A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nemzeti Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nemzeti Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

Hevesi Sándor és a zene 4.

2014. szeptember 28., vasárnap

0 megjegyzés
Ígértem még egy zenei történetet Hevesi Sándorról. Ehhez emlékeztetek a kis sorozatom első részében olvasható életrajzi tényre: Hevesi már gyermekkorától tanult zongorázni, kanizsai gimnazista éveiben különösen erősen, hiszen eredetileg a Zeneakadémián akart továbbtanulni. Erről a részleteket érdemes onnét felidézni.

Fiatal rendező volt a Nemzeti Színházban, amikor az alábbi eset történt a már akkor legenda Jászai Mari és közte.

Jászai Mari mint Gertrudis a Bánk bánban


Innét átadom a szót László Annának, lapozzunk bele az általa írt Hevesi Sándor-monográfiába (Bp. 1960, Gondolat Kiadó, 46-47. oldal):

[Hevesi] a Nemzeti Színházban eleinte nem egészen érzi otthon magát. Alig kezdte el lobogó lelkesedéssel, nagyratörő tervekkel a munkáját, máris magára haragította éppen azt, akit talán az egész élő európai színházkultúrában a legtöbbre becsül: Jászai Marit. A Lucrezia Borgia [Victor Hugo drámája] egyik - éjszaka játszódó képében Jászai az előírt holdfény helyett nappali fényárt követel. Hevesi igen sokat megtenne a nagy tragika kedvéért, de arra nem hajlandó, hogy vétsen a drámai szituáció ellen. Élénken vitáznak, szó szót követ, Jászai - nem csupán színésznőnek, de embernek is kimagasló, csak épp ha mérges, nem nézi, hogy hova sújt - vastag sértéseket, majd egy vastag szerepköteget hajít Hevesi felé. Mindenki azt hiszi a színháznál, hogy a kellemetlen incidenst életreszóló harag követi majd. De Jászai nem azért nagy és igaz jellem, hogy ne merné belátni tévedését. Hamarosan meggyőződik arról, hogy ha Hevesi valamiért vagy valami ellen harcol, soha sincsenek személyi okai, egyedül művészi elvei vezetik. Megbékél a fiatal rendezővel, sőt egy este egyenesen a szívébe zárja. A Nemzeti Színház aznap a Várszínház épületében játszik. Hevesi mint ügyeletes rendező a szabályok szerint az előadás megkezdése előtt másfél órával érkezik. Dolga nincs, de nem szereti a semmittevést. Körülnéz, mindent rendben talál. Észreveszi a mély színpad hátsó zugában, a női öltözőkhöz közel álló zongorát. Úgy érzi, ebben a számára nem egészen barátságos, feladatot sem adó környezetben szükség van valamire, amibe beleviheti a lelkét. A zongorához ül, fejből játszani kezd, szinte önkéntelenül a legszeretettebbet: Mozartot. Az A-dúr variációk betöltik a színpadot. Amikor befejezi és felnéz, látja, hogy Jászai Mari öltöztetőnője áll mellette.
- A művésznő kérdezteti, mit játszott a rendező úr?
Hevesi megmondja. Alighogy az első felvonás után lemegy a függöny, Jászai kéri, játssza el ismét. Ettől fogva gyakran faggatja Mozartról Hevesit, és újból és újból hallani akarja a műveit. Az vonzza a zeneköltőhöz, ami a maga tragikai zsenijéből hiányzik: a lebegő könnyedség. Úgy megszereti Mozartot, hogy életének három legnagyobb bálványa: Shakespeare, Petőfi, Széchenyi mellé állítja negyedik társul. És úgy megszereti tolmácsolóját, Hevesit, hogy barátjának vallja, pedig ritka és drága nála az efféle kitüntető címzés.

Hogy Hevesi mit is játszott akkor pontosan, szerintem kétesélyes. Játszhatta ezt a tényleg simán A-dur variációknak nevezett kis művet, ami voltaképpen átirata a híres klarinétötös zárótételének:




Valamint játszhatta a K. 331-es A-dur szonáta 1. tételét, amely variációs stílusban íródott és alcíme is az, hogy "Téma variációkkal".
Egyébként éppen ez az a szonáta, amiről mostanában sok szó esik, mert Mozart kézírásával 3. tételének egy részét találták meg a közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtárban - de mi azért Hevesi Sándor és Jászai Mari kedvéért az első tételét hallgassuk meg: 

1848. március 15-én este a Nemzeti Színházban

2013. március 14., csütörtök

9 megjegyzés
Nemzeti ünnepünk kapcsán ma az eseményeknek egy olyan oldaláról beszéljünk, amiről ritkán szoktak megemlékezni. Arról, hogy március 15-ének estéjén milyen zenéket hallhatott az, aki jelen volt a Nemzeti Színházban - és egyáltalán, hogy folyt le az egész este, mi minden törént a színházteremben.

A helyszín:





A Nemzeti Színház akkor alig valamivel több, mint tíz esztendeje állt a Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán. Jórészt közadakozásból emelték és már maga a létezése is a magyar nemzeti függetlenséget, a magyar nyelv és a nemzeti kultúra erejét jelképezte. Elég sokáig mind a prózai, mind a zenés színjátszás otthona volt, ami bizony súrlódásokat is okozott a két ágazat között. Csak több évtized elteltével épülhetett fel először a zenés népszínmű otthona, a Népszínház (1875), majd az Operaház (1884).

Az est karmestere:

Erkel 1845-ben - Barabás Miklós rajza
Erkel Ferenc, aki 1848 márciusában harmincas évei végét taposta, a Nemzeti Színház főzeneigazgatója volt. Mint zeneszerző, két operáját mutathatta be színházában. 1840-ben a Bátori Máriát, amely szép magyaros címe ellenére idegenből átvett fiktív történetet beszélt el zenében. Ám premierjének napján nevezték először az addig Pesti Magyar Színház névre hallgató épületet és intézményt Nemzeti Színháznak. Erkel első operájával mintegy beletanult a mesterségbe, s annak tanulságait remekül hasznosította következő dalművében, az 1844-ben színre került Hunyadi Lászlóban. Ezt a művét már joggal nevezhetjük első magyar nemzeti operánknak.

1848 forradalmi estéjének zenei előzményei közé tartozik, hogy Bartay Endre színigazgató 1843-ban, majd 1844-ben pályázatot hirdetett nemzeti költeményeink, a Szózat és a Himnusz megzenésítésére. Mint azóta is minden magyar tudja, a Szózat pályázatot Egressy Béni, a Himnuszét pedig Erkel Ferenc nyerte. Dallamaik, ha nem is azonnal, mert kellett némi idő az akkori kommunikációs körülmények között, de elterjedtek és utat találtak a zsűri után az egész nemzet szívébe.

A tervek és a valóság:

1848. március 15-nek estéjére a Nemzeti Színházban a Két anya gyermeke című színmű előadása volt kitűzve, amiben a Nemzeti prózai társulatának szinte minden nagy művésze játszott: Szentpétery Zsigmond, Egressy Gábor, Lendvay Márton, Laborfalvi Róza. A szereplők között volt Egressy Béni is, aki afféle színházi mindenesként zeneszerző, betanító, színész, operaénekes, rendező is volt egyben.
Íme, az aznapi  plakát:

Forrás: dka.oszk.hu


A falragasz e példányából aztán történelmi dokumentum lett, hiszen rávezették a tervezett műsorváltozást. Március 15-én a déli órákra nyilvánvalóvá vált, hogy a nap történései nem egy korabeli bulvárdarabot igényelnek esti műsorként. Így az igazgatóság, azaz személyesen Bajza József, a Nemzeti prózai részlegének igazgatója elrendelte, hogy Katona József Bánk bán-ját kell játszani (Erkel Bánk bán-ja akkor még éppen csak formát ölteni próbálkozó terv volt, bár Egressy Béni talán már megírta a librettót).
Az aznapi plakátra kézzel ráírták, előrelátóan, múlt időben, hogy helyette a Bánk bán került színre (a "Darabváltozás" bélyegző nyilván jóval később kerülhetett rá). Ám ez is csak terv maradt. Az előadás ugyan elkezdődött, viszont amikor megérkezett a színházba a Táncsics Mihályt kiszabadító tömeg, még a Bánk bánt is félbe kellett hagyni. A színházban történteket a korabeli Pesti Hírlap így írta meg:

A sajtó-szabadság kivívásából és Stancsics kiszabadításából megérkezett nép betódul, minden padok megtelnek, a fulladásig nyomott népnek a páholy-tulajdonosok nyújtanak le kezet s emelik fel magukhoz. Kiáltások hangzanak: "Halljuk a Rákóczi indulót!" Egressy Gábor Petur bán maszkjában kiáll a közönség elé és megkérdi: "Folytassuk a Bánk bánt, vagy énekeljünk a Hunyadi Lászlóból?" Újabb kiáltások: "Halljuk a Hunyadit, a Marseillaiset, a Rákóczit, a Himnuszt...!" Majd a kiáltások elhallgatnak, a várakozás csendje üli meg a termet. Erkel beinti a "Meghalt a cselszövő"-t, a tömeg Metternichet átkozza. Aztán a Himnusz következik, majd a Rákóczi és a Marseillaise. Füredy népdalokat énekel, aztán újra felcsendül a Himnusz, a Szózat, a Marseillaise, a Rákóczi; ki tudja hányszor, szinte a végkimerülésig..."

Füredi Mihályt is Barabás Miklós rajzolta le
Kis kiegészítés: a népdalokat – azaz minden valószínűség szerint inkább népies magyar műdalokat – éneklő Füredi Mihály a magyar operajátszás egyik kiemelkedő baritonja, a kovácsmesterből lett operaénekes volt.

A Pesti Hírlap egy későbbi lapszámából még kiderül egy zenei adalék: a tömeg kikövetelte Erkeltől, hogy a zenekar játssza el Hunyadi hattyúdalát. Ez egy lassú verbunkosra épülő tragikus közzene, amely az operában Hunyadi László elfogása után hangzik fel.

Történt még más is azon az estén a Nemzeti Színház színpadán: ekkor, gyakorlatilag a közönség színe előtt szeretett egymásba a Táncsics kiszabadításából és hazakíséréséből csapzottan, sáros csizmában odaérkezett Jókai Mór és a Bánk-beli Gertrud királyné jelmezét viselő Laborfalvi Róza...

Mai zenénk Erkel Hunyadi nyitányának részlete, éppen a Meghalt a cselszövő dallamával indul: