A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gelsei Gutmann család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gelsei Gutmann család. Összes bejegyzés megjelenítése

A gyűrűk úrnője

2021. augusztus 19., csütörtök

3 megjegyzés

 

honestylywtf.com

Ami a "Liszt Ferenc és Nagykanizsa könyvemből kimaradt" címmel közzétett kis sorozatom 3. része arról szólt, hogy 1883. február 6-án, a Pesten tartózkodó Johann Strauss tiszteletére rendezett estélyen jelen volt Liszt Ferenc, és négykezesezett a házigazda feleségével, Tarnóczy Gusztávnéval.

A hölgyről kiderült, hogy nagykanizsai születésű, lánykori neve Gutmann Ida - így ez a kis esemény is egy adalék Lisztnek Nagykanizsához fűződő - nem túl gazdag, és többnyire közvetett - kapcsolatai terén.

 

clipart-library.com

 

Legutóbb magát az estélyt próbáltam körbejárni. Ma a hölgy személyére szeretnék részletesebben is kitérni. Az is ki fog derülni, hogy miért nevezem a gyűrűk úrnőjének 😊

 

De kezdjük az elejéről: 

Gutmann Ida 1846. február 18-án született Nagykanizsán. Itt láthatjuk születésének anyakönyvi bejegyzését a kanizsai izraeliták anyakönyvében a 7. sorszám alatt (rákattintva kinagyítható):

 

 

 

Apja Gutmann Simon Henrik, aki 25 éves korában a közeli Gelséről költözött Kanizsára. A tehetséges, ambiciózus fiatalember a gazdag nyerstermény-kereskedő, Strasser Lázár alkalmazottjaként mint raktáros kezdte, majd önálló üzletet nyitott és feleségül vette volt főnökének lányát, Strasser Nanettát. Az Erzsébet tér 11. alatti szép klasszicista palotában éltek, amelyet még Strasser Lázár építtetett az 1820-as években. 

 

A Gutmann-palota Nagykanizsán, Erzsébet tér 11.

 

Gutmann Henrik apósa nyomán kezdetben nyersterményekkel foglalkozott, majd kiváló időzítéssel és érzékkel áttért a famegmunkálásra és kereskedésre: új, a környék hatalmas tölgyeseire alapozott beliscsei vállalkozása biztosította a talpfákat az akkoriban épülni kezdő vasútvonalak számára. Ebből a család milliomos lett, s a nagyburzsoázia sorába emelkedett. 1869-ben - elsőként a nagykanizsai zsidó családok közül - nemesi rangot kapott "gelsei" előnévvel. 

 

Ida apja, Gutmann S. Henrik

Ida anyja, Strasser Nanetta


Ida apja már az 1840-es évektől komoly részt vállalt Nagykanizsa pénzügyi, kereskedelmi és társadalmi életében: többek között alapító tagja, majd hosszú ideig elnöke volt a Nagykanizsai Kereskedők Társulatának, 1863-től 1890-ben bekövetkezett haláláig elnöke az Izraelita Hitközségnek. Mint az izraelita iskolatanács elnöke jelentős adománnyal járult hozzá az izraeli középkereskedelmi iskola megalapításához, mellette támogatta a városi polgári iskola létrehozását és a piarista gimnáziumot is. Felesége az Izraelita Nőegylet alapítója és elnöke volt. Tevékenységét később fiuk, - Ida testvére - Gutmann Vilmos folytatta és teljesítette ki. 

A család városi palotája a kultúra, a jótékonyság és a magyaros vendégszeretet otthona is volt - ezt már a második nemzedékről írta a helyi sajtó, de kétségtelenül így volt akkor is, amikor még Henrik volt a családfő.

 

Mindezt azért volt érdemes elmondani, mert ebben a mentalitásban, légkörben - és anyagi/társadalmi helyzetben - nevelkedett Gutmann Henrik és Strasser Nanetta kilenc gyermeke, köztük az 1846-ban született Ida. 


Szülei és közismert fivére mellett ő csak néhányszor, városi kulturális-társaséleti esemény kapcsán bukkant fel a helyi sajtóban, de azért néhány dolgot ebből is összerakhatunk kanizsai ifjú éveiből. A Zala-Somogyi Közlöny első róla szóló híradásában (1863) azt olvashatjuk az akkor 17 éves Idáról, hogy zongorakísérőként fellépett egy koncerten, egy bizonyos Cseke Sándor hegedűjátékát kísérte.

Nyilvánvaló, hogy Ida - és testvérei - gyerekkoruktól tanultak zenét, hangszerjátékot. Ez a kor szokása volt: akkoriban a zongora minden polgári otthon elmaradhatatlan berendezési - és nem csak berendezési, de használati - tárgya volt. Zeneiskola ugyan nem létezett, de Kanizsán kiváló magántanárok működtek. Ida nagy valószínűséggel Kohn Henrik növendéke lehetett, ő volt az, aki a kor magántanárai közül már Ida gyermekkorában Kanizsán működött, s aki Hedvig lányából ítélve kiváló tanár és zongorista lehetett.

 

De kár, hogy olyan szűkösek a források és ezeket a dolgokat csak feltételezni lehet... Viszont tény, hogy Ida később, fiatal lányként és fiatal asszonyként muzsikált együtt Kartschmaroff Leó kántorral, Rosenberg Ádámmal és Franz Pyllemann néhány évig Kanizsán élő zongoraművésszel.

És az is kétségtelen tény, hogy olyan szintű, hangszertudását feleség és anya korában is karban tartó zongorista vált belőle, hogy egy Liszt Ferenc is leült melléje négykezesezni...

Van még néhány apró tény Ida zene iránti tehetségéről, vonzalmáról Nagykanizsán töltött húszas éveiből: említik néhány koncert fellépőjeként, illetve 1872-ben mint a Kanizsai Dalárda - Kartschmaroff Leó kántor által vezetett - női karának védnökét. Több említéséhez hozzáteszik, hogy "csinos" és "szép" hölgy. 

 

Ezekben a kis hírekben Idát már mint Maschanzker Mór feleségét nevezik meg. És valóban, az anyakönyv is alátámasztja: Gutmann Simon Henrik lánya 18 éves korában, 1864. január 6-án, a kanizsai zsinagógában házasságot kötött Maschanzker Mór kereskedővel:

 

 

A kutató ezen a ponton bizony zavarba jött, mert, miután már tudta, hogy Ida évtizedeken át Tarnóczy Gusztáv felesége volt, először azt feltételezte, hogy az első férj elhunyt. Ám hiába kereste, sehol nem találta a halálát. Talált viszont jócskán említést egy ugyanilyen nevű gazdag kereskedőről, aki - évtizedek múlva, 1892-ben! - éppen gelsei Gutmann Vilmos, Ida fivérének társaságában ott van a kanizsai sörgyár alapító részvényesei között, és akiről bebizonyosodott, hogy azonos az első férjjel. Akkor Ida hogy mehetett hozzá 1875-ben Tarnóczy Gusztávhoz??? 

A nagykanizsai izraelita anyakönyvek szisztematikus átnézése aztán megadta a választ: az 1875. évi házasságokat tartalmazó kötetben 12. sorszámmal egy hosszas német nyelvű szöveg olvasható - azaz hogy sajnos nagyon nehezen olvasható, olyan borzalmas macskakaparással íródott - de a lényeg, a nevek és a dátumok azért kivehetőek. Itt van, kivágva:

 


 

Ebben 1875. június 15-én nyilvánvalóan azt rögzítették, hogy "Moritz Maschanzker" és "Ida geborene Gutman de Gelse" 1864. január 6-án megkötött házasságát felbontották.  

 

Hát ez teljes döbbenet!!! 1875-ben!!!

Olvasgatva a témában, mivel eddig erről semmit nem tudtam, kiderült, hogy az izraeliták körében tényleg lehetséges a válás: náluk, hasonlóan a reformátusokhoz, nincs az a felbonthatatlanság, mint a katolikusoknál. Természetesen szilárdan lefektetett szabályok határozták meg, hogy milyen okokból engedélyezhetik. Ezek között ott van, ha ha valamelyik fél elhagyja a hitét és más vallásra tér. Nos, Ida esetében valószínűleg ez lehetett a konkrét ok. Bár érdekes, hogy Maschanzker Mórral majdnem egy évtizednyi házasság során gyermekük nem született; így lehet, hogy más okok, más drámák is rejtőztek válásuk mögött... Amit végül kimondtak, így mindkét fél szabaddá vált.

 

Két hónap múlva, 1875. szeptember 19-én Ida házasságot kötött Tarnóczy Gusztávval. A magyar országos sajtó csak szűkszavúan közölte az eseményt:

 

Házasság. Tarnóczy Gusztáv országgyűlési képviselő szeptember 19-én házasságra kelt Bécsben Gutmann Idával.

A kanizsai sajtó is csak a már megtörtént házasságkötésről számolt be, a hangsúlyt az újdonsült férj nemesi előneveire helyezve s Idát is már új nevén említve:


Házasság. Alsó-lelóczi és jezernici Tarnowski Tarnóczy Ida született gelsei Gutmann és Alsó lelóczi s jezerniczi Tarnowski Tarnóczky Gusztáv országgyűlési képviselő tiszteletteljesen jelentik 1875-ki szeptember 19-én Bécsben történt házasságra lépésüket. Kísérje boldogság frigyöket!

 

A történet ritkaságához hozzátartozik, hogy esküvője előtt Ida minden bizonnyal katolikus hitre tért. Ezt csak közvetett forrással tudom igazolni, mivel a bécsi katolikus anyakönyvek abból a korszakból nem hozzáférhetőek, de nyilvánvaló, hogy egy Tarnóczy esküvőjére csakis katolikus templomban kerülhetett sor. A közvetett bizonyíték pedig az, hogy a következő években megszületett két gyermekük keresztelését a Budapest Terézvárosi római katolikus plébánia anyakönyvébe vezették be, s ott az anya vallásánál is római katolikus áll.

 

Tarnóczy Vladimir születése Bp. Terézvárosi r. k. anyakönyv, 1877

(Zárójelben, hogy kerek legyen a történet: Maschanzker Mór is újranősült, ő Kanizsán és vallása keretei között. 1876. januárjában volt esküvője Weismeyer Eugéniával, gyermekük is született. Üzleti kapcsolatban maradt a Gutmann családdal: mint említettem, ő is ott volt az Ida fivére által megalapított Sörgyár részvényesei között. Később Szegedre költözött, ott halt meg 1907-ben.)


Egy válás abban a korszakban nyilván rendkívül ritka, még ha a felek vallása ezt lehetővé is teszi; bár érdekes módon abban az anyakönyvben, ami Ida válását rögzítette, a következő bejegyzés szintén egy elválasztott házaspárról szól... de azóta sem láttam izraelitáknál ilyen bejegyzést, pedig rendszeresen böngészem az anyakönyveket.

 

De hogy a váláson túl az egyik fél a hitét is elhagyja új házasságáért, az tényleg rendkívül ritka lehetett. Az eset ráadásul Nagykanizsa vezető, leggazdagabb, legtekintélyesebb családjában történt. Bizonyosan nagy port felverhetett annak idején, de a helyi sajtó a legteljesebb diszkrécióval hallgatott róla - ehhez nyilván megvoltak az eszközei a családfőnek. Talán egymagában a tekintélye és a városban betöltött pozíciói is elégségesek voltak. De azért kíváncsi lennék, hogy a családban hogy viszonyultak Ida történetéhez, különösen az áttéréséhez - apja ekkor már egy évtizede a kanizsai Izraelita Hitközség elnöke volt!!! -, illetve, hogy a Tarnóczy-család mit szólt. 

 

Hosszú távon az látszik, hogy teljesen elfogadták a kapcsolatot. Később, Ida asszony-éveiből több olyan apró eseménnyel találkoztam, ami ezt bizonyítja, mindkét oldalról. Az 1883-as említett estélyen például, amit a Tarnóczy-házaspár rendezett, ott volt a vendégek között Ida fivére, gelsei Gutmann Vilmos és felesége. Van híradás arról, hogy Ida és sógornője, Tarnóczy Malvina több ízben közösen jótékonykodott. Megírta egy napilap, hogy egy estélyen Ida sógornője egyik operettjéből idézett egy dalt - tehát jól ismerte azt (Tarnóczy Malvina, O'Donell grófné, férje húga ugyanis műkedvelő költő és zeneszerző volt, több darabját profi színházak is bemutatták - az ő élete is regénybe illő, róla is szándékozom később írni). A családok közti jó viszonyt egy tragikus történet is bizonyítja: Ida egyik lánytestvére, Emma, egy bécsi bankár özvegyeként, túl hatvanadik életévén luxus-utazásra ment az északolasz tóvidékre, ahova Ida 33 éves fia kísérte el. Ezt azért örökítette meg ilyen pontosan a sajtó, mert súlyos autókarambol érte őket: a hölgy szörnyethalt, az ifjú Tarnóczy szerencsére csak könnyebben sérült meg.

 

Egyszóval, Ida áttérése és házassága akár drámai történéseket, például családból való kitagadást is okozhatott volna, de úgy tűnik, az érintettek valamennyien toleránsak voltak, vagy legalábbis egy idő után azok lettek. Ne feledjük: 1867-ben, közvetlenül a kiegyezés után napvilágot látott az izraeliták egyenjogúsításáról szóló törvény, mely a hazai zsidóság előtt a társadalmi felemelkedés korábban soha nem látott lehetőségeit nyitotta meg. Ennek az emancipációs folyamatnak egyik reprezentatív története a gelsei Gutmannoké, s úgy látszik, ebbe az is belefért, hogy ők maguk elfogadták egyik lányuk ilyen irányú választását is. A következő nemzedékben is lesz majd, aki Ida példáját követi: unokahúga, Alice, aki az említett Emma lánya, s akinek úgy tűnik, nehezebb dolga volt; az ő katolikus szertartás szerint 1897-ben kötött házasságát ugyanis szülei nem fogadták el s ezért hivatalosan csak apja halála után keresztelkedett ki.


Ezen a ponton menjünk kicsit vissza kiinduló témánkra, az Ida és férje által 1883-ban Johann Strauss tiszteletére rendezett estélyre. Az akkor 58 éves Keringőkirályt budapesti útjára elkísérte jegyese, Adele. A pár hasonló helyzetben volt, mint Ida lehetett negyedszázaddal korábban. Strauss ugyanis első felesége halála után kötött egy meggondolatlan házasságot, ami nagyon hamar kudarcba fulladt s a felek világi bíróság előtt elváltak. Ám az elvált feleség életében a zeneszerző osztrák állampolgárként és katolikusként nem nősülhetett újra. Sok tárgyalásba és időbe került a törvényes út megtalálása, amelyhez a szász állampolgárságért cserébe le kellett mondania az osztrákról, s katolikusból luteránussá válnia. Amikor Pesten jártak, még csak keresgélték a lehetőségeket, így Adelének bizonyosan sok beszélgetni valója volt Idával...

Tarnóczy Gusztáv, Ida második férje, akitől már csak a halál választotta el, családfáját az államalapítás koráig visszavezető nemesi család sarja. Igaz, bárói vagy grófi címe nincs (csak húga, az említett Malvina lett házasságai révén grófné). Apja földbirtokos, Bars megye főispánja, kitűnő közéleti ember, kapcsolatban Kossuth-tal, Deák Ferenccel. Így fia is földbirtokos, mellette Deák-párti országgyűlési képviselő; van egy gépgyára is, bár azzal később sok gondja lesz. Két gyermekük születik: Ida és a már említett Vladimir (vajon honnét vehették ezt a nevet az 1870-es években???)

 

Ida férje, Tarnóczy Gusztáv

Ida a gazdag úriasszonyok életét éli, neve több társasági hírben felbukkan: bálok vendéglistáin, jótékonykodó rendezvényeken. "Festő ecsetének való szép fej" - írják róla egy karácsonyi jótékonysági vásár kapcsán (Fővárosi Lapok 1876. dec. 10.). Többször fel is lép ilyen eseményeken zongoristaként.

Kapcsolódva férjének elnöki pozíciójához a Női Ipartestületi Egyletben, maga is végez jótékonysági munkát a fővárosi nőnevelés és a gyermekvédelem területén, például tagja a Veres Pálné Leánygimnáziumot megalapító Országos Nőképző Egyesület igazgató választmányának.

Családjával Budapesten él, kezdetben az Oktogon környékén, az Eötvös utcában, később az Izabella (ma Hevesi Sándor) tér 1-ben. Ezek akkor előkelő bérházak voltak, nagyméretű, a kor minden luxusával felszerelt lakásokkal. Otthonukat a Strauss-estély kapcsán úgy írták le, hogy termeik értékes képekkel, díszművekkel s becses régi tárgyakkal ékesek. 

 

Ida vonzódott a műkincsekhez, nagy hobbija a gyűrűk gyűjtése volt. 1888-ban a női iparegylet javára kiállítást rendezett belőlük. Ekkor írta azt a sajtó, hogy ez az európai viszonylatban, a múzeumok gyűjteményeit is beleértve ritka szép és gazdag gyűjtemény már mintegy 2500 darabból áll, s Ida másfél évtized alatt, sok energiát és pénzt felhasználva gyűjtötte össze (a későbbi években már 3-4000 körüli számokat emlegettek...). Benne az őskortól saját koráig minden korszak és technológia képviselve volt, köztük 36 bronzkori, 26 népvándorláskori, 30 görög, 90 római és 15 egyiptomi ékszer. Tudományos leírásával a Régészeti Társaság akkori titkára, dr. Szendrei János foglalkozott, aki kötetkatalógust állított össze a gyűjteményről, melyben katalogizálta a legértékesebb darabokat. A kiállítás hatalmas közönségsikert aratott, meg kellett hosszabbítani. A következő években Bécs és Párizs közönsége is láthatta, s a katalógusnak egy sokkal bővebb francia nyelvű változata Párizsban is megjelent. EZEN A LINKEN belenézhetünk a francia, majdnem 400 oldalas kiadványba, mely rengeteg rajzot is tartalmaz. Csak a blogger csalódott, aki remélte, hogy egy kép lesz benne Idáról is...


Mutatok képet a kiállítás kapcsán a Vasárnapi Újságban megjelentek közül, egy válogatást a gyűjtemény legrégebbi darabjaiból:




S hogy mi lett e páratlan gyűjtemény sorsa? A Révai nagylexikon szerint 1910-ben, tehát még Ida életében, de már özvegy korában Bécsben elárverezték. Egy másik forrás, az orvostörténettel foglalkozó Magyary-Kossa Gyula úgy tudta, hogy a gyűjtemény Londonba került (ez a kutató azért foglalkozott Ida gyűjteményével, mert olyan gyűrű is volt benne, amely méreg rejtésére szolgált...)

Ida 1907-ben, 61 éves korában veszítette el 72 éves férjét, aki hirtelen, agyvérzésben hunyt el.

Itt megnézhetjük a férj gyászjelentését, egyúttal böngészhetünk a rokonok között. Bal oldalon a Tarnóczy-rokonság, Gusztáv testvérei a családtagjaikkal, köztük első helyen húga, Malvina, a költő és zeneszerző grófné; jobb oldalon pedig sógorai-sógornői, felesége még élő testvérei. Ezek a régi gyászjelentések valóságos kincsesbányák a kutatónak!!!

 

 

Azt is megtudhatjuk belőle, hogy a férj földi maradványait Alsólelócra, a Tarnóczyak ősi fészkébe szállították és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A helyszínre hamarosan visszatérünk!

Hősnőnk életéből ekkor már csak hét év van hátra. 1910-ben éri az a nagy ijedtség, hogy fia is részese az itáliai autóbalesetnek, amely özvegy húga halálát okozza; de szerencsére a fiatalember csak könnyebben sérült meg. 1912-ben tűz támadt a lakásában, mely megsemmisítette egyik szobája értékes műkincseit, személyi sérülés szerencsére nem történt. 

Ida halálára rendkívül nehéz volt ráakadni. A fővárosi lapok közül egyedül Az Ujság címűben rejtőzött el egy kis hír (1914. jún. 18.), de szerencsére a legfontosabb azért benne van:

 

Tarnóczy Gusztáv volt országgyűlési képviselő özvegye, született gelsei Guttmann Ida az éjjel elhunyt. Holttesttét Alsólelóczra szállítják és ott helyezik örök nyugalomra a családi sírboltban. 

 

Innét aztán sikerült ráakadni a Zalai Közlöny szintén június 18-i közlésére:

 

Halálozás. Nagykanizsa előkelő társadalmának fájdalmas, mély gyásza van. Budapesten tegnap éjjel elhunyt hatvanhét éves korában alsó és fölsőlelóci, jezernicei és tarnovszki Tarnóczy Gusztávné született gelsei Gutmann Ida. Az elhunyt úriasszonyt számos előkelő nagykanizsai családhoz fűzték rokoni és baráti kötelékek.

 

Az anyakönyvi bejegyzés is előkerült, Ida halálát tüdő-gümőkór okozta, ami még a gazdagokat sem kímélte akkoriban:

 



Szinte jelképes, hogy a boldog békeidők utolsó pillanatában, 1914. június 16-án érte a halál. Nem egészen két hét múlva Szarajevóban eldördültek a lövések és megváltozott Európa történelme. Ez majd kihat a Tarnóczyak ősi fészke, Alsólelóc történetére is. Idát is ott helyezték örök nyugalomra, ám ezt a nyugalmat erősen megzavarták a történelmi változások.  Búcsúzóul látogassunk oda, a ma Szlovákiához tartozó településre, mely Budapesttől mintegy 200 kilométerre északra fekszik.

 

Alsólelóc (Dolné Lelovce) ma Nemeskosztolány (Zemianske Kostolany) településrésze, korábban önálló falu volt, vadregényes természeti környezetben, a Nyitra partján. Akkor Nyitra vármegyéhez tartozott, a privigyei járáshoz.

 

Itt volt a Tarnóczyak kúriája. Ha Nemeskosztolány vasútállomásáról nem a központba, hanem ellenkező irányba indul az utazó és átmegy a Nyitra hídján, egy kis, erdőborította dombon régi templomot lát. Ennek közelében fekszik a régi kúria, és rejtőzik az erdőben az egykori családi sírbolt, melyet a család emeltetett a 19. században, klasszicista stílusban. 

A településnek ezt a részét nem csak a történelmi változások viselték meg, hanem az erőszakos iparosítás, amelynek következtében 1965-ben egy nagy földcsuszamlás helyrehozhatatlan károkat okozott. Megsérült a nagymúltú templom, a közben hosszú ideig katonai célokra használt és emiatt is tönkretett Tarnóczy-kúria és a ki tudja mikor és hányszor kifosztott Tarnóczy-sírbolt, ahol Ida és férje is nyugodtak. 

 

Helyi információk szerint a család leszármazottai a Tarnóczyak még fellelhető földi maradványait egy helyre gyűjtötték össze és föléje márványtáblát emeltek.

Tegyünk utoljára egy szomorú képes kirándulást az egykori Alsólelócon. De a világháló legalább azt lehetővé tette, hogy mindezt ki lehetett nyomozni...

 

A legtöbb információt ebben a szlovák blogban találtam, a képek többségét is onnét mutatom. Akit érdekel a téma, további képekért mindenképpen érdemes megnyitni!

 

Először a templom: 

pksoliwarski.blog.pravda.sk


 Ez pedig a Tarnóczyak családi sírboltjának mai, szomorú állapota:


  

pksoliwarski.blog.pravda.sk

pksoliwarski.blog.pravda.sk

www.batovany.sk


És itt van a közös sír, Ida hamvaiból is lehet itt, így eddig a pontig sikerült elkísérnünk a Nagykanizsán született figyelemreméltó hölgyet, "a gyűrűk úrnőjét":


pksoliwarski.blog.pravda.sk


 


 

 


 

 

 




Ádám, Sigmund Romberg édesapja 9.

2012. október 4., csütörtök

2 megjegyzés
Azt hiszem, ez a mai lesz a legszórakoztatóbb folytatása Rosenberg Ádám életének.

Híres fia, az idén 125 éve született Sigmund Romberg életrajzában böngészve többször lehet találkozni azzal, hogy a musical egyik megteremtőjének milyen remek humora volt. Nos, a 19. század végének kanizsai sajtóját olvasva úgy tűnik, volt honnét örökölje – az édesapjától.

De először fejezzük be a múltkori témát, a világhírű énekesnő kanizsai látogatását és koncertjét, ez vezet át bennünket a korabeli kanizsai társasélet területére.
Wilt Máriát, amint a múltkor is írtam, a város legbefolyásosabb családja, gelsei Gutmannék szállásolták el városi palotájukban (ma Erzsébet tér 11.), ahol az első koncert után estélyt is adtak a művésznő tiszteletére. A Zala című lap egész részletes tudósítást közölt az eseményről. Az olyan VIP-vendégek, mint az alispán, a megyei főorvos és más előkelőségek mellett meghívást kapott a koncertet megszervező Rosenberg Ádám és a közreműködő Ollop Imre. Wilt Mária még itt sem pihenhetett, estebéd előtt három nagy áriát énekelt a meghívottak előtt, bizonyosan Ádámunk zongorakíséretével Bellini: Norma, Verdi: Trubadur és Donizetti: Lammermoori Lucia című operáiból. Ez több, mint fél órányi, nem könnyű énekelnivaló, Wilt Mária mindkét nyilvános hangversenyén is körülbelül ennyit énekelt. Hogy az estélyen ezt magától, szívből ajánlotta fel, vagy egyszerűen így illett abban a körben, ki tudja...
Mindenesetre a koncert után végre következett az estebéd, íme a francia nyelvű menüsor, mert ezt is kinyomtatták az újságban :) Megpróbáltam lefordítani az ételneveket, nem mindegyiket sikerült..

Menu de 3 Mars  (Menü, március 3.)
    Croquenbouche. Forrás:  sweetpursuits.blogspot.com

Bouillon (Erőleves)
Saumon. Sauce vert (Lazac zöld mártásban)
Boeuf braisé aux legumes (Párolt marhahús zöldséggel)
Chevereruil. Marmelade (Őz lekvárral, vlsz áfonyával)
Eponges (??? a szó eredetileg szivacs-ot jelent, vajon mi lehet, talán valamilyen tengeri herkentyű? Aki tudja, segítsen!)
Rotis. Salades, Compotes (Grillezett hús salátával és kompóttal)
Glacis, Croque en bouches (Jégkrém + egy francia specialitás, torony tésztagömböcskékből)


A Zala jelenlévő főszerkesztője még azt is feljegyezte, hogy ki és kire mondott pohárköszöntőt. Íme:


Estebéd alatt fesztelen élénkséggel folyt a társalgás s kitűnő tósztokat mondottak: Gutmann Vilmos az alispánra, Hertelendy Béla Gutmann Vilmosnéra, Gutmann Vilmosné a vendégekre és Wiltné kamara énekesnőre. Csertán alispán a Gutmann családra, Hirschel Ede gelsei Gutmann Henrikre, mint családfőre. Balaton József zala-egerszegi esperes a házi asszonyra és házi úrra, Varga Lajos Gutmann Vilmosra és utóbb dr. Mangin Károlyra. A kitűnő mulatság csak a reggeli órákban ért véget.

Azért érdekes, hogy a díszvendéget csak a ház úrnője köszöntötte fel...

Ez az est inkább reprezentációs esemény volt, ám Ádámunk tevőlegesen részt vett több vidám kanizsai bálon, s remek humorával biztosan jócskán hozzájárult a hangulat emeléséhez.

1891. január elején szintén a gelsei Gutmann család otthonában zajlott a következő víg esemény, a háziúr Bécsből látogatóban levő nővére, Pollák Lajosné Gutmann Alice tiszteletére. Rosenberg Ádám jelmezbe is bújt, sőt :)

Zala, 1891. január 6., részlet:
Vacsora végeztével ’csemege gyanánt’ a jelenvoltaknak kellemes szórakoztatójául egy színtársulatot mutatott be az ebédlőteremből akár csak varázs szóra színházzá rögtönzött színpadon a legkedvesebb igazgatónő ’Donna Rosina de Canossa’ a házi úrnő , ki igen ügyesen összeállított programmjával hódítá meg közönségét. Rosenberg Ádám volt az első szereplő, mint híres chinai udvari kókler és állatidomító ’Tsin Tsin Chon Kong’ ügyes mutatványaival folyton lekötötte a figyelmet. [...] Pollák Lajosné és Rosenberg Ádám ’Sam and Maggie’ volt [...]. Az előadás alatt az orchestert Grünhut Henrik szép zongora játéka képezte; majd hajnalig folyt a tánc.


"Donna Rosina de Canossa" nem volt más, mint gelsei Gutmann Vilmosné Krausz Róza – talán emlékszünk, neki ajánlotta múltkor megmutatott 3. magyar táncát Rosenberg Ádám, aki ezen az estén kínai állatidomárnak öltözve járult hozzá az általános jó hangulathoz, majd még azt is megtette, hogy a "Sam és Maggie" paródiában négernek maszkírozta magát a házigazda húgával együtt. Még az is lehet, hogy ez a kis félprofi produkció a jazz egyik első megjelenése volt városunkban.

1890 februárjában, az Izraelita Nőegylet farsangi bálján is elemében lehetett Ádám, amikor mint Mohamed bűvész lépett színre kaftánba burkolózva. Egy hónappal később, a már többször említett Ollop Imre "humoristicus" előadóestjén mint az "50 (mínusz 45) főből álló orosz daltársulat" :) egyik tagjaként "Harmonikoff" néven még az Ej uhnyemet is elfújta másik négy társával...

Azért a vigasságokról szóló tudósítások olvasgatása közepette elgondolkodtam, hogy abban az időben társadalmilag milyen lehetett egy Rosenberg Ádám-kaliberű muzsikus megítélése. Apja tekintélyes és népszerű orvos volt Kanizsán, házasság révén rokonságba kerültek a város leggazdagabb és legtekintélyesebb családjával, ám Ádám mégis "csak" muzsikus volt, az előkelőbb körök gyermekeinek zenetanára. Később éppen ennek a befolyásos családnak a segítségével jutott jobb álláshoz, hogy eltartsa megnövekedett családját, tehát egzisztenciálisan valamennyire ki volt nekik szolgáltatva. Biztosan megbecsülték, de azért már például az említett estélyen pohárköszöntőt nem mondott senki a tiszteletére, pedig ő hozta Kanizsára a híres énekesnőt és ő kísérte zongorán...
Bárhogy is volt, Rosenberg Ádámnak jó természete lehetett, zenei tehetsége mellett kimagasló nyelvtudással, európai tapasztalatokkal, remek humorérzékkel rendelkezett. Meglehetős későn házasodott, de – vagy éppen azért, mert kivárta az igazit – harmonikus családi életet élt.

Lassan eljutunk Ádám életének alkonyáig, s hamarosan lezárom a róla szóló sorozatot. Kár, mert menet közben egészen beleszerettem :)

A mai folytatás végére egy egészen elképesztő klipet találtam: Szöulban 10 darab tenorista énekli egyszerre Sigmund Romberg bordalát Diákherceg című operettjéből. Van a részletből ennél jobb felvétel, de azért ezt választottam, mert Romberg világhírét, zenéjének elterjedtségét mutatja. Talán lassan szülővárosa is megismeri és elismeri őt...

Ádám, Sigmund Romberg édesapja 8.

2012. szeptember 29., szombat

0 megjegyzés
Jó ideje hanyagoltam az idén 125 éve városunkban megszületett Sigmund Romberg édesapját, Rosenberg Ádámot, de még van mondanivalóm róla. Érdemes folytatni, mert 1880-as évekbeli sokoldalú tevékenysége révén egyúttal érdekes bepillantást nyerhetünk a korabeli Kanizsa életébe.

Mai témánk az történet, amikor egy igazi európai nagyság az ő révén jutott el hozzánk és adott két koncertet. Wilt Máriáról, vagy inkább Marie Wilt (1833-1891) osztrák drámai szopránról van szó. Igazi hangcsoda volt, repertoárja a koloratúrszoprán Éj királynőjétől Brünnhildéig terjedt. Goldmark Károly neki írta Sába királynője című operájának szoprán főszerepét, Szulamith-ot.
Marie Wilt a bécsi udvari opera tagja, császári és királyi kamaraénekesnő volt. Gyakran vendégszerepelt Londonban, Berlinben, Lipcsében, és Budapesten is. Magyar vonatkozásairól érdemes elmondani, hogy például több Liszt-dalt is tartott műsorán, amit előadásában a zeneszerző Pesten nagy elismeréssel hallgatott. Arra is volt példa, hogy Erkel Ferenc zongorakíséretével énekelte koncerten a fenomenális képességeket követelő La Grange áriát a Hunyadi László-ból.

Kanizsára már nem fiatalon, de képességei teljében, 1888 kora tavaszán jutott el. A helyi sajtó tudósításaiból egyértelműen kiderül, hogy első koncertjét – mert hamarosan egy másodikra is visszatért – Rosenberg Ádám szervezte meg. Amúgy az első, március 1-jei fellépése már kárpótlás volt egy előző év novemberében elmaradt hangversenyért, amikor az énekesnő tüdőgyulladás miatt nem tudott eljönni. Úgyhogy lehettek gondjai ez ügyben Rosenberg Ádámnak...

Itt van az első koncert előzetese a kanizsai sajtóban:

Zalai Közlöny 1888. február 25.

Mint láthatjuk, akkori szokás szerint helyi muzsikus is közreműködött, név szerint Ollop Ernő. Róla is kellene itt egy kis cikket írni, "mert megérdemli"... Adandó alkalommal meg is teszem :)
Wilt Mária három nagy áriát énekelt Mozart Don Giovanni, Verdi: Ernani és Erkel: Hunyadi László című operáiból.
A Zalai Közlöny így referált az estről március 3-i számában:

Wilt Mária hangversenye a zsúfolásig megtelt casinói teremben tartatott meg márc. 1-én. Wilt a természet különös kegyéből még mindig birtokában van a leírhatatlan varázserejű hangnak, kapott is mindháromszor olyan tapsvihart, minő a casinói teremben nem volt. Babérkoszorú nyújtatott át neki. Hunyady László operából egy részletet ismételnie is kellett. Ollop Ernő zongorajátéka méltán oda illett. A magyar dalokat hasonlóan ismételnie kellett. Köszönet Rosenberg Ádám zenetanár úrnak, ki e ritka élvezetet városunk közönségének megszerezte.

Arra azért kíváncsi lennék, hogy Wilt az egész La Grange-áriát megismételte-e...
Kanizsa másik hírlapjából, a Zalából azt is megtudhatjuk, hogy a művésznő zongorakísérői Rosenberg Ádám és Pollák Miksa voltak.

Wilt Mária szimpatikusnak találhatta városunkat, mert pécsi kötelezettsége után önként felajánlott egy jótékony célú estet, s ígéretét március 10-én be is váltotta, ismét zsúfolt ház előtt lépett fel a Casino (ma Ady Endre utca 7.) nagytermében. Ez alkalommal is három nagyszabású áriával brillírozott Bellini: Norma, Verdi: Trubadur és Thomas: Hamlet című operáiból. Ezt a fellépését jótékony célra ajánlotta fel, mégpedig a kanizsai keresztény, illetve izraelita jótékony nőegylet, valamint a kisdedóvó egylet javára.

Most a másik kanizsai hírlap, a Zala tudósítását idézem az 1888. március 18-i számból:

Még egyszer Wilt Mária asszonyról, a világhírű művésznőről szól a nóta, ki e hó 10-iki második jótékony célra szánt fellépésével bizonyságot tett arról, hogy kiváló művészeti tehetsége mellett nemesen érző szíve is van, mely a szegénység, a nyomor elől nem zárja el magát. Ha tehát első felléptével, a melyről mi bővebben megemlékeztünk, valóban ritka műélvezetet nyújtott műértő közönségünknek, gyönyörködtetve azt elragadó hangja bámulatos trilláival; akkor második felléptével a nyújtott műélvezet mellett, megindító jelét adta nemes lelkének, (s azt nem minden művésznőről lehet mondani) mikor saját nemes elhatározásából megígérte, hogy Pécsről visszajövet a helyi nevesebb egyletek – a keresztény és izr. nőegylet s a kisdednevelő egyesület javára – hangversenyezni fog. A hangverseny e hó 10-én tartatott meg, s a nagy művésznő a nagy áriákat énekelte „Norma”, „Trovatore” és „Hamlet” operákból, nagyon természetesen ez alkalommal is, mint első ízben, lelkesült tetszésnyilatkozatokra ragadva, elbűvölő, bámulatos éneke és művészete által a közönséget, mely másodízben is megtölté a Casino nagytermét; fölösleges mondani, hogy tapsnak, kihívásnak alig akart vége szakadni. A hangversenyen még közreműködtek: Sterneck Zsigmond úr, ki gordonkán adta elő Gounodtól „Faust Meditatio”, Chopin egy „Mazurká”ját s a saját maga „Fantasiáját” a „Jerome király” című románc fölött. Sterneck Zsigmond úr folyton igen szép haladásának jeleit adja, s ez alkalommal is valóban oly művészileg játszott, hogy a közönség sűrű tapsokkal és éljenekkel jutalmazta a valóban törekvő zeneművészt. Ollop Ernő úr kitűnő népdalai sokkal ismertebbek, mintsem külön kellene említenünk, hogy azok ismét megnyerték a közönség tetszését. Pollák Miksa és Rosenberg Ádám urak, a művésznőt kísérték zongorán, közreműködésük által ők is kiérdemelve a közönség köszönetét. Wilt Mária asszony, úgy mint első ittlétekor, most is Gelsei Gutmann Vilmos kir. tanácsos vendégszerető házának szívesen látott vendége volt. A hangverseny anyagilag is szépen sikerült, a mennyiben a három egyletnek együttvéve 395 frt 90 kr. tiszta jövedelmet hozott. A nemeslelkű művésznőt kísérje a jó ég szerencsés útjában.


Kis kiegészítés a cikkhez: Sterneck Zsigmond városunkban élő kitűnő csellóművész és tanár volt, ekkoriban még eléggé ifjú korban. Pollák Miksa, későbbi nevén Pásztor Miksa pedig a kanizsai zsinagóga még szintén nagyon fiatal orgonistája. Az ő pár évvel később megszülető lánya Pásztor Irma, akiről részletesen írtam Liszt Ferenc és Nagykanizsa című sorozatomban.

De térjünk vissza Wilt Máriához.
Az idézett cikkben is olvashattuk, hogy az énekesnő a gelsei Gutmann család vendége volt a ma Erzsébet tér 11.-ként számon tartott városi palotájukban. A befolyásos és művészetkedvelő, mecénás családhoz rokoni kapcsolat fűzte Rosenberg Ádámot, mint már írtam. Az első koncert után a család estélyt adott az énekesnő tiszteletére. Minden bizonnyal ekkor merült fel a jótékony fellépés ötlete, hiszen az izraelita nőegyletet a vendéglátó Gutmann Vilmos édesanyja alapította, ebben az időben pedig elnöknője már Vilmos húga, Vidor Samuné Gutmann Hedvig volt.
Az estéllyel lassacskán átevezünk a következő témára, Rosenberg Ádám részvételére Kanizsa társas életében. Erről majd a következő alkalommal írok, amikor a vacsora menüsorát is végigkóstolhatjuk virtuálisan :)

Wilt Mária hamarosan tragikus sorsra jutott. Amúgy is élete keresztje volt, hogy fenomenális hangi adottságaihoz nem járult harmonikus külső. Idősödve ráadásul beleszeretett egy fiatalemberbe, s e koncert után mintegy három és fél évvel, 1891 szeptemberében kilátástalanságában levetette magát egy bécsi szálloda erkélyéről... 

Befejezésül hallgassuk meg a világ egyik leghíresebb áriáját Bellini: Norma című operájából. Ráadásul nekünk most  (szerintem) minden idők legszebb énekesnője adja elő:


Ádám, Sigmund Romberg édesapja 5.

2012. augusztus 14., kedd

0 megjegyzés
Bár túl vagyunk világhírű fia születésének 125. évfordulóján, még mindig adós vagyok Rosenberg Ádám nagykanizsai tevékenységének további részleteivel, pedig már több folytatást is írtam a témából. Nem gondoltam, hogy ennyihez lesz munícióm :)

Mostani írásom végére készítek egy gyors tartalomjegyzéket; így, akit érdekel, könnyebben visszaolvashatja a korábbi részeket, mint ha a címkék között keresgél.

Legutóbb Sigmund Romberg szülei találkozásáról, házasságáról írtam. Most folytassuk Rosenberg Ádám zenei tevékenységével Nagy-Kanizsa városában az 1880-as években. Az ő sokoldalú aktivitásából eddig magán-zeneiskolájáról és hangszerkereskedéséről számoltam be. Működésének további területei: zeneszerzés, fellépései zongoristaként, kórus- és zenekarszervezés, hangversenyrendezés, és, mint hab a tortán, jó humorérzékről tanúskodó részvételei városa társaséletében. E részterületek persze szorosan összekapcsolódnak.

Ma foglalkozzunk Rosenberg Ádámmal, a zeneszerzővel.

Nagy-Kanizsán töltött egy évtizedében több szerzeménye is megjelent nyomtatásban, valamennyi Fischel Fülöp (Fejtő Ferenc nagyapja) kiadásában. Zongorára írt magyar táncait akkori szokások szerint jeles kanizsai hölgyeknek ajánlotta. A hármas számút például gelsei Gutmann Vilmos feleségének. Itt van a szép, ízléses kiadvány címlapja:




Már többször szóba kerültek Rosenbergék kapcsán gelsei Gutmannék, mint a régi Kanizsa egyik legfontosabb és legbefolyásosabb családja. A zenedarab ajánlásának apropójából próbáljunk a végére járni a két család kapcsolatának. Házasság révén kerültek rokonságba, sógorságba-komaságba. A dinasztiaalapító Gutmann Simon felesége Strasser Nanetta, korábbi főnökének lánya volt, és Sigmund Romberg nagyapja, Rosenberg Zsigmond orvos is Strasser lányt vett el feleségül, Franciskát. Amikor az ő fiuk, Ádám 1843-ban megszületett, a születési bejegyzésben a koma, illetve tanú neve rubrikában a sógor, Gutmann Simon neve áll. Majdnem fél évszázaddal később Ádám fia, Sigmund Romberg születésekor ugyanebben a rovatban a Gutmann család következő nemzedékéből Henrik neve olvasható. E családi kapcsolat fogja majd Ádámnak és családjának Beliscsére költözését eredményezni.

De térjünk vissza a még Kanizsán élő Rosenberg Ádám zeneszerzői tevékenységeihez. A fenti magyar tánc számomra azért is emlékezetes, mert a kottáját felfedeztem egy online antikváriumban és meg is vásároltam. Hármas nagykanizsai kötődése (zeneszerzője, a hölgy, akinek a szerző ajánlotta, illetve kiadója) miatt a Thúry György Múzeumra hagyományoztam. De még előtte egy kitűnő kanizsai zongoratanárnő megtanulta és eljátszotta első könyvem bemutatóján :) Kifejezetten verbunkos ihletésű, hagyományos felépítésű, kellemesen játszható darabnak bizonyult, de szerintem kissé túl "jólfésült", nincs olyan belső tűz benne, mint ami ezt a stílust jellemezte. Persze már az 1880-as évek terméke, nem a stílus csúcskorszakában, hanem konszolidáltabb időkben íródott.

A zongoradarabok mellett Rosenberg Ádám komponált egy sorozat "kanizsai dal"-t Ollop Ernő verseire. A szövegíró is megérne egy blogbejegyzést, rendkívül érdekes figura volt, mondhatni a korabeli Kanizsa Hofi Gézája :)

Zalai Közlöny 1888. december 15.

Természetesen nem ez volt a teljes zeneszerzői termése Rosenberg Ádámnak, amit bizonyít, hogy az előbb megmutatott címlapon az Op. 26-os jelzés áll, de csak ennek a néhánynak találtam nyomát. Elképzelhető, hogy már Glasgow-ban is jelentek meg művei. Jó lenne hirtelen odakeveredni az ottani nemzeti könyvtárba és keresni Ádámunk nyomait. Neten már próbálkoztam, meg is találtam, hol lehetne előhívni például ottani napilapokat az 1870-es évekből, de csak érvényes glasgow-i olvasójeggyel lehet bejutni az adatbázisba...

Legközelebb Ádámról mint zongoristáról és hangversenyrendezőről mesélek.

Végül pedig itt van az ígért tartalomjegyzék a témával kapcsolatos korábbi írásokból:











Strém Kálmán szülőháza, Nagykanizsa

2011. január 10., hétfő

6 megjegyzés
Hát, akkor csapjunk bele, látogassuk meg közösen az első zenei emlékhelyet. Kezdésnek természetesen  egy nagykanizsai jeles helyet választottam, ami szerepel tavaly ilyenkor megjelent, Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvemben is. De mivel  a könyv nem túl sok példányban látott napvilágot, úgy gondoltam, itt a blogon is csemegézek időnként belőle. Ezzel a választással egyúttal szeretnék népszerűsíteni egy olyan egyéniséget, aki nem volt muzsikus, halála mégis nagy űrt hagyott a magyar zenei életben.
Strém Kálmánnak hívták, zeneszociológus és hangversenyrendező volt és Nagykanizsán született. Városunk fő terén, egyik legszebb épületén látható emléktáblája, a pontos cím Erzsébet tér 11.
 

A nemes arányú klasszicista palotát 1820-ban egy termény nagykereskedő építtette, később a Nagykanizsa életében kiemelkedő szerepet betöltő gelsei Gutmann család otthona lett. Egyébként az 1860-as évektől, Gutmannék idejében pezsgő zenei élet folyt itt, erről még érdemes lesz mesélnem egyszer.
Kálmán Magda
A házat 1932-ben Strém Vilmos fakereskedő vásárolta meg. A következő évben nősült meg fia, a jogász végzettséggel rendelkező, apja vállalkozásában tevékenykedő dr. Strém Zsigmond. Feleségével, Kálmán Magdával ebben a házban éltek. 1934. május 29-én született meg fiuk, Strém Kálmán, ám születése huszonegy éves édesanyja életébe került. A kisfiút három éves koráig anyai nagyszülei nevelték, majd apja ismét megnősült, s a kis család Budapestre költözött. Strém Kálmán a második világháborúban apját is elveszítette, aki a Don-kanyarban tűnt el. Nevelőanyjával és öccsével túlélte az embertelen időket, a Nagykanizsán maradt kiterjedt rokonságból azonban szinte mindenki a holokauszt áldozata lett. 1948 után Strém Kálmán tanulása, pályakezdése nagy akadályokba ütközött: rossz káderlapja miatt nem vették fel az egyetemre, amit csak később végezhetett el, s az Országos Filharmóniánál sikerült elhelyezkednie. Itt fokról-fokra tanulva ki a szakmát jeles hangversenyrendező vált belőle, miközben létrehozta a Filharmónia hatalmas vidéki hálózatát. A rendszerváltás után megalapította a Strém Koncert Kft.-t. Tevékenységének egyik fő iránya a magyarországi Haydn-kultusz erősítése, a másik pedig a kortárs zene és a fiatal előadóművészek menedzselése, népszerűsítése volt. Hangversenyeit mindig a legnagyobb gondossággal, európai ízléssel rendezte meg. Mint Batta András, a Zeneakadémia rektora jellemezte: "Számára egy hangverseny olyan volt, mint egy mestermű, a szó régies, céhes értelmében. Aprólékos finomsággal dolgozta ki művésze portréjának díszes keretét. A világhírűét éppen úgy, mint a még ismeretlen fiatalét."
2005. november 27-én bekövetkezett hirtelen halálával egy korszak zárult le a magyar zenei életben. Szülőházát 2007. május 27-én emléktáblával jelölte meg a Magyar Haydn Társaság, amelynek alapítója volt. A portrédombormű Gerő Katalin alkotása. Azóta születésének évfordulóján minden évben megrendezik a városban a Strém Kálmán Emléknapot. Az első emléknapon nevét felvette a  nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskola ifjúsági vonószenekara. 2009 május végén, születésének hetvenötödik évfordulóján a Medgyaszay Házban felavatták bronz mellszobrát és az érdeklődők kezükbe vehették az életét és működését bemutató könyvet: Strém Kálmán – A hangversenyrendezés művésze.