a koncertező zongoraművész életformáját élte. Mint már írtam, sokat utazott egész Európában, beleértve Oroszországot és Skandináviát és több körutat tett az Egyesült Államokban, nyilván formában kellett tartania magát és talán repertoárját is bővítenie. Mellette zeneszerzéssel is foglalkozott - a fentebbi újságcikkben láthatjuk, hogy két saját művét is játszotta ezen a koncerten; de nemcsak ezen, hanem valamennyi fellépésén; ezeket a darabokat meg is kellett írnia valamikor - nyugalmasabb időben.

A sajtóból tudjuk, hogy jól hegedülő házigazdájával és Kanizsán szerzett további barátaival nagy házimuzsikálásokat is rendeztek. Mindezek mellett nagyon szeretett eljárni kávéházba, étterembe cigányzenét hallgatni. Ez nemcsak szórakozás volt számára, hanem egyúttal anyagot gyűjtött a koncertjein való improvizáláshoz.

Szerencsére abban az időben családiasabb volt az újságírás, így a Zalai Közlöny több szemléletes kis híradást is közzétett. Ezt írta például 1882. június 15-i számában, amikor Grünfeld, amerikai turnéja előtt három teljes hetet Prágeréknél töltött:

Formaszerint Práger Béla gyógyszerész úr vendége volt, de valósággal a nagy közönségé. Nyilvános hangversenyben nem lépett fel ezúttal, de azért itt időzésének majdnem minden estéje az volt. Azok, kiket a szerencse nem vihetett közelébe, ablakai alá mentek, éjfélig ott álldogáltak, csakhogy remek játékában gyönyörködhessenek. Bennünket magyarokat annyira megszeretett, hogy nem is tartotta zeneestélynek, melyen egy szusz alatt 30-40 magyar népdalt el nem játszott. És hogyan játszotta azokat! Mintha csak a "kecskeméti pusztán" látta volna meg a napvilágot, nem pedig Libusa városában. Ilyenkor a termekből és az utcáról felhangzó éljen és tapsvihar egybeolvadt s szűnni sem akart.

Mindez a Király utca 41.-ben és előtte, ma tényleg nehéz elképzelni...

Zárójelben: "népdal" alatt valójában a kor népszerű magyar nótáit kell értenünk, de az azért lehet, hogy közéjük néhány igazi népdal is belekeveredett.

Ugyancsak ekkoriban írta a Zalai Közlöny (1882. május 25.), hogy Grünfeld

Itteni barátainak társaságában elzarándokol esténként abba a fogadóba, hol a Darázs Miska és bandája valóban remek játékában gyönyörködhetik. A magyar nóták épúgy felvillanyozzák kedélyét, mintha csak született magyar volna; sohse láttak még cseh-németet úgy igazán sírva vigadni!

Az "abba a fogadóba" célzás egész pontosan Kanizsa akkori legfényesebb szállodája, az Arany Szarvas éttermét és kávéházát jelentette, ugyanazt az épületet, amelynek nagytermében Grünfeld koncertet is adott:

Erzsébet tér 18. Ez volt a Szarvas épülete, csak azóta a 2. emeletet lebontották

1900 után megritkultak a zongoraművész kanizsai látogatásai, valószínűleg azért, mert akkor már a bécsi zeneakadémia tanáraként is működött.  Az utolsó hírt 1905. szeptember 30-án olvashatták róla a kanizsaiak a Zalai Közlönyben, miszerint:

Grünfeld Alfréd, cs. és kir. kamaraművész és porosz kir. udvari zongoraművész rokonai látogatására f. hó 29-én Nagykanizsára érkezett.

Aztán Práger Béla megbetegedett és 1909-ben elhunyt, s ezzel mintha városunk zenei aranykora is befejeződött volna...

Grünfeld 1924. január 4-én hunyt el Bécsben, abban a városi palotában, amit már szintén megmutattam. A Központi temetőben (Zentralfriedhof) nyugszik. Nevét azóta utca viseli Bécsben.

Forrás: findagrave.com

Hát ilyesmi zene is kiszűrődhetett a Király utca 41. ablakaiból, mint amit most fogunk hallani Alfred Grünfeld előadásában :) Magyar témákra írt Op. 55-ös Magyar rapszódiáját 1905-ben játszotta lemezre - talán ezeket a dallamokat is Kanizsán ismerte meg...

A patikus és a zongoraművész 1.

Az elmúlt alkalommal a letűnt Kanizsa egy érdekes figurájáról, Práger Béla gyógyszerészről írtam, aki a 19. század utolsó negyedében mint a zenei élet mecénása írta be nevét városunk történetébe. Felsoroltam koncerteket, amelyeknek létrejötte bizonyíthatóan az ő nevéhez fűződött és megemlítettem, hogy külön fejezet illeti meg a zeneszerető patikus életében Alfred Grünfeld zongoraművész kanizsai tartózkodásait.

A mai alkalommal nézzük meg kicsit pontosabban, ki is volt Alfred Grünfeld, vagy ahogyan a korabeli hazai sajtó írta, akkoriban magyaros névalakban emlegetve minden külföldit, Grünfeld Alfréd?

Az izraelita származású művész 1852-ben Prágában született, apja bőrkereskedő volt. Első zongoraleckéjét négy éves korában kapta, s aztán olyan tehetségesnek bizonyult, hogy elvégezte a prágai konzervatóriumot, majd Berlinben még tovább tanult Theodore Kullak nevezetes magán-zeneakadémiáján. Alig múlt húsz éves, amikor kész művészként 1873-ban Bécsben telepedett le, s ott is élt 1924-ben bekövetkezett haláláig.

Nagynevű zongoraművész és tanár lett, egyik meghatározó személyisége az osztrák főváros zenei életének - és egyúttal szeretett figurája a művelt köröknek. Jó barátja volt például Brahms és Johann Strauss... Zongorajátékáról elismerően emlékezett meg a korszak rettegett kritikusa, Eduard Hanslick.

Ám Grünfeldet nemcsak Bécsben ismerték, hanem koncertkörútjai révén egész Európában - beleértve Oroszországot és Skandináviát -, sőt, az Egyesült Államokban is. Uralkodói elismerésekben is részesült, így például kitüntette III. Sándor orosz cár, Berlinben pedig elnyerte az "udvari zongoraművész" címet. 1897-től a Bécsi Zeneakadémia professzora lett. Zeneszerzéssel is foglalkozott, két operettje mellett kifejezetten előadási célra írt saját magának egyrészt eredeti zongoradarabokat, másrészt pedig, mint az akkoriban - elsősorban Liszt Ferenc révén - divatos volt, ismert műveket dolgozott át zongorára, technikailag jól látványossá téve azokat. Amúgy ez nyilván összefügg azzal, hogy koncertjein rögtönözni is szeretett - ennek majd városunkkal kapcsolatban is jelentősége lesz.

Grünfeld arról is nevezetes a zenetörténetben, hogy a zongoraművészek közül ő volt az első, aki átlátta a hangfelvételek készítésében rejlő hatalmas lehetőségeket - amelyeket annak ellenére megérzett, hogy azért az akkori, gyerekcipőben járó technika még nem nyújtotta azt a hang-élményt, mint egy élő előadás. Ennek ellenére jócskán készített hangfelvételeket, amelyek szerencsére ma is hallgathatók.

Amúgy Grünfeld mintegy másfél évtizeddel Práger Béla után halt meg, 72 éves korában. Síremléke Bécs központi temetőjében található.

Amikor e hónap elején Bécsben jártam, megkerestem azt a címet, ahol Grünfeld 1888-tól élt és ahol 1924. január 4-én meghalt. A Getreidemarkt 10. számról kiderült, hogy egy monumentális és kifejezetten dekoratív bérház Bécs I. kerületében. Nyilván megfordult itt sok muzsikus barátja, de járt nála a mi Práger Bélánk is...

Az épület kapuja felett portrédomborműves emléktábla idézi Grünfeld alakját, úgyhogy egészen biztosan jó helyen jártam:

Nos, korának e tényleg elismert és híres művésze rendszeres vendége volt Nagykanizsának, pontosabban Práger Bélának. 

Legközelebb egy kis áttekintést szeretnék adni kanizsai tartózkodásának történeteiből a régi újságok híradásai, cikkei segítségével. Általuk nemcsak jobban megismerjük a részleteket, hanem városunk korabeli légköréből is megérezhetünk valamit...

Addig is hallgassuk mi is Grünfeld Alfrédot. Kedvenc videomegosztó portálunkon válogathatunk a hangfelvételei között - így a technika segítségével kicsit beleképzelhetjük magunkat a jó egy évszázaddal ezelőtti zenekedvelő kanizsaiak helyébe, miközben egy saját szerzeményű keringője szól :)

A zeneszerető gyógyszerész

Práger Béla arcképe. Forrás: Tarnóczky Attila: Holmi

105 éve, 1909. május 19-én hunyt el Práger Béla, köztiszteletben és közmegbecsülésében álló nagykanizsai gyógyszerész. Az, hogy városunk zenei élete a 19. század utolsó negyedében olyan pezsgő volt, neki is köszönhető. Megérdemli, hogy megemlékezzünk róla!

Apja Práger Henrik kanizsai orvos. Ő maga 1844 körül születhetett, nagy valószínűséggel szintén Kanizsán, mert városunk egyik hírlapja, a Zalai Közlöny helyi születésűnek mondja. Bár többször is átnéztem a korszak egyházi anyakönyveit, eddig még nem akadtam születésének bejegyzésére, de a dolog megér egy újabb ellenőrzést...

Pályakezdőként Prágában, majd Bécsben dolgozott (ezek az adatok a Zalai Közlönyben 1909-ben megjelent rövid nekrológjából származnak, s ha helytállóak, akkor feltételezni lehet, hogy egyetemi  tanulmányait is e két város valamelyikében végezte). 1875-ben visszatelepült szülővárosába:

Zalai Közlöny 1875. aug. 19.

További élete bizonyítja, hogy a hírt megfogalmazó újságíró tényleg telibe találta az igazságot: Kanizsa kulturális és társas élete sokat nyert az ő tevékenységével...

Amúgy a Fekete Sas patikát, amelyet Práger meg is vásárolt, eredetileg a kanizsai ferencesek alapították még 1714 körül. Práger idejében először a ma már nem létező Deák tér 15. számú épületben működött, onnét néhány év múlva Práger Béla költöztette át a mostani Fő út 2. helyén álló korábbi épületbe, hogy aztán 1890-től, amikor ott is építkezés kezdődött, a Fő út 6. szám alatt, a földszint utcai részén működjön tovább. Ezeket a helyeket csak azért említem fel, mert sok hangversenyre akkoriban Práger Béla patikája árusította a jegyeket, úgyhogy a koncertlátogató közönség is sűrűn betért oda... A patika gyönyörű berendezése a második világháború után tett vargabetű után szerencsésen hazatért Kanizsára s most a Thúry György Múzeum állandó kiállításán megcsodálható:

Práger Béla, aki 1875-ös kanizsai vissza-telepedésekor harmincas évei legelején járt, hamarosan családot alapított. 1877 nyarán a helyi újság eljegyzéséről, majd október elején Zágrábban megtartott esküvőjéről adott hírt. Felesége Brodjovin Teréz. Négy leányuk született: Sarolta (1878), Ilona (1880), Margit (1882) és Erzsébet (1885). Évtizedekkel később, amikor Práger Béla komolyan megbetegedett, gyógyszertárát Erzsébet férjére, Neumann Aladárra íratta (vejei közül egyedül ő volt gyógyszerész).

Amúgy a lányok természetesen tanultak zenét - érdemes lenne egy külön posztot írni róluk. Itt csak annyit, hogy négyük közül Sarolta és Margit zongorázott, Ilona hegedült, sőt, Sarolta és Ilona kiválóan énekeltek is, mindezt a műkedvelőket jóval meghaladó színvonalon - gondolom, sok örömet szerezve ezzel édesapjuknak.

Práger Béla maga jól hegedült, ifjúsága idején néhányszor előfordult a neve a sajtóban, mint hangversenyen közreműködőé. De ezt a tevékenységét hamarosan felváltotta egy másfajta részvétel a zenei életben, ami úgy tűnik, még fontosabbnak bizonyult: ez pedig a szervező és a mecénás szerepe. Kanizsára való visszatérése után jó barátságban volt az ebben a blogban már jócskán "kitárgyalt" Rosenberg Ádámmal, akihez csatlakozott abban a törekvésben, hogy alapítsanak Kanizsán szimfonikus zenekart és énekkart és lendítsék fel a hangversenyéletet (amúgy, mivel mindkettejük apja orvos volt Kanizsán és nagyjából egyidősek is voltak, könnyen ismerhették egymást gyerekkoruk óta). Voltak ezen a téren részeredményeik, sikereik, de aztán Rosenberg Ádám elköltözött városunkból. Práger Béla viszont folytatta e törekvéseket, ha nem is zenekar létrehozását, hiszen ő nem főfoglalkozású muzsikus volt, hanem a hangversenyek szervezését.

Érdekes lenne megtudni, honnét eredhettek ehhez zenei kapcsolatai, de attól tartok, ez már nem fog kiderülni - annyi elképzelhető, hogy valószínűleg korai bécsi és prágai éveiből. Kanizsán azért volt egy-két társa ebben Rosenberg Ádámon kívül is, mint például az Ollop-fivérek közül a korábban néhány évet a bécsi zeneakadémián tanult Ernő, de Imre is, aki viszont rövid ideig mint operaénekes működött kisebb német színpadokon. Szerintem azoknak a kanizsai koncerteknek a szervezésében, amelyekre a Práger-patikában lehetett jegyet venni, kisebb-nagyobb mértékben benne lehetett Práger Béla keze (a koncertek más részére ugyanis elsősorban a könyvesboltok árulták a jegyeket). Ezt a feltételezést időnként alá is támasztja Kanizsa akkori két hírlapja, a Zala és a Zalai Közlöny, mert szerencsére előfordult, hogy "elkottyantották", kinek köszönhető a művész megszerzése és a hangverseny megrendezése... Az is nyilvánvaló, hogy Práger Béla mint mecénás is megnyilvánult az általa elősegített koncertek esetében. Konkrét leírás nincs erről, szintén csak sajtóbeli célozgatások, de valószínűleg mindannyiszor neki kellett a kockázatot anyagi szempontból vállalni: esetenként megelőlegezni a művész honoráriumát, vagy akár még kipótolni is saját zsebéből, ha a jegyek eladása nem fedezte a honorárium és a terembér, valamint a járulékos költségek, mint például egyéb közreműködők tiszteletdíja, zongorahangolás, ésatöbbi teljes összegét...

Következzen azon nagy koncerteknek a felsorolása, amelyek nagy valószínűséggel Práger Bélának (is) köszönhetően zajlottak le Nagykanizsán. Közülük az első, minden idők egyik legnagyobb hegedűművészének, Joachim Józsefnek kanizsai hangversenye igazolhatóan Práger Bélának és az Ollop-fivéreknek köszönhető, mint az a Zalai Közlöny 1880. február 5-i számában olvasható is volt:

1880. február 1. Joachim József hegedűestje
1882. június 5. Láng Fülöp áriaestje
1890. februárjában a Szlavianszkij orosz daltársulat estje
1890. június: a fonográf, mint új találmány bemutatása
1891. február 21. Vasquez-Molina grófnő áriaestje
1902. január 4. Willy Burmester hegedűművész estje

Még a Joachim-hangverseny előtt hirdették meg Wilt Mária, a híres operaénekesnő koncertjét 1879 novemberére. Már megvolt a pontos műsor, elkeltek a jegyek, amikor le kellett mondani az estet, mert Wilt Mária tüdőgyulladást kapott. A sajtó közhírré tette, hogy a jegyek árát a Práger-patikában lehet visszakapni. Az énekesnő aztán mégis eljött Kanizsára, de kilenc évvel később, 1888-ban sikerült újra megszerezni Rosenberg Ádámnak és Práger Bélának köszönhetően. 

A gyógyszerész Zala-újságbeli nekrológja még említ néhányat, mint általa rendezett, vagy általa is rendezett eseményt: a Firenzei vonósnégyes estjét, aztán egy nem pontosan azonosítható bécsi énekegyüttesét, sőt, a bécsi Burgtheater színművészeinek szavalóestjét.

Práger Béla életében külön fejezet illeti meg  Alfred Grünfeld, Európa egyik legjobb zongoraművészének kanizsai tartózkodásait és itteni hangversenyeit. Azt hiszem, erről a témáról egy külön posztot fogok írni, mert ha most nekiállok számba venni érdekes ittléteit, sosem érek a Práger Béla-téma végére...

Még megmutatom, hogy hol lakott Práger Béla és családja: ez pedig a Király utca 41. alatt ma is álló ház:

Saját felvételem 2009-ből az utca felől...

és udvar felőli képe, forrása: Tarnóczky Attila "Hol-mi"

Amikor ez az információ kiderült, elsőre nagy csalódást éreztem, mert, bár igazán nincs messze a városközponttól, de nagyon lepusztult a ház és az egész környék is... Nehéz elképzelni, pedig igaz, hogy valaha itt egyrészt egy jómódú, zeneszerető család élt, négy kisleány cseperedett fel rendszeres házimuzsikálás közepette, másrészt a családfő az általa Kanizsára hozott művészeket többnyire otthonában is vendégül látta. Közülük Alfred Grünfeld olyan szempontból is kiemelkedik, hogy ő nemcsak egy-egy este erejéig volt itt vendég, hanem mintegy negyedszázadon át rendszeresen, előfordult, hogy több hétig is.

Práger Béla igyekezett megmenteni a kanizsai zenei élet relikviáit. Őrizte például a város első felnőtt kórusa, az 1862-ben megalakult Kanizsai Dalárda anyakönyvét, amely, igaz, megcsonkított állapotban, de az ő halála után, özvegyének révén került a kanizsai múzeumba, ahol ma a gyűjtemény féltett és mutatós kincse. Sajnos, csak egy ócska saját felvételt tudok róla ide másolni:

A zeneszerető gyógyszerész életének 66. évében, 1909. május 19-én hunyt el agyszélhűdésben. Az újságok szerint az addig viruló egészségnek örvendő férfi egy évvel korábban kezdett betegeskedni, akkor gyógyszertárát vejének adta át. Özvegye majdnem három évtizeddel túlélte...

Halálakor a Zala című lap újságírója idősebb embereket kérdezett meg, hogyan emlékeznek a fiatal Práger Bélára. Azt mesélte róla egy barátja, hogy "derék magyar érzésű ember volt. Magyar ruhában, sarkantyús csizmában járt, snájdig ember volt, mindig lóháton járt." Az újságíró felemlegette szerepét Kanizsa évtizedekkel korábbi zenei életében:

Ezek voltak fiatal éveinek külső jellemzői. Egy értékes ember tartalmas lelki életére az a szerep világít rá, melyet Práger Béla mint a művészetek egyik nagykanizsai mecénása vállalt. [...] Eljár az idő. A divatból kimegy a magyar csizma és a társasélet középpontjaiból kiöregszenek az egykori oszlopok. [...] Halálának híre mindenhol, ahova elhatott, mély részvétet keltett.

Práger Béla és családjának sírja az izraelita temetőben

Én pedig azt gondolom, hogy Práger Béla szerencsés ember volt: jó időszakban született, hiszen aktív életének folyamára nem estek világháborúk és más történelmi kataklizmák. Tanulhatott, dolgozhatott - eredménnyel, közmegbecsüléssel és mellette élhetett zeneszeretetének. Ezért anyagi áldozatokat is vállalt, bár nyilván olyan helyzetben volt, hogy gond nélkül megtehette. Volt szép családja; mondjuk azt el tudom képzelni, hogy azért szerette volna, ha egy fia is születik... Nyilván neki is megvoltak a maga nehézségei, és ennek a szerencsés helyzetének úgy nem is lehetett tudatában, mint mi, az utókor, akik már tudjuk, hogy például 1914-ben vagy 1944-ben mi következett...