A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: könyvtár. Összes bejegyzés megjelenítése

Kustár Zsuzsa emlékére

2014. június 26., csütörtök

0 megjegyzés
Néhány nappal ezelőtt elhunyt Kustár Zsuzsa nagykanizsai iparművész. Mint már a Facebook-os Kataliszt oldalon is írtam, nem közelről, de nagyon régóta ismerhettem.

Történt még valamikor 1972/73 körül, amikor könyvtár szakos főiskolás voltam Szombathelyen és szinte naponta előfordultam a megyei könyvtárban, hogy egy alkalommal, elhaladva a kiállítóterem nyitott ajtaja előtt, a földbe gyökerezett a lábam: mesevilágot pillantottam meg odabent grafikákban. Egy részük a barna, más részük a zöld és kék árnyalataiban pompázott. Olvasom a nevet, hogy egy Kustár Zsuzsa nevű alkotó képei. Attól kezdve, amíg ez a kiállítás tartott, minden egyes alkalommal betértem és gyönyörködtem a képekben.


Egy a barna grafikák közül


Tanév végén számomra egy hónapos könyvtári gyakorlat következett. Helyszínként Nagykanizsát választottam (egyébként balatonfenyvesi voltam még abban az időben), így 1973 nyarán tettem be először a lábamat a Sugár út 3. alatt működő Városi Könyvtárba. Ez alatt a szakmai gyakorlat alatt ért az a meglepetés, hogy megismerkedhettem egy szép fiatalasszonnyal, akiről kiderült, hogy azonos Kustár Zsuzsával és nagykanizsai...

Utolsó évemet elvégezve Szombathelyen, dolgozni is Nagykanizsára kerültem azzal, hogy a könyvtárban hamarosan zenei részleget nyitnak és akkor majd én fogom azt csinálni. Ez a reményem nem egészen öt év múlva, 1979 tavaszán vált valóra, amikor a Sugár úti épületben, a mozikertre nyíló földszinti, úgynevezett "oszlopos" teremben létrejöhetett a zenei részleg. Gyönyörű, formatervezett bútorok készültek kifejezetten a terem adottságaihoz és funkciójához alakítva. Szinte minden készen állt a megnyitóra és tényleg gyönyörű volt, az egyik falat azonban beázás után nem sikerült rendbe hozni, s ez meglehetősen elütött a helyiség egészétől. Emlékeim szerint Kustár Zsuzsa maga ajánlotta fel egyik nagyméretű selyembatikját, a Szombathelyen látott grafikák egy testvérdarabját, hogy azzal takarjuk el a ronda falat... Lehet, hogy nem pontosan ezt, amit itt látunk, de egy nagyon hasonlót:

Forrás: kustarzsuzsa.hu


Sőt, Kustár Zsuzsának nemcsak ez az egy műve került a zenei részlegbe, hanem a lehallgatóhelyek fölé (ahol a hanglemezeket lehetett hallgatni) még felakaszthattunk minden oszlopközbe egyet a Szombathelyen megcsodált grafikák közül.  Így az 1979-es megnyitás után egészen 1988 nyaráig, amikor az egész könyvtárat "kilakoltatták" a ferences kolostorba, naponta ezek között az alkotások között dolgozhattam. Kustár Zsuzsa abban az időben mint olvasó is gyakran járt a zenei részlegbe, emlékszem például, hogy sokszor hallgatott Bartók-zenét. A zenei részlegben helyeztük el könyvtárunk már akkor is gazdag képzőművészeti gyűjteményét, amiatt is sokszor jött.
Akkoriban el is meséltem neki, hogyan "szerettem bele" Szombathelyen az alkotásaiba és milyen remek, hogy most naponta láthatom őket és az alkotót is megismerhettem...
Aztán egy jó évtizednyi kolostori lét után felépült mostani könyvtárunk a Kálvin téren. Nem a nyitásra, de nagyon hamar elkészültek Kustár Zsuzsa üvegablakai, így ott is az ő alkotásai vettek körül.

Forrás: kustarzsuzsa.hu


Kustár Zsuzsa emlékére következzen Bartók Béla első rapszódiája hegedűre és zongorára, a lehető legautentikusabb előadásban - úgy emlékszem, ezt a művet is hallgatta még bakelit lemezről a régi zenei könyvtárban:


Zenei kincsek nemzeti könyvtárunkban

2012. május 11., péntek

2 megjegyzés

Nem túl régen jól kifüstölögtem magamat a Gábor Miklós-blogban, mert budapesti nagykönyvtáraink meglehetősen nagy összeg fejében engednek csak a kikért dokumentumokból – jegyzetelés gyanánt, saját fényképezőgéppel – cikkeket, cikkrészleteket kifényképezni.
Különösen nagy összeget kér e "szolgáltatásért" az Országos Széchenyi Könyvtár, bár az összeg mellett magán az elven is nagyon ki vagyok akadva...

De most feledkezzünk meg erről, és ismerkedjünk meg egy kicsit részletesebben, hogy egyáltalán mi minden található nemzeti könyvtárunkban, s korlátozódjunk a zenével kapcsolatos dokumentumokra, mert attól tartok, így is maratoni blogbejegyzés lesz ebből :)
Természetesen a legértékesebb anyaghoz csak kutatói olvasójeggyel és szigorú biztonsági előírások betartásával lehet hozzáférni, és ez így van rendjén, hiszen iszonyú felelősség e nemzeti kincsek őrzése. Ám mégis tanulságos ismerni, hogy egyáltalán mi minden található itt, amelyek közül azért időszaki kiállításokon az átlag-olvasó is láthat ezt-azt :)

Kezdjük a kályhától:

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) 1985 óta a Budavári Palota F épületében található.



A több, mint két évszázados intézmény megalapítása a hazafias érzésű, felvilágosult arisztokratának, Széchényi Ferenc grófnak (1754–1820) köszönhető, aki 1802. november 25-én nemzetünk pallérozására, anyai nyelvünk virágzására s hazánk történetének igaz ösmertetésére vezető útnak feltalálására nagycenki családi könyvtárát a nemzetnek ajándékozta. A könyvtárat a Helytartótanács már 1804-ben felruházta az úgynevezett kötelespéldány-joggal, amelynek értelmében a magyarországi nyomdák minden termékükből ingyenes példányokat tartoznak beszolgáltatni. A gyarapodást ajándékozás, hagyaték és vásárlás is elősegítette és segíti. Megalapítása óta nyilvános intézmény: anyagát — olvasótermi használattal — rendelkezésre bocsátja mindazoknak, akik művelődés, tanulás, vagy tudományos kutatás céljából keresik fel.
Mint internetes honlapján is olvasható, az OSZK a nemzet emlékezete, minden Magyarország és az országhatárokon kívül élő magyar ember közös kincse, s egyszersmind az európai– és világkultúra szerves, azt színesítő, gazdagító része.

Zenei tárgyú dokumentumai elsősorban a SZÍNHÁZTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS ZENEMŰTÁRban összpontosulnak, amely az épület VI. szintjén, az északi rész nyugati oldalán helyezkedik el. Ha az Oroszlános udvaron keresztül lépünk az épületbe, rögtön az ötödik szinten vagyunk, így csak egy emelettel kell feljebb sétálnunk a fehér márvány díszlépcsőn.
 
A ZENEMŰTÁR az intézmény egyik legrégibb különgyűjteménye. Megalakulásának indítékát az adta, hogy 1904 és 1912 között a nemzeti könyvtárba került az 1893-ban elhunyt Erkel Ferenc hagyatéka. A könyvtár zenei dokumentumaiból 1924-ben Isoz Kálmán főkönyvtáros alakította ki a Zeneműtár különgyűjteményét. Az évtizedek múlásával a tár funkciói, elvégzendő feladatai folyamatosan bővültek, és mára a zeneművek valahai tára összetett feladatokat ellátó osztállyá lett, mely hagyományaira építve a harmadik évezred követelményeinek igyekszik megfelelni.
A törzsállomány zeneművekből, kéziratos és nyomtatott kottákból, illetve zenei tartalmú hangfelvételekből áll. Ezt egészítik ki a prózai hangfelvételek, a fényképek, a zenetörténeti, zeneelméleti tartalmú kéziratok, valamint a szerzői hagyatékok és a 6500 kötetes szakkönyvtár.
A Zeneműtár több, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő gyűjteményrészt mondhat magáénak. Ezek közül időben az első a Bártfai gyűjtemény. Az észak–magyarországi Bártfa város (ma Bardejov, Szlovák Köztársaság) Szent Egyed–templomának gazdag, kéziratokból és nyomtatványokból álló kottatára az XX. század első évtizedében került az OSZK-ba. A több mint hetven szólamkönyvből álló tár alapján a kutató átfogó képet alkothat a XVI–XVII. századi Magyarország városi zeneéletéről.

A Bártfai Gyűjtemény két lapja


Kiemelkedő jelentőségű a Haydn–gyűjtemény. E dokumentumegyüttes az egyetemes zenetörténet klasszikusa, Joseph Haydn műveinek mintegy 100 eredeti kéziratát, azok korabeli másolatait és első kiadásait tartalmazza. Szorosan kötődik hozzá az Esterházy–archívum, amely a hercegi család levéltárából származó kottákból, iratokból, a Haydn személyéhez fűződő dokumentumokból illetve az Esterházy "Fényes" Miklós herceg által meghozatott XVIII. századi operagyűjteményből áll. E dokumentumok az OSZK Zeneműtárát a világ legértékesebb Haydn–gyűjteményévé emelik.

A XIX. századi magyar zene kutatója is bőséges korabeli forrásra lelhet a Zeneműtárban. Tanulmányozhatók itt Bihari János, Lavotta János, Csermák Antal, Rózsavölgyi Márk, Egressy Béni szerzeményei, többek között a verbunkos-irodalom legfontosabb forrása, a Magyar nóták Veszprém vármegyéből füzetei. Itt őrzik a neves magyar romantikus zeneszerző, Mosonyi Mihály hangjegyes kéziratainak és művei első kiadásainak jelentékeny részét.

A Liszt Ferenc gyűjtemény az európai és a magyar zenetörténetben egyaránt vezető szerepet játszó komponista 47 eredeti kéziratát, mellette számos, a zeneszerző keze vonását megörökítő korrektúrapéldányt, nyomtatványt és levelet őriz. Emellett Liszt–levelek az OSZK Kézirattárában is vannak.
Tanulmányozható a Zeneműtárban Erkel Ferenc valamennyi operakézirata, teljes szerzői életműve. Az Erkel-hagyaték másik része, a levelek és nyomtatványok a Kézirattár állományába tartoznak.

Erkel Himnuszának kézirata, vegyeskari változat


Különösen jelentős az a dokumentum–együttes, mely Goldmark Károly és életművének kutatását teszi lehetővé.
 
Kiemelkedő a XX. századi gyűjtemény is, mert a Tár vezetősége a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy kortárs művészek kompozícióival gyarapítsa állományát. Ennek a munkának eredményeként a látogatók ma itt tanulmányozhatják mások mellett Bárdos Lajos, Hubay Jenő, Kacsóh Pongrác, Kósa György, Reinitz Béla, Siklós Albert, Szabó Ferenc kéziratait, Szőke Péter zenei–ornitológiai, valamint Volly István népzenei gyűjteményét.

A Hangarchívum mintegy 100 viaszhengert, 15.300 darab 78-as fordulatszámú hanglemezt, 13.000 mikrobarázdás lemezt, 5.000 db hangkazettát és 6.000 CD-t őriz. Döntő többségük Magyarországon az 1900-as évek óta kereskedelmi forgalomba került zenei felvételeket tartalmaz, illetve valamilyen magyar vonatkozással bír. Lefedi a magyarországi zenei élet csaknem teljes palettáját mind történetiségében, mind az egymás mellett élő zenei stílusok és irányzatok terén. Ugyanakkor tükre a XX század hatalmas technikai–technológiai fejlődésnek az első fonográf viaszhengerektől a digitális hangfelvételekig. Köztük legendás nagy előadóművészek — többek között Hubay Jenő, Dohnányi Ernő, Szigeti József, Földes Andor, Széll György, Reiner Frigyes, Fricsay Ferenc — archív felvételei is hallgathatók.
A Zeneműtár mellett jelentős zenei jellegű dokumentumok találhatók az OSZK más különgyűjteményeiben is.
A KÉZIRATTÁR anyagát elsőnek a zenetörténészként is kiváló Mátray Gábor rendezte még az 1860-as években.
Középkori anyagából kiemelkedik a zenetörténeti jelentőséggel is bíró, bár csak szövegesen leírt Ómagyar Mária–siralom, amelyet a Leuveni–kódex őrzött meg. Itt van a Halotti beszédet is tartalmazó Pray–kódex, amely egyúttal a magyar vonalrendszeres hangjegyírás első megmaradt emléke. A Felvidékről származó ún. Zsigmond–kori töredék a XV. század első felének hazai többszólamúságát dokumentálja.
 
A Mátyás-graduále
Mátyás könyvtárából 35 corvinát őriznek itt. Vitatott, hogy a felbecsülhetetlen értéket képviselő Mátyás–graduále corvinának tekinthető-e, mivel helye valószínűleg nem Mátyás könyvtártermeiben volt, hanem a királyi kápolnában. A többi corvinától eltérően nemcsak címlapján, hanem belsejében is gazdagon illusztrált egyházi énekeskönyv az egyházi év második feléhez — a nagyszombattól a pünkösd utáni 24. vasárnapig terjedő időszakhoz — tartozó misék változó énekeit tartalmazza. Elképzelhető, hogy egy legalább háromkötetes énekeskönyv második kötete lehetett.

A XVI. század végén kibontakozó, a XVII. század végén és a Rákóczi–szabadságharc idején felvirágzó magyar nyelvű énekköltészet dokumentumai közül a Kézirattár őrzi a Balassi–kódexet, a Bölöni–kódexet, az Eperjesi–graduált, a Thököly–kódexet, a Mátray–kódexet, a Komáromi–énekeskönyvet, a Szentsei–daloskönyvet. A XX. századi magyar zene– és előadó–művészet vonatkozásában Csenki Imre, Dohnányi Ernő, Ferenczy György, Hubay Jenő, Rösler Endre hagyatékai állnak a kutatás rendelkezésére.
A nemzeti értékű forrásanyag mellett a Kézirattár értékes nem magyar kötődésű dokumentumokkal is rendelkezik. Közülük zenei vonatkozású a XIII. század végéről származó ún. Budapesti Dalkézirat három illusztrált kódexlapja a Kürenbergi lovagköltő és más minnesang énekesek illusztrált szövegeivel, a XX. századból pedig Pablo Casals levelei.

A SZÍNHÁZTÖRTÉNETI TÁR az ország legnagyobb magyar színházi forrásgyűjteménye. Gyűjti mindazokat a könyvtári jellegű dokumentumokat, amelyek összefüggnek a magyarországi, illetve a határon kívüli magyar vonatkozású színjátszással. Állománya különböző alcsoportokra oszlik.
A közel 50.000 kötetet számláló Szövegkönyvtárban 40.000 magyar és 10.000 külföldi, illetve idegen nyelvű szövegkönyv található. Itt vannak az Esterházyak könyvtárából származó XVIII–XIX. századi librettók, valamint más színházak mellett a Nemzeti Színház, a Népszínház és az Operaház műsorkönyvtára.
A megközelítőleg 400.000 egységből álló SZÍNLAP– ÉS APRÓNYOMTATVÁNY GYŰJTEMÉNYben a különböző színházak zenés előadásainak plakátjai, színlapjai is megtalálhatók. Itt őrzik például az első magyar énekesjáték, a Pikko hertzeg és Jutka Perzsi 1793-as bemutatójának kétnyelvű színlapját vagy Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára ősbemutatójának plakátját.

A Pikko hertzeg kétnyelvű színlapja

A GRAFIKAI ÉS SZCENIKAI GYŰJTEMÉNY a prózai színjátszás mellett áttekintést nyújt az eszterházi kastélyszínház díszlet– és jelmezterveitől a XX. századi jeles magyar szcenikusok munkásságáig, a Haydn által bemutatott operák díszlet– és jelmezterveitől a közelmúlt jeles opera–szcenikusainak munkásságáig.
A mintegy 180.000 egységből álló FOTÓGYŰJTEMÉNY a fényképezés kezdeteitől tartalmaz színházi fényképeket, köztük az Operaház előadásairól és művészeiről is. Az 1980-as években ide került három világhírű magyar énekes, Závodszky Zoltán (1892–1976), Anday Piroska (1903–1977) és Rösler Endre (1904–1963) gyűjteménye.

Végül pedig érezzük egy kicsit magunkat Mátyás udvarában; a zenék nagy részét nyilván a Széchényi Könyvtár dokumentumaiból sikerült rekonstruálni:



Legközelebb visszatérek a Sigmund Romberg-témához!

Felhasznált irodalom:
www.oszk.hu
Magyar kódex 2. Lovagkor és reneszánsz. Bp. Kossuth, 1999
Magyarország zenetörténete I. Középkor. Bp. Akadémiai Kiadó, 1988
Magyarország zenetörténete II. 1541–1686. Bp. Akadémiai Kiadó, 1990
Képes magyar zenetörténet. Bp. Rózsavölgyi és Társa, 2004


Miért "Kataliszt"?

2011. január 8., szombat

14 megjegyzés
Felhasználónevem unokahúgom, Eszter zseniális leleménye. Az egyszerűbb része az, hogy keresztnevemet összeolvasztotta kedvenc zeneszerzőm vezetéknevével. Viszont egy csavart is tartalmaz, ami elsőre csak a beavatottaknak tűnik fel, s ők rögtön gyanakodni kezdenek, nem könyvtárossal állnak-e szemben. Ugyanis ugyanígy hangzik a könyvtáros szakma egyik legnépszerűbb levelezőlistájának neve is, csak azt s-sel írják: katalist.

A blogger egyszer, régen Liszt szülőháza előtt

Így Eszter - aki, mondanom sem kell, szintén könyvtáros - találmánya révén ez a kilenc betű összefoglal engem, legfőbb hobbimat, a klasszikus zenét, nevesíti egyik nagy kedvencemet, és egyúttal szimbolizálja, hogy könyvtáros vagyok.
Egész pontosan csak voltam könyvtáros: nemrégen kezdtem el nyugdíjas életemet, ezért is van időm végre elindítani ezt a blogot. De azt hiszem, rosszul fogalmaztam: még ha nem is járok be naponta dolgozni, én ma is könyvtáros vagyok és az is maradok. Attól tartok, csak ezen a módon vagyok képes viszonyulni a világhoz: gyűjteni, rendszerezni és szétsugározni a kulturális értékeket, információkat, miközben magam is megannyi élményhez jutok. Mindezt eddig sem csak a munkahelyemen csináltam, úgyhogy a lényeget tekintve nem sok dolog változik. Csak az  időm lett több és megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzam, amik a legjobban érdekelnek.
 S ha már szó esett Liszt Ferencről, máris kerítsünk alkalmat egy kis zenehallgatásra!
 "Nagy kromatikus galopp" című darabját Cziffra György játssza. Hozzáértők úgy vélik, Cziffra zongoratechnikája közelíti meg talán a legjobban Liszt Ferenc zongorázását. Liszt minden idők legnagyobb zongoraművésze volt. Játékáról hangfelvétel nem maradt fenn, kortársai visszaemlékezései  és nem utolsó sorban saját zongoraművei támasztják alá az előbbi megállapítást. A most Cziffra által játszott darab is ezt igazolja. Liszt saját magának írta még koncertező zongoraművész korában, s egyetlen célja volt vele, hogy virtuozitását a maga tökéletességében és sokoldalúságában megmutassa, s legyen a hangversenyek végére egy hatásos ráadás-darabja.
A felvétel szerencsére élő, így jól megfigyelhetjük Cziffra  ujjainak  elképesztő röpködését a zongora billentyűi fölött: