A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bátorfi Emma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bátorfi Emma. Összes bejegyzés megjelenítése

A Bátorfi család titka

2023. április 19., szerda

0 megjegyzés

Több mint tíz éve kutatom a Bátorfi család történetét, kiemelten Bátorfi Emma életét, akinek apja Bátorfi Lajos nagykanizsai hírlapíró volt, ő maga pedig fiatal lány korában Erkel-növendék zongorista a pesti Zeneakadémián, növendéki kapcsolatban Liszt Ferenccel is. 

 

Mosé: Bátorfi Lajosné portréja, 1867 (Thúry György Múzeum)

 

Sok adat előjött róluk, a családról, de maradt egy nyitott kérdés: mi történt Emma anyjával? Ez annyiból érdekelt, hogy vajon Emma anya nélkül nőtt-e fel – és persze azért is, hogy egyáltalán, kerek legyen a Bátorfi család története.

Az anya személyével különösen azóta foglalkoztam, amikor kiderült számomra, hogy létezik róla egy fiatalasszony korában készült olajfestmény (lásd fentebb), amelyet először 2017-ben, majd nemrég újra kiállítottak a Thúry György Múzeumban.

Nagyon sokáig kerestem a halálát, gyászjelentését, anyakönyvi bejegyzését, hírlapi megjelentetését, de akár csak bármilyen célzást arra, hogy mikor történhetett, és sehol nem találtam:  a nélkülözhetetlen Family Search oldalon több évtized kanizsai anyakönyveit nyálaztam át miatta, oldalanként, és semmi... De mostanában szerencsére egyre gyarapodik mind az egyházi mind az állami anyakönyvek indexelése, nemrég újra tettem egy próbát – és meglett!!! Méghozzá egészen elképesztő az adat (nem csoda, hogy feldolgozás hiányában eddig nem találtam rá), de száz százalékos biztonságú, amint hamarosan meglátjuk.

 

Akkor most ennek fényében írjuk újra a család történetének ezt az oldalát.

 

Tehát:

 

Bátorfi Lajos (1835-1896)

Bátorfi Lajos, akkor még eredeti nevén Bibók Lajos, kiskunfélegyházi születésű, hivatalnoki pályáról átnyergelt feltörekvő ifjú újságíró Győrben élt az 1860-as évek elején. Ott ismerkedett meg Pajer Emíliával, akinek apja dohányboltos volt. Blogírás közben el is képzeltem, amint a fiatal és bohém újságíró bemegy a trafikba füstölnivalót venni, és a tulajdonos szép lánya szolgálja ki... Könnyen lehet, hogy valóban így ismerkedtek meg. 1863. május 28-án házasodtak össze. Emma nevű, egyetlen lányuk 1864. március 4-én Győrben született meg.

Az ifjú apának hamarosan hivatali gondjai támadtak a Győri Közlöny szerkesztőségében, így otthagyta a várost és Nagykanizsára költözött, ahol aztán élete végéig élt. Emma kicsi lány volt a költözéskor, ami valamikor 1866 körül történhetett. 1867-ben már bizonyosan Kanizsán voltak, mert abban az évben járt a városban egy Mosé – vagy Mozé – nevű vándorfestő, aki megörökítette a házaspárt külön-külön olajfestmény portrékon. Bátorfi, aki 1896-ban halt meg, 1868 és 1882 között a Zalai Közlöny nevű kanizsai hírlap szerkesztője volt, de sok más újság is fűződött a nevéhez – erről már írtam részletesebben.

 

Emma közben felcseperedett. Mint abban az időben szinte minden úrilány, ő is tanult zongorázni, s ebben olyan tehetségesnek bizonyult, hogy felvették a pesti Zeneakadémiára, amelynek akkor Liszt volt az elnöke és Erkel Ferenc az igazgatója. 1878 és 1881 között Erkel kimagasló tehetségű növendéke volt, majd továbbképzésre kiszemelte Liszt, hogy ő tanítsa tovább – ám Emma abbahagyta tanulmányait, mert 1881 májusában férjhez ment Filipovics József postatiszthez. Négy lánya született. Házasságának első időszakában többször költözködtek (Budapest, Zágráb és újra Budapest), majd 1901-től véglegesen Pécs lett a lakóhelyük.

 

Nagyon különös, hogy ezekből az évekből, a Kanizsára költözéstől kezdve Emma édesanyjáról semmilyen említés nem bukkant fel a kanizsai, majd a pécsi újságokban, pedig az akkori újságírás sokkal intimebb volt: rendszeresen közölték például az egyes összejövetelek, bálok vendéglistáját, különösen a hölgyek nevét, vagy meg szokták említeni, kik vesznek részt a különböző egyesületekben; sok alkalom volt jótékony célokra pénzt juttatni, s az adakozók nevét is mindig közölték. Bátorfi Lajos 1875-től komoly önkéntes munkát fejtett ki a nagykanizsai kisdedóvó egyletben, ami kifejezetten olyan egyesület, melyben szép számmal vettek részt hölgyek – és Bátorfiné neve itt sem fordul elő. Sem lánya házasságkötésekor nem említették, hogy a menyasszonynak anyja is van, sőt még később, férje halálakor (1896) létezése a gyászjelentésben sem szerepel (az elhunyt neve alatt csak "a legjobb apa, após, nagyapa, rokon és jóbarát" megnevezés olvasható). A helyi lapokban megjelent nekrológokba sem került bele, hogy özvegye is gyászolja. Síremlékére is az van felvésve, hogy állíttatta "bánatos leánya". 


Forrás: dspace.oszk.hu


Bátorfi Lajos költő is volt, versei a helyi hírlapokban és önálló kötetekben jelentek meg. Próbáltam költeményeiből is kiolvasni, van-e nyoma bennük feleségének. Egyetlen vers volt gyanús, amelyet akkor írt, amikor Emma gyűrűs menyasszony lett. Címe: Lánykámhoz. Így kezdődik:

 

Haldokló anyának ajakán
Eltűnt az utolsó sóhaj,
Arca halványuló bíborán
Imádságra olvadt a jaj:
Legyen boldog kis gyermeke,
Legyen hosszú az élete.

 

Ebből korábban különösen azt gondoltam, hogy hát akkor igaz lehet, Emma édesanyja valóban meghalhatott, amikor lánya még kicsi volt.

2023 tavaszán a múzeum újra kiállította a Bátorfi-házaspárról készült festményeket, ez adta az apropót, hogy ismét megpróbáljam megtalálni Bátorfiné halálának anyakönyvi bejegyzését. Most egy perc alatt meglett!!! S ami kiolvasható belőle, attól kis híján leestem a székről meglepetésemben...

 

Budapest X. kerületének állami anyakönyve, 1921

 

Bátorfi Lajosné ugyanis nem fiatalon halt meg. Sőt, nagyon szép kort ért meg, még Emma lányát is túlélte! Emma 54 éves korában, 1918. december 31-én belehalt a világháború utáni spanyolnátha-járványba. Édesanyja pedig, mint feljebb láttuk, 1921. március 21-én hunyt el, 80 évesen, végelgyengülésben, Budapest X. kerületében.

 

Ez egészen elképesztő adat a sok hírlapi "nem-említés", és férje gyászjelentésének tükrében. Így nagyon nagy annak a valószínűsége, hogy Emma tényleg anya nélkül nevelkedett, de nem halál miatt, hanem mert nagyon úgy tűnik, hogy Bátorfiné – talán nem sokkal Kanizsára költözésük után – elhagyta családját, férjét és egyetlen lányát. Emma talán ezért is ment korán férjhez, mert az anya hiányzott az életéből...

Élete utolsó évtizedében Emmát nagy tragédia érte. Egyik lánya, Emília, akit férje magával vitt Brazíliába, ahol állást kapott, ott halt meg 1910-ben gyermekágyi lázban; s nem csak ő, hanem a kisbaba is, a férjnek pedig a kettős tragédiába szakadt bele a szíve. Erről írtam is egy posztot, ITT vissza lehet olvasni. A történtekről akkoriban cikkezett az országos sajtó is, nem csak a pécsi, de ott sem említették, hogy a szülők és a testvérek mellett egy nagymama is gyászolna...  Mivel Bátorfiné Budapesten halt meg, valószínű, hogy még Emma életében sem lánya családjánál élt. Ezért is gondolom, hogy évtizedekkel korábban valószínűleg minden kapcsolatot megszakíthatott férjével és lányával. De hogy mi lehetett az ok, erre még tippelni sem lehet, és attól tartok, ez már soha nem fog kiderülni. Talán megviselte, hogy férjhezmenetele után nem sokkal el kellett hagynia szülővárosát, Győrt, de lehettek házasságában más problémák is. S ha tényleg még lányával sem volt kapcsolata, ami Bátorfi Lajos gyászjelentéséből nagyon úgy látszik, hiszen abban Emma gyakorlatilag kitagadta anyját a családból, valami rendkívül súlyos dolognak kellett történnie. Pedig férjét mindenki aranyos kedélyű embernek írta le, aki imádta lányát, majd később unokáit. Még az is eszembe jutott, hogy talán apja eltitkolta Emma előtt, hogy anyja él – de azért ez nagyon meredek elképzelés, a 19. század vége felé ilyet már nehéz lett volna titkolni, különösen, hogy Bátorfiné el sem hagyta az országot. És valamiből élnie kellett, férje támogathatta anyagilag. Bátorfi talán ezért szegényedett el élete végére, hogy utolsó éveiben szinte kegyelemkenyéren élt az első kanizsai óvoda épületében, amelyet az a kisdedóvó egylet tartott fenn, amelyben akkor már két évtizede ő is olyan sokat buzgólkodott – az egylet valószínűleg így hálálta meg ezt a buzgólkodást.

És itt van még a festmény kérdése is, amely ma a Thúry György Múzeum tulajdona. Bátorfi Lajos őrizhette meg nem csak saját hanem felesége portréját is, bár erre még rá kell kérdeznem a múzeumban, mit tudnak a festmény előéletéről, honnét és mikor került a tulajdonukba. Mert ha tényleg Bátorfi őrizte meg, és nem dobta ki, az megint jelenthet valamit...

 

De akkor mi lehet azzal a verssel, amiben Bátorfi Lajos egy haldokló édesanyáról írt? Az új infó birtokában újraolvastam, és megvan a megoldás: azok a sorok nem a feleségéről szóltak, hanem Emma apja a saját kisgyerekkori emlékét elevenítette föl: ő veszítette el gyermekként édesanyját, aki haldokolva azt kívánta, hogy fia legyen boldog – s a versben Bátorfi elmondja, hogy ezt a boldogságot lánya, Emma születése adta meg a számára, akinek élete most mérföldkőhöz érkezett.

 

Lehet játszani gondolatokkal, mi is történhetett a Bátorfi-házaspár között. Mindenesetre az ifjú feleség tényleg nem látszik túl boldognak az 1867-ben készült olajfestményen... A blogger viszont nagyon örül, hogy ez a kép létezik, megmaradt, szépen restaurálták és ki is állították! Emmáról eddig nem sikerült ábrázolást találni, de legalább apja mellett, akinek fényképe bent van versesköteteiben, a festmény révén anyja arcvonásait is megismerhetjük.


Hohl Zoltán felvétele, 2017



 

 




Bátorfi Emma lánya nyomában

2018. január 17., szerda

0 megjegyzés
Valószínűleg utoljára térek vissza Bátorfi Emmához, illetve családja történetéhez. De legnagyobb elképedésemre és örömömre alapvető dokumentumokat találtam arról a szívszorító drámáról, ami Emma másodszülött lánya sorsa lett. Novák Emilné Filipovics Emíliáról azért is érdemes megemlékezni, mert Emma többi lányához hasonlóan ő is kiváló zongorista volt.

A puszta tényeket már tudtam, meg is írtam ITT, de azért volt néhány homályos pont, például az, hogy Brazília vagy Uruguay volt-e a történet  helyszíne. Számomra kérdés volt még úgy összességében, hogy mennyire szavahihető a korabeli sajtó. Most ezzel a két nagy találattal nagyjából tényleg kitisztult a dolog, egyúttal hivatalos igazolást is nyert, hogy tényleg úgy zajlottak az események, ahogyan azt annak idején a magyar sajtó – az országos és a pécsi – megírta.

Bátorfi Emma másodszülött lánya, Emília 1909. április 24-én Pécsen házasságot kötött dr. Novák Emil állatorvossal. Az esküvő fényes körülményeit a belinkelt posztban megírtam. Akkor az újságok hírül adták, hogy a fiatal férjet Brazíliában (egy másik cikk szerint Uruguayban) várja állás. Miután egy év után a gyermeket váró fiatalasszonytól nem érkeztek haza az addig boldogságot sugárzó levelek, a család itthon aggodalmasan érdeklődött, hogy mi a helyzet. Több hét után derült ki, hogy a fiatalasszony belehalt a szülésbe és meghalt a kisbaba is. A férj beleőrült a kettős csapásba és ő is hamarosan meghalt.

Nos, mindebből hivatalos dokumentummal igazolni tudom a fiatalasszony és kisbabája halálát. Sikerült ugyanis előásni először a budapesti korabeli lapokból azt az adatot, amit az először megtalált pécsi újságok kihagytak: hogy a házaspár egy Novo Hamburgo nevű helyen telepedett le. A hely Rio Grande do Sul tartományban van, az uruguay-i határhoz közel (innét adódhatott a félrehallás).




A ma több mint kétszázezres város 1910 körül úgy tűnik, jóval szerényebb település volt. Ezek a képeslapok éppen 1910-ből származnak:

http://memoriadopovoalemao.blogspot.hu

http://memoriadopovoalemao.blogspot.hu


Hogy keveredhetett ide Novák Emil... Talán volt már kint valaki rokona vagy barátja, sokan keresték arrafelé a megélhetést egész Európából.

Tehát tudtam a település nevét és egy merész ötlettel elkezdtem keresni a FamilySearch oldalon, vannak-e onnét fent anyakönyvek.
És vannak! Csak éppen sokáig szinte lehetetlennek tűnt kiigazodni közöttük. A hivatalos nyelv ott ugye a portugál, és ezeket az anyakönyveket, bár már nem egyházi, hanem állami anyakönyvek, nagyon kezdetlegesen vezették. Nem volt rá formanyomtatványuk, csak egy füzetet fektettek fel. Benne mint egy mesét, úgy írták le a halálesetet: a számokat, dátumokat mindent szavakkal, kiemelések nélküli folyamatos írással; maximum a nevet húzták alá... Úgyhogy még a számok látványára vagy valamilyen rubrikára sem támaszkodhatott az ember egy több, mint 2000 oldalt tartalmazó fájlban való keresés közben. Régi kevés francia és olasz előtanulmányaimat mozgósítva egy idő után azért kezdtem rájönni az évszámokra és a hónapok neveire. Így is sokáig tartott, de már túl az 1500. oldalon egyszercsak előjött az 1910-es év!!!!  Onnét már gyerekjáték volt :)

Ez itt az Emília haláláról szóló bejegyzés. Két oldalas, a füzet alján kezdődik.
Az első oldalon a dátum van: 1910. március 14. (valószínű ez a bejegyzés napja, a születés és az anya halála előző nap történt) és egy név, akit nem tudok ki, talán egy tanú; majd az oldal a Dr. rövidítéssel végződik, ami már az állatorvos férj titulusa:


... a második oldalon pedig a nevével folytatódik (a neveket én húztam alá):





Tehát "Emilio Novak" egy bizonyos dr. Kessler társaságában (aki biztos a szülészorvos volt) jelent meg az anyakönyvvezető előtt, hogy bejelentsék a halálesetet. Emilia Novak neve, ami ugye Emma lánya neve férjezett alakban,  a hetedik-nyolcadik sorban látszik: ő "vinte e cinco annos" azaz huszonöt éves, "natural Ungria" – magyarországi származású, lakik Novo Hamburgo-ban, mint dr. Emilio Novak felesége. Aki meghalt, miután világra hozott egy fiút, akinek neve Paulo Novak. Az elhunyt apja pici elírással és portugálosított keresztnévvel "José Felipovics", azaz Filipovics József, anyja pedig "Emma Batorfy". A halottat Novo Hamburgo köztemetőjében temetik el. Aláírás: Pedro Luiz da Silva anyakönyvvezető, és alatta ott a szegény férj aláírása is: "Emil Novak".

Tehát, bár semmi hivatalos kinézete nincs ennek az iratnak, de ez a hivatalos állami anyakönyvi bejegyzés. Teljes a bizonyosság, hogy Bátorfi Emma lányának haláláról van szó, mert szülei nevét is beleírták.

Hát mit mondjak, amikor ezt megtaláltam, majdnem leestem a székről!!!!!!!

Akkor már vérszemet kaptam és tovább keresgéltem a kisbaba és a férj halálát. A kisbabáét találtam meg, azt is mutatom – a szintén kétoldalas bejegyzésből csak az érdemi második oldalt. Az elsőn csak a dátum van: 1910. április 7., tehát a kisbaba még körülbelül három hétig élt.

Itt a második oldal:



Az első sorban látszik, hogy "morte natural", természetes halál. A név Paulo Novak, élt 24 napot. Emilio Novak és Emilia Novak törvényes fia volt, katolikus. Őt is a Novo Hamburg-i köztemetőben temetik el. Utána még van szöveg, nekem formaságnak tűnik, valami ilyesmi lehet, hogy ezt bejegyezte Pedro Luis da Silva anyakönyvvezető (aki a fiatalasszony halálát is) és három tanú aláírta. Itt már nincs az apa aláírása, valószínűleg már nem volt abban az állapotban, hogy bemenjen az anyakönyvi hivatalba...

Hogy a történet teljesen kerek legyen, még az apa, Novák Emil halálának bejegyzése is kellene, de bármennyit kerestem, ebben az anyakönyvben nincs. Viszont az egyik nemrég megtalált magyar újságcikk, amiben több részlet volt, azt írta, hogy a férjet kórházba vitték és ott halt meg. Azt feltételezem, hogy ez egy másik településen lehetett, talán Novo Hamburgo-ban nem volt kórház. A gyermek nyilván otthon született, ő és az édesanyja is otthon, lakásukban hunyhattak el, így őket lakóhelyükön anyakönyvezték, a férjet pedig ezek szerint máshol, ha halála ebből az anyakönyvből hiányzik. Rio Grande do Sul tartományból más települések anyakönyvei pedig nincsenek fent a FamilySearch-ön, csak az egyetlen Novo Hamburgo-é (ez is mutatja, milyen szerencsém volt, hogy ez megvan!) úgyhogy Novák Emil halálának bejegyzése nem fog mostanában előkerülni.

Mindenesetre annyit meg lehet állapítani, és örömmel, hogy a magyar újságok korrekten írták le a történteket; egyik több, másik kevesebb részlettel, ami az anya és a kisbaba halálát illeti. Így azt gondolom, hogy a férj megőrülésének és halálának híre sem lehet légből kapott. Hiszen Pécsen még éltek a szülők, Bátorfi Emma és a férje, akik egyrészt információt is tudtak adni, másrészt volt akkora társadalmi súlyuk, hogy a sajtó ne terjesszen családjukról bulváros valótlanságokat.

Végül megmutatom a legrészletesebb cikket, ami hozzásegített az anyakönyv megtalálásához. Megjelent a Budapesti Hírlap 1910. június 2-i számában. Kibontakozik belőle a kerek történet.






Még mindig Bátorfi Emma nyomában

2017. december 28., csütörtök

0 megjegyzés
Még egy (két ?) bejegyzés erejéig maradjunk Bátorfi Emma nyomában. Igaz, amiről most szó lesz, már megírtam, de azóta újabb dokumentumok kerültek elő és mindenképpen szeretném megosztani, megmutatni őket. Gyökeres újdonságot nem hoztak, viszont alátámasztották és pontosították az addig felderített tényeket. De egy fénykép nagyon hiányzik továbbra is magáról Emmáról...

Emma 1881-ben, abbahagyva addig fényes sikerrel végzett zeneakadémiai tanulmányait, férjhez ment Filipovics József posta- és távirda tiszthez. Közös életüket Budapesten kezdték, majd 1884-ben a férjet Zágrábba helyezték. 1889-ben visszatértek Budapestre, de hamarosan újra költöztek immár utoljára, Pécsre. A Postaigazgatóság ugyanis a ranglétrán közben fokozatosan feljebb kerülő Filipovics Józsefet 1891-ben a pécsi távirdahivatalba helyezte.

Pécs, Jókai utca 10. Postapalota. Ez lehetett a férj munkahelye

1883 és 1890 között a házaspárnak négy lánya született: Irén, Emília, Antónia és Rozália.

Emma Pécsett, családja mellett is folytatta zenei tevékenységét: karbantartotta zongorista tudását, gyakran közreműködött különböző, általában jótékony célú estélyeken, rendezvényeken és elég komoly magántanári prakszisa is volt.

Néhány újsághír ezek alátámasztására, amelyekre mostanában sikerült ráakadnom:

A Pécsi Katholikus Kör 1913. november 30-án tartotta első adventi felolvasását a megyéspüspök jelenlétében, nagy látogatottság mellett. A Kör vegyeskara után Bátorfi Emma lépett a pódiumra. Ezt írta róla a Dunántúl című pécsi lap december 2-án:
Utána Filipovicsné Bátorffy Emilia zongorajátéka következett, ki Liszt Ferencnek volt kitűnő tanítványa. Előadta Schubert: Impromtu II. sz. és Liszt: Rossignol cimü klasszikus darabokat óriási teknikával, remek szép kidolgozással. Ráadásul Gaál Ferenc egy Rapsodiáját adta elő a közönség kitörő lelkesedése mellett. 

Szintén a Dunántúl című lap írta 1914. február 10-én:

A pécsi jótékony nőegylet teauzsonnája fényesen sikerült. A hirdetett pompás műsor akkora közönséget vonzott, hogy több hallgatóság már nem is fért volna el. A kiváló programmot Filipovicsné Bátorfi Emília művészi zongorajátéka vezette be. Filipovics Józsefné zenei kiválóságáról többször volt alkalmunk megemlékezni s tegnapi szereplése is egy kiforrott művészlélek bélyegét viseli magán.

Emma zenetanári tevékenységéről egyetlen cikket találtam eddig, mely 1917 júniusában növendékeinek hangversenyéről adott hírt. Ám belőle kiderül, hogy már régóta foglalkozott zongoratanítással, mert ez egy "szokásos" növendékhangverseny volt. Ebben az évben meglepően sok tanítványa volt: a cikkből 28 név számolható össze. Nehéz is elképzelni, egymaga hogyan taníthatott ennyit - és ha ebben az évben ennyi növendéke volt, akkor gyaníthatóan a környező években sem lehetett nagyon kevés. A cikk utal is rá, hogy a növendékek jó része már huzamos ideje tanul Filipovicsnétól.
Olvassunk bele a cikkbe, mely szintén a Dunántúl hasábjain jelent meg 1917. június 24-én:

Zeneiskolai záróvizsga. Június 21-én én délután tartotta meg Filipovicsné az évi szokásos zongoravizsgálatát saját házában, több mint 150 tagú előkelő hallgatóság jelenlétében. A 28 pontból álló műsort a legnagyobb érdeklődés mellett bonyolította le. Minden egyes pont előadása fényes bizonyítéka volt annak, hogy a növendékek szorgalommal, szeretettel és öntudattal tanultak a mesternőtől. A növendékek jó része már huzamosabb idő óta tanítványai Filipovicsnének, akiben már határozottan észlelhető a művésznő szelleme, de az újabb, illetőleg a kezdő tanulókon is rajta van már azon bélyeg kerete, amelyet a tanító pedagógus keze lesz hivatott idővel kellő, az előbbiekhez hasonló tartalommal kitölteni.

Ezek a híradások már mind a nagy családi tragédia utáni időkről számolnak be. Úgy látszik, Emma azért legalább annyira túltette magát másodszülött lánya halálán, hogy képes volt visszatérni a normális életbe. Ez bizonyára segített is neki a csapás elviselésében.

Hogy mi volt ez a nagy családi tragédia, már megírtam. De hamarosan újra foglalkozom a történtekkel, mert egészen meglepő dokumentumokat sikerült erről felkutatnom.

Addig is hallgassuk meg Liszt Ferenc: Le Rossignol (A csalogány) című zongoradarabját, mely Aljabjev dalának átirata. Érzékelhetjük belőle, hogy Emma, aki ezt a darabot 1914-ben egészen biztosan műsorán tartotta (szerintem zeneakadémista kora óta tudhatta), valóban kiváló zongorista lehetett... 

Újra Bátorfi Emma nyomában

2017. december 5., kedd

0 megjegyzés
Frissítve 2023. április 19-én A BÁTORFI CSALÁD TITKA című posztban, egészen új kutatási eredménnyel!!!
 
Már sokat foglalkoztam Bátorfi Emma személyével. Bátorfi Lajos kanizsai író, újságíró lánya három évig Erkel Ferenc növendéke volt a Zeneakadémián. Ám mégsem lett zongoraművész, pedig Liszt is kiválasztotta továbbképzésre — inkább férjhez ment.

Itt visszaolvashatók a korábbi posztok: 





De személye körül még mindig vannak fehér foltok. Mióta utoljára írtam róla, előkerült néhány infó és most ezeknek fényében is újra nekiláttam, hátha be tudok a hiányokból még valamit stoppolni. Hiszen minden ilyesmi kutatás felső határa a csillagos ég — és egyúttal rendkívül izgalmas is a nyomozás.

Régóta izgatott Emma édesanyjának sorsa, mert nem mindegy, hogy esetleg anya nélkül nő-e fel valaki. Elég titokzatosnak találtam, hogy Bátorfi Lajosnéról sehol nem lehet olvasni a kanizsai sajtóban, pedig akkoriban, a 19. század utolsó harmadában sokkal családiasabb volt az újságírás: még nem volt szempont a személyiségi jogok tiszteletben tartása és sok mindent lehetett olvasni ismert kanizsai személyiségeknek még a családtagjairól is. Ráadásul férje az egyik prominens kanizsai hírlap szerkesztője volt, és mégsem lehet Emma édesanyjáról még egy célzást sem találni.

Most valamelyest tisztult a kép. Ha azt még nem is tudom, mikor halt meg pontosan, azt már igen, hogy mikor született: Győrben, 1840. október 28-i dátummal jegyezték be megkeresztelését.



Egy gondos kéz később odaírta Pajer Emília Etelka neve alá, hogy "meghalt". Sajnos, nem írt mellé évszámot...
De ebből a bejegyzésből megtudhatjuk szülei nevét és azt, hogy az apja, Pajer Károly dohánykereskedő volt. Az ember szinte látja lelki szemeivel, hogy a jóképű fiatal újságíró, Bátorfi — akkor még Bibók — Lajos bemegy a trafikba megvenni a napi betevő dohányát és ott megismerkedik a trafikos lányával, aki talán besegített a kiszolgálásba. Aztán biztos még sokszor látták egymást, egymásba szerettek és 1863. június 8-án összeházasodtak :)
Itt van házasságuk bejegyzése a győri anyakönyvben. Egyébként ezt már régebben megtaláltam, ebből tudtam, mi volt a feleség lánykori neve és így tudtam megtalálni a születését, de most jobb minőségben újra megmutatom:



Azt tudjuk, hogy Bátorfi Lajos akkoriban a Győri Közlöny című lapnál dolgozott, cikkei "Bibok Lajos" szignóval jelentek meg (a Bátorfi nevet majd Kanizsán kezdi használni). Mivel a győri könyvtár digitalizálta a régi számokat, nem kell már elutazni, hogy a kutató böngészgessen benne. Találtam is egy tudósítást az esküvőről és az utána követező lakomáról a lap június 11-i számában. Úgy tűnik, akkoriban a lap több munkatársa is beevezett a házasság révébe :)





Az egyik násznagy dr. Kovács Pál nagytekintélyű író, szerkesztő és orvos volt, aki egykor még Petőfit is meg tudta nyerni lapja számára. Mint a Győri Közlöny tudósít, a veterán író élcei tartották folyamatosan jó hangulatban az esküvői lakomát :) 

1864. március 4-én született meg a házaspár lánya, Emma. Talán a születése feletti öröm játszott közre, hogy két nap múlva az ifjú apa hírlapja egy feleségéhez írt szerelmes versét közölte:



Már írtam, hogy a család 1866/67 körül költözött Kanizsára. 1867-ben már itt lakhattak, mert egy Mosé vagy Mozé nevű vándor festőművész abban az évben Kanizsán örökítette meg a házaspárt iker-olajképeken. A festmények a Thúry György Múzeum tulajdonában vannak, a közelmúltban restaurálták és állították ki őket. Éltem is az alkalommal és odaálltam Bátorfiné mellé :)

Hohl Zoltán felvétele - köszönöm szépen innét is!

Amikor Emma menyasszony lett, édesapja verset írt hozzá. Ennek első versszaka utal arra, hogy az anya meghalt még Emma gyerekkorában:

                              Haldokló anyának ajakán
                              Eltűnt az utolsó sóhaj,
                              Arca halványuló bíborán
                              Imádságra olvadt a jaj:
                              Legyen boldog kis gyermeke,
                              Legyen hosszú az élete.

(A Lánykámhoz című vers megtalálható Bátorfi Nefelejtsek című, 1884-ben megjelent kötetében, ITT teljes terjedelmében idéztem.)
De hogy ez mikor, melyik évben volt, még nem sikerült előásnom. Hipotézisem szerint, Bátorfi verse és a festmény datálása figyelembe vételével Emma édesanyja Nagykanizsán halt meg: vagy még 1867-ben (Emma ekkor négy éves), esetleg néhány évvel később. Sajnos, éppen a kanizsai katolikus anyakönyvek nincsenek fent a Familysearch oldalon és úgy tűnik, a megyei levéltárban őrzött mikrofilmtekercsek sem teljesek. De következő lépésként oda kell elmennem, hátha megtalálom.

Felesége halála után Bátorfi nem nősült újra. Ő körülbelül három évtized múlva, 1896-ban hunyt el. Sírja ma is megvan a kanizsai temetőben. Síremlékét lánya jelenlétében avatták fel és nincs nyoma, hogy korán elhalt felesége is ott nyugodna; így sírfeliratból sem derül ki, mikor halt meg Bátorfiné Pajer Emília... 
 

"Lánykámhoz"

2015. április 19., vasárnap

0 megjegyzés
Bátorfi Emmáról szóló legutóbbi írásom közreadása után találtam meg édesapjának hozzá írt versét.
Mielőtt megmutatnám, összeszedtem az Emmával és apjával foglalkozó korábbi posztjaimat, hogy egy nekifutásra is egyszerűen hozzáférhető legyen a teljes történet:

Bátorfi Emma győri gyökerei

Bátorfi Lajos pályája és Emma zenei kötődései

Bátorfi Emma későbbi sorsa

Aki nem kívánja visszaolvasni, dióhéjban egy kis bevezetés a vershez:

Bátorfi Lajos
Az élete javát Nagykanizsán leélt újságíró, szerkesztő, író, költő Bátorfi Lajosnak (1835-1896) egyetlen lánya volt, Emma (1864-1918). Kiváló zenei tehetség, aki kanizsai gyermekkor után a Zeneakadémia hallgatójaként Erkel Ferenc zongorista növendéke lett. Miután kitűnő eredménnyel elvégzett három tanévet és Liszt Ferenc kiválasztotta továbbképzésre alkalmas tanítványának, Emma abbahagyta zenei tanulmányait, mert férjhez ment egy postatiszthez, név szerint Filipovics Józsefhez (1881). Négy lánya született. A család Pécsett élt. Az évek múltával lányai férjhez mentek; Emília 1909-ben, aki állatorvos férjével Dél-Amerikában telepedett le. A fiatalasszony 1910-ben gyermekének megszületése után belehalt a gyermekágyi lázba, s a halálba kisbabája és férje is hamarosan követték. Emma, akinek nagy csapás volt a családi tragédia, ezután még nyolc évet élt: 1918. szilveszter napján az akkoriban dúló spanyolnátha járványba halt bele, mindössze 54 évesen.

(Sajnos egyelőre csak édesapjáról van fénykép, Emmáról még nem került elő - és könnyen lehet, hogy nem is fog...)

A most következő verset, vagy inkább versciklust édesapja akkor írta lányához, amikor Emma már gyűrűs menyasszony volt, tehát körülbelül 1880/81-ben. Felidézi benne felesége korai halálát, majd arról ír, hogy magányát mennyire enyhítette kislánya létezése, akiben mintha saját, régen elhunyt édesanyja öltött volna újra testet. Az apának, aki nem nősült meg többé, most fáj, hogy férjhez menésével valamennyire elveszti gyermekét, de áldását adja rá. Mellette figyelmezteti: óvja meg a boldogságot, gyűjtsön erőt, mert ki tudja, mit hoz a sors. Mintha csak a próféta szólt volna belőle...


A költemény Bátorfi Lajos Nefelejtsek című, 1884-ben kiadott verseskötetében jelent meg.



Lánykámhoz


                    I.

Haldokló anyának ajakán
Eltűnt az utolsó sóhaj,
Arca halványuló bíborán
Imádságra olvadt a jaj:
Legyen boldog kis gyermeke,
Legyen hosszú az élete.


Eltemették, földbe tették,
Hiába hívtam, hiába...
Összeolvadott a föld, az ég,
S átölelt a szivárványa,
Jó lelke lehelte felém,
Hogy nem maradok árva én.


Bolygó csillag halvány sugára
Csókolta le könnyeimet,
Igaza volt, nem lettem árva,
A fény átjárta lelkemet.
Évek hosszú sora után
Csókolt egy szende kisleány.


Anyám lelke újra megjelent,
Újólag szeretet ölelt.
Mely annyi égi üdvöt teremt,
Mely annyi édes kéjt lehelt,
Előbb ő csókolt, most én őt!...
Leborultam az ég előtt!...


Hogyne! alig bírta lelkem ezt
Bár megedzte a szenvedés!
A hasonlót tengeren keresd
Ha zúg, tör, tombol a vész.
Mi ez mind? délibáb csupán,
Ha hozzám jött a kis leány.


Átölelt, csókolt gyermekhévvel,
Csacsogott éddel hosszasan,
Örvendett leírhatlan kéjjel,
Hogy lát engem ily boldogon.
Oh miért nincs e boldogságom!
Mért nem maradtál így lányom!


                    II.

Arcodon a kies tavasznak
        Bűverős szép virága kél,
Gyökerei szívedig hatnak
        S lelked egy szebb jövőt remél.
Vigyázz! rózsát a lepkesereg
Észrevétlen rabolja meg.


Szemednek tiszta tükrében
        Ártatlan lelked mosolyog,
Osztályrészed boldogság, éden
        S szíved reménytelten dobog.
Vigyázz! szemed tükrét ne érje
A csillogó külszín csábfénye.


Vigyázz! Hamar elhervad a rózsa;
        Hamar elvész a szemtükör;
De szívtisztaság világa
        Minden viharban tündököl.
Léted üdve tán csak megérdemli,
Hogy szíved ne tépje senki, semmi!


                    III.

Ujjadon a jegygyűrű
S te annak úgy örülsz,
Ragyogása gyönyörű
S te ebben elmerülsz...
Elmerengve nézdeled, -
Szép jövőd átképzeled.


Szelíd mosoly ajkadon,
Szemedben könny rezeg,
Pír ez a szép hajnalon
Gyöngyöt csókolva meg;
Igen, harmatgyöngyöket,
E korány szülötteket.


Nézegesd csak vidoran
S álmodd a szép jövőt, -
Ki tudja benne mi van!
Jó, ha hozzá erőt -
Mint a méhe - gyűjtögetsz,
Sírig boldog így lehetsz.


Szeresd, ki téged szeret,
Ki szívéhez csatol.
Üdv az igaz szeretet,
Míg a hamis - pokol.
Ha az szűd talizmánja
Lelkem áldása rája!

Bátorfi Emma sorsa

2015. április 12., vasárnap

0 megjegyzés
Mai írásom csak áttételesen kapcsolódik a zenéhez és Nagykanizsához. De lezár egy témát, amivel már foglalkoztam, csak a végét eddig nem tudtam - és nagyon szívszorító a történet...

Jeles egyénisége volt városunknak Bátorfi Lajos hírlapíró, költő, szerkesztő. Egyetlen lánya, Emma tehetséges zongoristaként Erkel Ferenc növendékeként tanult a Zeneakadémián és nem sok híja volt, hogy Liszt Ferenc tanítványa legyen. Ám ő fontosabbnak ítélte a szerelmet és a családalapítást: abbahagyta zenei tanulmányait és férjhez ment. Későbbi élete folyamán azért gyakran zongorához ült. Amit első lépésben tudtam róla (és édesapjáról), a Liszt Ferenc és Nagykanizsa című sorozatban írtam meg, IDE KATTINTVA gyorsan átfutható. Később Győrbe is elutaztam, hogy megkeressem származása nyomait, ami nagyrészt sikerült is. Az akkor megszerzett információkat ITT ÍRTAM MEG.

A második bejegyzést azzal fejeztem be, hogy még fehér folt Emma későbbi sorsa, meddig élt és mikor halt meg. Azóta erre vonatkozóan is találtam adatokat. Miután kiderült, hogy nyomait Pécsett kell keresni, a közelmúltban fel is kerekedtem és sikerrel jártam. Most ennek az útnak az eredményét mesélem el, benne Emma egyik lányának történetével, ami nyilván kihatott az ő életére is.


Emma tehát 1881-ben ment férjhez Filipovics József magyar királyi postatiszthez. Az esküvő Budapesten történt és úgy tűnik, hogy az első időkben ott is laktak, de a házaspár aztán hosszú távon Pécsett élt. Négy lányuk született. Emma, míg élt az édesapja, gyakran hazalátogatott Kanizsára. Apja nagyon szerette elsőszülött unokáját, Irénkét, aki versírásra is ihlette, olyannyira, hogy az Irénke-versekből aztán egész kötet jelent meg 1886-ban.

Teltek-múltak az évek. Emma lányai felcseperedtek, férjhez mentek. Az 1884-es születésű Emília, aki egy későbbi cikk szerint okleveles tanítónő és kiváló muzsikus volt, 1909. április 24-én Pécsen kötött házasságot egy Novák Emil nevű, Borsod megyéből származó állatorvossal. Itt van az anyakönyvi bejegyzés:



Itt pedig egy tudósítás az esküvő fényes körülményeiről a Pécsi Napló másnapi számában:

Pécsről vitt asszonyt Délamerikába. Érdekes házasságkötés folyt le ma a pécsi állami anyakönyvi hivatalban. Novák Emil borsodmegyei királyi állatorvos, aki Délamerikában Uruguayban nyert előkelő állást, kitűnőnek ígérkező alkalmaztatást, ma kötött házasságot Pécsett Filipovics József m. kir. postatanácsos leányával, Emíliával. A polgári házasságkötés után ma délután 5 órakor a belsvárosi plébánia templomban fölvette az új házaspár az egyházi áldást. Az esküvőnek igen sok nézője volt, mely külső fény tekintetében is föltűnést keltett. Apró gyermekek XVI. Lajos korabeli apródjelmezben vettek részt virágcsokrokkal az egyházi szertartáson, mint vőfélyek és nyoszoló leányok. Az esküvőt nagy nászlakoma követte, melyen közel harmincan vettek részt. A gazdag amerikaiak egy bájos asszonykával lesznek gazdagabbak.

A fiatal pár nagy reményekkel elutazott a Föld másik oldalára. Alig egy év elteltével aztán nagy tragédiára derült fény, amit az akkori hírközlési körülmények miatt a fiatalasszony szülei is csak jókora késéssel tudtak meg:

Zalai Közlöny 1910. június 13.


Ebben a cikkben ugyan nem Uruguayról, hanem Brazíliáról esik szó, de bármelyik is az igaz (vagy lehet, hogy mindkettő, ha közben elköltöztek), az teljesen biztos, hogy az események Délamerikában játszódtak le. Hogy a férj megőrülése nem újságírói túlzás-e, ki tudja, de a fiatalasszony és kisbabája halála sajnos biztos információ. A Pécsi Napló 1910. május 24-i számában ugyanis egy közleményre akadtam, ami alátámasztja a tragédiát:

Köszönetnyilvánítás
Mindazoknak, akik forrón szeretett gyermekeink elvesztése felett érzett végtelen fájdalmunkon részvétükkel igyekeztek könnyíteni, ezen az úton mondunk hálás köszönetet.
A gyászoló Filipovics család

Történt tehát mindez 1910 tavaszán. Bátorfi Emma életéből ekkor már csak mintegy nyolc év volt hátra: 1918. szilveszterének napján, hajnali 3 órakor halt meg pécsi otthonában az akkoriban rengeteg áldozatot szedő spanyolnátha járványban. Mindössze 54 évet élt...



A helyi sajtó is megemlékezett haláláról. A kis nekrológból két fontos dolgot megtudhatunk róla, ami teljesebbé teszi a róla eddig összerakható képet: házasságkötése után még gyakran fellépett Pécsen és tanítással is foglalkozott - ezeknek alkalomadtán megpróbálok még utánanézni.

Dunántúl 1919. 1. szám

Talán a sírja is megvan a pécsi központi temetőben: mivel itthon élő három lánya révén nagy családja volt, vejek és unokák, van esély rá, hogy meg lehetne találni. Akár még a családfáját is tovább lehetne részletesebben kutatni, hiszen a cikk közli vejeinek nevét. Ma is lehetnek leszármazottjai...

Régi fóliánsok között Győrben

2014. március 15., szombat

0 megjegyzés
A héten Győrben jártam, hogy végre megpróbáljak két kanizsai muzsikusnak utánanézni. Közülük az egyik Győrből származott Kanizsára, a másik pedig fordítva, Kanizsáról került Győrbe. Így azt reméltem, hogy fontos családi adataikat a győri városi levéltárban fogom megtalálni. Erre az akcióra már szinte évek óta készültem, jártam is közben Győrben, többnyire átutazóban Ausztria felé vagy felől, de soha nem volt alkalmas a helyzet kutatásra. Így most, amikor végre kikeveredtem jó egy hónapig tartó influenzás lakásbeli elszigeteltségemből és végre a szép idő is kijött, nekiindultam.

Győri kirándulásomat a legteljesebb siker koronázta: nemcsak a remélt két fontos adatot találtam meg, hanem még kiegészítő információkat is mindkét muzsikus családjáról, amelyek árnyaltabbá, pontosabbá teszik életrajzukat.

Ma, első nekifutásként megmutatom a legfontosabb megtalált adatot - és hozzá egy kiegészítést. Ez a fontos adat pedig Bátorfi Emma születésének bejegyzése.

Emmáról írtam már részletesen körülbelül három éve a Liszt Ferenc és Nagykanizsa című sorozatban. Az írásból egyrészt kiderül, hogy miként lehetett őt Liszttel kapcsolatba hozni - másrészt pedig beleírtam a róla és családjáról addig megtalált adatokat. Ezeket egészítik ki a most Győrben előkerített anyakönyvi bejegyzések.

Mivel Emma apja prominens személyiség volt, több adatot is találtam Kanizsa előtti életéről. Bár voltak köztük hézagok, úgy számolgattam, hogy a lánya akkoriban születhetett, amikor ő a Győri Hírlap szerkesztőjeként kereste kenyerét, valamikor az 1860 utáni néhány évben. Szerencsére már korábban belebotlottam abba az adatba, hogy Bátorfi eredeti neve Bibók volt. Hogy mikor magyarosított, arról nem tudtam semmit, Kanizsára már Bátorfi-ként került. De így megtudtam, hogy lánya születésének keresése során a Bibók vezetéknévre is erősen figyelnem kell. Ha ezt nem tudom, talán rá sem jövök, hogy az anyakönyv-beli Ludovicus Bibók azonos a mi Bátorfi Lajosunkkal...
Magamban úgy számolgattam, hogy Emma 1861 és 1863 között jöhetett világra. Túl sokat nem tévedtem, mert a keresett dátum 1864. március 4.

Majd képeken is megmutatom, de előbb ide másolom Bátorfi Emma születési adatait, így könnyebb elolvasni.

1864. évi 26. számú bejegyzés:
A születés napja: 1864. március 4.
A keresztelés napja: március 11.
Neve: Emilia Carolina Anna Ottilia Ágnes
Neme: fem [nő]
Születése: leg [törvényes]
Szülei: Bibók Ludovicus, pagellarum Győri-Közlöny nuncupatorum Redactor Rk et consors eius Emilia nata Pajer Rk.
Keresztszülei: Mathias Stets questor légnorium R.kat A consors Carolina nata Henir Rk.
A keresztelő neve: Joannes Zerpák Abbas Canonicus et Parochus





Mint látható, a katolikusok 1864-ben még latinul vezették az anyakönyvet, a kiegyezés után tértek rá a magyar nyelvre. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy minden szót pontosan írtam-e át, különösen nehezen tudtam elolvasni a keresztanya nevét, de ez végül is annyira nem fontos adat. Bátorfi bizony ekkor még Bibók néven szerepel. Lánya öt keresztnevet kapott, ami akkoriban ritkaság volt, legalább is abban az anyakönyvben a megkereszteltek szerintem több, mint 90%-a egy keresztnevű. Hivatalosan tehát Emília a neve, mint édesanyjának, de azt a nevet akkoriban általánosan becézték Emmának. Például a híres színésznőt, Márkus Emíliát is Emmának szólították baráti körben. Második neve pedig a keresztanya keresztneve, Carolina. Bátorfi lányára úgy látszik, általánosan ráragadt az Emma név, mert fiatal lányként és később is többnyire Emmaként emlegette a helyi sajtó.

Ezek után elkezdtem visszafelé keresni, hogy apja hátha Győrben nősült meg. És lőn: 1863. június 8-án valóban Győrben volt az esküvője. 27 éves volt ekkor. Feleségéről, Pajer Emíliáról itt derült ki, hogy győri lány volt, esküvőjekor 23 éves, apja neve Pajer Károly. Emma szinte pontosan 9 hónappal az esküvő után született meg...



Még átnéztem néhány évet előre is az anyakönyvben, hátha született a házaspárnak további gyermeke, aki aztán esetleg korán meghalt, amiből tovább lehetett volna pontosítani, hogy mikor költözhettek Kanizsára, de nem találtam. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mi lett a feleséggel, mert miután Bátorfi Nagy-Kanizsán telepedett le, nem került szóba egyszer sem a város sajtójában, hogy lenne felesége; pedig Bátorfi mint újságíró kifejezetten sokat szerepelt az újságokban (a sajátjában és a konkurens Zalában egyaránt), ám, ha egyáltalán magánügyekről szó esett, mindig csak az egyetlen leányát emlegették. Azt gondoltam, talán Pajer Emília még Győrben elhunyt, de nem találtam ilyen bejegyzést. Úgyhogy ez egyelőre fehér folt a család történetében. És fehér folt az is, hogy maga Bátorfi Emma mikor és hol halt meg. Annyi bizonyos, mint már az eredeti blogbejegyzésben is írtam, hogy 1881-ben Budapestre (és Budapesten) ment férjhez és 1909-ben, egyik lánya házasságkötésekor még életben volt. Talán egyszer ez az adat is előjön, vagy legalább valamilyen mankó hozzá, hogy körülbelül hol és mikor keressem...



Liszt Ferenc és Nagykanizsa 11.

2011. április 21., csütörtök

0 megjegyzés
A Liszt Ferenccel tanítványi kapcsolatba kerülhetett kanizsaiak között Rózsavölgyi Szidónia után a következő név Bátorfi Emma (Emília).
Az ő életéről is elég hézagosak az ismereteink, de azért valamivel többet tudunk róla, mint Szidóniáról. Emma 1860 körül születhetett, úgy tűnik, nem Kanizsán, talán Győrben, de Nagykanizsán nőtt fel. 
Apja, a polgári családból származó Bátorfi Lajos (1835 Kiskunfélegyháza – 1896 Nagykanizsa) városunk életének egyik ismert személyisége. A hivatalnokból lett író, újságíró, lapszerkesztő, közéleti ember 1867 körül költözött családjával Kanizsára.
Bátorfi Lajos
1882-ig a Zalai Közlöny című, Kanizsán kiadott hírlap szerkesztője volt, de neve több más újsággal kapcsolatban is felmerül. Ő indította el például Kanizsa első és egyetlen női lapját, a Kandi Klári-t. Két évtizeden keresztül volt a kanizsai önkéntes tűzoltók alkapitánya, s más helyi egyesületek munkájában is részt vett: 1895-ben egyik alapítója volt a Kanizsa kulturális és zenei életében egészen 1944-ig meghatározó szerepet betöltő Irodalmi és Művészeti Körnek. Írt verset, drámát, helytörténeti munkát, élete utolsó évtizedében a város levéltárának rendezésével foglalkozott. Irodalmi tevékenységét Szinyei József is ismerteti Magyar írók élete és munkái című alapvető kézikönyvében. Nekrológjában egykori lapja mint a régi újságíró gárda tipikus alakjáról s a jót soha el nem rontó, jószívű öreg bohémről emlékezett meg róla (Zalai Közlöny, 1896. május 3., 4. oldal). Ma is látható szép síremlékét közadakozásból állították 1898-ban. Felirata: Az irodalom és a közügyek buzgó munkásának emlékére emelték tisztelői és gyászoló leánya.

Bátorfi Lajos síremléke a nagykanizsai temetőben

Egyetlen leánya, Emma így művelt és toleráns otthonban nőtt fel. Sajnos, egyik helyi újságból sem derül ki, hogy ki tanította zongorázni, de nagy valószínűséggel Bischitzky Miksa, aki ebben az időben a legjobb tanár volt zongorából és magánénekből Kanizsán.
Mindenesetre Emma 1878. augusztus 28-án önálló bemutatkozó koncertet adott a piarista gimnáziumban:

Zalai Közlöny 1878. szept. 1.

Ezzel a koncerttel Emma egyúttal el is búcsúzott Nagykanizsától. Felvették ugyanis a budapesti Zeneakadémiára, az 1878/79-es tanévben meg is kezdte tanulmányait. Ezt a helyi sajtón kívül igazolja a Zeneakadémia levéltárában őrzött bizonyítvány-másolat, amely a következő adatokat tartalmazza Emmáról:
...hivatalosan igazoltatik, hogy fölvétetett 1878 szept. hó(ban), akadémiai hallgató volt 1878/79 és 1879/80 tanévben, ugyanekkor vizsgáit letette, Végzett két évi tanfolyamot.
Ez idő alatt tantárgyai voltak: Összhangzattan: két évfolyam, tanára volt Ábrányi Kornél, ebben: jeles; zeneszerzés: egy évfolyam tanára volt Ábrányi Kornél, ebben: jeles; zenetörténelem: egy évfolyam, tanára volt Ábrányi Kornél, ebben: jeles; magas zong. kiműv. két évfolyam, tanára volt: Erkel Ferenc, ebben jeles, jegyzet: szorgalma és tehetsége jeles.
Kelt Budapesten, 1880. jun. 22-én
Itt ismét köszönetet mondok Somogyi Klárának, a Liszt Ferenc Kutatókönyvtár vezetőjének, aki segített e fontos adatok kibányászásában.
Ha tüzetesebben értelmezzük a fentieket, kiderül belőlük, hogy két egymást követő évben volt a Zeneakadémia növendéke, s vizsgáit sikeresen letette. Kiegészítő tantárgyként zenetörténetet, összhangzattant és zeneszerzést (!) tanult, valamennyit jeles eredménnyel, tanára Ábrányi Kornél volt. A zeneszerzés stúdium meglepetésként hathat, de tudjuk, hogy Liszt, mint elnök és tanár elvárása volt, hogy akadémiáján a zongoristák zeneszerzést is tanuljanak, hiszen saját tapasztalatából tudta e két ágazat egymásra hatásának fontosságát. Emma ebből is jelest kapott.
Főtárgyát, a zongorát Erkel Ferenc vezetésével végezte, mégpedig a magas kiművelési osztályban, azaz az akadémiai szinten haladóknak minősítettek között – szintén jeles eredménnyel. Szorgalmának és tehetségének általános minősítésére is jelest kapott.
Mindezt kiegészíti még az 1880/81-es tanév hallgatóinak rekonstruált névsora (erről a névsorról a sorozat 10. részében írtam), amelyben ott van Bátorfi Emma, aki ezek szerint elvégezte a harmadik évfolyamot is. Összegezve tehát Emma három éven keresztül, 1878/79 és 1880/81 között volt a Zeneakadémia növendéke.
Ezeket az információkat a helyi sajtó is alátámasztotta több rövid híradással. Első tanéve végén, 1879. július 9-én így írt a Zala:
... örömmel tekintettük meg Bátorfi Emma kisasszonynak, ki ez elsőrendű intézet növendéke volt a múlt évben, bizonyítványát, hol minden tantárgyból jeles osztályzatot nyert. S így joggal nagy reményeket köthetünk a t. kisasszony jövőjébe.
Harmadik tanévének vége felé a Zala 1881. március 9-i számából a következőket tudhatták meg az akkori kanizsaiak:
A kitűnő zongorajátékáról városunkban előnyösen ismert kisasszony az országos zeneakadémia harmadéves növendéke, azon kevesek közé tartozik, kiket világhírű zongoraművészünk Liszt Ferencz az akademia növendékei közül, tanítványainak kiszemelt.
Mint már Rózsavölgyi Szidóniával kapcsolatban is írtam, az Erkel Ferenc által vezetett osztályokból Liszt maga válogatta ki saját növendékeit a legtehetségesebbek közül. Hogy Emmát is kiválasztotta, más forrásból nem ismerjük, csak innét, s egy későbbi, szintén helyi cikkből, amelyet majd idézni fogok. De úgy érzem, hitelt kell adnunk az információnak, mert ebben az időben Emma apja a Zalai Közlöny főszerkesztője volt, s a vele évtizedeken át konkuráló újság, a Zala nem valószínű, hogy ilyent magától kitalált volna. A kiválasztást alátámasztják Emma színjeles osztályzatai is. Ő azonban ennek a tanévnek a végén abbahagyta tanulmányait, éppen egy ilyen kecsegtető helyzetben. Oka csak az lehetett, amit szintén az előbb említett 1881-es cikk közölt:
Hymen: Írótársunk és barátunk Bátorfi Lajos úrnak, a „Zalai Közlöny” szerkesztőjének leánya, Bátorfi Emma kisasszony febr. 27-én váltott jegyet Filipovits József m. kir. postatiszttel Budapesten.
Így szalasztotta el Emma, hogy közvetlenül Lisztnél, minden idők legnagyobb zongoraművészénél és -tanáránál tanuljon s egyúttal nagyobb esélye legyen sikeres művészpályát befutni. De amit Rózsavölgyi Szidónia esetében feltételeztem, az Emmánál egészen bizonyos: Liszt többször is hallhatta őt játszani, kaphatott tőle már ekkoriban tanácsokat s tehetségesnek ítélte a lányt, hogy növendéke legyen. De úgy látszik, Emmának a magánélet volt a fontosabb: vőlegényével 1881. május 11-én meg is tartották esküvőjüket. A tanévet azért még valószínűleg befejezte. Férjével gyakran hazalátogattak Kanizsára. Két alkalomról a helyi sajtó is tudósított, s ezek a mondatok igazolják, hogy Filipovicsné Bátorfi Emma – családja mellett – valamennyire karbantartotta zongorista tudását. 1893-ban egy gyermekkori barátnője, Lőwy Róza kedvéért, aki Lorma Róza néven énekesnő lett, leutazott leánykora városába  s közreműködött a Kereskedelmi Kaszinóban megtartott hangversenyén. A Zala "Tollfuttában" című rovatában megjelent beszámolóból idézünk, az újság 1893. november 19-i számából:
Azt a tüzet, amivel Lorma Róza menyasszonyi lekiismeretességgel takarékoskodott, bőven kárpótolta ezután a tűzről pattant menyecskéknek legaranyosabbika: Filipovicsné Bátorfi Emma, aki bámulatos technikai bravourral bemutatott zongorajátékába igazán beleöntötte művészi lelke minden tüzét. Különösen az egyedül játszott roppant nehéz technikájú darabot [egy Raff-műről van szó] oly remekül színezte, hogyha Liszt hallotta volna tőle, – megint csak homlokon csókolta volna érte, mint annak idején megcselekedte.
Édesapja 1896-os gyászjelentéséből tudjuk, hogy Emmának időközben négy leánya (!) született. Utolsó említése a helyi sajtóban 1902-ben történt, amikor lánya, Filipovics Toncsi (valószínűleg Antónia) férjhez ment a kaposvári Kun Kálmán Árpádhoz. A neveket azért adom meg, hátha elolvassa ezt a blogbejegyzést valaki a leszármazottaik közül, így kideríthetővé válna Emma későbbi sorsa.

E sok olvasnivaló után a zenehallgatáshoz egy Joachim Raff darabot választottam. Raff 1849 után néhány évig Liszt közvetlen munkatársa volt Weimarban. A kis mű címe: La fileuse (A fonó lány), s igazából egy etűd zongorára. Imént idézett kanizsai koncertjén Emma is ettől a szerzőtől játszott, de nem tudjuk pontosan, hogy mit. Hátha éppen ezt!


Felhasznált irodalom:
Kanizsai enciklopédia. Nagykanizsa, 1999
Gulyásné Somogyi Klára: Ábrányi Kornél a Zeneakadémián. = Fejezetek a Zeneakadémia történetéből. Bp.1992