Természetesen folytatni fogom Rosenberg Ádám, Sigmund Romberg apja életének történetét, de most muszáj kifüstölögnöm magam egy ügyben...
Kedvenc tévéadóm a francia MEZZO csatorna, amely azt hiszem, a világ egyetlen klasszikus zenei (és jazz) televíziója. Műsorát hosszú ideje megtalálhattam az RTV Részletes újságban, nagyrészt ezért ezt a műsorújságot járatom hosszú évek óta. Tegnap, amikor megérkezett a friss szám, a hétfői napnál egyből a Mezzo műsor helyére lapoztam – és nem találtam abban a pár négyzetcentiben, ahol lenni szokott. Tüzetesen átnéztem az egész oldalt, hátha csak máshova helyezték, de hiába.
Kedvenc tévéadóm a francia MEZZO csatorna, amely azt hiszem, a világ egyetlen klasszikus zenei (és jazz) televíziója. Műsorát hosszú ideje megtalálhattam az RTV Részletes újságban, nagyrészt ezért ezt a műsorújságot járatom hosszú évek óta. Tegnap, amikor megérkezett a friss szám, a hétfői napnál egyből a Mezzo műsor helyére lapoztam – és nem találtam abban a pár négyzetcentiben, ahol lenni szokott. Tüzetesen átnéztem az egész oldalt, hátha csak máshova helyezték, de hiába.
Tehát kitették az újságból ezt a tv-állomást anélkül, hogy mondjuk egy kis közleményben tájékoztatták volna az olvasókat.
Mondhatná valaki, hogy az internet világában ez már nem téma. Persze, van a Mezzo-nak is weboldala, benne a jóval részletesebb műsorral, de: sajnos, úgy tűnik, a franciáknak nem kenyere a logikus felépítés és könnyű kezelhetőség, mert bizony a Mezzo honlapján, majdnem azt kell, hogy mondjam, ember legyen a talpán, aki kiigazodik – még akkor is, ha ért egy kicsit franciául. Másrészt pedig a műsor a kisasztalon fekvő újság formájában jobban kézre esik, gyorsabban lehet(ne) tájékozódni benne, majd aztán érdeklődés szerint egy-két műsort programját részletesebben meg lehet nézni a honlapon.
Bár valószínűleg inkább örülnöm kellene, hogy maga a tv-csatorna még egyáltalán nézhető. Gyakran félek attól, hogy egyszer csak eltűnik, mert hát persze, hogy nem a legtöbbet nézett adók közé tartozik. Egyszer már megpróbálta elvenni a szolgáltató, ám akkor országos felzúdulás lett belőle; mert, ha nem is tömegek nézik, de sok embernek fontos. Akkor Földes Imre zenetörténész tett közzé nagy visszhangot kiváltó nyílt levelet. Álláspontjához például még Kocsis Zoltán is csatlakozott, s a csatorna vezetése végül meghátrált és visszatették az adót. Így azóta is nézhetjük – legalább is, akik annál a bizonyos szolgáltatónál fizetünk elő. Mert például e szolgáltató egy újabb konkurense, aki ugyan több olyan csatornát is kínál, amit az enyém nem, és amelyeket nagyon szívesen vennék, a Mezzót nem vette fel a listájába...
Amúgy sem vagyok kibékülve azzal a rendszerrel, ahogy ez ma zajlik. Kismillió gagyi, illetve engem egyáltalán nem érdeklő témájú csatorna között szörfözgethetek: látszólag nagyon remek, hogy legalább 90 tévéadót nézhetek, ám én megelégednék a húsz százalékukkal. Semmi szükségem hat darab sportcsatornára, nem is tudom, hány darab gyerekcsatornára, a szirupos sorozatokra, és így tovább, amikor még a két legismertebb kereskedelmi televíziót is alig nézem, maximum három-négy filmjüket egy hónapban. Ha én választhatnék, akkor a kilencven helyett, még ha nagyon-nagyon bőven számolok, akkor is elég lenne körülbelül húsz-harminc televízióállomás – és nem abban az összeállításban, ahogyan azt a különböző, előre elrendezett csomagokban kínálják. Jó lenne, ha megengednék nekem, és minden előfizetőnek, hogy mi állítsuk össze a saját csomagunkat az érdeklődési körünk szerint...
Legutóbb a Mezzón a csodálatos Anna Netrebko 2010-es berlini dalestjét néztem. Partnere Daniel Barenboim volt. Íme, az egyik ráadás-szám, Dvorák: E dalra tanított anyám című dala:
Mondhatná valaki, hogy az internet világában ez már nem téma. Persze, van a Mezzo-nak is weboldala, benne a jóval részletesebb műsorral, de: sajnos, úgy tűnik, a franciáknak nem kenyere a logikus felépítés és könnyű kezelhetőség, mert bizony a Mezzo honlapján, majdnem azt kell, hogy mondjam, ember legyen a talpán, aki kiigazodik – még akkor is, ha ért egy kicsit franciául. Másrészt pedig a műsor a kisasztalon fekvő újság formájában jobban kézre esik, gyorsabban lehet(ne) tájékozódni benne, majd aztán érdeklődés szerint egy-két műsort programját részletesebben meg lehet nézni a honlapon.
Bár valószínűleg inkább örülnöm kellene, hogy maga a tv-csatorna még egyáltalán nézhető. Gyakran félek attól, hogy egyszer csak eltűnik, mert hát persze, hogy nem a legtöbbet nézett adók közé tartozik. Egyszer már megpróbálta elvenni a szolgáltató, ám akkor országos felzúdulás lett belőle; mert, ha nem is tömegek nézik, de sok embernek fontos. Akkor Földes Imre zenetörténész tett közzé nagy visszhangot kiváltó nyílt levelet. Álláspontjához például még Kocsis Zoltán is csatlakozott, s a csatorna vezetése végül meghátrált és visszatették az adót. Így azóta is nézhetjük – legalább is, akik annál a bizonyos szolgáltatónál fizetünk elő. Mert például e szolgáltató egy újabb konkurense, aki ugyan több olyan csatornát is kínál, amit az enyém nem, és amelyeket nagyon szívesen vennék, a Mezzót nem vette fel a listájába...
Amúgy sem vagyok kibékülve azzal a rendszerrel, ahogy ez ma zajlik. Kismillió gagyi, illetve engem egyáltalán nem érdeklő témájú csatorna között szörfözgethetek: látszólag nagyon remek, hogy legalább 90 tévéadót nézhetek, ám én megelégednék a húsz százalékukkal. Semmi szükségem hat darab sportcsatornára, nem is tudom, hány darab gyerekcsatornára, a szirupos sorozatokra, és így tovább, amikor még a két legismertebb kereskedelmi televíziót is alig nézem, maximum három-négy filmjüket egy hónapban. Ha én választhatnék, akkor a kilencven helyett, még ha nagyon-nagyon bőven számolok, akkor is elég lenne körülbelül húsz-harminc televízióállomás – és nem abban az összeállításban, ahogyan azt a különböző, előre elrendezett csomagokban kínálják. Jó lenne, ha megengednék nekem, és minden előfizetőnek, hogy mi állítsuk össze a saját csomagunkat az érdeklődési körünk szerint...
Legutóbb a Mezzón a csodálatos Anna Netrebko 2010-es berlini dalestjét néztem. Partnere Daniel Barenboim volt. Íme, az egyik ráadás-szám, Dvorák: E dalra tanított anyám című dala:
