A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temető. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: temető. Összes bejegyzés megjelenítése

Örvendetes fejlemény Erdősy Eugénia sírja körül

2018. május 27., vasárnap

0 megjegyzés
A legutóbbi poszt óta pozitív lépések történtek Erdősy Eugénia síremléke ügyében. Mielőtt rátérek, örülök, hogy mutathatok egy frissen megtalált csodaszép képet Eugéniáról. Szerintem 1880 őszén készülhetett, A királyné csipkekendője című Johann Strauss-operett bemutatójának időszakában.

Forrás: theatermuseum.at

Íme a Zalai Hírlap szép, terjedelmes cikke (2018. május 19. szombat) Eugénia és családja kanizsai síremlékéről, Benedek Bálint tollából, Szakony Attila képeivel. Nagyon örülök neki! Reméljük, tényleg megvalósulnak a benne  írtak.






A cikkben van egy pontosításra szoruló évszám: nem 1963-ban, hanem 1943-ban temették ide Eugénia legfiatalabb testvérét, Erdősi Bálintot. De a lényeg, hogy remélhetőleg még az idén tényleg megvalósulhat a helyreállítás! Köszönet mindenkinek, a cikkben nem említett (pedig én mondtam a nevét!) Knausz Líviának is :)

Emlékeztetőül: a primadonna életéről 2016-ban megjelent könyvem ITT elérhető pdf formátumban.

Így néz ki Erdősy Eugénia sírja...

2018. április 4., szerda

0 megjegyzés
Mint róla szóló kis könyvemben is megírtam, Erdősy Eugéniáról, a Nagykanizsáról elszármazott, a maga korában rendkívül sikeres, de azóta elfelejtett énekesnőről úgy szereztem tudomást, hogy egyszer nagyon régen, még mint ifjú könyvtáros, és ifjú kanizsai lakos megláttam sírját a temetőben. Személye és sorsa azóta izgatott, és több évtizedes, hol lassú, hol igencsak intenzív anyaggyűjtés után eljutottam odáig, hogy kis könyvet írtam az életéről.




Ez a könyv ma már egyszerűen, ingyenesen az interneten is hozzáférhető; remélem, sikerült vele kicsit felhívnom a kanizsai lokálpatrióták figyelmét "a szép Jenny" személyére.

Sírját azóta is gyakran látom, így a sírkő állapotát több évtizede figyelemmel kísérem.

Régen ilyen volt:

Eugénia édesanyjának neve a sírkövön

Eugénia neve a sírkövön

Később elkezdte benőni a borostyán...


... amely aztán egy idő után teljesen befonta (később már az a pici "ablak" is benőtt):


Emlékszem, egyszer el is mentem előtte, nem ismertem rá, úgy kellett visszamennem és keresgélni, hogy hova lett Eugénia sírja.

Tavaly nyáron aztán nagy kár érte: egy vihar, amire bizonyára sokan emlékeznek, mert a környéken máshol is okozott károkat, ledöntötte a sírkő felső részét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy hátra, a puha földre esett és nem előre, a kőre, mert akkor biztosan széttört volna.

Eugénia sírja most így néz ki, a fényképeket tegnap készítettem:



Szerencsére kaptam egy ígéretet, hogy a város erre az évre rendelkezésre álló temető-felújítási keretéből ezt a sírt bizonyosan fel fogják újítani. Nemcsak azért kellene ezt megtenni, mert Eugénia olyan híres egyénisége városunknak, akivel méltán és még többet is lehetne büszkélkedni, mint eddig, hanem azért is, mert a sír nagyon frekventált helyen van; körülötte szintén régi és jelentős személyek nyughelyei találhatók, amelyek közül az elmúlt néhány évben gyönyörűen rendbe hoztak néhányat, mint például a közvetlen szomszéd Wlassics-család nagyon hasonló jellegű síremlékét.
Ilyen szép lett:


Remélem, hamarosan Erdősy Eugénia sírja is ilyen állapotban lesz!

Itt köszönöm meg Knausz Lívia, és rajta keresztül a Nagykanizsai Szakképzési Centrum eddigi fáradozásait: egy Eugéniáról szóló előadásom után, amelyet ők szerveztek, nagy aktivitással kezdtek mozgolódni ebben az ügyben. Remélem, nem hiába!

Régi temetések Nagykanizsán 2.

2015. október 30., péntek

0 megjegyzés
Folytassuk sétánkat a nagykanizsai temetőben. Ma lássunk néhány olyan muzsikust, akiket itt temettek el, ám sírjuk már nem lelhető fel.

SZALÓKI MÁRTON cigányprímás:
Elhunyt 1897. január 17-én. A Zalai Közlöny január 23-án így tudósított haláláról és temetéséről:
Egy tehetséges cigány prímás halála. Kedden délután fekete halottas kocsit kísért Torma Antal bandája. Panaszos nóták sírtak le szépen a húrokról. Egy régi társukat, Szalóki Mártont kísérték ki a temetőbe. Szalóki egykor Torma Antal zenekarában működött mint másod prímás, majd meghívták Pápay bandájához első prímásnak. És ekkor beutazta egész Európát, játszott fejedelmeknek, egyszerű dzsentriknek. Volt Londonban, Párisban, Nápolyban, Szent-Pétervárott, Odesszában, Konstantinápolyban és Athénben. Mikor legutóbb ismét Londonban járt, sorvasztó betegség ágyba döntötte a 38 esztendős elismert prímást és ekkor ő haza kívánkozott arra a földre, hol született. Kedden délután temetésén az összes kanizsai cigányok megjelentek és volt társai, kikkel együtt működött, zeneszóval kísérték utolsó útjára.

HÜBNER JÓZSEF zenekari muzsikus:
A Nagykanizsán rendszeres nyári színi szezont tartó pécsi színtársulat zenekarának klarinétosa volt. Az 1903. augusztus 23-án megtartott Rákóczi-ünnepélyen még bravúrosan adta elő Rákóczi kesergőjének dallamát, egy hét múlva már halott volt. A Bob herceg vasárnap délutáni előadása alatt lett rosszul... Haláláról és temetéséről szeptember 5-én írt a Zalai Közlöny:



KNOBLOCH FRIGYES, a kanizsai tűzoltózenekar alapító karmestere hat évi súlyos betegség után 1909. április 3-án hunyt el. Személyével tavaly, halála 105. évfordulóján részletesen foglalkoztam itt a blogban.

HORVÁTH JOZSÓ cigányprímás, elhunyt 1934. január 27-én:



A Zalai Közlöny január 28-i számában így parentálta el a közkedvelt ötvenöt éves muzsikust:

Eltörött a hegedűje Horváth Jozsónak, aki annyi kedves estén át szórakoztatott, mulattatott szárazfájával és egyik tipikus alakja volt Nagykanizsának. Horváth Jozsó nem fog többé muzsikálni, szegénynek elhúzták örökre a nótáját, elcsendesült a húr, elnémult a mosoly, Horváth Jozsó kiterítve fekszik a ravatalon. Horváth Jozsó, az öreg prímás, meghalt. Hétfő délután 3 órakor temetik Magyar utca 123. [az anyakönyv szerint 127.] sz. alatti gyászházból, ahonnan kívánsága szerint muzsikus társai zeneszóval kísérik utolsó útjára.

A temetői nyilvántartások szerint a XXIII. parcella 4. sorának 9. sírhelyére temették, de fejfája, vagy sírköve már nincsen ott.

Régi temetések Nagykanizsán 1.

2015. október 26., hétfő

0 megjegyzés
A közelgő Mindenszentek és Halottak Napja jegyében látogassunk el a kanizsai köztemetőbe. 
Megmutattam már a blogban, két részben a temető legfontosabb muzsikus-sírjait, itt visszanézhetők:



De van még sok érdekes zenei vonatkozás a téma kapcsán, ami megérdemel egy - sőt kettő - újabb látogatást.
Egyúttal tekintsünk kicsit vissza a temető történetére.




A 18. században, a török kiűzése után Kanizsa temetkezőhelye előbb az Alsótemplom körül, majd a mai Széchenyi téren, a Felsőtemplom mögött alakult ki. Mária Terézia rendelete értelmében azonban a temetőket mindenütt a települések szélére kellett költöztetni. Ekkor vásárolta meg a város a mai terület magját, mely temetőként 1769-ben nyílt meg.

A későbbi időkben többször is bővítették, nagyobbították. Kápolnája 1847-ben épült fel Tárnok Alajos uradalmi tiszttartó adományából. A terület keleti oldalán 1891-től kezdtek feltűnni a tehetős családok sírboltjai.



Az Eperjesy-család sírboltja - a régi Kanizsa egyik meghatározó famíliája volt


Mai formájában 1928-ra rendezték az 1100 első világháborús áldozat temetőjét. A közepén álló homokkő obeliszket 1940-ben állították fel.

A temetőben második világháborús áldozatok is nyugszanak a frontvonal mindkét oldaláról.

Még 1933-ban átfogó rendezés keretében a kápolna körül álló elhagyott régi síremlékeket, szám szerint 157 darabot árverésre bocsátottak. A 25 éve gondozatlan sírok ugyanis egy rendelet értelmében a város tulajdonába kerültek. A magánszemélyek, családok által megvásárolt köveket más sírokon, átfaragva állították fel. Ezen a módon sajnos zenei kötődésű személyek nyughelyei is eltűnhettek. Az el nem kelt sírkövek a szépen parkosított rész díszítőelemeiként a helyükön maradtak.

Köztük Rózsavölgyi Antal tanító és családja síremléke


A régi temetésekről érzékletes képet festett egy írásában Erdősi Bálint tanító, kiemelve Grünbaum József 1850-es évektől sok évtizeden át működő zenekarának szerepét:  

Gyerekkoromban a halottak temetése nagyobb fénnyel és pompával ment végbe, mint manapság - írta a Zalai Közlöny 1933. szeptember 16-i számában. - Tehetősebb családok halottjait a háztól kísérve vitték a temetőbe, a halottaskocsi két oldalán a fáklyavivő jóbarátok és jóismerősök haladtak. A halottaskocsi előtt gyászindulót játszó zenészek mentek. Előttük a párokban haladó sok férfi, ajándék-gyertyával kezükben. A halottaskocsi után hintók sokasága. Megemlítésre érdemes, hogy temetések alkalmával a gyászindulót a Grünbaum-féle fúvós- és vonóshangszeren, művészies tudással és előadással játszó zsidó zenészek muzsikálták. Sok idő múlt el azóta, de sohasem hallottam többé azt a megható gyászindulót, melyet ők oly szívhez szólóan játszottak, hogy szinte sírt, zokogott muzsikájuk a gyászoló családdal.

Legközelebb azokat a muzsikusokat veszem számba, akiket a helyi sajtó híradásai alapján itt temettek el, ám sírjuk ma már nem lelhető fel.

Nagykanizsai sírok bécsi temetőben

2014. augusztus 22., péntek

0 megjegyzés
Júliusi bécsi egy hetem alatt a legelső hely, ahova az első teljes napon elmentem, a Zentralfriedhof, azaz a Központi temető volt. Már nagyon régen vágyódtam oda, hogy ott lehessek Beethoven, Schubert, Brahms és sok más nagy zeneszerző sírjánál, és most végre adódott rá lehetőségem. Tényleg nagyon megható volt...

De azzal a reménnyel is zarándokoltam el oda, hogy talán sikerül megtalálni azt a néhány kanizsai vonatkozású sírhelyet, amelyekről tudtam, hogy ott vannak.

Ehhez persze készülni kellett előre. Két sírról már régebb óta tudtam, hogy ott kell keresni őket, sőt, még képet is láttam róluk az interneten, de azért az mégis egészen más, ha az ember maga állhat előttük és készíthet róluk saját fényképeket. A harmadik személy viszont az utazásom előtti este jutott eszembe, egyszer csak bevillant a neve, hátha ő is ebben a temetőben nyugszik.

Bécsnek természetesen több temetője van, illetve volt az egyes városrészek szerint. Közülük néhányat megszüntettek és az ott nyugvó híres embereket a Zentralfriedhof központi helyén temették újra - ez például így történet Beethoven és Schubert esetében. Más temetők ma is megvannak, számuk ötven körül van! Közülük kettőbe még nagyon szerettem volna elmenni, hogy állhassak Gustav Mahler sírja előtt és hogy azon a helyen  is lehessek, ahol a visszaemlékezések, későbbi nyomozások Mozart sírját valószínűsítik. Erre már sajnos nem kerülhetett sor, viszont szerencsére még szinte az ötlet felmerülésének pillanatában ki lehetett deríteni, hogy a harmadik kanizsai is a Zentralfriedhofban nyugszik.
A bécsi temetőknek van ugyanis egy remek központi adatbázisuk, amiben bárki, nemcsak a híres emberek, különböző paraméterek alapján visszakereshető és előjön, hogy melyik temető hányas parcellájában, pontosan hol (a sor és a sír száma) nyugszik.

Miután az összes adat a birtokomban volt, természetesen kellett még egy minél részletesebb alaprajz a Zentralfriedhofról, ezt kinyomtatva vittem magammal, bejelölve a keresett sírok helyét. Közülük kettő szerencsére nagyon közel volt egymáshoz, viszont távol a nagy muzsikusok parcellájától. A harmadik sír pedig pontosan a hatalmas temető teljesen ellenkező csücskében... Úgyhogy bizony meglehetősen sokat kellett gyalogolnom, de az erőfeszítést siker koronázta, mert mindhárom sírt megtaláltam!

Nézzük most már konkrétan, kiket is kerestem.

Az a két síremlék, amelyekről már tudtam, és melyekről közben kiderült, hogy közel állnak egymáshoz, Kartschmaroff Leó és Hermine Jaff Braga sírja.

Kartscharoff Leó ötven éven keresztül volt a nagykanizsai zsidó hitközség kántora. Csodálatos bariton hangjának messze földről csodájára jártak, még New York-ba is el akarták csábítani főkántornak, de ő szerette Kanizsát és nem ment... Leányai Bécsbe mentek férjhez, és amikor megbetegedett, egy bécsi szanatóriumba vitték. Ott halt meg 1915. december 31-én és leányai kívánságára ott temették el, hiába szerette volna a hitközség Nagykanizsán örök nyugalomra helyezni

Hermine Jaff Braga operaénekesnő volt, fénykorában a bécsi udvari opera tagja. Práger Hermina néven Kanizsán született, nálunk nevelkedett, aztán szép pályát futott be Európa-szerte. Művésznévnek vette fel az olaszos csengésű Braga nevet, mely azért hasonlít eredeti családnevéhez, később pedig eléje tette férje nevét. Ő is szép kort ért meg, 79 éves korában, 1940-ben hunyt el.

Mindketten a Zentrálfriedhof legelhanyagoltabb helyén, a régi zsidó temetőben nyugszanak. Ez az elhanyagoltság annyit jelent, hogy az egyes parcellák között gondozottak az utak, csak a parcellákon belül van viszonylag nagy gaz, de inkább romantikusnak látszik, mint elhanyagoltnak:




Nézegettem is gondterhelten, hogy ha az ő sírjuk egy-egy parcella belsejében rejlik, akkor bizony nem fogom megtalálni őket. Mellette pedig reménykedtem, mert mindegyikük elég prominens személy volt ahhoz, hogy frekventáltabb helyen, útvonal mellett temessék el őket, Kartscharoff Leónak például a bécsi zsidó hitközség ajándékozott díszsírhelyet. Szerencsére fényképem is volt a sírokról, tudtam, hogy körülbelül milyen sírköveket kell keresnem, és egyszer csak meglett mindkettő! Kartschrmaroff az 52/A parcellában nyugszik 5. sor 36. sír, Hermina pedig 52-es parcella 55. sor 62. sírhelyén. Mindkét hely a parcellák szélén van, ráadásul, a kutató örömére, majdnem szemben egymással.

Hát akkor itt van először KARTSCHMAROFF LEÓ sírja, aki néhány évvel később elhunyt feleségével nyugszik itt:



És itt nyugszik HERMINE JAFF BRAGA, akit én magamban mindig úgy szoktam emlegetni, ahogyan a Zalai Közlöny aposztrofálta, amikor még egészen fiatalon koncertet adott Kanizsán: a kedves kis Práger Hermina :)

Sírfeliratát bizony újra kellene festeni. Annyi azért látszik, hogy majdnem három és fél évtizeddel túlélte férjét.
A harmadik sírban, amelyet  nagyon szerettem volna megtalálni, Gulyás Gizella nyugszik. Róla már írtam itt a blogon részletesebben a "Liszt Ferenc és Nagykanizsa" témában, két folytatásban. Ez itt AZ ELSŐ RÉSZ és ez A MÁSODIK RÉSZ, ha valaki bele szeretne nézni. Az ő sírjának megtalálásához bizony diagonálban át kellett szelni a temetőt, de hála a térképnek és néhány kedves útbaigazítónak, a rengeteg gyaloglást siker koronázta. Hogy rögzítsem az adatokat itt is, Gizella sírja a 122. parcella 3. sorának 22. száma alatt található. Szerintem az én mostani képeim az elsők, amelyek ezt a sírt, amelyben férjével és lányával nyugszik, nyilvánosan megmutatják, úgyhogy mondhatom forrásközlésnek is:



Sőt, ha úgy vesszük, van még egy sír, amely kanizsai vonatkozással bír, ez pedig Alfred Grünfeld zongoraművész monumentális síremléke, aki, mint már szintén írtam róla ITT és ITT, jó barátságban volt Práger Béla kanizsai gyógyszerésszel és sok időt eltöltött városunkban az ő vendégszerető házánál. Grünfeld a temető központi részén, a 32-es parcellában nyugszik (32C-02). Az előző linkre kattintva ott látható síremlékének képe is, most nem másolom ide újra.

Még visszafelé a metróig (Simmering megálló, az U3 vonal egyik végállomása, ha valaki szeretne errefelé eljönni) kellett irdatlan sokat gyalogolnom, dehát ez van, ha az ember nem bennszülött, és a villamosok, trolik útvonalát nem ismeri. Tényleg nagyon elfáradtam, de nagyon elégedett is voltam, hogy sikerült mindhárom kanizsai sírnak utánajárni. És ott volt mögöttem az élmény, hogy állhattam többek között Beethoven, Schubert és Brahms nyughelyénél is :)

Tragédia Gürtler Ferenc sírjánál

2014. augusztus 2., szombat

1 megjegyzés
Ma egy hete meséltem el a nagykanizsai Gürtler Ferenc történetét, aki végigjárva a lépcsőfokokat, kezdő tisztviselőből a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója lett. Mellette sokat tett a város kulturális, különösen zenei életéért: mint jó csellista, mint az Irodalmi Kör dalárdájának karnagya és mint a Kör magas tisztségviselője. 1924 nyarán, ötven éves korában szívbetegségben hunyt el. Legutóbb nekrológját és gyászjelentését is megmutattam.

A nagykanizsai köztemetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén hatalmas tömeg jelent meg. Régi kórusa gyászdallal, az Irodalmi Kör egy vezetőségi tagja, ahogy az újság írta, "megrázó szavakkal" búcsúztatta. Mint sírkövéről leolvasható, első feleségével nyugszik közös sírban (családi életéről is lásd az előző posztot).






Halála után nem egészen két évvel később nagy tragédia történt a sírjánál. Édesapja, a 81 éves, beteges kesztyűsmester, akin gyógyíthatatlan sebet ütött fia elvesztése - dacára annak, hogy nem egyedül élt: felesége, özveggyé lett menye és három unokája vette körül - hajnalban, fia sírjánál egy régi fegyverrel agyonlőtte magát.


Rögtön idemásolom a korabeli Zalai Közlöny cikkét a történtekről. Természetesen nem tudhatjuk, hogy tényleg hajszálra úgy zajlott le minden, ahogy ott olvashatjuk, de van néhány olyan tény a cikkben, amelyet le lehetett ellenőrizni és tényleg igaznak bizonyult. Így például pontos a halál időpontja, a hajnali 5 óra, mert a fellelhető anyakönyvi bejegyzésben is ez szerepel. Ugyanígy egyezik a halál oka, módja és még több alapvető tény.




 
Ha kimegyünk a temetőbe, le tudjuk ellenőrizni a cikknek azt az adatát is, miszerint Gürtler Ferenc sírja (IV. parcella 21. sor 8-9. sír) valóban pontosan szemben van az Eperjessy család kriptájával.

Ezért azt gondolom, hogy a tudósítás többi része is nagyjából helytálló lehet. Valamint azért is, mert Gürtler Ágoston másik fia, István - mint múltkor is írtam - korábban kanizsai újságíró volt, ennél a lapnál is dolgozott, így gondolom, odafigyeltek, hogy mit írnak a családról.

És akkor itt van a Zalai Közlöny cikke a tragédiáról (1926. június 2. 2. oldal), rákattintva kinagyítható:










Muzsikus sírok a kanizsai temetőben 2.

2013. október 31., csütörtök

0 megjegyzés
Tavaly ilyenkor blogbejegyzés formájában már tettünk egy virtuális sétát a nagykanizsai köztemetőben, de még van több olyan sír, amelyet érdemes felemlíteni és érdemes nemcsak virtuálisan felkeresni azoknak, akiknek fontos városunk múltja.

Az első síremlék alatt tulajdonképpen nem is muzsikus nyugszik - ám művészi fokon hegedült, több koncerten is fellépett. Később Nagykanizsa életében betöltött szerepéből adódóan nagyon sok jót tett zenei életének fejlesztéséért, különös tekintettel az 1926-ban megalapított Városi Zeneiskolára. Ám ahhoz, hogy például ennek az intézménynek, vagy a városi szimfonikus zenekarnak felmérje a jelentőségét és lehetőségeihez képest segítse működését, nagyon sokban hozzájárult, hogy ő maga is gyakorlatilag profi szinten muzsikált.
Dr. Krátky István (1888-1956) polgármesterről van szó. Gondolom, síremlékét sok kanizsai ismeri, hiszen nagyon központi helyen nyugszik - legalább most méltó helyen, az élete utolsó tíz-tizenkét évében elszenvedett tragikus méltánytalanságok után:

Dr. Krátky István - Kripta I. 1. sír


Klatt Aurél (1913-1971) nyughelye következik, aki a Városi Zeneiskola egészen csodálatos képességű zongoratanára volt, gyakorlatilag koncertképes zongoraművész. A pozsonyi születésű fiatalember a prágai zeneakadémián szerzett diplomát. A nehéz évek az ő életében is a második világháború környékére estek és 1947 körül értek véget azzal, hogy városunkban sikerült letelepednie. Zeneiskolai tevékenysége méltó volt az intézmény első nagy korszakának legnagyobb pedagógusaihoz. Sajnos idejekorán, 58 évesen halt meg súlyos betegségben, nagy veszteségére városunk zenei életének. Két méter körüli délceg alakjára talán még vannak, akik emlékeznek Kanizsán...


Klatt Aurél - III. parcella 8. sor 24. sír


Sétáljunk el a Tardos-házaspár sírjához is. Közülük a feleség, Tardos Lászlóné Klacskó Erna (?-1985) volt a hivatásos muzsikus, 1952-től zeneiskolánk gordonka-tanára és a kanizsai szimfonikus zenekar első csellistája. Ő élesztette fel újra városunkban a gordonka tanítását, több növendéke került zenei pályára. Férje, dr. Tardos László (1911-1982) orvos volt, mellette gyakorlatilag profi mélyhegedűs. 1940-ben Szegedről került Nagykanizsára, mert ő lett az akkor felállított malária-állomás vezetője. Szegeden már komoly tapasztalata volt a kamarazenélésben mint a Szegedi Vonósnégyes tagjának és Kanizsán is évtizedeken keresztül erősítette a szimfonikus zenekart. Két-három éve jártam utoljára sírjuknál, az alábbi fénykép is akkor készült. Nem tudom, azóta történt-e változás, akkor Tardos Lászlóné neve nem volt felvésve a sírkőre, de egészen biztosan ott nyugszik ő is férje mellett.

Dr. Tardos László és felesége - VII. parcella 1. sor 22. sír


Sétánk végén egy kicsit kalandozzunk el más zenei műfaj felé is. Utolsó állomásunk Torma Antal (1894-1962), azaz a közkedvelt Torma Tóni cigányprímás sírja. Zenész családba született, apja a 19. század végétől volt városunk ismert prímása. Sőt, Kanizsán az idők folyamán több Torma nevű cigányzenész is működött. Bevallom, mivel a sírkövön nincsenek évszámok, azt nem tudom, hogy az "Id. Torma Antal" felirat még a 19. század végétől működött prímást jelenti-e és az ifjabb pedig az ő 1962-ben elhunyt fiát, vagy a 62-ben elhunyt Tormát értik "idősebb" alatt, mert neki is lehetett Antal nevű fia... Talán egyszer ez is kiderül.

Torma Antal - VIII. parcella 1. sor 7. sír

Temetői sétánkat két olyan sírral fejezzük be, amelyeket korábban már megmutattam az életüket feldolgozó blogbejegyzésekben. Most emlékeztetőül ide linkelem őket.

Az első Erdősy Eugénia (és családja) síremléke. A primadonna 1886-ban Berlinben követett el öngyilkosságot, ám kívánságára szeretett Nagykanizsáján helyezték örök nyugalomra.

ERDŐSY EUGÉNIA SÍRJA  ("A" tömb 8. sír)

A másik síremlék, amelyet már egyszer megmutattam, a majdnem száz évvel később elhunyt Rácz Alajosé, a kanizsai zeneiskola kedvelt tanáráé.

RÁCZ ALAJOS SÍRJA az idelinkelt blogbejegyzés végén látható (XXVII. parcella 11. sor 7. sír).

Jövőre folytatom...

És a bejegyzés végére egy gyönyörű Mozart-andante (kicsit még salzburgi emlékeim jegyében):



Muzsikus sírok a kanizsai temetőben

2012. november 1., csütörtök

2 megjegyzés
Ma tegyünk egy virtuális sétát a nagykanizsai köztemető muzsikus sírjai között – a teljesség igénye nélkül. Jövőre folytatjuk!

Groszmann Ignác (C tömb 1. parcella 1. sor 1/B sír)

Groszmann Ignác (1845 körül – 1882) a piarista gimnázium afféle "mindenes" tanára volt, elsősorban mennyiségtant, latint és németet oktatott. Mellette kiváló muzsikus is lehetett, mert – ahogyan a korabeli sajtó fogalmazott – sokat buzgólkodott a gimnázium ének- és zenekara körül. Azt is megtudhatjuk a régi újságokból, hogy kellemes bariton hangján szólót énekelt az alsótemplom zenés miséjén. Ő is bekapcsolódott 1881-ben a Rosenberg Ádám által felvetett eszmébe, hogy legyen Nagykanizsának ének- és zenekara. 37 éves korában, 1882 szilveszter napján hunyt el pár napos súlyos betegség után, szerintem valószínűleg vakbélgyulladásban.


Gürtler Ferenc (IV. parcella 21. sor 8-9. sír)

Gürtler Ferenc (1874–1924) sem főfoglalkozású muzsikus volt, de kitűnő csellistaként ismerték a városban. A Nagykanizsai Takarékpénztár Igazgatója, az Irodalmi és Művészeti Kör titkára, majd tiszteletbeli főtitkára. Néhány évig a Kör dalárdájának karnagyaként is működött. 50 éves korában balatonmáriai nyaralójában hunyt el szívbetegségben. Két év múlva idős édesapja itt, fia sírjánál lett öngyilkos...


Lemberkovicsné Weber Margit (XVI. parcella 3. sor 1. sír)

Lemberkovits Alajosné Weber Margit (1898–1934) az 1926-ban megnyílt kanizsai zeneiskola legelső, nagy tanár-nemzedékének tagja, az intézmény első hegedűtanára volt. Alig hét évi működés után betegedett meg rákban és 35 évesen hunyt el. Férje és iker kisfiai gyászolták. Halála az egész városban óriási részvétet váltott ki, temetésén több ezer ember jelent meg. 1944-ig halála évfordulóján, február 16-án minden évben hangversenyt rendeztek emlékezetére. Mára viszont még a nevét is elfelejtették...


Kerekes Irén (XXII. parcella 1. sor 22. sír)
Kerekes Irén (1897–1980) zongoraművész-tanár is részese és tanúja volt a zeneiskola hőskorának. Neki szerencsére hosszabb élet adatott, így nyugalomba vonulása után alkalmanként még az 1970-es években is tanított. Ott lehetett iskolája megalapításának félévszázados évfordulóján. 1950-ben elhunyt édesanyjával nyugszik az ódon sírkő alatt.

Mai zenénk hangulatában is illik a naphoz, és ugyanezt a darabot játszotta Lemberkovicsné Weber Margit utolsó nyilvános fellépésén, a zeneiskola 1933. október 7-én megrendezett tanári koncertjén. Hallgassuk meg César Franck A-dúr szonátájának első tételét: