A következő címkéjű bejegyzések mutatása: operaénekes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: operaénekes. Összes bejegyzés megjelenítése

Domingo hangja

2015. június 27., szombat

3 megjegyzés
Legutóbb Albert István kritikáját idéztem Placido Domingo 1987-ben Budapesten énekelt Radameséről, illetve az egész Aida-előadásról. Már ott jeleztem, hogy az egyébként helytálló vélemény két megállapításán kissé bepöccentem. Az egyik az volt, hogy a világsztár türelmesen, szorgalmasan és "fölényesen" válaszolgatott az olykor butácska újságírói kérdésekre. Már akkor megjegyeztem, hogy a fölényesség Domingónak soha nem volt sajátja. Ugyanis nemcsak művészként profi, hanem abban is, ahogyan a sajtót és a közönséget kezeli, azaz a lehető legtermészetesebben és legsegítőkészebben; másrészt eleve olyan az egyénisége, hogy a fölényesség távol áll tőle. Ezt már egyszer régebben próbáltam itt a blogban megfogalmazni, most újra ajánlom ezt a régi írást.





A kritikus másik megjegyzése pedig Domingo hangjára vonatkozott, melyet úgy minősített, hogy "hangszínben talán szebb is akad", mint az övé. Megjegyezve, hogy ki milyennek érez egy hangszínt, az valamennyire szubjektív, de erről egy hozzáértőt szeretnék idézni, aki rendkívül sokoldalúan és komplexen járja körbe ezt a kérdést. Egyúttal - úgy érzem - sikerült megfogalmaznia Domingo egész művészetének titkát és varázsát is.

Olvasás előtt érdemes megjegyezni, hogy ez az értékelés Domingo tenor korszakából származik. Mint tudjuk, az utóbbi években bariton szerepeket énekel - természetesen művészetének fő jellemzői megmaradtak, biztosan gazdagodtak is, csak hangfekvése változott meg.



Itt van egy kis részlet - amit közben megtörök video-felvételekkel -  Daniel Snowman Domingo-életrajzából (magyarul megjelent a Zeneműkiadónál 1985-ben):






Bármilyen erős is a hangja, akusztikus emlékezetünkben mégis elsősorban a sima, sötét, bársonyos hangzás marad meg. Megvannak benne a tenore drammatico sötétebb színei is, de lírai stílusérzéke Pavarotti és Bergonzi csapatában is biztosítja a helyét. Björling, sőt talán Caruso óta valószínűleg senki nem rendelkezett ilyen sokoldalú adottságokkal. Hangszíne sötétebb, gazdagabb, fedettebb, mint Pavarotti mézes hangzása; talán nazálisabb, de kevésbé stretto, kevésbé feszített, mint híres olasz vetélytársáé. [...] Ha van egyetlen hangszer, amihez Domingo hangja a leginkább hasonlítható, akkor az valószínűleg a gazdag, vibráló, dúsan hajlékony csellóhang; nem meglepő hát, hogy a hangszeres művészek közül nagy honfitársa, Pablo Casals a példaképe.

Visszaveszem kicsit a szót. Domingo hangja szépségének bemutatására szerintem ez az egyik legalkalmasabb ária:




Hát kell ennél szebb hang? Mint az olvasztott arany...

Folytassuk az idézetet:

Hangjának jellege sok tekintetben emlékeztet Carusóéra [...] Talán kevésbé hősies, mint Martinelli vagy Corelli, magas regisztere nem olyan könnyed, mint Krausé vagy Geddáé, nem mindig olyan szenvedélyes, mint Carreras, van, aki Gigli csábító, ezüstös csengését hiányolja belőle vagy Bergonzi legjobb alakításainak fölényes, akusztikus előkelőségét - ám Domingo nagysága éppen abban rejlik, hogy mindezek és más nagy énekesek kiváló vonásait ötvözi magában, s művészetében az eszközök olyan káprázatos tárát egyesíti, amilyen ritkán vagy talán sosem található meg egyetlen művészben.

Újra egy hangzó részlet - az előző stúdiófelvétel után egy egyenes operaközvetítés részlete:




És még egy bekezdés a könyvből, kicsit előbbről, de ugyanebből a fejezetből, mert hiszen a dolgok, adottságok összetartoznak:

Domingo művészete testi adottságok, hangminőség és zenei intelligencia különleges elegye. Testi adottságait tekintve történetesen magas, sötéthajú, jóképű és erőteljes fizikumú, a hangja pedig ugyanilyen anyagból való, erős, hősies, fényes, fedett, szinte bariton jellegű, és alkalmasint a legnagyobb színházterem csillárjait is megreszketteti. Sok más erős férfihoz hasonlóan Domingo nem fitogtatja az erejét: a nagy vokális erőfeszítéseket a zenei és drámai szituáció kívánalmainak megfelelően gondosan adagolja. Vokális művészetének legszebb megnyilvánulásaira éppen az a jellemző, hogy hangját nem erejének bemutatására, hanem a zene szolgálatába állított csodálatos hangszerként használja.



Színészi képességeiről még nem is szóltam, majd egyszer máskor :)

Kedvenc videomegosztó portálunkon szerencsére rengeteg különböző időszakában készült és különböző műfajú felvétele között válogathatunk. Én igyekeztem néhány olyant megmutatni itt, amelyek érzésem szerint igazán érzékletesen támasztják alá a Snowman által írtakat. Fájó szívvel hagytam ki Otellót, de azt majd inkább akkor idézem, ha színészi oldaláról lesz szó. 
 
Végül visszatérhetünk a kiindulóponthoz: vitathatatlan, hogy az övé a világ egyik legszebb hangja :)  

Pataky Kálmán, a nagykanizsai kisgimnazista

2014. március 1., szombat

11 megjegyzés
Fél évszázada, 1964. február 29-én hunyt el Pataky Kálmán operaénekes, a két világháború közötti operajátszásnak nemzetközileg is az egyik legelismertebb alakja. Csodálatos lírai tenorja, természetes muzikalitása, hatalmas szorgalma, rokonszenves emberi egyénisége az egyik legszeretettebb énekessé tették. Különösen Mozart-áriafelvételei számítanak ma is etalonnak. Világhírének csúcsán, 1936-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon Arturo Toscanini vezényletével Florestan szerepét énekelte - a világ legjobb, ám legszigorúbb karmesterének is tartott Toscanini maximális elismerése mellett - Beethoven: Fidelio című operájában.

De évfordulótól függetlenül is érdemes emlékezni rá és hallgatni felvételeit.

Ezzel a mai poszttal a tiszteletadás mellett a róla szóló egyetlen magyar nyelvű életrajz egy tévedését is szeretném kiigazítani. A Nagy magyar előadóművészek sorozatban még 1968-ban jelentette meg a Zeneműkiadó Somogyi Vilmos és Molnár Imre róla szóló kötetét, s ennek 7.oldalán olvasható a kitétel, miszerint a leendő nagy énekes Csáktornyán végezte a gimnázium 3. és 4. osztályát. Nos, ez már csak azért sem lehet igaz, mert abban az időben Csáktornyán nem is volt gimnázium. Volt viszont a közeli Nagykanizsán, és bizony ide járt a cseperedő fiú...

De kezdjük elölről.

Pataky Kálmán 1896. november 14-én született, a Kanizsától nem messze fekvő Alsólendván. 

Születésének anyakönyvi bejegyzése szerencsésen előkerült, meg is tudom mutatni. Ez 2020. februári frissítés a 2014-ben írt poszthoz:



Apja, id. Pataky Kálmán Maros-Torda megyéből került környékünkre, valószínűleg házassága révén. Felesége, Molnár Irma ugyanis Hegyháthodászon született - ez a község Zala és Vas megye határán fekszik. Id. Pataky pedagógus volt, kezdetben Pesten, onnét került Alsólendvára polgári iskolai tanárnak, néhány év múlva pedig a csáktornyai polgári iskola igazgatója lett.
Így következhetett tehát be az, hogy ifjabb Kálmán Kanizsán legyen gimnazista. Igaz, a helyi sajtót és a gimnázium korabeli évkönyveit átlapozva azt találtam, hogy mindössze két évet járt a mi kis városunkban iskolába: az 1909/10. és az 1910/11. tanévet, amikor harmadik, illetve negyedik osztályos volt. Bár apját még 1914-ben is csáktornyai állásában találjuk, Kálmán mégis Vácon, távol a családi körtől folytatta tanulmányait, de csak egy évig, majd Kolozsváron fejezte be a hátralevő osztályokat és ott is érettségizett le. Hogy ennek oka mi lehetett, nem tudom.

Érdekességként kiírtam harmadikos osztályzatait - mint tudjuk, abban az időben az "egyes" volt a legjobb jegy.
Tehát: Magaviselet: 1, Vallástan: 1, Magyar nyelv: 1, Latin nyelv: 3, Német nyelv: 1, Történelem: 1, Földrajz: 1, Matematika 3, Rajz-geometria: 3, Tornázás: 2, Ének: 1, Zene: 1.

Az éneket és a zenét, valamint néhány más tantárgyat, például a gyors- és gépírást, illetve a francia nyelvet rendkívüli tantárgyként tanították. Aki járt énekre, az azt jelentette, hogy automatikusan tagja lett az iskola énekkarának, a zenére járók pedig az iskolai zenekarnak, s az ének és zene órák alatt voltaképpen énekkari és zenekari próbákat kell értenünk. Viszont a delikvensek ezeken a foglalkozásokon is kaptak jegyeket, amelyek a többi érdemjeggyel együtt bekerültek a bizonyítványba.
Pataky Kálmánnak ebben a két évben zenei szempontból szerencséje volt, mert a gimnázium hosszú történetének legjobb ének-zenetanára keze alá került. Lukács József volt ez a piarista rendbe tartozó tanár. Mint igazi tudós koponya legfelsőbb fokú hittudományi képesítéssel rendelkezett, ám igazi szerelme a zene volt. Kiválóan csellózott, szabad idejében rendszeresen kamarazenélt jóbarátaival, részben szórakozásból, részben nyilvános hangversenyeken is fellépve. De ami témánk szempontjából  a legfontosabb, hogy a gimnázium zenei együttesei Lukács József kegyesrendi tanár idejében élték fénykorukat. Akkoriban a gimnázium minden évben legalább három-négy komoly hangversenyt produkált tanévenként, ahol az énekkar és a zenekar fellépései mellett a legügyesebb, legtehetségesebb diákok szólóban és kamarazenében is megmutathatták magukat. A korabeli sajtó több ízben említi ilyen hangversenyekkel kapcsolatban Pataky Kálmán nevét, aki inkább mint hegedűs lépett fel többször, mert kezdetben hegedűművész szeretett volna lenni, bár előfordult, hogy énekelt is. Nézzünk néhány sajtókivágást (rákattintva kinagyíthatók):

Zalai Közlöny 1911. január 26.


Zala 1911. március 14.


Zalai Közlöny 1911. március 20.


További életútja meglehetősen kacskaringós. Főbb állomásait el lehet olvasni a wikipedián, vagy a már említett könyvben, bár az szerintem nem igazán jól szerkesztett és lényegtelen dolgokban meglehetősen szószátyár is... Mindenesetre a fiatalember megjárta az első világháború frontvonalait, nem sértetlenül, de mégis viszonylag szerencsés módon "megúszta".

Katonaként szüleivel és testvérével Csáktornyán


Ezután kezdett csak el komolyan énekelni tanulni. Hozzáértők azt mondják, hogy minden bizonnyal hegedűs múltjának köszönheti csodálatosan érzékeny dallamformálását, amellyel elbűvölte az egész világot, különösen az 1920-as évek közepe és a 30-as évek vége között. Ez Faust kavatinájában is csodálatosan megfigyelhető:




Érdekes módon énekesi pályakezdésébe is belejátszott némi kanizsai kapcsolat. Próbaéneklés után szerződtette ugyan a budapesti Operaház, ám ott akkoriban olyan jó tenoristák voltak, hogy Pataky nem jutott szereplehetőséghez. Kezdte elveszíteni a türelmét, és egy napon, mint az említett életrajzi könyv írja, panaszt tett a minisztériumban, ahol a színházakat a nagy tekintélyű Wlassics Gyula felügyelte - aki egyébként, szintén e könyv szerint személyesen is jelen volt Pataky próbaéneklésén. Wlassics személye a kanizsai kapcsolat, mert, bár Zalaegerszegen született, de Kanizsán nőtt fel; apja valaha városbíró volt Kanizsán, ő maga, mint jóval később a fiatal énekes, szintén a kanizsai piarista gimnázium neveltje volt, s aztán a kultuszminiszterségig és a főrendi házi tagságig vitt az útja. Kanizsán Wlassicsnak mindvégig nagy kultusza volt, ezért gondolom, hogy Pataky Kálmánnak, ha máshonnét nem is, de Kanizsa közelében élő és pedagógiai pályán működő apja révén kellett tudnia erről - annál is inkább, mert Wlassics 1905 előtt négy cikluson át Csáktornya országgyűlési képviselője is volt... Wlassics tényleg segített, és Pataky Kálmán megkapta első nagy szerepét, a Rigoletto Hercegét, s ettől aztán sínre került a pályája. Olyannyira, hogy később szerződtette a bécsi opera és beindult nemzetközi, sőt, tengerentúli karrierje, de közben itthon is gyakran fellépett.

Egyelőre ennyit sikerült kideríteni a csodálatos énekes nagykanizsai kötődéseiről.




Réti József emlékezete Csurgón

2013. május 25., szombat

0 megjegyzés
A csodálatos hangú tenorista, Réti József (1925-1973) nevét Csurgón utcanév, intézmény és emléktábla őrzi, de nem igazán köztudott, mi is fűzte őt a nagy kulturális múlttal rendelkező kisvároshoz.

Nos, amikor még Redl Józsefnek hívták, ide járt gimnáziumba - a híres református gimnáziumba - az 1930-as évek végétől mintegy öt évig.

Édesapja olajmérnök volt a MAORT-nál (Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság), akit a romániai Ploiestibe vezényeltek. Ott született meg mindhárom gyermeke: legidősebbként, 1925-ben a leendő operaénekes. Lánya visszaemlékezése szerint a család 1939-ben került haza Magyarországra, éppen Nagykanizsára, majd Bázakerettyére. Nem teljesen világos, hogy Réti József miért nem a kanizsai, szintén igencsak jó hírű gimnáziumba járt. Az ok lehetett vallási, hiszen a kanizsai középiskolát a piarista rend tartotta fent, míg a csurgói a reformátusoké volt. De lehet, hogy valami más okból preferálta a család a messzebb lévő gimnáziumot. Hamarosan pedig amúgy is Bázakerettyére került a család.
Így az akkoriban tízes éveinek közepén járó fiú kollégista lett és az úgynevezett "kisinternátus" épületében lakott. Ez Csurgó egyik legrégebbi háza:




Az énekművész egykori osztálytársai jelölték meg emléktáblával 1995-ben:



A kisinternátus egyébként éppen tőszomszédja az 1797-ben alapított gimnázium legelső épületének, amelyben ma a múzeum működik, és amely arról is nevezetes, hogy tanított és lakott benne Csokonai Vitéz Mihály:



Amikor Réti József gimnazista lett, már nem ide jártak a diákok. Egy évszázad alatt az iskola kinőtte első otthonát és egy hatalmas park város felőli oldalán, közel az előbb említett helyekhez, elkészült a mai monumentális iskolaépület:

Érdekes módon Réti Józsefet egy matematika-szakos tanár, Cser Andor kezdte bevezetni a zene birodalmába, de járt Rácz Dezső iskolai énekkarába és tanult zongorázni Rácz Dezsőnétől.

Nem egészen öt évi itteni tanulás után az édesapát Budapestre helyezték, így Réti ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Ám csurgói osztálya rendkívül összetartó volt, így őt aztán a későbbiekben is úgy kezelték, mintha velük érettségizett volna. Ragaszkodásukat mutatja az internátusi emléktábla. De már korábban is számon tartották őt, még a rendszerváltás előtt Csurgó kertvárosában utcát neveztek el róla, s ebben is "benne volt a kezük". Mostanra az ő nevét viseli a zeneiskola is, amelyben már nemcsak zenét oktatnak, hanem egyesített művészi iskolaként társművészeteket is.

Az apropó, ami miatt most erről a témáról írok, az, hogy ma délután egy bensőséges megemlékezésen vehettem részt Csurgón. A rendezvényt dr. Vértes László főorvos, zeneterapeuta koordinálta és osztott meg a közönséggel sok érdekességet Réti József életrajzából. Köszöntőt mondott Csurgó polgármestere. Sajnos, éppen annak az úrnak a nevét és titulusát nem tudom, aki a téma leglényegesebb információiról számolt be. Mellette meghallgathattuk a Réti József nevét viselő művészeti iskola igazgatójának gondolatait. Élő zene is volt, tanár és növendék szép fuvola-duója és egy ígéretes klarinétos növendék. A rendezvény több pontján természetesen Réti József csodálatos fényű hangja is felcsendült. Elhangzott egy diáklány előadásában Rónay György verse, a Gyászének Réti József halálára. Hát, nem tudom... Minden nagyrabecsülésem a költőé és irodalmáré, és ugyan ez a vers Réti József hirtelen és korai halálának jegyében, mondhatni sokkja alatt íródott, szerintem az énekes utókorát illetően nincs igaza: pár emberöltő múltával Réti József nem csak lexikonadat lesz semmitmondó jelzőkkel és még ha azóta nem is vált volna általánossá a digitális hangtechnika, amellyel megóvhatók a bakelitlemezek a teljes elzörejesedéstől, hangjának varázsa még azokon át is hatna. Amit a vers az életéről és pályájáról ír, az viszont teljesen "ül", hiszen például Réti József nevét háromszor húzta ki a hatalom a Kossuth-díjra jelöltek névsorából:

Én is, aki láttam e pálya diadalmas fölszárnyalását,
s láttam annyi cselszövény, rosszindulat, gúny, alattomos
gáncsvetés közt ívelni, mind fénylőbben fölfelé (mert nem
a sikernek élt, hanem a múló pillanat varázsában az
állandónak, ami lévén igazság, megmarad) [...]
A szép megemlékezésből néhány dolgot azért hiányoltam. Először is, nem mutatták be név szerint a megszólalókat, vagy legalább is nem mindegyiket. De leginkább azt, hogy a rendezvényen részt vett Réti Ágnest, Réti József lányát nem kérték fel, hogy ő is szóljon édesapjáról. Ismerve például EZT az újságcikket, biztosan tudott volna érdekes dolgokat mesélni - esetleg válaszolhatott is volna a közönség vagy a közreműködők által feltett kérdésekre.

Megjegyzem még, hogy Csurgó és Réti József kapcsolatából tényanyag viszonylag kevés hangzott el; szerintem lenne még kutatnivaló ezen a téren: biztosan megvannak a korabeli iskolai anyakönyvek, tényszerűen például nem is tudtuk meg, hogy Réti József pontosan mikortól meddig volt csurgói diák; utána lehetne nézni a helyi sajtóban, említik-e a nevét például iskolai ünnepségek közreműködői között - jó lenne, ha ezeket a dolgokat a Csurgó helytörténetével foglalkozók megkeresgélnék, sokkal pontosabb lenne a kép.

Lánya és unokája az emléktáblánál, 2013. 05. 25.


Végezetül pedig hatalmas köszönetem Cherubinnak, azaz Juditnak és Nórának. Juditnak egy vidéki nagyváros remek kórusa tagjaként sokszor volt alkalma Réti Józseffel egy színpadon lenni nagy oratorikus művek előadásakor - s ő annyira megszerette az énekest, hogy annyi év után és elég messziről is eljött erre az alkalomra, közös barátnőnket, Nórát is magával hozva, s értem beugorva Kanizsára - és visszafelé ugyanígy, engem házhoz szállítva :)

Most pedig szóljon az a hasonlíthatatlan énekhang, amely még jóval halála után is, amikor régi bakelit hanglemez-felvételei CD-formátumban először kikerültek a nagyvilágba, számtalan csodálót szerzett neki.

Mielőtt elkezdjük hallgatni, ide másolok két hozzászólást kedvenc videomegosztó portálunkról, amelyek szerintem remekül kifejezik Réti József művészetének természetét és rangját:

Szinte minden jelentős tenort ismerek. De ez a hang annyira gyönyörű, éneklése annyira fenségesen nyugodt, tiszta, hogy még hasonlítani se tudom senkihez. Atléta- és gladiátor-énekesek, megannyi virtuóz de . . .mind közül EZ a gyönyörű, emberi hangú tenorhang áll hozzám a legeslegközelebb! Bárcsak minél többen ismernék egyedülálló művészetét a világon!

És:

Ahogy először meghallottam a hangját, nálam azóta az első tenornak számít. Rendkívüli stílusérzék, muzikalitás, bámulatos önkontroll, finom ízlés, visszafogott, mégis érzelemgazdag előadás teszi őt utánozhatatlanná. A hangja pedig egyenesen gyönyörű ! 


Örömzene: Miller Lajos

2011. április 11., hétfő

2 megjegyzés
Hát akkor, most újra lazítsunk egy kicsit! Bár ez a lazítás nem jelenti azt, hogy engednénk a minőségből :)
Szeretném megmutatni régi nagy kedvencemet, Miller Lajos operaénekest.

Egészen ifjú könyvtáros koromban, valamikor 1975-ben láttam és hallottam először élőben az Operaházban Mozart Don Giovannijának címszerepében. Illetve, hogy pontos legyek, akkoriban még – helytelenül – Don Juan címen játszották Magyarországon Mozart remekművét. Nem sokkal korábban volt annak a felújításnak a premierje. Az első szereposztásban Melis György, a másodikban a számomra akkor még éppen csak névről ismert Miller volt a címszereplő. Emlékszem, még bosszús is voltam, hogy miért nem Melist sikerült kifognom... És az történt, hogy azon az előadáson "beleszerettem" Miller Lajos gyönyörű, egészen egyéni színű baritonjába. Színészként is nagyon jó volt és egész megjelenésében teljes illúziót keltett (azért úgy egy évtized múlva Melist is láttam élőben ebben a szerepben).
Luna grófként (forrás:millerlajos.hu)
Attól kezdve nyomon követtem Miller pályáját. Amikor 1977/79 között zenei könyvtáros tanfolyamra jártam Budapestre havonta három-négy napot, minden este színházban és operában voltam. Nos, ebben az időben többször volt alkalmam látni-hallani őt, méghozzá nagyon jó szerepeiben. Luna grófként a Trubadúrban, Carlosként A végzet hatalmában, a Macbeth címszerepében és Puccini: Köpeny című egyfelvonásosában. Emlékszem, a Trubadúrban azt gondoltam róla, ha én lennék Leonóra, bizony őt választanám, nem a tenort!
Sajnos, a tanfolyam befejezése után ínséges idők következtek számomra a színház és az opera terén. Így már csak olvashattam Miller következő nagy szerepeiről: Verdi Ernanijának Carlosáról és az André Chenier (Giordano) Gerard-járól. Ami kárpótolhatott, az viszont az volt, hogy ebben az időszakban a Hungaroton rengeteg nagyon jó teljes operafelvételt adott ki, s ezekben nagyrészt Miller énekelte a vezető bariton szerepeket. Így hallgathattam meg legalább lemezen az Ernaniban, az Attilában (Verdi) és még több más, nem az alaprepertoárhoz tartozó műben, de azok is nagyszerűek voltak. Szerencsére több televíziós opera-, sőt operett-felvétel is készült vele akkoriban.
Ez az időszak volt pályája felfutásának korszaka, 1980-ban a Kossuth-díjat is megkapta.


És akkor jött számomra még egy lehetőség, amikor megnézhettem élőben egy egészen nagy szerepben, Verdi: Simon Boccanegra című operájában. A felejthető tenort leszámítva nagyszerű előadás volt, bármelyik nagy nemzetközi színpadon megállta volna a helyét. Miller-Boccanegra mellett Tokody Ilona énekelte Amelia Grimaldit és Kováts Kolos Fiescót. Hatalmas sikere volt mindhármuknak, a közönség alig akart hazamenni. Nem sokkal utána megjelent az opera teljes felvétele – akkor még bakelit lemezen – szintén Millerrel a címszerepben. Először is védelmi okból átmásoltam magnókazettára és arról hallgattam, de nagyon sokat. Akkor szerettem bele magába az operába is, s az Otello mellett azóta is a Boccanegra a kedvenc Verdi-operám.

Miller Lajos ekkoriban kezdett énekelni külföldön. Nemzetközi karrierjének nagyon örültem, büszke voltam arra, hogy fellépett a Scalában és a Metropolitanben, hogy csak a két legnagyobb operaházat említsem. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy Budapesten nem lehetett látni. Ugyan jó ideje újra itthon van, de számomra a Simon Boccanegra volt az utolsó, amiben élőben hallottam.

Sok-sok lemeze közül az operákon kívül nagyon szeretem még a Zrínyi szózatát, Kodály Zoltán monumentális kórusművét, amelynek nagy szólóját ő énekli.

Gyönyörű színű baritonját most az egyik legjobb szerepében hallgassuk meg. Ő Carlos spanyol király, azaz V. Károly Verdi: Ernani című operájának részletében. A libretto szerint ezekben a percekben választják német-római császárrá. Áriájában ifjúságától búcsúzik, mert tudja, hogy egyéni érzelmeit, akaratát el kell felejtenie; felelősségteljes uralkodóvá kell válnia, hogy évszázadokra nyomot hagyjon a történelemben:



Zene és gasztronómia 5. Melba

2011. március 22., kedd

3 megjegyzés
Magyarországon kevéssé terjedt el, de azért éttermekben, szakácskönyvekben találkozhatunk a "Pêche Melba" nevű édességgel, sőt, létezik egy "Toast Melba" is. Mindkettő egy csodálatos énekesnő nevét viseli.
Nellie Melba (1861-1931) ausztrál szopránt eredetileg Helen Mitchell-Porternek hívták. Művészneve otthonának, Melbourne városának a nevéből származik.Ő volt az első ausztrál, aki a zene területén világhírre tett szert.
Forrás: wikipedia.com
Még hazájában fiatalon férjhez ment, egy fia született, s így, családosan újította fel korábbi zenei tanulmányait. Több fellépéssel a háta mögött jött át Európába. Itteni énektanárnője Mathilde Marchesi volt – ugyanaz, akinél a mi Erdősy Eugéniánk is tanult. Marchesi, amikor először hallotta Nellie Melbát, akkor még Helent, így kiáltott fel: "Végre találtam egy csillagot!" Ő javasolta az énekesnőnek művésznevét is.

Helen-Nellie aztán férjétől külön élt, később el is váltak, miközben volt egy hatalmas szerelmi regénye a Bourbon uralkodóházból származó, nem mellesleg rendkívül jóképű Lajos Fülöp orléans-i herceggel. Az említett herceg, aki egyébként jogosult volt a francia trónra, később a mi József nádorunk unokáját, Mária Dorottyát vette feleségül. A frigy nem volt boldog, ők is elváltak...

De térjünk vissza Melbához. Az egész kontinensen, később Amerikában és egykori hazájában is hatalmas sikereket aratott. Maga Puccini tanította be neki a Bohémélet Mimijét, nagyon jó volt mint Nedda a Bajazzókban s lehetne tovább sorolni nagy szerepeit: Violettát, Desdemonát, Lammermoori Luciát, Lakmét, a Faust Margitját. Mesésen szép szoprán hang, csodás koloratúrkészség, briliáns technika, utánozhatatlan színpadi jelenlét jellemezte – olvashatjuk róla egy magyar operalexikonban.
Az európai nagy operaházak mellett a legerősebb szál Londonhoz fűzte: negyven évig volt a Covent Garden primadonna assolutája. Neve elé írhatta a "Dame" címet, szentpétervári vendégszereplésekor a cártól százezer dolláros gyémánt nyakéket kapott, hatalmas gázsival rendelkezett. Ruhatárát és ékszereit a párizsi Worth-nél szerezte be. Több történet szól arról, hogy elsőbbségét milyen féltékenyen őrizte, ugyanakkor későbbi éveiben kezdő énekesnőket vett a szárnyai alá és segítette kibontakoztatni karrierjüket. 1925-ben Dallamok és emlékek címmel megírta önéletrajzát – de jó lenne, ha ilyeneket magyarul is olvashatnánk! Hatvankilenc éves korában vérmérgezésben hunyt el. Nagy állami temetése volt. Búcsúztatását abban a melbourne-i templomban tartották, amit az édesapja tervezett és ahol kislányként a kórusban énekelt. Lilydale temetőjében nyugszik. Sírján a Bohémélet Mimijének búcsúszavai olvashatók: "Addio, senza rancor" (harag nélkül búcsúzzunk).

Az is az elismerésének egyik módja volt, hogy a kor nagy szakácsművésze, a már életében legendává vált Auguste Escoffier (1846-1935), César Ritz üzlettársa, a francia konyha megújítója két ételt kreált a tiszteletére.

A Pêche Melba egy őszibarackos-málnás és vaníliafagylaltos desszertköltemény:

 
Forrás: lindaraxa.blogspot.com

Ezt ellensúlyozza a Toast Melba, amely az énekesnő diétája jegyében született. Történült ugyanis egy szép napon 1897-ben, hogy az énekesnő a párizsi Ritz-ben étkezve, visszaküldte a felszolgált kenyeret, miszerint túl vastag. A már említett világhírű séf, Escoffier ekkor készített a számára egy vékony pirított kenyérszeletet és azonnal elnevezte Melba toast-nak.
Ugyancsak az énekesnő nevét viseli egy eperből és málnából készült mártás (Sauce Melba) és egy bizonyos csirkemell-variáció (Melba garniture), gombával, szarvasgombával, paradicsommal töltve...

Végül itt van Dame Nellie élőben. Ugyanis nemcsak hangfelvételek, hanem idősebb korából mozgóképek is maradtak róla az utókorra: 



 


Felhasznált irodalom:
Farkas Iván: Hallgass a zenére - az operaéneklés enciklopédiája. Bp. 2007/2008
http://en.wikipedia.org/wiki/Nellie_Melba