A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: London. Összes bejegyzés megjelenítése

Királyi fenségek a királyi operaházban

2011. november 18., péntek

1 megjegyzés
Még április végén a nagy királyi esküvő, Kate Middleton és Vilmos herceg egybekelése ürügyén ejtettem itt néhány szót a Westminster székesegyház zenei életéről, különös tekintettel Händelre. Most örömmel olvasom, hogy Katalin hercegnő – férjhez menetele után így, magyar formában illik nálunk említeni – apósával, Károly herceggel gyakran látogatja a londoni Királyi Operaház, azaz a Covent Garden előadásait.
A cikk megjegyzi, hogy Károly herceg nagy operarajongó és emlékszem is több olyan zenei esemény televíziós felvételére, ahol együtt voltak láthatók Dianával. Ott voltak például Pavarotti koncertjén a Hyde parkban, méghozzá zuhogó esőben, ahol Pavarotti Dianának ajánlotta Des Grieux áriáját Puccini: Manon Lescaut című operájának első felvonásából: "Ily földöntúli szép nőt még sosem láttam..." Sajnos, erről csak hangfelvétel van, de kárpótolhatnak a képek:



Diana maga – legalábbis a források alapján úgy tűnik – inkább a könnyedebb zenéért rajongott, bár korábban balettozni tanult, de azért éppen Pavarottival jó barátságban is voltak. Nyilván ennek a barátságnak volt köszönhető, hogy a hercegnő ott volt a nagy tenorista szülővárosában, Modenában, amikor Pavarotti jótékonysági koncertet adott a boszniai gyerekek javára. A következő kis felvétel a hangverseny előtt készült:





De vissza a Covent Garden operaházhoz: a következő videorészlet, amely 1992-ből származik, Verdi Otellójának előadása után a színfalak mögött készült. A sokadalomban először Jago, azaz Szergej Leiferkusz tűnik fel, akinek Károly herceg gratulál, majd  Lady Diana a címszereplő Plácido Domingonak. Domingo mellett a szőke hosszú hajú hölgy Desdemona alakítója, Kiri Te Kanawa, őmellette pedig a karmester, Solti György, azaz Sir Georg Solti látszik. A bejátszás végén Károly herceg Emilia alakítójával beszélget.



Hát, ez az Otello tényleg egészen pazar előadás volt, szerencsére létezik belőle video-, illetve DVD-felvétel, és persze nekem meg is van :))

Katalin hercegnőről azt is írja az említett cikk, hogy valószínűleg a "nagykövete" lesz néhány olyan intézménynek, amelyek már most királyi kapcsolatokkal bírnak, mint például maga a Királyi Operaház, vagy a londoni Viktória és Albert Múzeum. Amúgy nem teljesen amatőr legalábbis a művészettörténetben, mert Firenzében végzett ilyen irányú stúdiumokat.
Kívánjunk neki sok sikert ezen a téren (is)!
Én magam pedig azért írtam Katalinról, mert rokonszenves fiatal nő, és ebben a mai "celeborientált" világban inkább rá és a hozzá hasonló értelmes, értékes emberekre figyeljünk!

Egy esküvő ürügyén...

2011. április 29., péntek

2 megjegyzés
Április 29-én, pénteken délután fél kettő körül nézegetem a blogom statisztikáját. Nem mintha eddig annyira elkényeztetett volna, de naponta 20-50, néha 60, esetenként 70 körüli látogatót azért regisztrált. Ez egy ifjú, és ráadásul kifejezetten réteg-blog esetében nem is rossz eredmény. Azért remélem, idővel lesz majd több is :)
Ma viszont, délután fél 2-ig mindössze 2, azaz kettő fő látogatott el hozzám. Hogy tudatos olvasókról vagy véletlenül errefelé tévedőkről van szó, nem tudom, de ez ebből a szempontból nem is nagyon számít.
Hát persze! Ma mindenki a londoni esküvőt, Kate Middleton és Vilmos herceg egybekelését nézi. Nem tagadom, én is leültem egy kissé a televízió elé...
Így a szép ifjú pár mellett alkalmam volt megszemlélni belülről a Westminster apátsági templomot is, azaz a Westminster Abbey-t s a szertartás közben hallgatni kórusának énekét.


Az esküvő helyszíne építészeti értékei mellett kiemelkedő szerepet játszik az angol történelemben és kultúrtörténetben. Minderről részletesen lehet tájékozódni Richard Jenkyns: A Westminster-apátság című, 2006-ban magyarul is megjelent könyvéből, amelyet jó szívvel ajánlok az érdeklődőknek.
Megtudhatjuk belőle, hogy az épület Nagy-Britannia uralkodóinak koronázó temploma és számos királyi esemény színhelye. Itt koronázták angol királlyá Hódító Vilmost 1066-ban és azóta valamennyi uralkodót, legutóbb 1953. június 2-án II. Erzsébetet.
A zenekedvelők számára a templom az európai zenetörténet egyik fontos helyszíne is, hiszen a királyi esküvők, koronázások és temetések, s mellette a mindennapos egyházi élet minden korban megkívánták a legmagasabb szintű zenei "kiszolgálás" igényét. S ez nem csak e falak között működött így, hiszen az angol kórusiskola máig fogalom.

Talán nem ünneprontás esküvő kapcsán arról is szólni, hogy a  Westminster Abbey egyúttal nemzeti panteon is: a lassan évezreddé összeálló évszázadok során uralkodók, főnemesek, művészek, tudósok temetkezőhelye lett. Több, mint háromezren (!) nyugszanak itt. Az uralkodók között Hitvalló Edward, V. Henrik, VII. Henrik, Stuart Mária, I. Erzsébet, a szellemi nagyságok között pedig (betűrendben): Robert Blake, Robert Browning, Geoffrey Chaucer, Charles Darwin, Charles Dickens, Michael Farady, Rudyard Kipling, David Livingstone, Isaac Newton, Laurence Olivier, Alfred Tennyson, Dylan Thomas. Az alábbi link alatt e háromezer személyiség közül valamivel több, mint 400-at megtalálhatunk angol nyelvű rövid életrajzzal és sírjuk fényképével. Érdemes böngészgetni!
Händel síremléke
Mint nagy zenerajongónak, nekem a két legfontosabb sír Henry Purcell és Georg Friedrich Händel sírja. Hogy Purcell itt nyugszik, talán nem meglepetés. Händel síremléke viszont azt bizonyítja, hogy az általában oly tartózkodó angolok szívükben honfitársukká fogadták a szász zeneszerzőt. Az 1685-ben Halléban született Händel 1712-től élete végéig, 1759-ig élt Londonban. S bár itteni éveiben mint operaigazgató sokat szenvedett a közönség szeszélyei következtében, a londoniak kevés embert gyászoltak meg halálakor úgy, mint őt. Háromezer ember töltötte meg a Westminster-templomot, hogy jelen lehessen azon a gyászünnepségen, amelyet London püspöke celebrált a királyi zenekar, a Szent Pál-templom és a Westminster apátság énekkarának segédletével. Minden bizonnyal az a kis tévedés is a szeretet jele volt, hogy a ténylegesnél egy évvel korábban, 1784-ben emlékeztek meg ugyanitt Händel születésének századik évfordulójáról. Hatalmas arányú emlékünnepet rendeztek, mert, mint Richard Petzoldt zenetörténész írja, a közönség megérezte, mily monumentalitás, milyen távlatok rejlenek Händel kórusműveiben.
Ezt illusztrálja a jól ismert Halleluja is Messiás című oratóriumából, amelyet most a Westminster falai között készült felvételen hallgathatunk meg igazán autentikus előadásban (azért nem lenne nagy baj egyszer élőben is hallani ugyanitt...):